Egyszer beírtam a weben a keresőbe a lochnessi szörnyet. Megdöbbentő tapasztalatom az volt, hogy alig találtam weboldalt, amely nyíltan kimondja, hogy a szörny nem létezik. A legtöbb oldal az állat állítólagos megjelenéseivel foglalkozott és az azt ábrázoló fotótrükköket közölte. Az ember szenzációra éhezik, a józanság hangja kevésbé izgatja.
Írd be a keresőbe: Vassula Ryden. Vagy: True Life In God. Bőségben fogod kapni a Vassula üzeneteit népszerűsítő oldalakat. Az Egyház minden figyelmeztetése ellenére. Kritikus anyagot alig lehet fölhajtani. Mégis sikerült egy-két olyan bíráló írást találnom, amit nem sajnálok – ha kell, a fordítás munkáját is elvállalva – hozzáférhetővé tenni. A Vassula menüpont Kritika alpontja alá ezeket gyűjtöm. Saját megkülönböztetésemet az Értékelés menüpont tartalmazza.
Az itt közölt kritikák szerzőjük véleményét fejezik ki. Nem minden részletben értek egyet okvetlenül velük. Azért teszem ide ezeket, hogy a tucatjával közölt támogató nyilatkozatok ne vakíthassák el teljesen az olvasókat.
A lochnessi szörny, akárhány fénykép készült róla, nem létezik.
Maria Laura Pio, jelen beszámoló szerzője indította el a Kritikus weblap Vassula Ryden „Igaz élet Istenben” üzeneteiről c. weblapot:
1996-ig Genfben laktam (Svájc), mintegy 50 km-re Lausanne körzetétől, ahol abban az időben Vassula élt. Csecsemőkoromtól katolikus vagyok, és mindig az evangélium szerint törekedtem élni. Genfi tartózkodásom idején nagyon aktív voltam plébániámon, önkéntes hitoktató voltam, miközben egyetemi tanulmányaimat befejeztem.
1993-94-ben lelkivezetőm bemutatott G. asszonynak, aki nagyon aktív támogatója Vassula Rydennek. Ő volt az első, aki nekem Vassuláról beszélt, és tőle kaptam az „Igaz Élet Istenben” (IÉI) üzenetek első kötetét. Meghívott a konferenciára is, amit Vassula tartott az Egyházak Világtanácsában.
Az IÉI üzenetek kissé furcsák voltak számomra, de minthogy még sose olvastam magánkinyilatkoztatást, igyekeztem nyitottnak lenni velük kapcsolatban. Vassulának az Egyházak Világtanácsában tartott beszéde után nagy lelkesedést éreztem, és megvettem néhány további könyvet is. Az üzenetek olvasásakor éreztem először, hogy Isten igazán szeret engem (az első kötet főtémája Isten szeretete).
Ebben a fázisban azért imádkoztam Istenhez, hogy adjon nekem jelt. Mivel a konferenciára édesanyámmal együtt mentem, azért imádkoztam, hogy amennyiben az üzenetek valódiak, ezt anyukám erősítse meg nekem. És megtette. Közvetlenül a konferencia után pozitív benyomása volt Vassuláról. Viszont a könyvek olvasása után szkeptikussá vált. Ezt a nézetváltozását azonban nem tekintettem az Istentől kapott válasz részének... (Ma már nem kérek jeleket Istentől; nem mintha Isten nem válaszolna – ő minden imát meghallgat – , hanem mert mi emberek hajlamosak vagyunk mindenütt jeleket látni és úgy értelmezni őket, ahogy nekünk tetszik...)
Az üzenetek hamarosan szenvedélyemmé váltak. „Szenvedélyen” azt értem, hogy minden egyes napon szükségét éreztem olvasásuknak. Elkezdtem abban hinni, hogy Isten akarata számomra az üzenetek olvasása és terjesztése. Ekkorra G. asszony megközelítőleg húsz könyvet adott nekem, hogy barátaimnak adhassam. Elkezdtem terjeszteni az üzeneteket. Azelőtt sose csináltam ehhez hasonlót. Az üzenetek állandóan ismétlik, hogy Isten egyetlen dolgot kíván tőlünk, azt, hogy terjesszük az IÉI üzeneteket, és ez menti meg a világot.
Annakidején tevékeny voltam egy társulatban, amely a felnőtt- és gyermekpornográfia ellen küzdött. Ezt mindig keresztény feladatnak tekintettem, de miután az IÉI-t olvastam, kezdtem ezt hiábavalónak érezni, és kihagytam az összejöveteleket, hogy több időm maradjon az IÉI üzenetek olvasására és terjesztésére. Abbahagytam az evangéliumok olvasását is, mert végül azt gondoltam, hogy az üzenetek az evangélium fölött állnak, hiszen Jézus ezekben most beszél.
Hamarosan rájöttem, hogy a legtöbb ember, aki olvasta az üzeneteket, ugyanúgy érez, mint én. G. asszony elmondta nekem, hogy mindennap olvassa az üzeneteket, és ha van fölös ideje, azt az első kötet újraolvasására használja.
Három-négy hónap IÉI után viselkedésem annyira megváltozott, hogy szüleim is észrevették. Képtelen voltam elviselni a legkisebb kritikát is Vassulával kapcsolatban, és sűrűn voltak borzalmas veszekedéseim anyámmal. Azonkívül nagyon érzékennyé váltam mindenre, gyakran sírtam. Iszonyú bűntudatom volt, amikor nem volt kedvem az üzeneteket olvasni. Nem néztem többé tévét, nem olvastam regényeket, mint azelőtt. Ha alkalmam volt vakációra menni, mindig megpróbáltam egy kolostorba visszavonulni lelkigyakorlatozni (természetesen IÉI könyvekkel). Barátaimmal csak akkor mentem el programokra, amikor úgy gondoltam, alkalmam lesz az üzenetek terjesztésére.
Miután nyolc-kilenc hónapja olvastam az üzeneteket, anyám felszólított, hogy bírjak ki egy napot az olvasásuk nélkül. Azt válaszoltam, hogy kibírok egy hónapot is. Meg is tettem. Közben bűnösnek éreztem magam. Úgy tűnt, belső hangot hallok, amely azt mondja nekem, hogy így cselekedve engedetlen vagyok Istennel szemben. Azzal érveltem magamban, hogy ezt nem azért csinálom, mert az üzeneteket hamisnak tartom, hanem azért, mert szeretem édesanyámat, és ez egy mód arra, hogy meggyőzzem őt az üzenetek igazságáról.
Ennek ellenére mindvégig bűntudatom volt, ám folyton imádkoztam Istenhez, hogy segítsen. Elkezdtem olvasni Avilai Szent Terézt és Keresztes Szent Jánost, és mély misztikájukat meglepően üdítőnek találtam. Sőt megkönnyebbültem, hogy nem kellett mindennap IÉI üzeneteket olvasnom (bár ezt nem szívesen vallottam be magamnak).
Nos, „IÉI önmegtartóztatásom” harmadik hetében Isten megadta nekem az erőt és az értelem világosságát, hogy szembenézzek azzal, ami az elmúlt évben történt. Most első alkalommal kételkedtem valóban az üzenetek hitelességében. Imádkoztam Istenhez, hogy mutassa meg nekem az Igazságot az IÉI-vel kapcsolatban.
Eltelt a hónap, és újból elkezdtem olvasni az IÉI-t. De ezúttal megláttam az ellentmondásokat az IÉI és az evangélium között. Eljött a pillanat, amikor abbahagytam az IÉI olvasását. Nem egészen egy év múlva a Katolikus Egyház nyilvánosságra hozta a Közleményt, egy figyelmeztetést a Vassula Ryden írásaiban előforduló negatív elemek és tanbeli tévedések ellen.
Az üzenetekben való hitem következményeként bűntudatot és szorongást tapasztaltam majdnem két éven keresztül, mert bár nem gondoltam már azt, hogy az IÉI hiteles, még bennem volt az ellentétes tartalmú agymosás. Úgy éreztem, nem tudok bízni Istenben, sem az Egyházban, sem önmagamban. Olyan becsapottnak éreztem magam a papoktól, akik nem figyelmeztettek, sőt bátorítottak az IÉI olvasására, anélkül, hogy ők maguk elolvasták volna! (Lelkivezetőm egyike volt ezeknek...) Állandóan azt kérdeztem Istentől, miért hagyott annyira tévútra menni, amikor egyedül Őt kerestem.
Egy darabig képtelen voltam Jézushoz imádkozni, mert az IÉI üzenetek (mint bármely hamis kinyilatkoztatás) finoman megváltoztatják az ember benyomását Jézus képéről és személyiségéről. Amikor „Jézusra” gondoltam, az IÉI-Jézus képe jött elmémbe, aki elítéli azokat, akik nem hisznek az üzenetekben (pedig az Egyház azt tanítja, hogy ne tekintsünk hitelesnek jóvá nem hagyott magánkinyilatkoztatásokat, ne olvassuk és ne terjesszük őket). Az imádságon keresztül azonban az Atyaisten helyreállította bennem Fiának képét.
Mint konklúziót hozzátenném, hogy mivel megtapasztaltam a föltétlen hitet egy jóvá nem hagyott magánkinyilatkoztatásban, amilyen az IÉI, tanúságot tehetek arról, hogy ez mennyire tönkreteheti az embert. Az IÉI látszólag nem tartalmaz tévedéseket, hibákat (egyes teológusok és papok hisznek benne). Minden hűségesnek tűnik az evangéliumhoz, az Egyház tanításához, a pápához. Úgy tűnt nekem, hogy mélyebb hitre és imádságos lelkületre jutottam. De mindez homokra épült. Ha a magánkinyilatkoztatás nem hiteles és az ember mégis úgy dönt, hogy hisz benne, az szellemileg tönkreteszi az embert.
Ez a tapasztalat megmutatta nekem, mennyire fontos hallgatni az Egyház figyelmeztetéseire és ajánlásaira. Megmutatta azt is, hogy a természetfölötti, a csoda keresése mennyire veszélyezteti a lelket, mennyire a hit erős és alattomos gyilkosává válik. Segített abban is, hogy új módon értsem meg Jézus szavát: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn 20,29).
Több mint hat év kellett ahhoz, hogy fölépüljek ebből a tapasztalatból, amely egy valódi trauma következményeivel járt bennem. És mindössze nyolc hónapig olvastam az üzeneteket... Mindazonáltal bizonyos értelemben nem bánom, mert ezt a rettenetes illúzióvesztést és szenvedést Isten fölhasználta arra, hogy megmutassa nekem irántunk való igazi szeretetét – amely föltétel nélküli – és lelkileg egy mélyebb és hitelesebb hitre vezessen, amely az evangélium egyszerűségén, az Istenbe és az Ő Egyházába vetett bizalmon alapul.
