Egyházi dokumentumok és egyházi intézkedések jelennek meg ezen a menüponton, amely a Kaleidoszkóp címen található vegyes anyag Egyházi dokumentumok rovatából önállósult. Kancellária = hivatal, iroda. Nem csupán dokumentumok szövegét, hanem egyházi intézkedések híreit is közlöm, ha ez indokoltnak látszik.
2012. október 30-án, kedden Msgr Jean-Pierre Cattenoz, Avignon (Franciaország) püspöke egyházmegyéje hivatalos weblapján az alábbi közleményt jelentette meg:
http://diocese-avignon.fr/spip/Communique
Nemhivatalos magyar fordításban:
KÖZLEMÉNY
Vassula Ryden asszony rövidesen Avignonba jön, a Kiállítási Csarnokba. Miután fölvettem a kapcsolatot a Nunciaturával, minden katolikus hívőt emlékeztetek arra, hogy a látogatása során szevezett különböző találkozókon nem megfelelő résztvenni.
Továbbá az a kívánségom, hogy egyetlen pap se celebráljon Eucharisztiát az ő látogatásával kapcsolatosan.
Az evangéliumban és az Újszövetségben mindent megtalálunk, ami az üdvösségre szükséges. Nem kell Vassula Ryden asszony „Igaz élet Istenben” c. anyagában, vagy bármilyen egyéb „kinyilatkoztatásban” vagy egyéni elmélkedésben keresnünk megvilágosítást a hitben való növekedéshez. Táplálkozzunk az evangéliumból, és a Krisztussal való bensőséges kapcsolatunk növekedni fog az Egyházban.
+ Jean-Pierre Cattenoz
A Pápai Államtitkárság közleménye
2009. február 4.
A Püspöki Kongregációnak a Szent X. Piusz Testvériség négy püspöke kiközösítését feloldó közelmúltbeli határozata által kiváltott reakciók nyomán, valamint a nevezett testvériséghez tartozó Williamson püspöknek a Soát tagadó, illetőleg azt lekicsinylő kijelentéseivel kapcsolatban célszerű a történet néhány kérdését tisztázni.
1. A kiközösítés feloldása
Amint az a korábbi nyilatkozatokból is kiderül, a Püspöki Kongregáció 2009. január 21-i keltezésű határozata olyan intézkedés volt, amellyel a Szentatya jóindulatúan elébe kívánt menni a Szent X. Piusz Testvériség általános elöljárója részéről érkezett ismételt kéréseknek.
Őszentsége egy akadályt akart elmozdítani, ami a párbeszéd megkezdését hátráltatta. Most elvárja, hogy a négy püspök hasonló készséget fejezzen ki, teljességgel elfogadva az egyház tanítását és fegyelmét.
Az önmagától beálló kiközösítés igen súlyos büntetése – amibe a nevezett püspökök 1988. június 30-án estek, és ami ugyanazon év július 1-jén került formálisan kinyilvánításra – a Mons. Marcel Lefebvre által végzett törvénytelen püspökké szentelésük következménye volt.
A kiközösítés feloldása a négy püspököt egy igen súlyos kánoni büntetés alól mentesítette ugyan, de nem változtatott a Szent X. Piusz Testvériség jogi helyzetén, amely jelenleg semmilyen kánoni elismeréssel nem bír a katolikus egyházban. A négy püspök pedig – bár fel lettek oldva a kiközösítés alól – az egyházban nem tölt be kánoni tisztséget, és törvényesen nem gyakorolhatnak benne semmilyen szolgálatot.
2. Hagyomány, tanítás és II. Vatikáni Zsinat
A Szent X. Piusz Testvériség majdani elismeréséhez elengedhetetlen feltétel a II. Vatikáni Zsinat, valamint XXIII. János, VI. Pál, I. János Pál, II. János Pál, és maga XVI. Benedek pápa tanításának teljeskörű elismerése.
Amint azt a 2009. január 21-i határozat is leszögezi, a Szentszék nem fogja elmulasztani, hogy a legalkalmasabbnak ítélt módon elmélyítse az érintettekkel a még nyitott kérdéseket, annak érdekében, hogy a fájdalmas szakadást eredményező problémákra teljes és kielégítő megoldást találjanak.
3. Nyilatkozat a Soáról
Mons. Williamsonnak a Soával kapcsolatos álláspontja teljességgel elfogadhatatlan, és a Szentatya határozottan elutasítja azt, amint ő maga kifejezésre juttatta január 28-án, amikor ezen könyörtelen népirtásról szólván teljes és vitathatatlan szolidaritásáról biztosította testvéreinket, akikhez az Első Szövetség szólt. Továbbá kijelentette, hogy a szörnyű népirtás emlékezete „gondolkoztassa el az emberiséget arról, milyen kiszámíthatatlan a gonosz hatalma, ha beveszi magát az ember szívébe”. Hozzátéve, hogy a Soá „mindenki számára intés a feledéssel, annak tagadásával, vagy lekicsinylésével szemben, mert az erőszak, akár csak egyetlen emberi lény ellen követték is el, felér a mindenki elleni erőszakkal”.
