Szabadulás

„Mágia és hit” rádiósorozat, 16. előadás

„Mágia és hit” című előadássorozatom utolsó alkalmához értünk. Ha Isten is úgy akarja, mához egy hétre új sorozatot kezdek, amely az angyalokról és démonokról szól. Logikus kiegészítése lesz ez a jelen sorozatban mondottaknak. Eddig magától értődően föltételeztem, hogy léteznek bukott angyalok, tisztátalan szellemek, gonosz lelkek, démonok, és létezik azok feje, az ördög vagy sátán. Nem esett tárgykörömbe annak bizonyítása, hogy ezek létezését a Biblia és a Katolikus Egyház valóban tanítja, és nem beszéltem bővebben természetükről, sem pedig a szent angyalokról. Mivel azonban az angyalok világa olyan téma, amelyet a teológiai racionalizmus szkeptikusan kezel, a New Age pedig meghamisít, érdemes lesz alaposabban foglalkozni vele. Amit eddig végeztünk, abból áll, hogy szempontokat találtunk a mágia és a nyomában járó démoni befolyás fölismeréséhez. Arra nem vállalkozhattam, hogy enciklopédikus áttekintést nyújtsak a különböző mágikus irányzatokról. Ezt amúgy is megteszi Gál Péter atya hatalmas műve, A New Age keresztény szemmel, amely az Interneten is letölthető a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárból – tessék csak ezt beleírni a keresőbe. Tudni kell persze, hogy százszázalékig teljes még egy ilyen nagyterjedelmű munka sem lehet, mert úgyszólván hetente születik valamilyen új varázslat – gyorsabban nőnek ki a földből, mint eső után a gombák. Ezen a területen ugyanis korlátlanul lehet hazudni, és igen jól lehet pénzt keresni. Konkrét példákat magam is hoztam, egyrészt mert a mágia puszta teológiai elemzése, szemléltető részletek nélkül, rendkívül unalmas és nehezen érthető lett volna, másrészt azt reméltem, hogy sokak számára szemkinyitó lehet, amit olyan témákról mondtam, mint az agykontroll, a zen, a jóga, a homeopátia vagy a természetgyógyászat. A mágikus gondolkodás ugyanis erősen behatolt az egyházi gondolkodásba, s óhajtottam némi üdvös nyugtalanságot ébreszteni. Ez persze gyakran abban nyilvánul meg, hogy a hallgatók vitatkozni akarnak velem, kérem azonban, hogy az erre szánt időt fordítsák másra, mert nem állok kötélnek. Ha érveim nem hatottak rájuk, minden vitatkozás úgyis csak helybenjárás lesz.

Most összefoglalom a mágia elméletét. Az isteni dolgokhoz, a numinózumhoz kétféleképpen lehet közeledni: vagy áhítattal, odaadással, vagy manipulatív szándékkal. Előbbi esetben Isten szentsége uralkodik rajtam, a másik esetben én próbálok uralkodni az istenségen és a hozzá tartozó dolgokon. Az odaadás attitüdjét a keresztfa fejezi ki legtökéletesebben, a manipuláció attitüdjét a jó és rossz tudás fája a paradicsomban. Középút nem létezik. „Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór” – mondja Jézus (Lk 11,23). Sokan „semleges területként” kezelnek mágikus eljárásokat, de nincs semleges övezet Isten országa és a sátán birodalma között. A numinózum manipulatív kezelése mágia, és a mágia bűn.

