A múlt század hetvenes éveinek elején történt. Hitoktató voltam egy faluban. Egy kislány aggódva kérdezte: „Tisztelendő bácsi, maguk küldték azt a levelet?” Csodálkozva érdeklődtem, milyen levélről van szó. Kitűnt, hogy egy babonás Szent Antal-lánc jár körben postai úton a községben. „Másold le tíz példányban, és küldd tovább tíz embernek. Szerencse fog érni. Egy asszony széttépte a levelet, és meghalt!” Nosza, megkértem a leánykát, hozza be nekem azt az irományt. Mihelyt kézbe kaptam a lánclevelet, hősi pózt öltöttem, és az osztály színe előtt apró darabokra téptem, hadd lássák, hogy nem hal szörnyet, aki nem veszi komolyan a mágikus fenyegetést. Később szereztem egy további példányt, amelyet aztán a templomban, a szentmise homiliája keretében szaggattam ízekre, hogy nyilvánvaló legyen, miképpen gondolkodik az Egyház a mágiáról. Lassan alább is hagyott a babonás levélhullám. Ott és akkor.
Ennek ellenére a mágia nem hal ki. Éppen ellenkezőleg, kultúránk a mágikus gondolkodás reneszánszát éli. Templomainkban is mindig újból megjelennek a különféle babonás levélláncok, ma már korszerű eszközökkel sokszorosítva, de a szokásos primitív ígéretekkel és fenyegetésekkel. Ezeket feltehetőleg csekély műveltségű személyek terjesztik, ami gyakran a helyesírási hibákból is látszik. Ám magas műveltségű képviselői is vannak a New Age mozgalomnak, az „ezoterikus” bölcsességeknek, a varázslás tankönyveinek, a minden tudományos alapot nélkülöző „alternatív” gyógyító eljárásoknak, a táltosságnak, sámánságnak, boszorkányságnak. Mivel ez üzletnek is kitűnő, sohasem lehetünk százszázalékig biztosak benne, hogy az „okkult tudás” hirdetői valóban hisznek szellemi termékeikben, de tagadhatatlan, hogy tömegek hisznek nekik. Üzemel az inga és a varázsvessző, gyógyszerészek és orvosok is együttműködnek az áltudományossággal. A mágikus gondolkodás átfogó rohamát éljük.
Mielőtt bármilyen vitát kezdenénk arról, hogy a fölsorolt jelenségek valóban a mágia körébe tartoznak-e, tegyük föl a kérdést, hogy mi voltaképpen a mágia. Mágiának kell-e minősítenünk minden olyan eljárást, amely szellemi eszközökkel próbálja befolyásolni a valóságot? Mágia-e, ha valaki azért imádkozik, hogy Isten angyalai oltalmazzák? Mágia-e, ha valaki Istentől kér gyógyulást betegségében? Mágia-e, ha valaki szentek ereklyéit hordja magával? Mágia-e, ha valaki megáldatja az autóját, abban a reményben, hogy így jobban elkerülheti a baleseteket?
Boldogult édesapámnak halálos betegségében nem gyógyuló, állandóan nedvező seb volt az arcán, amelyre kötést vagy kendőt helyezett. Fájdalmai csillapítására tablettákat kellett szednie. Édesanyámnak, aki ápolta, az a gondolata támadt, hogy a seben lévő kendőt megnedvesíti lourdes-i vízzel, vagyis a Szűzanya lourdes-i jelenései idején és helyén fakadt forrás vizével, amelytől sokan meggyógyultak, noha nem tartalmaz gyógyhatású ásványi anyagokat. Miután megtette, változást tapasztalt: édesapám fájdalomcsillapítóját érintetlenül találta az éjjeli szekrényen. Amikor ez ismétlődött, rákérdezett. „Nem éreztem szükségét” – mondotta édesapám – , „nem fájt.” Ez így is maradt, amíg Isten magához nem vette. A lourdes-i víz megszüntette fájdalmait. Vajon ez mágikus eljárás volt?
Jézusnak a vakon született emberrel való találkozása alkalmával ezt olvassuk:
Földre köpött, sarat csinált a nyálból, a sarat a vak szemére kente, és azt mondta neki: »Eredj, mosakodj meg a Siloe tavában!« Ez küldöttet jelent. Elment tehát, megmosdott, és ép szemmel tért vissza (Jn 9,6-7).
Jézus vajon mágus volt? Varázslatot űzött?