Williamson püspöknek ahhoz, hogy az egyházban püspöki funkcióba kerülhessen, teljességgel félreérthetetlen és nyilvános módon el kell határolódnia a Soával kapcsolatos nézeteitől, amelyeket a Szentatya nem ismert a kiközösítés feloldásának pillanatában.
A Szentatya minden hívő imáit kéri, hogy az Úr világítsa meg az egyház útját. A lelkipásztorok és minden hívő növekvő elkötelezettséggel támogassa Péter apostol utódának, az „egyház egysége őrzőjének” kényes és nehéz küldetését.
Vatikán, 2009. február 4.
(Fordította: Érszegi Márk Aurél. A közlemény olasz nyelven itt olvasható.)
Kevin McDonald, Southwark római katolikus érseke, 2007. szeptember 21-i dátummal sajtóközleményt adott ki, mely szerint az Isteni Ártatlanság Közösségét (amely Patricia De Menezes állítólagos magánkinyilatkoztatásain alapul) nem hagyja jóvá és annak nyilvános működését nem engedélyezi. (Southwark főegyházmegye London déli részét és Kent megyét foglalja magában.) Az érsek indokolásában teljes terjedelmében közli a Hittani Kongregáció 2007. július 16-án kelt alábbi levelét.
A Hittani Konregáció észrevételei Mrs Patricia De Menezes írásaival és az Isteni Ártatlanság Közösségével kapcsolatban
Mrs Patricia De Menezes írásaiban négy fő terület ad okot aggodalomra:
1. Az Isteni Ártatlanság Közössége részéről támasztott túlzott igények
2. A Jézusnak tulajdonított nem megfelelő szavak és kifejezések
3. Az abortált gyermekek állapotára vonatkozó kérdéses követelés
4. A „Sugallatokban” az egyházi tekintély támadására használt fegyelmezetlen nyelv
Túlzott igények
De Menezes extravagáns igényeket támaszt az Isteni Ártatlanság Közössége részéről: „Az Egyházon belüli összes különböző lelkiséget és karizmát tekintve, Urunk megmutatta nekem, hogy ezek mintegy a gyémánt különböző lapjai voltak, de az Isteni Ártatlanság Útja a teljes gyémánt” (31.1.01.). Mi több, világosan azt hiszi, hogy ennek a meggyőződésének természetfölötti megerősítése van:
Jézus: Ezeknek a nagy rendeknek és közösségeknek alapítói erre az órára vártak, és mennyire kívánják, hogy már tündököljön – úgy tündököljön, hogy mindenki lássa (12.4.98). Egyes pontokon majdnem hisztérikus hangnem lép a párbeszédbe, amely nem egyeztethető össze a Megtestesült Ige kommunikációjával: „Jézus: Te vagy Isten Új Népének kezdete” (11.1.94); Ez a lelkiség magának az Egyháznak Tökéletes Eredeti Lelkisége (12.4.98); Ez a Rend, az Én Isteni Ártatlanságomnak tökéletes Rendje az első és utolsó Rend! Az Alfa és az Ómega, ÉN VAGYOK. Ez a Rend az ÉN RENDEM! Ez a Rend Tökéletesség! Az ÉN Isteni Tökéletességem Rendje megelőz minden rendet, felülmúl minden rendet, ez Isten eredeti tökéletes Egyetemes keresztény Rendje!” (12.4.88)
Jézusnak tulajdonított nem megfelelő szavak és kifejezések
A szavak és kifejezések, amelyeket De Menezes tulajdonít Jézusnak „megmutatkozásai” alkalmából, időnként különösek, bizarrok. Nincsenek összhangban az egészséges és bölcs evangéliumi tradícióval. „Jézus hangja”, amelyet ezekben a kinyilatkoztatásokban hallunk, újból és újból egyfajta társalgási fecsegés szintjére ereszkedik le: „Jézus: Egyszóval nem hiszel nekem? De Menezes: Bocsánat, Uram, csak kíváncsiság volt. Jézus: Kíváncsiság okozta a macska halálát: térjünk vissza Szent Jánoshoz. (4.12.93) Jézus: Mondd meg nekik, hogy ez az egyetem fölajánl egy Magiszteri Fokozatot, Uratok és Magiszteretek fokozatát, és minden hallgatótól azt várom, hogy kitüntetéssel végezzen, P osztályzattal. A P a perfekciót (tökéletességet) jelenti. (29.11.95) Menezes: Uram, az Isteni ártatlanság Útja nem annak tűnik, amit a fiatalok akarnak. Jézus: Mit akarnak a fiatalok? Menezes: Izgalmat. Jézus: Tudok én nekik annyi izgalmat adni, hogy szívrohamot kapnak!” (11.1.01).