Néhány évvel az elbeszélt események után, bizonyos körülmények folytán fölismertem, hogy nem hallgathatok arról, amit tapasztaltam. Ebből az okból hoztam létre weblapomat. Mivel a hivatalos IÉI weblap (www.tlig.org) érthető módon teljesen az üzenetek valódisága mellett áll ki, ez a webhely a negatív elemekre és tévedésekre koncentrál, amelyek az írásokban megtalálhatók és tisztázásra szorulnak. Ezzel nincs tagadva az, hogy az üzenetekben jó elemek is vannak.
A webhelyet Padovai Szent Antal pártfogása alá kívánom helyezni. Szent Antalnak szilárd teológiai képzettsége volt, és később csatlakozott a frissen alakult ferencesekhez (Assisi Szent Ferenc rendjéhez). Sok lelket mentett meg, sok megtérést tett lehetővé igehirdetésével és életmódjával, amelyet egyszerűség, igazságérzet, szegénység és alázat jellemzett. A klérus nagyfokú romlottsága idején szembesült a kathar eretnekséggel, amelynek követői erkölcsileg feddhetetlen életet folytattak. Szent Antal azzal a nehézséggel találkozott, hogy meg kellett értetnie a katharok súlyos tévedéseit, „jó gyümölcseik” ellenére és azok tagadása nélkül.
Padovai Szent Antal járjon közben értünk, hogy hűségesek maradjunk az Atyaistenhez, és megdicsőítsük Őt életünkkel.
Maria Laura Pio
Forrás:
Mrs. Vassula Rydén és az Igaz Élet Istenben – Általános memorandum
Őeminenciájától Abba Seraphimtól, Glastonbury metropolitájától
(2005. augusztus 5.)
A Brit Orthodox Egyház klérusához lelkipásztori felelősséggel, valamint minden hívőhöz
(Megjegyzés: a Brit Orthodox Egyház az alexandriai kopt patriarchátus joghatósága alá tartozik)
Kedves Atyák és Testvérek!
Jelenleg olyan irodalom van forgalomban, amely nyilvános összejövetelt hirdet Westminsterben, a Central Hallban, 2005. szeptember 10-én, ahol Mrs. Vassula Rydén lesz az előadó. Az összejövetelt az Igaz Élet Istenben néven ismeretes szervezet rendezi, amelynek célja a Mrs. Rydén által kapott prófétai üzenetek terjesztése. Ezeket a „beszéd és ... belső víziók” által nyert inspirációkat ő az Úr Jézus Krisztusnak vagy Isten Szent Anyjának tulajdonítja.
Mrs. Rydén Egyiptomban született 1942-ben, görög orthodox szülőktől, és a Görög Orthodox Egyházban keresztelték meg. Azt vallja, hogy „teljesen elkötelezett” a Görög Orthodox Egyháznak, bár elismeri, hogy „egyesek a görög orthodox hierarchiából teljesen elutasítják”, részben mert olyan álláspontot tesz magáévá, amely, úgy tűnik, római katolikus lelkiséget képvisel; felszólítja az orthodox hierarchiát, hogy fogadja el a pápát „Krisztus helytartójának”, valamint rendszeresen áldozik katolikus oltároknál, s ezt a II. Vatikánum Orientalium Ecclesiarum dekrétumának idézésével igazolja.
Lelkes támogatókra talált az anglikán, katolikus és orthodox klérusban, és a „vallásközi zarándoklatok” alkalmait (amilyeneket 2000. márciusában a Szentföldre és 2003. októberében Egyiptomba vezetett) gyakran felhasználta arra, hogy kapcsolatot keressen a helyi hierarchia tagjaival, akik nem mindig vannak teljesen tisztában tevékenységével.
Mrs. Rydén nyilvánosan közzétett kijelentéseinek tanulmányozása után megfelelőnek látom, hogy a következő útmutatással szolgáljak a klérusnak és a híveknek:
1. Azzal, hogy a szentségeket az Orthodox Egyházétól különböző oltároknál veszi, Mrs. Rydén figyelmen kívül hagyja az orthodox kánoni fegyelmet, amely tiltja ezt.
2. Mrs. Rydennek mindenütt keresnie kellene az orthodox hierarchia helyileg illetékes képviselőinek kánoni engedélyét és áldását, mielőtt nyilvános összejöveteleken szerepelne, ahelyett, hogy olykor azok kifejezett tiltakozásával és kritikájával szemben cselekszik.
3. Mindaddig, amíg a törvényes orthodox hierarchia képes lesz a Mrs. Rydén által kapott üzenetek részletes és teljes megvizsgálására, azokat nagy óvatossággal kell kezelni, és nem tulajdonítani nekik más tekintélyt. mint magának Mrs. Rydénnek nézeteit és törekvéseit, nem pedig valamilyen angyaltól, szenttől vagy Istentől való eredetet.
+ Seraphim
Glastonbury Metropolitája
Megjegyzés:
A True Life in God UK Newsletter 6. számában (2005. november) megjelent állítás, miszerint Őeminenciája Abba Seraphim, Őfelségével II. Erzsébet királynővel és a Canterbury érsekkel együtt „jókívánságait küldte nekünk az összejövetelre”, valótlan. Abba Seraphimnak küldtek egy meghívót, s az ő nevében az a válasz ment el, hogy más kötelezettsége van és nem tud résztvenni, de kéri, hogy a TLIG levelezőlistáján maradjon, továbbá a küldött dokumentációból kapjanak példányt az Egyesült Királyság más orthodox egyházi vezetői is.
Forrás:
http://www.britishorthodox.org/113b.php (az oldal alján)
A boldogult dr. Antalóczi Lajos atya, egri plébános és érseki könyvtárigazgató, a Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyv szerzője – neki köszönhető Szent Faustyna Kowalska Naplójának kiadása is. Jelen cikke az Igen, VII/17-18. (1995). számában jelent meg először
Vassula Ryden és a nevével fémjelzett terjedelmes írás (Igaz élet Istenben), amiből eddig három kötet jelent meg Magyarországon, egyre szélesebb körben válik ismertté. Sokan személyesen is megismerhették Vassulát budapesti látogatása alkalmával. Nemcsak könyvek, újságok foglalkoznak személyével, de videoszalagon is látható budapesti szereplése.
Vassula írása külső megjelenésre ígéretesnek tűnik, különösen, ha a bevezetőben papok, köztük a neves René Laurentin atya szavait is olvashatjuk. Vassula könyve azonban már néhány oldal tanulmányozása után megosztja az érdeklődőket, mert az írás gyakran vegyes érzéseket támaszt. Nehéz megfogalmazni ezeket az érzéseket, kifogásokat, sokan nem is vállalkoznak erre. Legtöbben csupán megjegyzik: valami nincs rendben ezzel az írással. Szép számmal vannak mégis olyanok, akik lelkesedéssel forgatják a lapokat.
Isten dolgaiban csak felelősséggel szabad szólni és eljárni. Amikor szóvá tesszük kételyeinket, s megfogalmazzuk aggályainkat Vassula művével kapcsolatban, nem feledjük ezt. Úgy gondolom, René Laurentin álláspontja a követendő. Bevezetőjét így kezdi: „Nem vagyok jogosult arra, hogy ítéletet mondjak az üzenetekről. Csupán arra törekedtem, hogy jól átgondolt kérdéseket tegyek fel, és a válaszokat pontosan rögzítsem. Ítéljék meg az olvasók.” Talán merésznek tűnik az álláspont közzététele (sokáig vártam is a beküldéssel), de lelkiismereti indításra teszem, és segítő szándékkal ajánlom azoknak, akik kérdéssel fordultak hozzám az ügyben.
Megítélésem szerint Vassula Ryden írómédium. Áldozat, akit félrevezetnek, s akinek jószándékát és adottságait igénybe veszik. Nem világos, milyen erők használják őt írásra, de tartok attól, hogy a megtévesztő szellem (1 Tim 4,1) működéséről van szó. Erre utal az íráskényszer (van olyan nap, hogy kilenc órát is kell írnia), ami teljesen szokatlan a misztikus irodalomban. Amíg a misztikusok – legtöbbször feletteseik parancsára – engedelmességből írják le élményeiket, addig Vassula – saját bevallása szerint – egyszerűen nem tud nem írni, amikor írnia kell. Olyannyira használják a kezét, hogy tollából teljesen idegen, más személyiségi vonásokról árulkodó (s ez grafológiailag is bizonyított) írás származik. Az íráskényszer az akarat szabadságának megbéklyózására utal, amit Isten soha nem tesz meg teremtményeivel, de a spiritiszták esetében ez természetes. Idézzünk József, a spiritiszta médium írásából: „...kétségtelenül és biztosan rajtam kívül álló, a saját akaratomtól teljesen független, idegen intelligenciának kezelése alatt állok.” (GRÜNHUT Adolf: Tanulmányok a spiritizmus köréből 2. köt. 598.) A spiritiszta médiumok, bár a megtévesztő szellem irányítása alatt munkálkodnak, mégis megvallják hitüket, sőt, tanítást is adnak (ld. még: Eszter, Piroska, Antal stb. nevű médiumok írásait), de azt a hitet, s azt a tanítást, amit a hazugság atyjától tanulnak. Az iménti médium is vall hitéről: „Hiszek Istenben, az ő mindenhatóságában..., az ő legfőbb szeretetében; hiszek Jézus Krisztusban, Isten Fiában s az ő megváltó munkájában; ...; hiszek a spiritiszta tan igazságában és tisztító erkölcsi hatásában. Óh, Istenem, adj nekem erőt, hogy ezen hitem szerint élhessek, s annak szellemében végezhessem földi feladatomat.” (Uo. 604.) Hízelgő és megtévesztő szavak.
Megértem a tiltakozókat, a rajongókat, hiszen van ebben a könyvben minden, ami szép, és a léleknek kívánatos. Szó van ebben bűnbánatról, megtérésről, békéről, imádságról, találkozhatunk imákkal, szívekkel, aláhúzásokkal meg minden egyébbel. Legtöbb szó persze a szeretetről esik. (A fővárosi kiadvány, a Vassula Budapesten c. füzet ráadásul láthatóan jól szerkesztett, majdnem kifogástalan, népszerűsítésre kiválóan alkalmas összefoglaló.) Mindez azonban álcázás és reklám a javából.
Sajnos a könyv „szerzője”, a megtévesztő szellem, „felkészültségről” tanúskodik, és az álcázásnak (a hazugságnak) páratlan művésze. (A hosszadalmas beszéd is álca.) Oly megtévesztően és kívánatosan tudja csomagolni kínálatát, hogy sok jószándékú ember áldozatául esik. A tetszetős csomagolásból azonban a féligazságok mérge sugárzik, ami hazugság, s ezt kevesen érzékelik.