Van könnyen felismerhető mágia. Ha valaki jósolni akar a tenyeremből, vagy kártyát akar vetni nekem, nem kell sokat gondolkoznom rajta, hogy mágikus területen mozgok-e. Máskor azonban a mágikus gondolkodás tudományosnak álcázza magát. Ilyenkor azt a kérdést kell föltennünk, nincs-e a szóbanforgó eljárásban egy irreálisan numinizált mozzanat: valami, amit ki nem mondottan numinózumként kezelünk, azaz olyan tulajdonságokkal ruházunk fel, amelyek magasabbrendű valóságnak mutatják, mint ami természeténél fogva megilleti? Ha ugyanis megnyitjuk lelkünket egy hamis numinózum előtt, ezen a résen keresztül nem Isten szentségének valamilyen tükröződése fog elérni bennünket, hanem az a numinózum, amely pervertálódott és hamissá vált: a bukott angyal. Minden irreális numinizáció kaput nyit lelkünkben a sötétség hatalmának. Amennyiben az irreális numinizáció nem volt szándékos, természetesen nem követtünk el bűnt. A kapu azonban megnyílt, és lelkünk ellensége, az ordító oroszlánként körüljáró ördög, nem fog habozni. Belép minden résen, amit talál, és befolyása alá vonja a lelket, még ha talán kezdetben enyhe is ez a befolyás. Előadásaim során több példáját felhoztam az ilyen enyhe befolyásnak: saját meglepő álmatlanságomat, félelmeket, éjszakai gyereksírásokat. Említettem példákat súlyosabb befolyásra is: egy médium rémlátásait, egy agykontrollozó asszony vallomását. De ez legtöbbször még mindig nem „ördögi megszállottság”. A megszállottság olyan súlyos démoni befolyást jelent, amely, legalábbis időnként, háttérbe tudja szorítani az eredeti személyiséget. Azonban a mérsékelt démoni jelenlét is gyakran elegendő ahhoz, hogy a mágikus módszer működjék, bizonyos pozitív eredményeket tudjon felmutatni, s ezzel azt az illúziót keltse, hogy jó dologgal állunk szemben. A sátán a világosság angyalának tetteti magát.

Az irreális numinizáció tényét gyakran az fedi fel, hogy olyan mozzanatra lelünk a szóbanforgó eljárásban, amelyet bizonyítás nélkül, a priori kell elfogadni; vagyis kritikus gondolkodás helyett hittel kell feléje fordulnunk, mintha vallási érték, numinózum volna. A nyíltan okkult manipulációkban is rendszeresen elmarad az eljárás indokolása, csak a módszert ismertetik velünk, például a csillagképek jelentését az asztrológiában. Máskor az okkult jelleg nincs bevallva, de rejtetten ott van az eljárásban az a mozzanat, amelyet el kell hinnünk, vagyis bizonyítás nélkül kell elfogadnunk. Ez a rejtett – latin szóval: okkult – apriori. Ilyen okkult apriori például az agykontrollnak az a föltételezése, hogy az alfa-állapotban nem lehet ártani. Ugyanilyen önkényes a zen-meditációban az az előfeltevés, hogy a logikus gondolkodás leállítása nem tévedéshez, hanem igazsághoz fog vezetni bennünket. Ilyen okkult apriori a nacionalizmusban a saját nemzet felsőbbrendűségébe vetett hit. Okkult apriori a Szent Antal láncok hatékonyságában való hit is. Okkult apriori a homeopátiában a „potenciálás” vagy „dinamizálás” elfogadása. Okkult apriori a természetgyógyászatban az orvostudománytól függetleníthető gyógyító eljárásokban való naiv hit. Okkult apriori, önkényes feltételezés a reinkarnáció-hit. Okkult apriori annak elfogadása is, hogy a szabadkőművesség rítusai szellemileg ártalmatlanok. Ha megtanuljuk tettenérni az okkult apriorit, a bizonyítás nélküli előfeltevések hit-jellegű elfogadását, amely a keresztény hit démoni mása, akkor képesek leszünk tájékozódni a mágia világában, akkor is, ha tudománynak álcázza magát. Ne féljünk értelmünket használni, Isten azért adta, hogy megnyissuk az igazság előtt. Lehetetlen minden varázslatot fölsorolni; de minden varázslatot lehetséges fölismerni.

Ennyit a mágia elméletéről, röviden összefoglalva. Most viszont eljött az ideje, hogy föltegyük a kérdést: ha fölismertük, hogy valami olyannal foglalkoztunk, ami mágikus természetű és ezért démoni behatolást von maga után, mit csináljunk a démonnal? Az ilyen fölismerések sokszor nehezen, lépésről lépésre születnek meg, de ha valaki a sok tagadás és elhárítás után végre kész beismerni, hogy a mágikus manipulációk szellemileg tisztátalan világba tévedt, mihez kezdjen? Szeretném világosan bemutatni a szabadulás útját. Három lépésből áll.

Először is: Isten színe előtt, Jézus Krisztus nevében mondjon ellene az illető mágikus eljárásnak, mint bűnös dolognak. Természetesen lehetséges, hogy valaki jóhiszeműen tévedt okkult területre. Csakhogy van bűnös önáltatás is, figyelmeztetések könnyelmű elhárítása, alkudozás az igazsággal. Legtisztább eljárás nyíltan megvallani, hogy amit eddig tettünk, az bűn volt (mégha talán szubjektíve nem is, objektíve mindenesetre az volt), és ellene mondani ennek a bűnnek. Ez az „ellene mondás” nem puszta formalizmus, hanem erős elhatározást foglal magában, hogy többet nem követjük el ezt a bűnt, és a bűnre vezető alkalmakat is elkerüljük. Katolikus hívő számára egy hittel végzett gyónás a legjobb megoldás, ebben természetesen többi bűneit is meg kell vallania és meg kell bánnia.