Az abortált gyermekek állapotára vonatkozó kérdéses követelés
A központi üzenet, amelyről De Menezes azt állítja, hogy 1984 óta kapja, nevezetesen az, hogy az Egyház nyilvánítsa vértanúnak az összes ártatlan gyermeket, akit születése előtt szándékosan megölnek, és ismerje el ezeket a meg nem született gyermekeket az Aprószentek (angolul: Holy Innocents, szent ártatlanok) vértanú-társainak, tanbelileg problematikus. Vértanú az lehet, aki Krisztusról tanúskodik. Ha az abortusz áldozatait vértanúnak minősítjük, akkor úgy tűnik, hogy bármely erkölcsi rossz minden áldozatát hasonlóképpen vértanúnak kell tekintenünk. De Menezes „szeretet keresztsége” fogalma nem tanbeli fejlődés, mint ő igényli. Inkább olyan újítás, amelyet nehéz összhangba hozni az Egyház tanításával.
A „Sugallatokban” az egyházi tekintély támadására használt erőszakos nyelv
De Menezes feltételezett kinyilatkoztatásai és írásai vitatkozó és elkülönülő szellemet mutatnak. Az Egyház azt a vádat kapja, hogy megakadályozza Jézus erőfeszítéseit milliónyi abortált gyermek lelkének megmentésére, ezért „Jézus” az Egyház hierarchiáját, amely nem hajlandó „igényt támasztani” az abortáltakra, az abortusz híveivel és az abortuszt támogató törvényhozókkal sorolja együvé. De Menezes feltételezett kinyilatkoztatásainak „Jézusa” nincs tisztában az Egyház megalkuvás nélküli kiállásával az abortusz bűne ellen és részvéttel teljes reménységével a keresztség nélkül meghalt gyermekek üdvösségét illetően. Úgy tűnik, mintha Jézust rendetlen módon megkötné saját Egyháza: mintha Jézus nem volna hajlandó semmi jót tenni a gyermekekért, amíg a kívánt „igénylés” meg nem történik.
A szokatlanul erőszakos és fenyegető nyelvezet, amelyet a „sugallatok” használnak az egyházi hatóságok támadására, minden hiteles isteni kinyilatkoztatással összeegyeztethetetlennek látszik: „Jézus: Azokat, akik hanyagságuk által ítéletnek vetik alá a gyermekeket, én tűz általi ítéletnek fogom alávetni ... Gonosz rövidlátó pásztorok. Enyém a bosszú! Akik tudnak erről a kegyelemről, ne legyenek önelégültek! Bíborosok, püspökök, teológusok és nép, kötelességetek világos! Emberéletek és halhatatlan lelkek forognak kockán!” (11.9.97), vagy ismét: „Közöld az érsekkel, hogy keményszívűsége olyan, mint a fáraóé, és én csapást fogok hozni a népre” (19.8.95).
Az Isteni Ártatlanság Közösségének szabályzata
A szabályzat nem ítélhető meg és nem közelíthető meg önmagában, hanem Patricia De Menezes kérdéses „sugallatainak” fényében kell azt olvasni. Óhaja szerint a tagoktól el kell várni, hogy ne csak „folytonosan tanulmányozzák a hitet”, hanem tanulmányozniuk kell „az Isteni Ártatlanság Családjának jellegét és lelkiségét, amelyek alapítónk, Patricia De Menenez inspiráló írásaiban foglaltatnak” (6. pont). A tagok „kötelezve vannak, hogy kövessék Alapító Anyánk tanítását és irányítását egész élete során” (7. pont). Ezután a választott elöljáróknak „ki kell tartaniuk az alapító sugallat mellett” (7. pont).
Minthogy a feltételezett kinyilatkoztatások, amelyek az Isteni Ártatlanság Közösségének lelkiségét megalapozzák, a legnagyobb mértékben megkérdőjelezhetők, ebből kifolyólag a közösség lelkisége gyökerében elhibázott. A közösség előterjesztett alapszabálya teljesen ebből a lelkiségből táplálkozik, ezért nem hagyható jóvá.
Megjegyzés
A Southwarki Érsekség már 2001-ben kiadott egy állásfoglalást Patricia De Menenez állítólagos magánkinyilatkoztatásairól, amely így hangzik:
A Southwarki Főegyházmegye nem fogadta el az Isteni Ártatlansággal kapcsolatos állítólagos jelenések hitelességét, és a Főegyházmegye nem adta tekintélyét annak nyilvános terjesztéséhez.
