Tanúságtételek
Ebben a szekcióban olyan jelekről és csodákról számolunk be, amelyekről személyes ismerőseink tanúskodnak. Az elbeszélők szavahihetőségéről a szerkesztőbizottságnak legalább egy tagja kezeskedik.
Dávid Fia Kecskeméten
1992 körül történt Kecskeméten.
Közösségünkkel (amelyet akkoriban Dávid Fia Közösség néven ismertek) egyik este a piarista rendház egy kistermében imádkoztunk. Feleségem (Oskolás Gabriella) – akkor még jegyesem – késve csatlakozott hozzánk, mivel a munkából jött. A Megyei Kórház Izsáki úti telephelyén a fül-orr-gége osztályon dolgozott mint nővér. Aznap hoztak be oda egy 5 év körüli kislányt, hogy másnap kiműtsék a manduláját. Elvégezték a szokásos vizsgálatokat, vért vettek. A délután megjött véreredmény szerint a gyermek leukémiás volt. Másnapra ellenőrző vérvizsgálatot rendeltek el.
Feleségem kérésére a közösségben imádkoztunk ezért a kislányért. A másnapi vérvizsgálat tökéletesen jó eredményt mutatott. Az orvos csak azzal tudta magyarázni az esetet, hogy az első vizsgálat eredményét összekeverhették egy másikkal.
Huszár László
Fekély és irgalom
Egyik szerzetes testvérem pap bátyja frontot járt, sok szenvedésen ment át, Isten tudja, hogyan, alkoholista lett. Igen szenvedett ettől a megkötözöttségétől. Olyan volt számomra megalázottságában, mint a 'Hatalom és Dicsőség' (Graham Greene) papja.
1982-ben Budapesten volt kisegítő lelkész, akkor járt az imacsoportunkba is. Egyik alkalommal meglátogattam, nagyon el volt keseredve, kérdeztem, miért. Hát hónapok óta nem gyógyul a lábszárfekélye, másnap be kell feküdnie ezért a kórházba, s ott ki fog derülni, hogy pap létére alkoholista, s ez milyen szégyent hoz az Egyházra. Egy belső derűvel és magátólértetődéssel mondtam: „Na, mutasd a lábadat”. Odatettem a kezemet, s nyelveken imádkoztam kb. tíz percig.
Másnap közösségi összejövetel volt, s egyszer csak belép az ajtón, szemmel láthatóan megint tintásan. „Hát hogy kerülsz ide? Nem vagy a kórházban?” „Eljöttem hálát adni, mert a kórházban levették a kötést, és be volt gyógyulva a lábszárfekély. S eljöttem, de hát útközben örömömben azért betértem a poharazóba is.”
Szinte "haragudtam" az Úrra, miért nem a megkötözöttségéből szabadította meg, miért "csak" a lábát gyógyította meg. De aztán megértettem, hogy erre az ingyen szeretet-élményre és még nagyon sok imára volt szüksége ennek a paptestvérnek, s egy másik pap szerető otthon-nyújtására ahhoz, hogy aztán megbékélve és szabadon térhessen vissza az Úrhoz. (Sz.)
Megszűnt az állandó fájdalom
Szinte minden nap fájt a hátam az elmúlt hat év alatt. Sokszor kellett, főleg délután, lepihennem, mert szinte már levegőt sem tudtam venni, majd beszakadt a hátam és a mozgás is nehezemre esett. Gyakran párosult ez a fájdalom a jobb csípő és láb fájdalmával.
Amikor tehettem, otthon lefeküdtem a szobában a parkettára, «megnyújtottam», tornásztattam a hátamat. Addig pihentem a földön, míg azt éreztem, újra könnyen veszem a levegőt.
Kb. négy éve voltam orvosnál ezzel a problémával, ahol annyit megértettem, hogy a jobb oldali hátizomzat lanyhábban működik a kelleténél.
2002. május 9-én délután a Hét Láng közösség csütörtöki imaösszejövetelére mentünk férjemmel. A metrón utaztunk, amikor úgy éreztem a lelkemben, hogy ezen az estén Isten megnyilvánul közöttünk. Hálával telt meg a szívem és boldog voltam, bár nem tudtam, hogy történik ez meg.
Ezen a napon nem gyógyító imára jöttünk össze, hanem a MENÓRA, vagyis a zsidóságért való ima napja volt. Mégis, egyszer csak
Kovács Gábor atya arra a helyre mutatott, ahol én is álltam, kihívta imára azt a személyt, akinek fáj a háta.
Meglepődve és örömmel léptem ki a helyemről, és imádkoztak értem. Ima után a helyemre indultam. A jobb lábamat elöntötte a melegség. A hátamban megszűnt az állandó fájdalom, könnyűnek és szabadnak éreztem magam. Reggelente már könnyen fel tudok kelni, mozgásom is könnyebbé vált. Dicsőség és hála legyen érte Istennek.