Másodszor: semmisítse meg a mágia minden eszközét, amelyet használt, az ingát, varázsvesszőt, Tarot-kártyát és így tovább, valamint az összes okkult könyveket. Ne tegye be többet a lábát abba a társaságba, amely erre csábítaná. Mágikus célzatú társaságokból ki kell lépni. Mindez persze időt igényel, ezért a körülményektől miatt a harmadik helyre kerülhet.

Harmadszor: imádkozzék, hogy Isten szabadítsa meg a gonosz lélek minden befolyásától, minden démoni behatolástól. Ezt az imádságot határozott hangon végezze, még ha belül érez is bizonytalanságot. Jézus Krisztus nevében hatalmunk van a gonosz felett, az kénytelen eltávozni, ha hittel imádkozunk. A hit nem érzés, hanem döntés. Aki Jézus Krisztus mellett döntött, az ő megváltó vérének erejével megszabadulhat minden sötét hatalomtól, még akkor is, ha ez a szabadulás fokozatosan megy végbe. Imádkoznuk kell, hogy Isten Szentlelke töltsön el bennünket, és az ő hatalmas angyalai oltalmazzanak. Mindjárt meg is kell köszönnünk, hogy Isten meghallgatta imánkat, mert a hálaadás a hit kifejezése.

Ilyenkor nagy segítség, ha más hívők is velünk imádkoznak, esetleg gyakorlottabb személy vezeti az imát. De ne keressünk „specialistát”, „ördögűzőt”. Számomra sok bosszúságot jelentenek azoknak az okvetetlenkedései, akik pusztán azért, mert a démoni befolyás teológiájával foglalkoztam, valami különleges lelki segítséget várnak tőlem, amit nem tudok nyújtani. Az ördögűzés, exorcizmus szertartásának végzése eseti megyéspüspöki engedélyhez van kötve, ilyen engedélyem soha nem volt, ezért soha nem is végeztem exorcizmust. Ám csak komoly megszállottsági esetekben indokolt exorcizmushoz folyamodni. Viszont minden hívő jogosult imádkozni a Miatyánkban is bennfoglalt kérést: „Szabadíts meg a gonosztól.” Az ilyen szabadító ima lényegesen különbözik az exorcizmustól, mert az exorcista számára megengedett, hogy magához a megszálló démonhoz beszéljen, második személyben parancsoljon neki, ahogy Urunk is tette. A dolog kényes voltát nem kell ecsetelni; a visszaélések lehetősége miatt az exorcizmus szentelményének végzésére csak tudós, buzgó és józan ítéletű pap kaphat engedélyt. A közönséges szabadító ima azonban, amelyben Istenhez fordulunk és a gonoszról harmadik személyben beszélünk, mindenki számára lehetséges,és az esetek túlnyomó többségében elégséges is. Kedves barátom, ne exorcistát keresve szaladgálj tehát a világban, ahogy számos szenzációhajhász teszi, hanem fogj hozzá és imádkozz. A hatékony imához nem kell papnak lenned, nem is kell kész szentnek lenned – hívőnek kell lenned. A hit pedig, még egyszer hangsúlyozom, döntés.