Forrás:
http://rcsouthwark.co.uk/statement_cdi_2.html
Lásd még a témában:
http://www.theotokos.org.uk/pages/unapprov/patricia/patrici2.html
http://www.theotokos.org.uk/pages/unapprov/patricia/patrici1.html
Santander Egyházmegye [változó keltezéssel, mert különböző időpontban írt levelekre megy ki válaszul]
Vannak, akik közvetlenül a Santanderi Egyházmegyéhez (Spanyolország) fordulnak, hogy a garabandali „állítólagos jelenések” felől és különösen az egyházi hierarchiának ezekkel kapcsolatos állásfoglalása felől érdeklődjenek.
A következőket kell közölnöm:
1. Az egyházmegye valamennyi püspöke 1961 és 1970 között azt állította, hogy a szóbanforgó jelenéseknek, amelyek abban az időben mentek végbe, természetfölötti jellege nem állapítható meg.
2. 1977 decemberében Msgr. del Val santanderi püspök elődeivel egységben azt erősítette meg, hogy hatéves püspöksége során újabb jelenségek nem léptek föl.
3. Mindazonáltal ugyanaz a Msgr. del Val, az első zűrzavarral és lelkesedéssel teli évek elteltével, interdiszciplináris vizsgálatot kezdeményezett, hogy ezeket a jelenségeket nagyobb mélységben megvizsgálják. E vizsgálat ereménye egybevágott a korábbi püspökök megállapításával, vagyis hogy a szóbanforgó jelenségek természetfölöttisége nem bizonyított
4. Ez a vizsgálat azokban a napokban ért véget, amelyekben átvettem az egyházmegye kormányzását 1991-ben. Fölhasználva ugyanebben az évben ad limina látogatás céljából történt római utazásomat, átadtam a vizsgálat eredményét a Hittani Kongregációnak, és útmutatást kértem a helyzetben követendő lelkipásztori eljárásra nézve.
5. 1992. november 28-án a Kongregáció megküldte nekem válaszát, amely abban állt, hogy az említett dokumentáció figyelmes átvizsgálása után a Kongregáció nem tartaná szerencsésnek a direkt beavatkozást, mely kivonná ezt a tárgyat a santanderi püspök rendes joghatósága alól, ahová jog szerint tartozik. A Szentszék korábbi megnyilatkozásai megegyeznek ezzel az állásponttal.
Ugyanabban a levélben azt a javaslatot kaptam, hogy amennyiben alkalmasnak találom, tegyek közzé egy nyilatkozatot, amelyben újból megerősítem, hogy a szóbanforgó jelenségek természetfölöttisége nem nyert bizonyítást, magamévá téve ezzel elődeim egybehangzó véleményét.
6. Tekintve, hogy elődeim nyilatkozatai, akik az ügyet tanulmányozták, világosak és egybehangzók voltak, nem tartom szükségesnek, hogy új nyilvános deklarációt jelentessek meg, amely felhívná a közfigyelmet valamire, ami olyan régen történt. Alkalmasnak találom viszont, hogy ezt az információt közvetlen válaszként fogalmazzam meg azon személyek számára, akik ebben a kérdésben eligazítást kérnek, mely választ véglegesnek szánom, elfogadva elődeim döntését és a Szentszék eligazítását.
7. Ami az Eucharisztia ünneplését illeti Garabandalban, követve elődeim intézkedését, azt csak a plébániatemplomban engedélyezem, az állítólagos jelenésekre történő hivatkozás nélkül, és a helyi plébános engedélyével, aki bizalmamat bírja.
Abban a reméyben, hogy ez az információ segítséget jelent az Ön számára, fogadja szívélyes üdvözletemet Krisztusban
José Vilaplana
santanderi püspök
Forrás:
http://www.ewtn.com/library/BISHOPS/GARABAND.HTM
Megjegyzés
A rendkívüli jelenségek egyházi megítélése háromféle lehet:
1) constat de supernaturalitate (megállapítható, hogy természetfölötti)
2) constat de non supernaturalitate (megállapítható, hogy nem természetfölötti)
3) non constat de supernaturalitate (nem állapítható meg, hogy természetfölötti)
A levélben adott értékelés a harmadiknak felel meg.
Huzsvár László nagybecskereki megyéspüspök:
Kvázi-látnoknő kitiltása egyházmegyénkből
Bizonyos Takács Zoltánné, Rogács Mária, akit leginkább Sükösdi Marika néven ismernek, azt állítja magáról, hogy 1993 óta Jézus-jelenések látnoka. Lakhelye a magyarországi Sükösd nagyközség, Bajától 14 km-re (Dózsa György út 295.).