Budapest, 2002. 05. 18.
Csabai Lászlóné (Magdi)
Mennyből az angyal
Az imacsoportunkba hozta el egy ötgyermekes édesapa a legkisebb gyermekét leukémiával, aki a Klinikán feküdt, s akiről ott lemondtak.
Húsvéti időszak volt. Az édesapa a gyerekkel a karján odaült az Oltáriszentség elé, mi körbe vettük. Megkérdeztem a körülbelül négy éves gyereket: „Mit énekelnél Jézusnak?” Azt válaszolta, hogy a Mennyből az angyalt! Erre vele együtt elénekeltük, nyelveken imádkoztunk.
A kicsi egy héten belül hazakerült a kórházból, egy hónapon belül megváltozott a vérképe, egy év múlva már azt mondták, hogy csak évenkénti kontrollra kell vinni. Három évvel később mint boldog iskolásról kaptunk fényképet róla.
Ágnes tv
Nincs többé rákos sejt
A nyolcvanas évek végén Ákos bátyám felesége, Mária megtudta az orvosoktól, a Kékgolyóban, hogy inoperábilis mellrákja van. Meglehetősen le is szidták, hogy miért ment későn. (Nem ő ment későn, hanem csak nagysokára voltak hajlandók foglalkozni vele.) Elkezdték sugarazni, ő ennek a terhét egyedül hordta karácsonyig, akkor mondta meg a férjének, s nekünk, s akkor kezdődött egy nagy imahadjárat. A hat gyerek, az ismerősök, barátok, szerzetesek. Még augusztus elején is az volt az orvosok álláspontja, hogy operálhatatlan, áttétek valószínűek. Akkor volt, hogy Katona István atya autóbuszt szervezett 1990. szeptember 8-ra, Grazba, Tardif atya gyógyító imaszolgálatára. Már akkor az volt a szándékom, hogy Mária sógornőmért kérek imát. S őt augusztus végén mégis operálhatónak minősítették és szeptember 8-ra tették a műtétet. Hárman mentünk a testvérek közül. Nagy élményünk volt, hogy semmi "rendkívüli" tanítás nem volt, otthonos volt minden, szinte magától értetődő. A szentmisére nagy füles kosarakban gyűjtötték össze az imakéréseket, s akkor a testvéreknek mondtam, hogy imádkozzanak a sógornőmért, aki valószínűleg most fekszik a műtőasztalon. A szentmise a betegekért volt, s szentmise után Tardif atya az ismeret szavával szólt. Ott mellettem történt, hogy valakinek így megnyílt a füle, s akkor derült ki, hogy már az előző ismeret szava is gyógyította, csak ő éppen nem hallotta meg, de a gyógyulás megtörtént, ment jelentkezni az orvos-bizottsághoz. (Egyébként nem engedték mikrofonhoz azokat, akik gyógyulást éreztek, itt tanúságot az előző napiak tehettek, akikről az orvos-bizottság úgy döntött). Az ismeret szava között volt olyan, amit én reménnyel a sógornőmre szerettem volna vonatkoztatni. Amikor hazaérkeztem, mondta el Ákos bátyám, hogy a műtét előtt az orvos még egyszer elmondta, hogy súlyos, ne számítson semmi jóra, áttétes rákos a felesége. Ákos végig ott imádkozott a folyosón. A műtét után az orvos azt mondta, hogy a gyors-szövettan nem mutatott ki rákos sejtet. A műtét után öt évvel Ákos és Mária biciklin lekarikázott Csíksomlyóra hálát adni.
Az Úristen azóta is igen megpróbálja őket, nem a keresztet vette el az életükből, hanem megmutatta rajtuk hatalmát.
Ágnes
Rettegtem a tüsszentéstől
1988-ban megcsúsztam az építkezésnél a falétrán, és gerendával a kezemben a hátamon lecsúsztam a lépcsőn. Előtte pár héttel lumbágóm is volt. A röntgen nem mutatott sérülést, de olyan kopást mutatott, mely az orvos szerint maradandó, és ezekkel a fájdalmakkal kell élnem életem végéig. Nem jártam orvoshoz, az állandó fájdalmakkal megvoltam.
1998. december 20-án elvégeztem a Szentlélek Szemináriumot. 1999. februárjában berobbant a derekam, az ülés rettenetes fájdalmakkal járt. Egy hónap fájdalom után az imacsoportunk felajánlotta, hogy kézrátétellel imádkoznak értem. Részleges gyógyulással elmúlt az ülésnél jelentkező fájdalom, nem is jött elő többet. A gerincfájdalmak maradtak, sőt fokozódtak. Már a munkámat sem tudtam normálisan ellátni. Féltem minden emeléstől.