Addig nem is volna probléma, amíg a jóhiszemű olvasó (a potenciális terjesztő) szíve felmelegszik íly „nagyszerű” írásra. Azzal sincs baj, ha valaki megtér, jobban szeret, többet imádkozik, engesztelővé formálódik stb. az írás hatására. Ebben az esetben akár áldás forrása is lehetne a könyv, de kérdés, hogy a kiadványnak vannak-e ilyen gyümölcsei? Féltem inkább azokat, akik nem hívők, vagy akik – s mily sokan vannak ilyenek! – csupán hallomásból ismerik a kinyilatkoztatást. Nos, ha ezek a testvéreink kézbe veszik Vassula könyveit, hamis fogalmat kapnak Istenről, vagy – kritikusabb olvasók esetén – soha nem fogják az igaz hitet keresni, mert nevetséges az a hit, amit bemutatnak ezek az oldalak.
A Bibliát is felülmúló terjedelmű írás ellen az első, s legsúlyosabb kifogás: megváltoztatja a bibliai krisztusképet. Sok olvasó számára éppen ez az új krisztuskép okoz problémát.
A nehézség abból adódik, hogy az érzelgős, a már-már enyelgő írás émelyítő stílusa zavarja az olvasót. Jézus olyan szavakat mond ki Vassula írásaiban (szerelmem, kedvesem, szeretlek virágom), amelyek tőle teljesen szokatlanok, s amelyek egyszer sem fordulnak elő az Újszövetségben. A szavak pedig minősítenek. Itt nem az a Jézus szólal meg, aki meghalt értünk a kereszten, s akit a Bibliából megismerhetünk. Ha lélekkel olvassuk a Szentírást, Jézus szavaiból méltóságot, bizonyos távolságtartást és tartózkodást érezhetünk ki. Bár látjuk őt sírni, de nevetni nem, látjuk szelídnek, határozottnak, béketűrőnek, meghal értünk, jár az elveszett bárány után, de soha nem érzelgős. Vassula írása tehát teljesen elüt a Szentírástól, s nem hasonlítható a misztikusok írásaihoz sem – ide értve Bossis Gabriella könyvét is. Az írás szokatlansága, stílusa, érzelgőssége sok olvasót taszít. Többen felpanaszolták, hogy ezért nem tudják olvasni.
Az írás egyes részletei olyan dolgokat sugalmaznak, amelyek kifejezetten tévútra vezetnek, ill. megtartják a tévúton a járatlanokat. Vassula bár lépten-nyomon hangsúlyozza Isten szeretetét (amit valóban nem lehet eléggé tenni), a megtérést, az engesztelést stb. a könyv egyes részletei mégis szinte csábítanak a bűnre. Vegyünk két idézetet:
1. „Mindenkit szeretek, aki, miután elesett, hozzám jön, és bocsánatot kér. Még jobban szeretem őket. Akkor sem utasítom őket vissza, ha akár milliószor vétkeznek. Ott leszek, hogy megbocsássak nekik, és lemossam Véremmel bűneiket. Sohasem fáradok bele a megbocsátásba...” (1. köt. 71.) Ez bizony burkolt biztatás a megalkuvó életre.
2. „Van valami - mondja Vassula az .Úrnak' –, ami kellemetlenül érint. Valaki azt mondta, hogy én állandó bűnben élek, mivel elváltam és újból házasságot kötöttem. Azt mondta, hogy az én állandó bűnöm kizárja annak lehetőségét, hogy Te adod ezt a kinyilatkoztatást Istenem.” Erre Jézus ezt válaszolja: „Mutatkozzék az az ember, aki bűn nélkül van! Jöjjön elém, és mutassa meg nekem arcát.” Vassula: „Igen Uram, segíts nekem! Nem tudom, mit feleljek ezekre a vádakra.” Jézus: „Ne válaszolj, jöjj gyorsan hozzám! Atyád vigyáz rád.” (2. köt. 238.) Nesze neked kinyilatkoztatás, házasság felbonthatatlansága, egyházi gyakorlat! Ez a kijelentés annyit tesz, mintha Jézus ezt válaszolta volna a házasságtörő asszonynak: „Csak így tovább, én azért vagyok, hogy megbocsássak.” (A párbeszéd 1988. szeptember 24-én hangzott el. Ebben az idézetben nem játszik szerepet az, hogy Vassula jóval később, 1990. október 31-én végülis rendezte házasságát.) Eme párbeszéd olvastán az emberben élesen felvetődik a gyanú: ha az Újszövetség igaz, akkor Vassula beszélő partnere nem a mi Urunk Jézus Krisztus, aki világos tanítást adott a házasságtörésről.
További probléma: a könyvben nem egyszer nyílt és burkolt fenyegetés és minősítés (Káinok stb.) hangzik el azok ellen, akik nem fogadják el a mű tartalmát, vagy bírálatára vállalkoznak. Vassula egyik helyen ezt írja: „Jézus, kezdem megérteni, hogy a Te igazi tanítványaid..., örülnek majd a kinyilatkoztatásnak, de sokan, akik hűtlenek hozzád, nem fogják kedvelni ezt a kinyilatkoztatást.” Az „Úr” válasza: „Igen Vassula, most már tudod.” (2. köt. 94.) Mint említettem, a kiadvány „szerzője” újra és újra felemlegeti a szeretetet, a bűnbánatot, a megtérést, (ebben a tekintetben kompilációnak is nevezhetjük az írást), néha az engesztelést, a böjt, az áldozat azonban már hiányzik szótárából. Az „Úr” ismételten felrója Garabandal helyzetét (sajnos ezzel gyanússá is teszi), s kéri a Szentszéket a jelenések elismerésére.
Az üzenet többször felszólít az egyházak közötti egység létrehozására is. A cél - a jelek szerint - a New Age által hirdetett szinkretista világvallás, amiben a tanításnak nem nagy szerepe jut: „Bármikor eljöhetsz hozzám, és bármelyik templomba. Ne tégy különbséget, mint a többiek! Mindegyik hozzám tartozik.” (2. köt. 204.)
(A Szent Szűz soha nem tesz ilyent. Jelenései alkalmával mindig a megtérést kéri. Ő nem szól bele egyházkormányzati ügyekbe s kérései között mindig megfelelő hangsúlyt kap az áldozat, elsősorban a böjt.)
A könyv „szerzője” láthatóan arra törekszik elsődlegesen, hogy művét elfogadtassa a világgal és az egyházzal. Az „Úr” igen nagy fontosságot tulajdonít az írásnak. Mintegy a Szentírás mellé állítja azt, s úgy jelöli meg, mint valami új hitforrást. Amikor Vassula a kíváncsiskodókat említi, az „Úr” így válaszol: „Rátalálhatnak a válaszra a Szentírásban és ebben az üzenetben.” (2. köt. 305.)
Az ügyben még Péter is személyes üzenetet kap ismételten, s nem is akármilyent. „Ne utasíts vissza Péter, szeretlek, hallgass meg, halld meg hangomat, ismerd fel hangomat... Ez a kinyilatkoztatás az én hangom...” (2. köt. 95.) Egy másik helyen: „Ó Péter, Péterem! Te, akit Lelkem szeret, vezesd vissza nyájamat a tisztasághoz! Péter! Nézz rám! Kedves, nézz Arcomra, tisztelj engem, Uradat! ... Dicsőíts engem Péter! Dicsőíts kedvesem!” (2. köt. 119.) Ezek a szavak már lejáratnak.
Az ilyen, és ehhez hasonló kijelentések elrejtése a regiment (több mint kétezer oldal) írásban megzavarja híveinket, s feltétlenül kárt okoz sok ember hitében, s veszélyezteti örök sorsának alakulását. Nem félek kimondani véleményemet: az idézetek mögött a világosság angyalának öltözött megtévesztő szellem húzódik meg, aki félrevezeti a nemzeteket. A sok enyelgés, a szeretet egyoldalú hagsúlyozása pedig a méz, amelyben a mérget kívánja beadni.
Vassula, s környezetében némely egyházi személy olykor él a gyanúperrel: nincs valami rendjén ebben a szóözönben. Vassula gyakran biztatásra és erősítésre is szorul. Egyik lelkipásztor pedig (2. köt. 289.) meg is fogalmazta Vassulának, hogy az írás spiritizmusra utal. A válaszban az „Úr” emlékeztet Mt. 7,17-re, („A jó fa jó gyümölcsöt terem.”), s Mt. 12,26-ra („Szembefordulhat-e önmagával a Sátán? Ha szembefordul önmagával, hogyan állhat fenn országa?”).
Vessük fel mi is a kérdést: milyen „gyümölcsök” teremnek Vassula könyvéből, s valóban szembefordul-e a Sátán önmagával?
Tapasztalataim szerint az alábbiakban foglalható össze a Vassula-könyv hatása:
1. Inkább fokozott kíváncsiság, nagyfokú publicitás, mint maradandó evangéliumi gyümölcs tapasztalható az ügy kapcsán.
2. Megosztja a jószándékú olvasókat, s ez vitát, békétlenséget, szeretetlenséget szül.
3. Megtéveszti, félrevezeti a hitben kevésbé jártasokat, mert hamis képet fest Jézusról.
4. Lejáratja a Szent Szűzet, mert kiváltani igyekszik a jelenéseket, s összeollózza, összekeveri a jelenések egyes üzeneteit, s mint sajátját adja tovább.
5. Lejáratja az egyház tekintélyét, mert inkább önmaga mellé kívánja állítani az embereket, amikor elítéli és fenyegeti azokat, akik mégis ellene mondanak a leírtaknak. Nem hagyja meg az egyháznak a végső szót.
6. S mindezt immár huszonnyolc nyelven teszi. Szó sincs tehát arról, hogy a Sátán szembefordult volna önmagával! Aknamunka folyik itt, amely a lelkek megosztását, és vesztét akarja.
Mit kezdjünk tehát Vassulával és művével? Csak egyet ajánlhatunk jó szívvel: felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla! Térjünk vissza a tiszta forrásokhoz! Elsősorban a Szentíráshoz, az egyházi tanításhoz. Olvassuk és terjesszük bátran a Szent Szűznek – az egyház által elismert – üzeneteit. Őrizzük meg hitünk tisztaságát, az egységet és a szeretetet. Vassula miatt kár lenne ezen evangéliumi értékekben kárt okozni és kárt szenvedni.