A hívő szívében spontán születik a válasz: nem, Jézus nem volt varázsló, gyógyító hatalma nem mágián alapult, a hívő imája sem varázslat, a kegytárgyak és ereklyék hívő használata sem. A mágiában valami más van. Bármilyen külső hasonlóság legyen is a keresztény hit és a mágia között, belső tartalmuk egészen más. A hívő talán nem tudja szabatosan megfogalmazni a különbséget, de világosan érzi. Ebben különbözik a racionalistától, aki mindent mágiának minősít, ami nem esik a fizikai szükségszerűség határain belülre. A racionalista számára babona vagy hit egyremegy. A keresztény számára a hit élet, a mágia bűn.
A kulcsszó a manipuláció.
Mind a hit, mind a mágia kapcsolatban áll valamilyen numinózummal, vallási értékkel. A numinózummal való kapcsolatuk azonban lényegesen különböző. A keresztény hívő számára minden numinózum kizárólagos forrása az egyetlen, transzcendens és abszolút Szentség, Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, aki Jézus Krisztusban, az örök Igében nyilvánítja ki magát. Minden szakralitásban, minden numinózus, vallási jellegben az ő egyedülálló szentsége tükröződik. Ő pedig nem manipulálható, hanem feltétlen odaadást kíván tőlünk, teremtményeitől. Azért a hittel mondott ima (történjék szavakkal vagy szimbolikus tárgyak használatával) messzemenően nem jelentheti azt, hogy Istent, kellő eszközökkel, rábírjuk akaratunk teljesítésére. Akik így fogják fel a kérő imát, örökké panaszkodnak, hogy Isten nem hallgatja meg őket, és joggal, mert az ilyen ima nem keresztény, és teljesen közömbösen hagyja Istent. „Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást” (Mt 6,7). Ez nem a hosszas ima tilalma, hiszen Jézusról is tudjuk, hogy hosszan szokott imádkozni; hanem a manipulatív ima tilalma, amelyben az ima tömegével akarjuk lenyomni Isten mérlegét. A keresztény ima azt jelenti: ráállunk Isten hullámhosszára, hogy imánkon keresztül megtehesse azt, amire készül. „Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt” (Mt 6,8). Imádságunk nem teszi Istent a mi eszközünkké, hanem bennünket tesz Isten eszközévé. Ez pontosan ellenkezője a manipulációnak.
A mágia, éppen megfordítva, manipulálni akarja a numinózumot. Hogy van-e ennek valamilyen hatása, az további kérdés, amellyel jelenleg nem foglalkozunk. Egyelőre elegendő az, hogy a mágikus megközelítés mögött mindig a numinózumról, a vallási értékről alkotott hamis kép áll. A mágia egyik alapokmánya, a Tabula Smaragdina szerint „ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van”. A numinózumot a „lenti dolgok” sémájára kell elképzelni, ez teszi lehetővé a varázslatot. A Biblia transzcendens istenképe, mely szerint Isten „megközelíthetetlen világosságban lakik” (1Tim 6,16), a numinózum manipulálhatatlanságát jelenti. Az embernek alázatos bizalommal kell közelítenie a Szentségeshez, kiejtve kezéből minden manipulációt. Ezért a mágia bűn Isten szentsége ellen.
Az Ószövetségben a következőt olvassuk:
Ha majd bemégy a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, vigyázz, ne akard utánozni azoknak a nemzeteknek az utálatosságait. Ne akadjon közötted, aki fiát vagy lányát átviszi a tűzön, hogy megtisztítsa, vagy aki jósoktól tudakozódik, aki álmokat s jeleket magyaráz, ne legyen varázsló, se bűbájos, se aki ördöngősöktől vagy jósoktól kér tanácsot, se aki halottaktól kérdez igazságot. Mindezt ugyanis utálja az Úr, s az effajta vétkekért törli el azokat a nemzeteket utadból (MTörv 18,9-12).
Ne képzeljük, hogy ez csak valami ószövetségi rituális törvény, amely az újszövetségben érvényét veszítette, akár a sertéshús tilalma. Olvassuk el Csel 19,18-19-et, ahol Efezusban, a mágia ókori fővárosában ötvenezer ezüst értékű mágikus irodalmat égetnek el a keresztény hívők. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy ez csupán az ártó, „fekete” mágiára vonatkozik, keresse ki Csel 16,16-19-et, ahol egy rabszolganőből azért űzi ki Pál apostol a jós lelket, mert azt kiabálja utánuk: „Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek” (16,17). Ez már csak nem „fekete” kijelentés; de a szellemnek távoznia kell, mert Pál tudja, hogy minden okkult tevékenység bűn.
