XIII. Leó pápa (1810-1903, 1878-tól pápa) éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884. október 13-án. Már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Ott megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike az alább következő imádság Szent Mihály támogatásáért a sátán elleni harcban.
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.
Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy ördögien gonosz hangot hallott, amint ezt mondta:
– El tudom pusztítani Egyházadat!
Jóságos hang válaszolt. A pápa úgy érezte, az Úr beszél a sátánnal. Hasonlóan a Jób könyvében zajló párbeszédhez (Jób 1,6-12; 2,1-7), a sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat, az Úr pedig hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb része fölött, hogy Egyházát próbára tegye. Ebben a megpróbáltatásban kértek segítséget az ú. n. Leó-imák, amelyeket a pap térdenállva imádkozott a szentmisék végén, egészen a 2. vatikáni zsinatot követő liturgikus reformig, amely a szentmise után minden hozzáfűzött imát megtiltott. A fenti Szent Mihály ima azonban ma is aktuális. Magánimaként nemcsak imádkozható, hanem az Egyház kifejezetten ajánlja is a híveknek a Gonosz elleni küzdelemben.