Ha tehát beszennyezted magad olyan dolgokkal, mint mágia, varázslás, okkultizmus, New Age; ha jósoltál vagy jósoltattál, szerelmi varázslatot vagy rontást végeztettél, ha belekeveredtél olyan dolgokba, mint a tenyérjóslás, kártyavetés, horoszkóp, Ouija-board, inga és varázsvessző; ha hittél a gnosztikus evangéliumoknak, vagy a reinkarnáció tanának, vagy az „alternatív tudományoknak”, a teozófiának vagy a Steiner-féle antropozófiának; ha résztvettél agykontrollban, transzcendentális meditációban, jógázásban, zen-meditációban, szellemgyógyászatban, autogén tréningben, dianetikában, szcientológiában, a Krisna-tudatú hívők praktikáiban, ősmagyar vallásban, mormonizmusban, Baha'i hitben, Sai Baba mozgalmában, sámánságban, táltosságban, Wiccában; ha tűzönjárásba, mágikus szerepjátékokba, ufológiába, parapszichológiai kísérletekbe, extraszenzoros percepcióba bocsátkoztál; ha reikivel, fényadással, természetgyógyászattal, szellemsebészettel, kineziológiával, akupunktúrával, reflexológiával, táltos-masszázzsal, táltos-cseppekkel gyógyítottál vagy gyógyíttattad magad; ha enneagrammal, földsugárzás-méréssel, aurák érzékelésével, bioenergiával, csakrákkal, írisz-diagnosztikával, tudatalattid vagy teremtő képzeleted csodálatos hatalmával, szellemidézéssel, spiritizmussal, angyal-manipulációkkal foglalkoztál; ha tagja voltál egy szabadkőműves páholynak, rózsakeresztes testvériségnek, Táltos Egyháznak, Boszorkányszövetségnek, sőt akár a sátánisták mozgalmának, vagy elkeverted magad még ezernyi más dologgal, amelyeket nem vagyok képes mind fölsorolni, de amelyek mind a keresztény hittől idegen numinizációkat tartalmaznak – akkor őszinte bűnbánat és Jézus Krisztus való csatlakozás után is szabadító imára van szükséged, hogy az enyhébb vagy súlyosabb démoni behatolás és annak káros hatásai megszűnjenek életedben. Minden hittel végzett imának van szabadító hatása, főképpen az Istent dicsőítő imáknak, az Eucharisztia vételének pedig különösen. Ennek ellenére érdemes a témáért kifejezett szavakkal is imádkozni.

Mindeddig csak előadtam és magyaráztam. Most azonban, a sorozat befejezéseként, imádkozni fogok érted. A démonok sokféleképpen hatolhatnak életünkbe, például a hazánkban oly tragikus módon gyakori istenkáromlás révén, családi feszültségek, vétkes szokások, pszichológiai sérülések útján is. A most következő imádság akkor is javadra válhat, ha nincs szükséges szabadulásra; megerősödhetsz a démonok behatolási kísérleteivel szemben. Kérlek tehát, helyezkedj tiszteletteljes testtartásba, indítsd fel a hitet Isten végtelen szeretetében és hatalmában, a megfeszített és föltámadt Jézus Krisztus megváltó művében, és engedd, hogy a most következő imádság hasson rád.

Mennyei Atyám, hittel kérlek Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, mindazokért, akik ezt a rádióadást hallgatják, akár most élőben, akár később, felvételről; vagy letöltik a hangfelvételt, vagy a szöveget olvassák, vagy visszaemlékeznek a tartalmára. Add nekik Szentlelkedet, hogy szívük elforduljon minden bűntől, minden hitetlenségtől, minden hamis vallástól, minden babonától, minden mágikus tantól vagy praktikától, és megbocsássanak minden ellenük vétőnek. Most, szent színed előtt, ezekkel a testvéreimmel együtt ellene mondok a sátánnak, minden cselekedetének és minden csábításának; megvallom hitemet Jézus Krisztusban, a te Egyszülött Fiadban, aki Szűz Máriától született, hirdette az üdvösség jó hírét és kiűzte a tisztátalan lelkeket; aki Poncius Pilátus alatt szenvedett, megfeszítették, meghalt és eltemették; de föltámadt a halálból, dicsőségben fölment a mennybe, és újra eljön ítélni élőket és holtakat. Megvallom hitemet a Szentlélekben, aki kiáradt Egyházadra, s azt élteti, igazságban őrzi és erővel tölti el; megvallom hitemet a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában és az örök életben. Megvallom hitemet a megváltásban, amelyet Jézus Krisztus szerzett nekünk szent vére árán, megtörve a sátán hatalmát, kivetve e világ fejedelmét. Megvallom hitemet, hogy megbocsátod a hozzád megtérők bűneit, Szent Fiad vérében tisztára mosod őket, és megszabadítod a sötétség hatalmától. Jézus Krisztus nevében hittel kérlek: mindazokat a testvéreimet, akikért most imádkozom, szabadítsd meg a gonosztól. Szabadítsd meg a démoni erőktől, minden tisztátalan lélektől, minden ártó szellemi hatalomtól. Jézus nevében távozzék tőlük a belopakodott ellenség, távozzék minden bukott angyal; Urunk, Jézus dicsőséges szent nevében távozzék e világ istene, távozzék az őskígyó, az ördög, minden angyalával együtt. Jézus csodálatos nevében legyenek szabadok testvéreim a bukott angyalok minden befolyásától, minden ártalomtól, amelyet a romboló fejedelemségek és hatalmasságok okoztak; legyenek szabadok az értelem perverziójától és az akarat úttévesztésétől, legyenek szabadok a testi-lelki zaklatástól, a csüggedéstől és depressziótól, a terméketlen nyugtalanságtól és minden bénító szorongástól, minden egészségtelen félelemtől. Jézus Krisztus gyönyörű nevében fusson és meneküljön tőlük minden destruktív szellem, minden ellenséges lélek, minden démoni hatalmasság, vonuljanak vissza a zűrzavar, a hamisság, a tétovaság, a kudarcra-ítéltség szellemei, adja föl hadállásait a sátán minden angyala; váljanak testvéreim szabaddá Jézus dicsőséges keresztjének erejében, az ő csodálatos föltámadásának erejében, az ő újjáteremtő Szentlelkének erejében. Szálljon rájuk a te békességed, Jézus Krisztus hatalmas nevében; Jézus megváltó Vérének erejében legyenek igazán szabadok; legyen örömük, amelyet senki el nem vehet tőlük, és töltse el őket a föltámadt Jézus hatalmas Lelke. Járjanak a Szentlélekben, adjanak hálát neked és ujjongjanak csodálatos színed előtt. Öltöztesd őket erőbe, adj nekik bátorságot, hogy visszaverjék a Gonosz minden támadását; hatalmas angyalaid óvják őket jártukban-keltükben, és vallják meg Jézus üdvözítő nevét embertársaik előtt. Köszönöm, hogy ez valóban így történik. Hálát adok mérhetetlen jóságodért, imádlak és dicsőítelek téged, szabadító Istenem. Légy áldott mindörökkön örökké. Amen.