Végül pedig önként adódik a kérdés: ki, vagy mi tanúskodik Vassula szavai mellett? A tények szerint mindössze az íráskényszer és az ebből adódó betűforma. Ezek a jelek azonban nem Istenre, hanem sátáni befolyásra uta1nak.
Forrás:
Antalóczi Lajos atya válasza a Vassula Ryden kritikus szemmel c. cikkére érkezett hozzászólásokra
(A két írás között jelent meg a Hittani Kongregáció Közleménye Vassuláról)
Roma locuta, causa finita – Róma szólt, az ügy elintézést nyert – tartja a régi mondás. A legmagasabb fórumon zárták le Vassula ügyét. A L'Osservatore Romano október 23-24-i száma közölte a Hittani Kongregációnak 1995. október 6-i nyilatkozatát, miszerint „Vassula Ryden tevékenysége hatásában negatív, a Kongregáció felhívja a püspököket, hogy tájékoztassák híveiket, és ne engedjenek teret egyházmegyéjükben eszméi terjedésének.” (Fordítás: IGEN, VII/21-22. 35. o.)
Fellebbezésnek és további vitának helye nincs. Mi, katolikusok egyet tehetünk: „felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla” – amint ajánlottam azt az IGEN 1995 szeptember 15-i számában (27. o.). Katolikus ember számára a Hittani Kongregáció nyilatkozata mérvadó, s tudni kell, hogy az elítélő nyilatkozat után az eretnekséggel terhes kiadvány a lelkek üdvössége és a hit tisztasága szempontjából káros, zűrzavart okoz, terjesztése Isten akaratával ellentétes. Ha a vita lezárása ellenére mégis élek a megadott szó lehetőségével, azt csupán praktikus megfontolásból teszem.
A tanulmány megjelenése után meglepően sok olvasó mondott köszönetet, tisztelt meg válaszával szinte az ország egész területéről személyesen, írásban vagy telefonon; a szerkesztőség is megküldött minden eredeti levelet és dolgozatot, ami a cikkre érkezett. Paptestvérek, hívek, imaközösségek fogalmazták meg észrevételeiket. Itt mondok köszönetet az IGEN szerkesztőségének, és mindenkinek, aki valamilyen módon reagált írásomra; az egyetértőknek és bírálóknak egyaránt.
A Vassula-ügy magyarországi helyzetének alakulása, és a dolgozatra érkezett reakciók tanulmányozása több tanulsággal szolgált. Ezek közül szeretnék néhányat megosztani, és az elburjánzott misztikus-szerű eseményekről egy-két szót ejteni.
1. A Vassula-ügy kapcsán mindenki jó szándékáról tett tanúságot és jót akart. A magam részéről Vassula Rydenről is a jó szándékot tételezem fel. Jószándékú áldozatnak neveztem őt. Magam is ilyen szándékkal vállaltam a nyilvánosság kockázatát. Még DEME TAMÁS testvérem is jó szándékkal fogott tollat, bár szerény írása a kozmetikázás ellenére is sokakat sértő jelzőkkel tarkított. (A megszólalók közül ez az egyetlen ilyen szomorú példa, amihez foghatót katolikus lapban még nem olvastam. Gorombaságaira csupán azt válaszolhatom, hogy szavaiban az ember önmagát mondja ki. Aki azonban tollát indulatba mártotta, az ne írjon Isten ügyében, mert Isten ügyét is lejáratja!)
2. Napjainkban egyre többen tanítanak szóban vagy írásban hitbeli dolgokról, egyházi megbízatás nélkül. Ez azonban ellene mond Isten akaratának, az egyházi gyakorlatnak pedig zűrzavart okoz a felkészületlenség. Akinek nincs diszpozíciója tanításra, akit nem küldtek, az ne tanítson nyilvánosan Isten dolgaiban, mert óhatatlanul a szekták és tévtanítók útjára sodródik! Hogyan tanítson az, akit nem küldtek? (Róm 10,15).
Sajnos, a beérkezett bírálatok a fenti okok miatt nem értékelhetők. Érdemben nem válaszolnak a felvetett problémákra. A kellő ismeretek hiánya, a fogalmak összekeverése, a szentírási idézetek helytelen használata kezelhetetlenné teszi a cikkeket. Mit lehet kezdeni olyan írásokkal, amelyekben Vassula kiadványa védelmében Énekek Énekéről, KERESZTES SZENT JÁNOSRÓL, ASSISI SZENT FERENCRŐL, SIENAI SZENT KATALINRÓL (akinek mellesleg nem diktáltak, hanem elragadtatásában ő maga diktálta a Dialógust írnokainak), vagy „dogmaerejű kijelentésről” beszélnek? S mit lehet szólni ahhoz, ha az íráskényszert mint megengedhető, égiektől származó, misztikus élményt védelmezik?
A hit tisztaságának őrzése alapvetően fontos! Szomorú, hogy a misztikus, vagy annak mondott események kapcsán szánalmas nyilatkozatokra, cselekedetekre és következményekre kerül sor napjainkban, és esetenként a helytelen felfogás elhatalmasodni látszik. Ez pedig nevetségessé teszi hitünket, aláássa az igaz dolgok hitelét. Milyen fontos lenne, hogy azok a testvérek, akik zavaros tartalmú írásokat sokszorosítanak, felhagyjanak tevékenységükkel! Az Istennek nincs erre szüksége. Mennyire fontos volna, hogy az önjelölt látnokok, az álpróféták, a világvége-jövendölők, az álmisztikusok és álkarizmatikusok ne ártsanak tovább Isten egyházának, s benne szegény népünknek! Igenis, léteznek látnokok, létezik és működik a prófétálás adománya, vannak misztikusok és karizmával megáldott emberek ma is, de ezeket mindig Isten igazolja. Ha egy misztikus eseményből Isten igazoló, másoknak is hozzáférhető jelei hiányoznak, az eleve gyanús! Nagyon fontos ügyelni a féligazságokra. A teljes egyházi tanítás legyen útmutatónk! Még a „meglepetések Istene” sem ad új kinyilatkoztatást. A megtévesztő, zavart keltő szellem, aki a világosság angyalának akar látszani, mondandóját a féligazságok tetszetős csomagolásában tálalja.
Nem kevésbé lényeges az egyház által elfogadott események egységes megvallása, s az egyház által elutasított dolgok egységes tagadása. Zavart kelt, s nem is keveset, ha valaki fennhangon hirdeti, hogy nem hisz a Lourdes-i, a fatimai eseményekben, vagy csupán legendának tartja azokat a csodákat, amiket a szentek műveltek. Bár ezek nem képeznek hitkötelezettséget, de huszonhárom éves lelkipásztori munkám során igen sokszor tapasztaltam, hogy az egyszerű lelkeket súlyosan befolyásolja egy egy ilyen kijelentés, különösen, ha az egyik írás mellette szól, a másik pedig ellene. Az pedig különösen káros, ha az egyház által elítélt dolgokat továbbra is védjük. (PEEBLE esetében tapasztaltam ezt.) De az sem szerencsés, ha pl. Vassula-ügyben azt mondjuk, hogy „a zsinat utáni felnőtt keresztény... szabadon válogathatja meg, mit olvas.” Ez igaz, de mégis okosabb és célravezetőbb lenne másként fogalmazni: „Tévedtünk. Tegyük le ezt a könyvet!” Itt nem kudarcélményről, hanem az Istenért fáradó emberek jó szándékú tévedéséről van szó. Ennyi az egész.
3. Meglepően ritka a lelkek megkülönböztetésének adománya. Sokan nem is tudnak róla. Ezért nem ismerik fel a világosság angyalának álcázott megtévesztő szellemet. Áldozatai ezért kapnak (nem egyszer nagy) publicitást, ezért szólalhatnak fel - figyelmeztetés ellenére is - templomban, és híveik ezért kardoskodnak mellettük. (Az pedig döbbenetes, hogy ez a nyilvánvalóan megosztást és zavart keltő írás huszonnyolc országban terjedt el. Tudomásom szerint Vassula egyedül Lengyelországban nem kapott szereplési lehetőséget.) A misztikus színezetű eseményekben fontos ügyelni az ellenérvekre, jobban kell figyelni egymásra, s élni a gyanúperrel, ha jó szándékú embereket taszít valamely esemény!
4. A megnyilatkozásokban nevek hangzottak el. Elsősorban Vassula Rydené és RENÉ LAURENTIN atyáé. Újra leszögezem: Vassula Rydent nem minősítettem, csupán jó szándékú áldozatnak neveztem, s ezt ma is fenntartom. Amennyiben igaz Vassula Ryden és híveinek állítása, hogy az íráskényszer, a grafológiailag megváltozott írás, és a kiadvány tartalma nem emberi praktika műve, hanem túlvilági forrásból származik, akkor teljes bizonyossággal állítható, hogy az nem égiektől való, hanem a világosság angyalának álcázott megtévesztő szellem aknamunkája. Írásomban ennyit, és nem többet kívántam elmondani. A néhány levélíró által kifogásolt, a Szentírásból származó minősítés mindig a Vassula által tevékenykedő szellemre vonatkozott. Az íráskényszerről és a megváltozott írásról a hittani kérdésekben illetékes Kongregáció nem szól. Bizonyos jelek alapján csupán „magánmeditáció gyümölcseinek” tartja Vassula írását. Ha a kiadványban is ez ál1na, akkor az eszme soha nem terjedt volna el. Éppen a természetfölötti eredet hangoztatása volt az „aduász”, s elsősorban ezért vonzotta az embereket.
A cikk bírálói nyomatékosan hivatkoznak René Laurentin atya szavaira, aki amikor Vassula írásáról szól - s magam is ezt próbáltam érzékeltetni -, mindig bölcsen hangsúlyozza: ő maga nem kíván döntőbíró lenni Vassula ügyében. Minden nyilatkozata alkalmával figyelmeztet: nem biztos az álláspontjában. A bírálók sajnos megfeledkeznek erről, amikor idézik őt. Ezt a hibát követi el HARMAT PÉTER úr is, amikor a Maria Heute c. svájci havilapból idézi az atyát (IGEN 1995. október 6.). A szerző leírja Laurentin professzor nyilatkozatának utolsó mondatát, de elhallgatja a bevezető szavakat, amelyekkel az atya előre figyelmeztet: ne vegyék szavait végleges álláspontnak, garanciának. A dolgok optikája így egészen más. Nem tisztem megvédeni Laurentin atyát, de ha mégis igaza volna Harmat Péter úrnak, miszerint „ő nagyon mást állít”, akkor az is bizonyos, hogy Laurentin atya tudni fogja, hogyan tovább.
5. A Vassula-kérdés megosztotta az engesztelők táborát, azt a maréknyi embert, akik hősiesen akarnak működni Isten és a lelkek ügyében. Néhány testvérnek nyilván le kell vonnia a konzekvenciát az esetből, de nem szabad engedni, hogy a vatikáni döntés tovább mélyítse a szakadékot! Felejtsük el szép csendben!