2000. májusában az Emmausz Közösség (utolsó szombati) miséjén a Hermina úton kimentem gyógyulást kérni. Imádkoztam s azt kértem, hogy tudjak dolgozni. Részleges gyógyulást kaptam. Jézus nevében dolgozni tudtam, komoly súlyokat emelhettem, de előtte mindig kérnem kellett Jézus segítségét.
Ezután sajátmagamnak nem kértem gyógyulást.
2000-ben két lelkigyakorlaton, 2001-ben egy lelkigyakorlaton, valamint 2000 októberében és 2001 áprilisában Medjugorjéban voltunk.
Többször hallottam belső hangon ebben az időben, mikor sorban álltak imáért, hogy «most te is menj és kérj imát». Meg kellett mondani, hogy miért imádkozzanak. Arra kértem Jézust, hogy sugallja meg, mit kérjek, mit akar Ő adni. Mindig más kegyelmeket kéretett velem, mint az én gyógyulásom. (Hála érte Jézusnak.)
Fájdalmaim fokozódtak, olyan gerincremegésem volt, hogy 3-5 másodpercig mozdulni sem tudta. A felállás nehéz volt, feleségem kezét fogva állhattam fel a templomban is, amikor letérdeltem. Fogta a kezemet és vigyázott rám.
Rettegtem a tüsszentéstől. Szervezetem lemondott a tüsszentésről, ez a fejemben okozott feszültséget.
Dolgozni tudtam, ülésnél nem fájt a derekam.
A HÉT LÁNG Közösségnél több összejövetelen vettem részt. Nem kértem magamnak soha gyógyulást Jézustól. (De reméltem, ha eljön az ideje, megtörténik.) Nem szólítottak ki gerinccel gyógyulni, de mással igen.
2002. február. Az egyik gyógyító imaösszejövetelen
Kovács Gábor atya oda mutatott, ahol én is álltam, hogy valakinek fáj a gerince. Az Úr akarja gyógyítani. Én repültem örömömben, furcsa szabadító érzés volt, mint aki rabságból szabadul ki. Hazafelé már az aluljáróban leszaladtam a lépcsőn, ugrálni tudtam. Nem kell óvatosan mennem, nem kell minden gödörre vigyáznom, alvás közben nem ébredek fel fordulásnál.
Azóta gerincfájdalmaim teljesen megszűntek, teljes gyógyulást érzek, boldogan tüsszenthetek.
Dicsőítem Jézust, hálát adok neki, köszönöm ezt a nagy ajándékot, melyet kaptam.
Budapest, 2002. április 21.
Szomszéd
Leukémiás lett nyaralóhelyi szomszédunk kedves serdülő kislánya. A család nem volt katolikus, de igen jóban voltunk. Áthívtak hozzá imádkozni. Arra bátorítottam őket, hogy ők is rendszeresen imádkozzanak így a gyermekükkel. Még Budapesten is elmentem hozzájuk gyógyulásért imádkozni. A kislány teljesen meggyógyult.
Ágnes
Változás történt?
Nagymamámnak egy idő óta veseproblémái voltak. Az utolsó vizsgálat alkalmával azt mondták, hogy mindkét veséje rossz állapotban van, és ha a következő vérvizsgálat nem mutat drámai javulást, dialízisre kell mennie! Az orvosok természetesen nem vártak ilyen javulást, hiszen a vesebajból valójában nincs gyógyulás.
Mi viszont nem akartuk, hogy szegény nagymama dialízisre járjon, így hát imádkoztunk, imádkoztunk és megint csak imádkoztunk, hogy az Úr tegyen csodát, és mire megint az orvoshoz kell mennie, gyógyítsa meg annyira, hogy ne legyen szükség dialízisre.
Ezen a héten került sor rá, hogy nagynéném megint elvitte nagymamát az orvoshoz. Az orvosnő elvégzett még egy vérvizsgálatot, tette a dolgát, végül visszajött a lelettel. Látszott rajta, hogy zavarban van. Fölváltva nézett a régi adatokra, majd az újakra. Megint a régiekre, megint az újakra. «Miért vannak itt?» - kérdezte végül a nagynénémtől. Most nagynénémen volt a sor, hogy zavarba jöjjön. Hogy kérdezhet ilyet a doktornő? Néhány újabb kérdés, némi további zavar, végülis nagynéném feltette a kérdést: «Változás történt?» «IGEN!» - felelt a doktornő.
Úgy van. Nagymamának nem kell dialízisre mennie, dicsőség az Úrnak! Olyan boldog vagyok! Csodálatos, amit az Úr tett.
2002. május 27.
Melissa McLean