Amen, testvérem. Ha hittel bekapcsolódtál ebbe az imába, az változást hozott életedben. Amennyiben nem volt szükséged démoni behatolástól való szabadulásra, akkor is erősebb lettél; de ha szükséged volt rá, akkor az megtörtént. Igen, megtörtént, akár érzed, akár nem. Ne rontsd az eredményt hitetlenséggel, adj hálát, és maradj meg a hálaadásban. Előfordulhat, hogy a szabadulás fokozatos, sőt meggyőződésem szerint legtöbbször az. Ha így van, semmi mást nem kell tenned, mint folytatnod az imát, hasonló szellemben, bár nem ezzel a szöveggel és nem is okvetlenül ebben a stílusban, mindaddig, amíg a démoni befolyás teljesen meg nem szűnik. Isten annak örül, ha a magad módján imádkozol. Ne kövesd el azt a hibát, hogy exorcista után szaladgálsz, miközben kezedben van a szabadulás kulcsa. Ha eddig nem imádkoztál kötetlenül, saját szavaiddal, nosza, kezdd el. Akár le is írhatsz egy magad fogalmazta imát, javítgathatod, csiszolgathatod. De nem a szép fogalmazás a lényeg, hanem a hit. Legyen imádságod egyszerű, Isten annak örül legjobban. Ha tudsz nyelveken imádkozni, annak is hatalmas szabadító ereje van. És minden dicsőítő imának. Csöndben, magadban is hatékonyan imádkozhatsz, az utcán, a metrón, vagy amíg a kasszánál sorodra vársz; de ha egyedül vagy és nem zavarsz senkit, érdemes az imádság szavait hangosan kimondani, mert a kimondott szó visszahat a szívre, és növeli a hitet.

Szabadító ereje van a zsoltárimának is. Most a 144. zsoltárból idézek néhány sort.

Áldott legyen az Úr, az én sziklaváram,
ő tanította kezemet a harcra, és ujjaimat viadalra.
Irgalmasságom és erősségem ő nékem,
menedékem és szabadulásom, védőpajzsom, benne remélek.
Uram, hajlítsd le egedet, és szállj alá,
érintsd meg a hegyeket, hadd füstöljenek!
Lobogtasd villámod, és űzd szét ellenségeim,
szórd rájuk nyilaid, és zavard meg őket!
Új éneket énekelek néked, Istenem,
tízhúrú hárfán zsoltárt zengek neked.
A királyokat diadalra segíted,
és szolgádat, Dávidot, a gonosz kardtól megmented.

A mágia gonosz kard, és ugyancsak suhogtatják. De Isten megmenti szolgáit a gonosz kardtól.

2006. június 22.