A Sátán mindig korszerű, és azt támadja, ami ránézve elsősorban veszélyes. Ezért osztotta meg az egyházat, ezért ellenzik oly sokan a Mária-jelenéseket és üzeneteket, s ezért akarja megosztani az engesztelők táborát is. (Ez a jel arra is következtetni enged, hogy a hatékony újraevangelizálás eszköze az engesztelés.) Nekünk azonban, akik a lelkek épülésén fáradozunk, feladatunk ügyelni az egységre, fel kell ismerni minden hitelrontó, vagy bomlasztó veszélyt, és a szeretet közös nyelvét kell beszélnünk. Az imádság, a szeretet, és a tiszta hit erejével szálljunk szembe a hazugság atyjával, s az megfutamodik tőlünk.
6. Fordítsuk végre figyelmünket a Szent Szűz által oly sokszor kért engesztelésre! A Vassula-kérdés arra is rámutatott, hogy az a sok jószándék, tenni akarás, elkötelezettség, ami tapasztalható volt az ügyben, csodákra lenne képes, ha közös nyelvet beszélnénk. Beszéljük tehát az alázatos és szolgáló szeretet nyelvét! Halljuk meg végre szent Édesanyánk könnyes felhívásait, fogjuk meg egymás kezét, s egy szívvel és egy lélekkel vállaljuk az engesztelés művének szolgálatát! Alakuljanak engesztelő közösségek szerte az országban! Csodálatos volna, ha a lelkiségi mozgalmak az engesztelésben találnák meg a közös nevezőt.
Felelősséggel állítom: vagy megszerveződik hazánkban az engesztelés, vagy nem tudjuk felépíteni magyar földön a szeretet civilizációját, és nemzetünk nem fog lelkileg talpra állni. A MINDSZENTY bíboros úr által szorgalmazott magyar engesztelés művének megnyesett ága itt-ott már mutatja új hajtásait, s ha megerősödik, nemzetünk lelkében és génjeiben újra a jövő reménységét fogja hordozni. De őrizni és védeni kell ezeket a hajtásokat! Tápláljon bennünket a remény: SZENT ISTVÁN népe visszatalál Istenéhez, mert a növekedést Isten garantálja. Szervezetten és odaadással kell szolgálni ezt a szent ügyet (reméljük, mielőbb megadatik a lehetőség, hogy valaki országosan is összefogja a magyar engesztelés művét). Végezzük ezt a nemzetmentő munkát úgy, ahogyan az ének mondja (Áldjad én lelkem az Urat!): „Krisztus köré gyűlve harcoljunk Vele, míg tart a küzdés ideje!” De ügyeljünk Jézus figyelmeztetésére is: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő. Ne kövessétek őket” (Lk 21,8).
dr. Antalóczi Lajos
pápai prelátus, érseki könyvtárigazgató
Javier López tanúságtétele Maria Laura Pio weblapján jelent meg
Bekapcsolódásom az IÉI-be majdnem öt éven át tartott. Ahogy rendszerint szokásom majdnem mindenben, amit vállalok, ebbe is a lehető legalaposabban kapcsolódtam be, egész addig a pontig, hogy a hivatalos TLIG (IÉI) weboldal spanyol változatának webmestere lettem. Az egész azzal kezdődött, hogy egy családtag kölcsön adott nekem egy könyvet. Olyan pillanat volt az, amikor különösen érzékeny voltam, mert a fivérem éppen akkor halt meg. Teljes életemben katolikus voltam, bár talán kissé belefáradtam, és unalmas egyhangúságba estem. Úgy gondolom, hogy abban az időben még Jézusnak az Oltáriszentségben való jelenlétét sem értékeltem. Sejtésem szerint az volt az alapvető problémám, hogy nem ismertem Isten szeretetét, sem külső forrásokból, sem személyes tapasztalatból, viszont az IÉI üzenetekben – különösen az első kötetben – éppen ez a szeretet járja át az embert.
Amikor az IÉI könyveket olvastam, álmélkodtam azon, hogy Jézus ma is szól, éspedig ilyen intim módon. Addig azt hittem, hogy évszázadok óta megszűnt szólni. Kezdetben képtelen voltam elhinni, hogy az üzenetek hitelesek lehetnek, de amikor olvastam arról, hogy sok megtérés történt és hogy az üzeneteket neves papok támogatják, föladtam előítéleteimet, és végül teljesen rabja lettem az üzeneteknek.
Kezdtem megismerkedni emberekkel, akik az üzenetekkel kapcsolatban voltak. Eljött a pillanat, amikor az üzenetek teljes életemen uralkodni kezdtek. Még vakációban is kizárólag ezeket olvastam! Abbahagytam a napi részvételt a misén (feleségem nem – én azonban csak vasárnap mentem vele), de nem bántam, mert azzal mentettem magam, hogy közvetlenül együttműködöm Isten főművével, és hogy a jóságos Atya bizonyára megért és igazol engem.
Azt hiszem, nem volt más társalgási témám. Mindig az ördög művét láttam abban, ha valaki támadta Vassulát. A Közlemény nem hatott rám, és így tovább. Még teológusként is megpróbáltam fellépni, hogy Vassulát megvédjem! Szüleim ostobának tűntek előttem, mert az üzenetek közömbösen hagyták őket.
Akkor kezdett minden megváltozni, amikor véletlenül találkoztam egy pappal, aki – nagy türelemmel és az üzenetek kikezdése nélkül – tanítani kezdett a Szentlélekről, és rávett, hogy olvassak nagy misztikusokat, amilyen Keresztes Szent János, és más lelki könyveket. Apránként kezdtem eltávolodni az üzenetektől és kritikusabbá válni velük szemben, megfontolva sok dolgot, például hogy mit jelent minden feltétel nélkül engedelmeskedni az Egyháznak. Az IÉI imacsoportokban olyasmit figyeltem meg, ami nem nagyon tetszett nekem: az üzeneteknek ugyanolyan fontosságot tulajdonítottak, mint a bibliai idézeteknek!
Hirtelen elkezdett nyugtalanítani valami, amivel kapcsolatban korábban nem voltak kételyeim: Vassula házassági szituációja. Hogyan lehet ilyen tisztázatlan helyzetben valaki, aki ilyen nagy küldetést kapott? Ráébredtem, hogy az IÉI találkozón, amely a Szentföldön gyűlt össze, ökumenikus szertartásokat és eucharisztikus közösségeket rendeztek a Katolikus Egyház szükséges felhatalmazása nélkül. Találkoztam Vassulával személyesen, és megismertem életének sok részletét. Azt kérdeztem magamtól, hogyan lehetséges, hogy ennyire fél a fizikai támadásoktól az összejöveteleken? Az Úrban való bizalom hiányát láttam ebben, és ellentmondást az üzenetekkel szemben. Kezdtem visszaemlékezni arra, hogy sok más ember, akiknek nagy karizmája volt az Egyházban, komoly tévedéseket látott Vassula üzeneteiben, én pedig nem hallgattam rájuk. Vakmerő kalandornak láttam magamat. A Szent Katolikus Egyháznak már megvannak a maga bizottságai és kongregációi arra, hogy döntsenek a rendkívüli jelenségeknek a katolikusok részéről történő elfogadásáról. Mit csinálok én, hogy egyszál magamban és saját kockázatomra követek valamit, amit annyi kétség vesz körül? Így hát, egyik napról a másikra, elhatároztam, hogy megszabadulok az összes üzenettől, és véglegesen megkezdem a hiteles Igaz Életet Istenben, az ő Egyházán belül. Hálát adok Istennek és az ő Szentlelkének ezért a vezetésért. Jópár év múlt el azóta, és nem bántam meg döntésemet. Úgy érzem, lelkileg növekedtem, sok fogyatékosságomat megismertem, és sohasem volt újra késztetésem, hogy azokat az üzeneteket olvassam.
2005. május 12.
Javier López
Spanyolország
Michael Prabhu katolikus New Age szakértő. Chennaiban, Indiában él, egyike az indiai katolikus karizmatikus megújulás úttörőinek. Most főállásban a New Age eszmék, technikák és tevékenységek tanulmányozásával foglalkozik, amelyek gyakran beszűrődnek a katolikus plébániákra és intézményekbe. Sok püspök és bíboros levélben ismerte el tevékenységét, így tett az Indiai Püspökkari Konferencia és az apostoli nuncius is. Nagyban hozzájárult hazájában a „Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója – Keresztény reflexió a New Age-re” dokumentum jobb megértéséhez, amelyet 2003-ban adott ki a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa.
Egyike voltam Vassula korai „rajongóinak” Indiában. Én mutattam be őt, video-kazettákról, barátaimnak Goában, Mangalore-ban és más városokban, s közülük egyesek mindmáig Vassula missziójának és írásainak terjesztői közé tartoznak. A fél országot átutaztam, hogy személyesen hallgathassam őt Cochinban és Goában tartott összejövetelein, úgy 1999 körül.
Az Egyház és a katolikus karizmatikus megújulás Goában azt tanácsolta a hithű katolikusoknak, hogy ne vegyenek részt ezeken az összejöveteleken, mégis sokan elmentek, köztük én is. Érvem az volt, hogy tanításaiban nem követ el doktrinális tévedéseket, és bizonyos katolikus áhítatgyakorlatok iránt csak növeli az odaadást, így hát nem teszek rosszat. Azt is gondoltam, hogy az „ökumenizmus”, amit Vassula prédikál, jó dolog, és minden felekezetnek össze kell fognia, hogy „egyek legyenek”, amint Jézus imádkozott.
Persze hallottam, hogy a Vatikánban egyes fő funkcionáriusok komoly kételyeket támaszottak vele szemben, de észrevettem azt is, hogy tiszteletben álló katolikus papok, köztük olyanok, akik más látnokokkal is kapcsolatban álltak, őt támogatják. Ők már csak mégse tévedhetnek? Elvégre az Egyház mindig lassú és késedelmes volt a látnokok és próféták ügyében, és saját megtérésem, a hinduizmus egy formájából 1982-ben, talán nem magánkinyilatkoztatással állt közeli kapcsolatban?
Egészen néhány hónappal ezelőttig arra használtam irodalmi képességeimet, hogy védelmezzem Vassulát. De aztán némi információhoz jutottam, amely jó katolikusoktól származott, továbbá naprakészebb információhoz a vatikáni funkcionáriusok álláspontjáról, és arra kértek, olvassam el ezeket tárgyilagosan.