Amint erről utólagosan tudomást szereztem, e kvázi-látnoknő 1996 óta többször egyházmegyénkbe látogatott, és egyes papjainkat is megtévesztve a hiszékeny híveknek részben magánházaknál, részben templomtérségekben hirdette tévtanait. Járt Beodrán, Kikindán, Szajánban, Tóbán, Magyarcsernyén, Töröktopolyán stb. E „vendégeskedések” során ő maga arról beszél leginkább, hogy miként éli át testében-lelkében az Úr Jézus szenvedéseit. Mondatfűzésében egyszer az egyház ősi Krisztus-története jut kifejezésre, máskor meg olyan állításokat közöl, amelyek meghökkentően tévesek. De mert szövegelésében a konkolyt búza közé keverve nyújtja, hallgatóságának úgy tűnhet, hogy állításai elfogadhatóak.
Sükösdi Marika kvázi-látnoknő nem egyedül utazgat, hanem egész csoportot kitevő kísérettel, melyhez legtöbbször férje is hozzátartozik. Kísérete végzi a propagandamunkát. E kísérők árusítják kiadványait: könyveket, folyóiratot, szórólapokat. A legismertebb két kiadványa a Golgota című és a Jézus Krisztus Sükösdön című „ismertető”. Úgy tűnik, hogy e kiadványok eladásából kellő bevétel valósul meg az állítólagos Jézus-közlések további propagálására. A Golgota című kiadvány második oldalán megtévesztő szöveg igyekszik megnyugtatni a kétkedő olvasót, hogy a sükösdi eseményekben semmi kifogásolható nem tapasztalható sem hittanítási, sem liturgiai szempontból.
A kvázi-látnoknőt népszerűsítő szövegekben az Úr Jézus szószátyárnak tűnik, s ez már önmagában visszataszítóan hat az olvasóra. A Jézus ajkára adott közlések tömkelegéből egész sor tévtanítás tűnik a figyelmes olvasó szeme elé: Így például Szűz Máriának a Szentháromsághoz való eltúlzott viszonyítása, az Ószövetség üdvtörténetiségének tagadása, az emberi lélek előre-teremtettségének a hangsúlyozása, a magyar nép kiválasztottságának alaptalan meghirdetése. Rejtetten egész sor dogmatikai ostobaság, sőt leplezett antiszemitizmus és leplezetlen irredentizmus díszeleg a sükösdi kiadványok oldalain. Konkoly a legjavából tiszta búzával cicomázva!
Takács Zoltánné, Rogács Mária kvázi-látnoknőt 1998. július 23-i közlésemmel kitiltottam a nagybecskereki püspökség minden liturgikus térségéből. Közlésemet élő szóval Sóti János beodrai plébános közvetítésével adtam tudtára. E kitiltás értelmében sem Rogács Mária, sem kíséretének tagjai semmilyen tevékenységet nem fejthetnek ki templomainkban és egyéb liturgikus térségeinkben. Egyházmegyénk papjainak tilos őt meghívni vagy befogadni, és megtiltom, hogy hozzá Sükösdre látogassanak. Aki papjaink közül e tilalmat áthágja: ipso facto a divinis suspensus est. Szerzetesközösségeinknek szintén megtiltom, hogy bármilyen kapcsolatot tartsanak fenn a látnoknővel. A híveknek tudtára adom, hogy a hitehagyás sub gravi bűnébe esnek, amennyiben nem igazodnak az eddig elmondottakhoz.
Szent Máté írja: „...ha valaki mondja: Nézzétek, itt a Krisztus, vagy amott! – ne higgyétek. Támadnak ugyanis hamis Krisztusok és hamis próféták, és nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy tévedésbe ejtsék a választottakat is, ha lehetséges volna... Ezért, ha azt mondják: Kint van a pusztában – ne menjetek ki; benn van a szobában – ne higgyétek” (Mt 24,23-26).
LÁSZLÓ PÜSPÖK, S. K.
Huzsvár László nagybecskereki megyéspüspök közlését a nagybecskereki Egyházhatósági Közleményekből vettük át. Hozzá hasonlóan járt el Pénzes János szabadkai megyéspüspök is.
(Forrás: Hitélet, 1998. október, 12. oldal)
A KALOCSA-KECSKEMÉTI FŐEGYHÁZMEGYE KÖRLEVELE
1996. I.
25/1996. szám
"SÜKÖSDI LÁTOMÁSOK"
Amint az előző Körlevelemben jeleztem, Bizottságot állítottam fel a sükösdi ügy kivizsgálására.
Sajnálattal kell közölnöm, hogy a Bizottság jelentése alapján nem látom indokoltnak a "látomások és üzenetek" természetfeletti jellegét. Ezért változatlanul nem engedélyezem a családi háznál a liturgikus cselekmények végzését. Kérem a zarándoklatok megszűntetését is. Takácsné és Dr. Molnár Gyula jószándékában nem kételkedem, de jelen rendelkezésem meghozatala főpásztori kötelességem.
Kalocsa, 1996. január 6.