A Katolikus Egyház Katekizmusa kimondja, hogy a jóslás és a varázslás bűn.
A horoszkópok, az asztrológia, a tenyérjóslás, a kártyavetés, a jelek értelmezése, a jövőbe látás, a jósokhoz (médiumokhoz) való fordulás mind arra törekszik, hogy hatalma legyen az idő, a történelem és végső soron az emberek fölött; ugyanakkor kegyessé akarják tenni a titokzatos hatalmakat. Mindezek ellentmondanak a szerető félelemhez kapcsolódó tiszteletnek és imádásnak, mellyel egyedül Istennek tartozunk (KEK 2116).
A mágia és a varázslás valamennyi fajtája, melyekkel az emberek úgy tesznek, mintha hatalmuk lenne az okkult hatalmak fölött, mintha szolgálatukra tudnák kényszeríteni őket és természetfölötti hatalomhoz jutnának általa felebarátjuk fölött – még ha az egészségét akarnák is visszaadni – , súlyosan ellenkezik a vallásosság erényével (KEK 2117).
Nem vitás tehát, hogy a mágia és a keresztény hit két ellentétes út. Az embernek választania kell közöttük. Van azonban egy további különbség is a két út között: különböző az értelemhez való viszonyulásuk. A keresztény hit egy olyan igazság befogadása, amely fölötte áll az emberi értelemnek. Ez azonban nem jelenti az értelem elvetését. A racionalizmus csak olyan valóságot hajlandó elfogadni, amely elfér az emberi értelem keretei között; ilyenformán véges értelmünk mércéjévé válik a határtalan létnek és a végtelen Istennek. Ezt a korlátozást mi nem fogadjuk el. A valóság akkor is valóság, ha túllépi az emberi értelem korlátait. Ámde saját határaik közt az értelem normái érvényben vannak. Mi nem utasítjuk el az ésszerűség követelményét, csak azt hangoztatjuk, hogy ami meghaladja emberi értelmünk teljesítőképességét, az ettől még nem válik okvetlenül ésszerűtlenné. Pusztán értelmünk eszközeivel nem tudjuk levezetni; csakhogy ugyanezekkel az eszközökkel nem tudjuk megcáfolni sem. Kisfaludy Árpád Béla, a budapesti teológiai kar egykori dogmatika-professzora fogalmazott így: „Akit nem érek föl azért, hogy megsimogassam, azt nem érem föl azért sem, hogy megpofozzam.” A ráció nem tudja bizonyítani a misztériumot, mert az magasabb nála. Nem tudja megdönteni sem, mert magasabb nála. Ellenőrizheti a misztérium hihetőségét, de nem ellenőrizheti a misztérium igazságát. A hit Isten ajándékaként kezeli a rációt, miközben Isten magasabb ajándékait is élvezi.
A mágia viszont hátat fordít a rációnak. Az idézett hermetikus elv szerint („ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van”) azt várnánk, hogy a ráció hatáskörét a felsőbb világra is kiterjeszti; ám éppen az ellenkezőjét teszi, fölmond a rációnak e világ dolgaiban is. Egymással ellentétes dolgokat tart igaznak, bizonyítás nélküli állításokat közöl, nemcsak vallási és filozófiai, hanem természettudományos és történelmi szinten is. Példának – egyelőre – legyen elegendő felhozni az előadás elején említett babonás lánclevelet. Ha továbbküldöd a levelet, teljesül a kívánságod! Ha nem küldöd tovább, baj ér! A legcsekélyebb utalás sincs arra nézve, hogy ezek az információk honnan származnak. Az ésszerűség minden követelménye mellőzve van. Apriori, bizonyításra nem szoruló tételként vannak előadva meglehetősen ésszerűtlen állítások. Elutasításukhoz nem is volt szükség a keresztény hitre; elegendő volt a józan ész.
Kiáltanék, sikoltanék: „Emberek, legalább a józan eszeteket őrizzétek meg!”
Hallgat-e rám valaki?
Nemrég egy katolikus internetes levelezőlistára valaki egy Power Point fájlt küldött, azzal, hogy kedves. Angyalokról szólt (fölöttébb ízléstelen módon ábrázolt angyalokról), és azzal végződött: „Küldd tovább ezt egy órán belül öt embernek, és kívánj valamit. Kívánságod teljesülni fog.”
Irgalom Atyja, ne hagyj el.
2006. március 2.