Nem tartott sokáig, és elkezdtem tisztán látni. Ezt a levelet rövidnek szánom, azért elhagyom a hosszú magyarázatokat és hivatkozásokat a Bibliára és az Egyház tanítására. De azt el kívánom mondani, hogy alapos tanulmányaim megmutatták nekem: minden gyöngesége ellenére, az Egyház sohasem tévedett hitbeli, tanbeli dolgokban. Rájöttem arra is, hogy Vassula éppen ezekben tévedett.
Semmit sem számít, hogy tanításának 99.99999 %-a jó, segítő, sőt „hitépítő”. Az a 0.00001 % tévedés az, ami számít.
Beláttam, hogy az ökumenizmus, amit Vassula javasol, nem azonos azzal, amit az Egyház lát maga előtt. Éppenséggel lerombolná az apostoli és szentségi Egyházat. Volna még néhány más megfigyelésem is, de jobbnak látom itt befejezni, mert csak azt ismételném, amit mások már ugyanitt elmondtak.
Búcsúzóul annyit, hogy nem kárhoztatom Vassulát mindenestül. Azt gondolom róla, hogy jó és jószándékú hölgy. De jóság és jószándék nem elég. Minden katolikus és minden keresztény, beleértve az én szolgálatomat, amely a New Age hamisságok leleplezésére törekszik, tévedhet, még a legjobb szándék mellett is. Ezért kell alávetnie magát az Egyház tanító tekintélyének.
2005. október
Michael Prabhu
India
Tárkányi Ákos szociálpolitikus, demográfus. A katolikus karizmatikus Új Jeruzsálem Közösséghez tartozó imacsoport tagja. Házas, három gyermeke van.
Ha állítólag isteni üzeneteket valóban isteni eredetűnek tartunk, akkor nyilván sokkal komolyabban vesszük őket, viszont könnyebben engedhetünk a bennük rejlő esetleges tévtanításnak is.
Még ha Istentől való is (úgy tűnik) egy magánkinyilatkoztatás, akkor sem egész biztos, hogy minden rendben van vele kapcsolatban. Ki tudja, melyik gondolati kép honnan származik? Egy nagyon alapos vizsgálat sem biztos, hogy pontosan meg tudná ítélni, hát még mi! Szóval nem szabad minden ilyen forrásból származó állítást hatalmas tisztelettel fogadni, mint valamilyen lehengerlően súlyos kinyilatkoztatást.
Mindenesetre a Hittani Kongregáció részéről nyilvánvalóan úgy látták, hogy Vassula esetében annál, hogy nem foglalkoznak vele komolyan, nagyobb veszély, ha az állítólag isteni üzeneteit kritikátlan rajongással fogadják, miközben ezekben téves elemek is előfordultak. Ezt a véleményt mutatja a legutóbbi, 2007-es megnyilvánulás. Nem csoda, hogy ez a vélemény alakult ki, hiszen már volt korábban egy sor állítás az üzeneteiben, amit a Hittani Kongregáció részéről a hittel ellentétesnek találtak, és nem látnak garanciát arra, hogy ha ez egyszer megtörténhetett, a későbbiekben nem történhet meg. Bizonyára ezért intik a híveket óvatosságra az üzenetek olvasásakor. Nem túl reális elképzelés, hogy minden egyes esetben, amikor megint előfordul egy félreérthető, vagy téves állítás, akkor az adott hívő akár közvetlenül a Hittani Kongregációhoz, akár közvetlenül Vassulához fordulna magyarázatért. (Ha nagy ritkán esetleg elő is fordulhat ilyen, a hasonló esetek zömében aligha.) Viszont ilyenkor tévedésbe eshet az illető, ha nem nagyon óvatos.
Azt nem írta a Hittani Kongregáció, hogy Vassula üzeneteit tilos olvasni, csak azt, hogy óvatosan tegyük. Nem feltétlenül értéktelen és lebecsülendő, mint egyéni elmélkedés. (Még akkor sem, ha tényleg csak az, és nem több.) Olvastam több ilyen állítólagos üzenetet, és végső soron olyanok voltak, mint egy-egy szép szövegű általános prófécia, illetve valamilyen szép, költői elmélkedés. „Ezt mondaná ma Jézus.”
Ami miatt én magam nem lelkesedem érte, az – a vatikáni fenntartásokon kívül – több egyéb szempont is. Nincs szükségem több kötetnyi szép általános próféciára. Még akkor sem, ha van néhány témájuk, mint például az ökumenizmus. Mit kezdjek ezekkel, mit kezdjek ennyivel? A tartalmuk pedig, bár szépen, érzelmekre hatóan volt megfogalmazva, általában semmi újat nem tartalmazott, mondhatni, banális volt.
Konkrét és személyre szóló próféciákat is kaphatok (ahogyan már kaptam is) a saját közösségemben, olyanokat, amelyeknél ellenőrizhető, hogy Istentől való-e. (Volt, amiről biztos lehetek, hogy az volt.) Általában nem bízom túlzottan a különböző nagy találkozókon elhangzó, vagy „állítólag megbízható” és szájról szájra terjedő üzenetekben, „általános próféciákban”, mert ezeket szinte lehetetlen ellenőrizni. „Hamarosan nagy hitbeli ébredés várható Magyarországon.” Mi az, hogy „nagy”, mi az, hogy „hamarosan”? Aztán ha 50 év múlva lesz valami, akkor az volt a „hamarosan”? „A magyar népnek ez és ez az Istentől akart hivatása.” Elhívás? Talán van értelme ezt fölvetni egy masszívan vallásos népnél (mint a fülöp-szigetekiek). Ha a realitásra is vetünk egy szerény pillantást, belátható időn belül annyi lehet itt „stratégiai cél”, hogy a néhány százaléknyi komolyan hívő aránya esetleg egy kicsit növekedjen. (Hogy mi volt a legjobb esetben az isteni hivatás, ha van ennek a fogalomnak egyáltalán értelme nemcsak egyének, hanem egy nép esetében is, azt úgyis csak utólag mutathatják meg a történelmi körülmények, események, és azok egyáltalán nem biztos, hogy igazolják azt az akkor már réges-régen elhangzott próféciát. De ezt egy ilyen elhangzásakor még nem biztos, hogy józanul, tisztán lehet látni.)
Nem ismerek beigazolódott próféciákat Vassula esetében. 1991-ben beszélt egy nagy várható katasztrófáról, amibe az egész Föld fizikailag beleremeg, és az itt egymásra halmozott sokféle kép között a „bűn tornyainak leomlása” is szerepelt. Ezt aztán 2001-ben jól lehetett értelmezni a new yorki merényletre, csak az a probléma, hogy ez nem volt az egész Földet fizikailag megremegtető, kozmikus világkatasztrófa. Szóval ez egy esetlen, hamis értelmezés, de azért, ha jól tudom, Vassula egyik beteljesült próféciájaként tartják számon.
Érv Vassula mellett, hogy a „bűn tornyainak leomlását” említő üzenet (állítólagos) adása 1991. 09. 11-én történt, napra pontosan 10 évvel a new yorki merénylet előtt. Bár pontos dátum nem volt megadva, de ezt a pontos egybeesést erős érvként lehet használni amellett, hogy „lám, ez az üzenet tényleg arról az eseményről szólt, íme tehát a bizonyíték az üzenetek isteni volta mellett”. Igaz, hogy abba nem remegett bele fizikailag, érezhetően az egész Föld (ahogyan az üzenet állítja), de ezt lehet úgy magyarázni, hogy ez csak az előképe volt a később várható sokkal nagyobb katasztrófának (amiről az üzenet további része szól). Figyelemre méltó, hogy (az állítólagos) Jézus éppen ebben az üzenetben ítéli el igen keményen azokat, akik nem hisznek az üzenetekben. Ezt lehet úgy magyarázni, hogy persze, hiszen ő már előre tudta, hogy ez be fog teljesülni, és főként attól fogva ez már csalhatatlan bizonyítéka lesz az üzenetek hitelességének, tehát aki ezek után sem hisz bennük, az már igazán javíthatatlanul elvetemült.
Viszont az is lehet, hogy az ördög úgy rendezte, hogy a merénylet aztán pontosan 10 évvel később történjen, hogy ezzel hitelt szerezzen egy hamis próféciának. (Pont akkorra piszkálta föl a szükséges mértékben az Al Kaida tagjaiban a gyűlöletet, és itt-ott besegített egyik-másik körülmény alakításával.)
Meg az is elképzelhető, hogy mivel Vassula üzeneteinek a terjedelme olyan hatalmas, annyi rengeteg között csak akadhat olyan, ami valamilyen különös egybeeséssel, véletlennel mintegy automatikusan kiemelhető a többi közül, hogy „lám, lám”. (Itt pedig pont ez volt ilyen.) Nostradamus próféciái esetében is sejthető a véletlen ilyen szerepe, meg a közelmúltban szenzációként bedobott, „A Biblia kódja” című könyv állításainak, sikeresnek tűnő „jóslatainak” is lehetett ilyen magyarázata. Ez az utóbbi magyarázat mindenképpen összeegyeztethető a „csak magánelmélkedés” koncepciójával, de végső soron az előbbi is, mert az ördögnek kedves lehet, ha egy bizonytalan, és időnként tévedésbe csúszó emberi elmélkedéssorozatot isteni műnek tartanak az emberek.
Vassula szerint a Jelenések könyvében szereplő két tanú nem más, mint Jézus Szíve és Mária Szíve. Ez képtelen képzavar szerintem, ha meggondoljuk, hogy a bibliai szöveg mint két élő evilági személyről beszél róluk, akik gyötrik a Föld (bizonyára gonosz) lakóit és gonosz emberek megölik őket, de egy rövid idő után feltámadnak, és ellenfeleik szeme láttára felmennek a mennybe. Előtte holttestük annak a városnak utcáján hever, „ahol a mi Urunkat is megölték” (vagyis Jeruzsálemben). Milyen félrevezető volna itt a bibliai szöveg, ha az egyik tanú nem volna más, mint „a mi Urunk”. Meg aztán hogyan is lenne a dolog akkor a két tanú megölésével és föltámadásával, ha ezek Jézus és Mária, vagy Jézus Szíve és Mária Szíve lennének? Jézus újra föltámad? Ha Jézus és Mária Szíve őket magukat szimbolizálja, akkor a két tanú meg ezt a két szimbólumot szimbolizálja? Mindezt csak valamilyen rendkívül bonyolult, erőltetett, nyakatekert módon lehet kimagyarázni (ha egyáltalán valahogy lehet). A Jelenések könyve amúgyis úgy tele van homályos képekkel, hogy sok mindent bele lehet ezekbe látni, de éppen ez az értelmezés különösen képtelenül hat, és kifejezetten csökkenti a számomra Vassula komolyan vehetőségét.