† László
érsek
Dr. Dankó László boldogult kalocsa-kecskeméti érsek fenti rendelkezését a kalocsai Érseki Hivatal küldte meg emailben, válaszul Sztrilich Ágnes szociális testvér, a Püspökkari Titkárság munkatársa érdeklődésére, aki Dr Bábel Balázs érsek atyához fordult a sükösdi kérdés dokumentálásának ügyében. A válasz teljes szövege:
From: Érseki Hivatal
To: Sztrilich Ágnes
Subject: Re: [Hagiosz] Sukosdi Marika
Date: 2001. nov. 28., Sze., 10:10
Tisztelt Sztrilich Ágnes!
Dr. Bábel Balázs érsek úr válaszát tolmácsolom:
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 1996. évi I. körlevelében Dr. Dankó László érsek úr nyilatkozott a sükösdi üggyel kapcsolatban. Az Egyházmegye álláspontja az üggyel kapcsolatban azóta sem változott. Mellékelten csatolom a fenti körlevél ide vonatkozó részét.
Tisztelettel: Nemes Márta
Azóta Dr. Bábel Balázs érsek körlevélben is megerősítette, hogy az Egyházmegye álláspontja a kérdésben továbbra se változott.
Hittani Kongregáció:
Közlemény Anthony De Mello SJ atya írásaival kapcsolatban
Az indiai jezsuita pap, Anthony De Mello atya (1931-1987) jól ismert számos publikációja alapján, amelyek, különböző nyelvekre lefordítva, széles körben elterjedtek a világ számos országában, jóllehet ő nem adott felhatalmazást ezen szövegek mindegyikének közzétételére. Művei, amelyek majdnem mindig rövid történetek formáját öltik, tartalmazzák a keleti bölcsesség bizonyos érvényes elemeit. Ezek segítségül szolgálhatnak az önuralom megszerzésében, a kötelékek és érzelmek áttörésében, amelyek visszatartanak bennünket a szabadságtól, és abban, hogy derűsen nézzünk szembe az élet különböző viszontagságaival. Különösen korai írásaiban, de Mello atya, miközben bizonyos buddhista és taoista lelki áramlatok hatását árulja el, a keresztény lelkiség határain belül marad. Ezekben a könyveiben az imádság különböző formáit tárgyalja: a kérést, a közbenjárást és a dicsőítést, valamint a Krisztus életének misztériumain való szemlélődést, stb.
Csakhogy már ezeknek a korai műveinek bizonyos szakaszaiban, s még nagyobb fokban későbbi publikációiban, észrevehető egy fokozatos eltávolodás a keresztény hit lényegi tartalmától. A kinyilatkoztatás helyébe, amely Jézus Krisztus személyében jött el, Istennek egy forma és kép nélküli intuícióját teszi, egészen addig a pontig, hogy Istenről mint tiszta ürességről beszél. Hogy Istent lássuk, elég közvetlenül a világra tekintenünk. Istenről nem lehet mondani semmit; az egyetlen tudás a nemtudás. Már a létezése után is értelmetlen kérdezni. Ez a radikális apofaticizmus (tagadáselvűség, negatív teológia – K.G.) egészen annak tagadásáig vezet, hogy a Biblia érvényes kijelentéseket tartalmaz Istenről. A Szentírás szavai csak jelzések, amelyek arra szolgálnak, hogy az embert a csöndhöz vezessék. Más részletekben a szent vallási szövegekről való ítélkezés, nem zárva ki a Bibliát sem, még szigorúbbá válik: azt olvassuk róluk, hogy megakadályozzák az embereket saját józan eszük követésében, érzéketlenné és kegyetlenné teszik őket. A vallások, beleértve a kereszténységet, az igazság fölfedezésének legnagyobb akadályai közé tartoznak. Ezt az igazságot azonban a szerző soha nem határozza meg pontos tartalma szerint. Számára egyszerűen fanatizmus azt gondolni, hogy saját vallásunk Istene az egyetlen Isten. „Isten” itt kozmikus valóságot jelent, amely határozatlan és mindenütt jelen van; Isten személyes természetét a szerző nem veszi tudomásul és gyakorlatilag tagadja.
De Mello atya elismerést nyilvánít Jézus iránt, az ő „tanítványának” vallja magát. De Jézust csak egy mesternek tekinti a többiek mellett. Az egyetlen különbség más emberektől az, hogy Jézus „fölébredt” és teljesen szabad, míg mások nem azok. Jézust nem tekinti Isten Fiának, hanem egyszerűen olyan valakinek, aki arra tanít bennünket, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Zavart okoznak továbbá a szerző kijelentései az ember végső rendeltetéséről. Egy helyen a személytelen Istenben való „feloldódásról” beszél, ahogy a só feloldódik a vízben. Különböző alkalmakkor azt olvassuk, hogy halál utáni sorsunk kérdése jelentéktelen; csak a jelen élet érdekes. Ezen élet iránti tisztelet jegyében, minthogy a rossz csupán tudatlanság, nincsenek objektív szabályai az erkölcsiségnek. Jó és rossz egyszerűen elménk értékelése, amelyet ráerőltetünk a valóságra.
Az idézettek alapján érthetővé válik, hogy a szerző szerint minden hit vagy hitvallás, akár Istenben, akár Krisztusban, csak akadálya lehet az igazság személyes megközelítésének. Az Egyház, mivel bálványt csinált Isten szavából a Szentírásban, végül kizárta Istent a templomból. Ebből kifolyólag elvesztette felhatalmazását, hogy Krisztus nevében tanítson.
Jelen Közleménnyel, a keresztény hívők javának védelmében, Kongregációnk kijelenti, hogy a fent ismertetett álláspontok összeegyeztethetetlenek a katolikus hittel, és súlyos károkat okozhatnak.
II. János Pál pápa az alulírott bíboros prefektusnak adott kihallgatáson jóváhagyta ezt a Közleményt, amelyet Kongregációnk rendes ülése fogadott el, és elrendelte közzétételét.
Kelt Rómában, a Hittani Kongregáció irodájában, 1998. június 24-én, Keresztelő Szent János születésének ünnepén.
+ Joseph Ratzinger
bíboros, prefektus
+ Tarsicio Bertone, SDB
Vercelli érdemes érseke, titkár
Forrás:
http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/
A Hittani Kongregáció közleménye, 1995. október 6.
Számos püspök, pap, szerzetes és világi személy kérte Kongregációnktól, hogy tekintéllyel értékelje Vassula Ryden asszony tevékenységét, aki Svájcban lakó görög orthodox, s aki szóban és írásban olyan üzeneteket terjeszt az egész világ katolikus köreiben, amelyeket állítólagos mennyei kinyilatkoztatásoknak tulajdonít.
Az egész kérdés higgadt, figyelmes tanulmányozása, amelyet a Kongregáció abból a célból vállalt, hogy „megvizsgálja a lelkeket, vajon Istentől vannak-e” (vö. 1Jn 4,1), a pozitív szempontokon túlmenően számos alapvető elemet tárt föl, amelyeket a katolikus tanítás fényében negatívnak kell tekintenünk.
Azonfelül, hogy rá kell mutatnunk azoknak a módoknak gyanús természetére, amelyeken az állítólagos kinyilatkoztatások végbementek, alá kell húznunk néhány tanbeli tévedést, amelyet tartalmaznak.
Egyebek között kétértelmű a Szentháromság személyeiről való beszéd nyelvezete, egészen odáig, hogy az isteni személyek sajátos megnevezései és funkciói összekeverednek. Az állítólagos kinyilatkoztatások előre jeleznek egy küszöbön álló korszakot, amikor az Antikrisztus fog hatalomra kerülni az Egyházban. Prófétai kijelentés szól - millenarista modorban - arról, hogy Isten olyan végső dicsőséges beavatkozásra készül, amely még Krisztus végső eljövetele előtt bevezeti a földön a békesség és általános boldogulás korát. Továbbá előre van jelezve egy olyan Egyház közeli megjelenése, amely egyfajta pánkeresztény közösség lesz, ez pedig ellenkezik a katolikus tanítással.
Az a tény, hogy a fent említett tévedések Ryden későbbi írásaiban már nem jelennek meg, annak jele, hogy az állítólagos „mennyei üzenetek” pusztán egyéni elmélkedések eredményei.
Ezenfelül Ryden asszony, azzal, hogy görög orthodox létére rendszeresen veszi a katolikus Egyház szentségeit, számottevő megütközést vált ki a katolikus Egyház különböző köreiben. Úgy tűnik, föléje helyezi önmagát minden egyházi joghatóságnak és minden kánoni normának, s ennek következtében ökumenikus zűrzavart teremt, amely saját Egyházának sok hatóságát, lelkészét és hívét is irritálja, mert annak egyházfegyelmén is túlteszi magát.
Mivel Vassula Ryden tevékenységének negatív hatása - bizonyos pozitív szempontok ellenére - fennáll, Kongregációnk a püspökök beavatkozását kéri, hogy a hívek megfelelő információt kapjanak, és Ryden eszméinek terjesztésére egyházmegyéjükben ne nyíljon lehetőség. Végül a Kongregáció arra szólít fel minden hívőt: ne tekintsék természetfölöttinek Vassula Ryden asszony írásait és beszédeit, hogy megőrizhessék annak a hitnek tisztaságát, amelyet az Úr Egyházára bízott.
Vatikánváros, 1995. október 6.