Azt is olvastam, hogy Vassula egyes üzeneteit utólag átírta (bizonyára vele szimpatizáló papok vagy más személyek tanácsára), hogy katolikus szempontból teológiailag elfogadhatóan hangozzanak (például egy eredetileg a pápát támadó üzenet volt ilyen). „Ja, azt nem úgy kellett érteni.” Szóval nemcsak a Tanítóhivatallal való párbeszéd ügye létezik, hanem van ezen kívül bizonyos további üzeneteknek egy megváltoztatott második kiadása is.
Egy konkrét példa: az eredetileg „Ó, jöjj, Péter, add a kezed, a Sátán eltérített téged az igazságtól” – mondat a „második kiadásban” már úgy hangzott, hogy „A Sátán közületek sokakat eltérített az igazságtól. Add a kezed, Péter…” A forrását lásd a
http://www.unitypublishing.com/Apparitions/VASSULA-%20Mark.htm
linken. (Itt az egész „átírás ügy” részletesen le van írva. Ez a honlap jó gyűjtemény magánkinyilatkoztatásokról, de amúgy egy vadul anti-ökumenikus tradicionalista a szerkesztője, Rick Salbato, aki ökumenikus beállítottságuk miatt a karizmatikusokat is hevesen támadja. Viszont magát ezt a cikket nem ő írta, hanem egy szintén erősen konzervatív, de nála mérsékeltebb beállítottságú személy, Mark Waterinckx.)
Vassula hitelességét csökkenti a számomra a minden megkülönböztetés nélküli éles elítélése is mindazoknak (az üzenetek részeként), akik nem hisznek az üzenetekben – annak ellenére, hogy ezt az egyház senkitől nem várja el.
Nemcsak a magam számára találom problémának az üzenetek igen nagy terjedelmét. Vassula egyik bírálója, Maria Laura Pio írta, hogy amikor megismerkedett velük, az üzenetek hamarosan minden idejét, gondolatát kitöltötték, és ezek terjesztése vált a legfőbb céljává. Mások körében is hasonlót tapasztalt. Úgy látom, hogy az talán a legnagyobb probléma az Igaz élet Istenben üzenetekkel, hogy míg szép képeikkel érzelmileg megfognak, rendkívüli terjedelmükkel nem nagyon engedik, hogy az egyházzal, és Istennel, Jézussal ezen kívül bármilyen módon is kapcsolatba kerüljön az, aki ezek rajongója lesz. A tartalmuk viszont általában elég banális, tehát nem adnak semmilyen lényeges pluszt, de elvonhatnak az egyházzal való közösségtől. (Sőt, itt-ott dogmatikai tévedések, vagy az olvasót ilyenhez vezető zavaros állítások is előfordulhatnak, ahogyan már történt is ilyen.) Egy belterjes mozgalom alakul ki ezek körül, túlfűtött, szektás jellegű mentalitással. Igaz, hogy ez a hiba bizonyos fokig más egyházi mozgalmaknál is felbukkanhat, de úgy tűnik nekem, hogy itt egészen rendkívüli mértékben lehet jelen.
Bizonyára lehet magyarázkodni, hogy „de azért azt nem csak úgy lehet megélni”. Ez azonban kétséges, és valószínű, hogy gyakran igenis így lehet, mert a torz mentalitás logikusan következik a körülményekből. Hogyan marad ideje a Bibliára, más lelki olvasmányokra, szentmisére, egyéb kötelezettségekre, meg szórakozásra, művelődésre, pihenésre annak, aki „igazán alaposan” át akarja olvasni ezeket a köteteket? Vajon mennyire lehet jellemző az üzenetekért való rajongáson kívül az Isten személyes vezetésére hagyatkozás, a vele való személyes közösségre figyelés? Vajon aki belekerül egy ilyen nem katolikus centrumú mozgalomba, az kihez lesz hűséges, ha Vassulának akadnak más, katolikus szemmel problémás vagy elfogadhatatlan kijelentései is?
Egy ilyen egyetlen személy köré épülő, zárt, túlfűtött, és lényegében felekezetközi, tehát kívülről nemigen kontrollálható mozgalom szociológiai szempontból a legrosszabb értelemben vett szektának tűnik. Teljesen érthető, ha a Hittani Kongregáció óvja a katolikusokat attól, hogy egy ilyen társaságba belekeveredjenek.
Tárkányi Ákos
Maria Isabel Pérez de Pio annak a Maria Laura Piónak édesanyja, aki a
weblapot létrehozta. Az itt közölt tanúságtétel először a Cristo Hoy katolikus hetilapban jelent meg, amely Argentina legtöbb plébániáján kapható.
Azt hiszem, fontos, hogy közzétegyem Vassulával kapcsolatos személyes tapasztalatomat, bizonyos pontok tisztázására. Svájcban, Genfben laktam tizennyolc éven keresztül, és megismertem Vassulát, egy karizmatikus személyt, ott töltött első évei alatt, lányomon keresztül, aki az ő követője volt. Mikor az egyetemen tanult, lányom elkezdte olvasni az Igaz élet Istenben könyveket, lelkivezetője útmutatását követve, aki, jóllehet soha nem olvasta Vassula üzeneteit, erősen bátorította őt azok olvasására.
Egy lányom van, meg egy fiam, aki pap lett. Gyerekkoruktól szokásom volt mindennap olvasni és magyarázni nekik az evangéliumot. Amikor leányom elkezdte olvasni Vassula üzeneteit, az első, amit otthagyott, családi összejövetelünk volt, amelyen az evangéliumot olvastuk. Kijelentette nekünk, hogy az IÉI üzenetek olvasása ugyanolyan, mint az evangélium olvasása. Vassula még azt is mondta, hogy aki az üzeneteket olvassa, annak Vassula neve helyébe a saját nevét kell tennie, mintha Jézus személyesen adna kinyilatkoztatást mindegyikünknek.
Az első évek során ezek az üzenetek apokaliptikusak voltak, és gyakran mondták, hogy a Katolikus Egyházban „pusztító gyalázat” (Márk 13,14) van. Később, s talán a Katolikus Egyházban tapasztalt ellenállás miatt, Vassula kezdte megváltoztatni beszédét. Különös módon, „Jézusa” soha nem adott magyarázatot erre a változásra.
Lányom jelleme kezdett megváltozni. Mindennap több mint egy órát töltött szobájába zárkózva és az üzeneteket olvasva. Kezdett eltávolodni a családtól, amely próbálta megláttatni vele, hogy az egyetlen bizonyosság az Evangéliumban és az Egyház tanításában van. Ezek nagyon nehéz idők voltak mindnyájunk számára, és az ő számára is, hasonló következményekkel, mint amilyenekben a szektákhoz csatlakozók szenvednek.
Végre, Istennek hála, lányom képes volt tisztán látni, és most idejének egy részét arra fordítja, hogy figyelmeztessen az üzenetek veszélyeire, amelyek látszólag jók, de végül nagyon veszélyesek. Ezekben az időkben, amikor annyi hamis próféta és tanítás lép föl, hűségesnek kell maradnunk, jobban mint valaha, az egyetlen Igazsághoz: a Kinyilatkoztatáshoz, amelyet Jézus hagyott ránk.
Maria Isabel Pérez de Pio
Argentina
Forrás:
http://www.infovassula.ch/tlighome.html#TESTIMONY 4
Horváth András fizikus, csillagász, egyetemi docens, egy imaközösség vezetője. Írása – mint a többi írás is a Kritika rovatban – a szerző nézeteit fejezi ki, amelyek nem szükségképpen azonosak az én nézeteimmel. (K.G.)
Bevezető
A következőkben hosszú idő alatt érlelt véleményemet írom le, de elismerem: nem vagyok nagy szakértő a témában, így akár tévedések is lehetnek írásomban. Nem célom, hogy igazamról győzködjek bárkit is, de talán hasznos lehet még egy hívő keresztény véleményét rögzíteni a sok száz közzétett, többségében kritikátlanul támogató vélemény mellett. A Szentírás is arra buzdít, hogy a közösségben elhangzó próféciát bírálat alá kell vetni: „A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg.” (1Kor 14.29)
Vassula Rydén prófétikus üzenetei a minden keresztényt megszólítanak, a teljes keresztény közösség színe előtt hangzanak el. Ennek a közösségnek tagjaként, a fenti idézet szellemében bírálatot szeretnék mondani, nem ítéletet. Mivel nem vagyok teológus, inkább személyes oldalról közelítem meg a témát, nem akarok és nem tudok precíz és általános lenni.
Rövid összefoglaló
Röviden összefoglalva véleményemet: ha Vassula írásaira az a címke lenne ragasztva, hogy „Vassula Rydén elmélkedései”, akkor el tudnám fogadni, mint egy keresztény hívő testvérem prófétikus hangvételű írását. Most azonban az van ráírva, hogy „Jézus szavai” és aki ennek a címkének a jogosságát meg meri kérdőjelezni, azt a Vassula-hívők igen hamar az elkárhozás rémével kezdik riogatni és Vassula ill. az ő mozgalma üldözéséről beszélnek.
Így viszont már inkább távol tartom magam az írásoktól. Itt ugyanis nem pusztán címke kérdésről van szó és az erről szóló vitában olyan lelkület tör elő, amitől visszarettenek.
Részletesebben
Jézus üzenete vagy elmélkedés gyümölcse valami? Az egyik csapda itt szerintem a végletekben gondolkodás. Egy hívő keresztény, amikor imádkozik és elmélkedik, mindig élvezi a Szentlélek támogatását. Már a Jézusban való hit is a Lélek ajándéka, így minden Jézushoz forduló ima is feltételezi a Lélek működését. Valamikor ennél többet is érzünk: Isten néha jól érezhetően felemeli, feltüzesíti imánkat, máskor kifejezett indítást érzünk valaminek a megtételére, ismét máskor prófétai üzenetet kapunk, melyet tovább kell adnunk. Ez a Szentírás, a szentek élete és a karizmatikus megújulás tapasztalatai szerint minden hívővel megtörténhet. (Jómagam is tapasztaltam mindegyiket.) Azzal is gyakran találkozom, hogy egy karizmával rendelkező szerző könyvének olvasása magával ragad, és bár nincs odaírva az elejére, hogy „X.Y., a szerző a Lélek vezetésére írta le ezeket”, azért jól érezhető, hogy a szavakat a szerző, a lényeget a Lélek adta és ez akkor is átüt a könyvön, ha itt-ott a szerző téved.
Azt állítani egy írásról, hogy az Jézus szavait tartalmazza, és az emberi leírója csak a szócső szerepét töltötte be: egy sokszínű paletta egyik végére helyezi azt. Úgy érzem, Vassula és követői nem értik, hogy ennek a palettának nemcsak végei vannak. Az, hogy a Hittani Kongregáció azt kéri a hívektől, hogy az Igaz Élet Istenben írásokat Vassula Rydén elmélkedéseiként értelmezzék és felhívja a figyelmet bizonyos tévedésekre, nem jelenti azt, hogy az írásokat puszta emberi okoskodásnak tartanák, melyből teljesen hiányozna a Szentlélek indítása.
«Az egész kérdés higgadt, figyelmes tanulmányozása, amelyet a Kongregáció abból a célból vállalt, hogy „megvizsgálja a lelkeket, vajon Istentől vannak-e” (vö. 1Jn 4,1), a pozitív szempontokon túlmenően számos alapvető elemet tárt föl, amelyeket a katolikus tanítás fényében negatívnak kell tekintenünk.»
Vannak tehát pozitív szempontok is. Nem az az állítás, hogy Vassula írásai az ördögtől lennének sugallva, csak az, hogy a jó dolgok mellett tanításbeli tévedéseket is tartalmaz. Ez nem is volna meglepő, ha az írások címkéje „Vassula Rydén elmélkedései” lennének. Valószínűleg akkor a Hittani Kongregáció sem foglalkozna vele, mert alaposan szemlélve minden hívő, még a szentek írásaiban is található pontatlanság, tévedés.
Vassula és hívei szeretnek arra hivatkozni, hogy sok szent életében megtörtént, hogy egy alacsony képzettségű személyen keresztül az egész Egyházat tanította az Úr, mint pl. Avilai Szent Teréz esetén. Érdemes elolvasni az ő írásait és életrajzát, hogy gyökeres különbséget lássunk Vassula és közöttük a saját írásaikhoz való viszonyban. Szent Teréz is sok látomásban részesült, tanítása és életpéldája nyomán igen sok pozitív gyümölcs termett, melyek közül nem egy már életében megmutatkozott. Mégis mindig kész elfogadni, ha az írását kiadás előtt véleményező gyóntatója rossznak tart részeket és nem is engedi kiadni az írást.
„... Én az ő [gyóntatója és rendtársai] imádságaikban bízom. Lehetséges ugyanis, hogy azokra való tekintettel az Úr kegyes lesz engem megsegíteni s így azután sikerül egyet-mást mondanom, ami ennek a mi zárdánknak sajátos életmódja szempontjából gyakorlati értékkel bír. Az Úr majd megsúgja nekem, én pedig tovább adom nekik. Ha pedig nem sikerülne a dolog, az se baj; úgy is először a praesentátus atya fogja elolvasni s ő vagy kijavítja, vagy pedig tűzbe dobja majd az egészet. Én nem veszítek semmit azzal, hogy az Úristen ezen jó szolgálóinak kívánságát teljesítem; ők pedig hadd lássák, mily kevés telik tőlem, ha Isten Ő Szent Felsége meg nem segít. ... Nincs kizárva, hogy gyóntatóm jobbnak látja egyelőre nem adni a kezetekbe ezt a művet. ... Az Úr majd meghallgatja kérésemet s Ő maga veszi kezébe ezt a dolgot és irányítja saját nagyobb dicsőségére. Ámen.” (A tökéletesség útja, Előszó)
Nem kérdés, hogy Szent Teréz valódi látomásokat kapott az Úrtól. Az is tény, hogy a Kísértő néha még látomásait is megzavarta, de ezeket ő felismerte. Az is biztos, hogy amikor nem konkrétan egy neki adott látomásról ír, hanem „csak magától”, a Lélek akkor is segítette. Ezt Szent Teréz is írja: „Az Úr majd megsúgja nekem...”.
Bizonyos, hogy Avilai Szent Terézen keresztül Jézus üzent kortársainak és az utána élő összes kereszténynek. Ő mégsem követelte, hogy ismerjék el az összes írását magánkinyilatkoztatásnak. Ismerve saját tökéletlenségeit, tudta, hogy még a látomások során is fennáll a tévesztés lehetősége, a saját, emberi gondolatok belekavarásának lehetősége vagy akár a Kísértő zavarása. Meghagyta a lehetőséget arra, hogy műveit a bírálók akár teljesen elvessék, mert bízott abban, hogy az Úr majd „maga veszi kezébe a dolgot”.
«A salamancai egyetem tudós domonkos tanára, Medina, a tekintélyes tomista teológus a katedráról jelentette ki: Teréz „egyike azoknak a nyughatatlan szerzetesnőknek, akik nem tudnak megülni egy helyben; pedig jobban tennék, ha otthon imádkoznának és fonnának”. Terézia éppen jelen volt, amikor a bírálat elhangzott; örömmel fogadta, és megkérte Medinát, ítélje meg lelki állapotát, mert remélte, hogy tőle pártatlan és javára sem elfogult véleményt fog kapni.» (Belon Gellért előszava a Belső Várkastély c. műhöz)
Ez a lelkület nem Vassula és híveinek a lelkülete. Elegendő elolvasni Vassula reakcióját arra a levélre, melyben Levada bíboros megerősíti a korábbi értékelés érvényességét. Ilyet sosem írt volna Avilai Szent Teréz.
Érdemes olvasni Avilai Szent Teréz írásait: bennük világosan meg van különböztetve, hogy mit látott, hallott látomásban az Úrtól, és mi a saját kommentárja, magyarázata ehhez. Vagy nézzük Kempis Tamás Krisztus Követése c. művét: ebben gyakran találjuk az Úr és az ember lelki párbeszédét leírva. Erről a műről is sokszorosan bebizonyosodott már, hogy igen gyümölcsöző olvasni. Szerzője mégsem állítja, hogy ezek a párbeszédek rendkívüli kinyilatkoztatások leiratai lennének. Olvasva őket, nem kételkedhetünk, hogy a Szentlélek hatalmas erővel támogatta a szerzőt és tekinthetjük Istentől ihletetteknek ezeket a párbeszédeket. Mégis egyértelmű, mi a műfaj: a szerző elmélkedéseiről van szó. Így nem zavaró, ha látjuk a szerző egyéni stílusának lenyomatát, esetleges pontatlanságot (ámbár ilyen itt nemigen van...).
Értékelés
A fő bajom tehát Vassula írásaival az, hogy az egész egy megbonthatatlan csomagnak van beállítva és az egészről azt akarják mindenkivel elfogadtatni, hogy Isten szavai. Ilyenkor a Szentszéknek nincs választása: ha akár egy tévedés is van a nagy, összekötött csomagban, csak az egészről lehet kijelenteni, hogy nem természetfeletti eredetű. Ezért ha Vassula továbbra is fenntartja, hogy a sok kötet írás mind Isten szava, akkor csak az tanácsolható, hogy az egészet ne olvassák a keresztények, mert „fertőzött”. Pontosan ezért kérte a Hittani Kongregáció Vassulát arra, hogy (más kérdésekkel együtt) adjon választ: „Ön milyen értelemben tekinti írásait kinyilatkoztatásnak, és hogyan kell azokat hallgatóinak és olvasóinak elfogadniuk?” Vassula sok oldalas magyarázatának végén erre a kulcskérdésre elismeri, hogy „A szavakat ugyan igen határozottan tapasztalom, de tudatában vagyok annak, hogy az írott forma és a mód, ahogy a kapott szavakat formába öntöm, az én nyelvi és kifejező képességem határaitól függ, illetve „Ezután, ahogy tudom, saját szavaimmal le kell írnom ezt a .ki nem mondott' üzenetet.” Ugyan némileg zavaros, hogyan is van akkor az Isten által vezérelt kézírás, mégis a fenti elismerések azt jelentik, hogy ennek fényében Vassula írásai valóban Istentől ihletett, de nem szó szerint diktált üzenetnek tekintendők, a kinyilatkoztatás műfajától inkább az elmélkedés felé kell elmozdulni olvasóinak. Ezt így közvetlenül nem jelenti ki Vassula, de a fent idézett mondatai nem hagynak más lehetőséget: a kinyomtatott könyvek szövege Vassula Rydéntől származik, nem az Úr szavai. Ez nem zárja ki Istent, mint inspirálót, nem állítja a művekről, hogy rosszak vagy ördögi sugallaton alapulnának, de érthetővé és kezelhetővé teszi a hibákat, meggátolja, hogy isteni tekintélyt tulajdonítsunk egy ember írásának.
Tehát ha a Szentszék utasításának megfelelően Vassula Rydén elmélkedéseiként lennének terjesztve az iratok, megnyílna a lehetőség, hogy a megkülönböztetés karizmájával élők egyes részekről kimondhassák, hogy itt tényleg érzik a Lélek erejét, más részeket lehetne pontatlannak vagy tévesnek lehetne mondani. Az ilyen visszajelzések magának Vassulának a lelki tisztánlátását is segítenék, benne is tisztábban kirajzolódhatna, mi Isten szava, mi a saját képzeletének terméke, mi a megtévesztő lélek működésének jele. Erre a nagy misztikus szentek is mindig igényt tartottak.
Sajnos Vassula hívei nem így tekintik a kérdést. Nemrég egy keresztény levelező listán egy testvér valamilyen beszélgetésbe egy „Jézus szavai:...” kezdetű részt szúrt be, de a szöveg Vassula Rydéntől való volt. Elolvastam a szöveget és nem tett rám nagy hatást, szerintem nem is igen kapcsolódott a témához. Csak annyit kértem a beküldő testvértől, hogy legközelebb ne írja fölé Vassula szövegének, hogy „Jézus szavai”, hanem hogy „Vassula szavai”, igazodva a Szentszék döntéséhez. Ami ezután jött, azt nem részletezem. A „Lélek kioltása”, a „Szentlélek elleni bűn”, az igazak üldözése meg sok hasonló került elő. Azt sem voltak képesek felfogni vitapartnereim, hogy nem lettek kitiltva Vassula üzenetei, csak a fejlécet kellene megváltoztatni.
Ugyanez az értetlenség sugárzik Vassula 2007. augusztusi tiltakozó leveléből. Nem fogta fel, hogy az itt is idézett rész, miszerint ő önti szavakba, amit érez, azt jelenti, hogy elismerte, hogy nem isteni kinyilatkoztatásról van szó. Egy keresztény „saját elmélkedése” is lehet Lélektől áthatott. Avilai Szent Terézia írásait sem nevezzük isteni kinyilatkoztatásnak.
Vassula és hívei a Szentszék utasításával és a saját „megvilágításaival” ellentétesen továbbra is követelik azt, hogy az írásokat Istennek és ne Vassulának tulajdonítsuk. Ez számomra elfogadhatatlan lelkületet jelent.
Horváth András