(Az Osservatore Romano 1995. október 25-i angol nyelvű számában megjelent szöveg alapján készült, nem hivatalos fordítás.)
A közlemény később megjelent az Acta Apostolicae Sedisben is [AAS, vol. LXXXVIII, N. 12 (5 Decembris 1996), 956-957].
Copyright nélkül. Az anyag szabadon tükrözhető, felhasználható, terjeszthető.
A témáról részletesebben: Vassula
Részlet a „harmadik fatimai titoknak” a Hittani Kongregációtól adott teológiai értelmezéséből (2000)
Mielőtt megkísérelnénk az értelmezést, amelynek fő vonalai megtalálhatók abban a közleményben, amit Sodano bíboros ez év május 13-án a Szentatya fatimai miséjén fölolvasott, szükséges némi alapvető tisztázása annak, hogyan kell értenünk az Egyház tanítása szerint a hitéleten belül az olyan jelenségeket, mint amilyen Fatima. Az Egyház tanítása különbséget tesz „nyilvános Kinyilatkoztatás” és „magánkinyilatkoztatások” között. A két valóság nemcsak fokozatilag különbözik, hanem lényegileg. A „nyilvános Kinyilatkoztatás” kifejezés Istennek az emberiség felé irányuló kinyilvánító tettére mint egészre vonatkozik, amely irodalmi kifejezését a Biblia két részében, az Ó- és Újszövetségben találja meg. „Kinyilatkoztatásnak” mondjuk, mert benne Isten fokozatosan megismertette magát az emberrel, egészen odáig, hogy ő maga is emberré lett, hogy az egész világot magához vonzza és egyesítse önmagával Megtestesült Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Ezért ez nem intellektuális közlés dolga, hanem életadó folyamat, amelyben Isten eljön, hogy találkozzék az emberrel. Ugyanakkor ez a folyamat természetszerűen adatokat is hoz létre, amelyek az észre és Isten titkának megértésére tartoznak. Olyan folyamat ez, amely a maga egészében veszi igénybe az embert, éppen ezért az értelmet is, de nem kizárólag az értelmet. Mivel Isten egy, az a történet is egy, amelyet ő megoszt az emberrel. Minden időkre érvényes, és teljességét Jézus Krisztus életében, halálában és föltámadásában érte el. Krisztusban Isten mindent kimondott, azaz tökéletesen kinyilvánította önmagát, és ezért a Kinyilatkoztatás Krisztus titkának beteljesülésével, ahogy az az Újszövetségben ki van fejezve, befejeződött. A Kinyilatkoztatás véglegességének és teljességének megmagyarázására a Katolikus Egyház Katekizmusa Keresztes Szent Jánosnak egy szövegét idézi: „Azzal, hogy Isten saját Fiát adta nekünk, aki az ő egyedüli Igéje (mert másik nincsen), mindent elmondott nekünk egyszerre ebben az egyetlen Igében, és nem mondhat nekünk ennél többet ... , mert amit azelőtt részletekben mondott el a prófétáknak, most mind egyszerre kimondta azzal, hogy azt a Mindent adta nekünk, Aki az Ő Fia. Ha valaki Istentől kérdezősködne, vagy valami látomásra vagy kinyilatkoztatásra vágyódna, nemcsak oktalan viselkedéssel hibázna, hanem megsértené őt, mert nem függesztené tekintetét kizárólag Krisztusra, hanem valami más újdonság vágyát ápolná életében” (KEK 65; Keresztes Szent János: A Kármel-hegy útja, II. 22).
Mivel Isten minden néphez intézett egyetlen Kinyilatkoztatása beteljesedik Krisztussal és az Újszövetség könyveiben róla tett tanúsággal, az Egyház kötve van a szent történet ezen egyetlen eseményéhez és a Biblia igéjéhez, amely tanúsítja és értelmezi azt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Egyház most már csak a múltba tekinthet, és steril ismétlésre van kárhoztatva. A Katolikus Egyház Katekizmusa e tekintetben azt mondja: „A kinyilatkoztatás azonban, bár befejeződött, még nincs teljességgel kibontva. A keresztény hit feladata fokozatosan feltárni teljes jelentőségét a századokon át” (KEK 66). Azt a módot, ahogy az Egyház kötve van mind az esemény egyszeriségéhez, mind pedig a megértés folyamatosságához, nagyon jól illusztrálja az Úr búcsúbeszéde, amikor tanítványaitól búcsúzva így szól: „Még sok mondanivalóm volna számotokra, de most még nem tudjátok elviselni. Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni ... Ő majd megdicsőít engem, mert az enyémből vesz, és kijelenti azt nektek” (Jn 16,12-14). Egyik részről a Lélek vezetőként működik, aki olyan ismeretet tár föl, amely korábban elérhetetlen volt, mert hiányoztak a feltételek – ez a keresztény hit határtalan szélessége és mélysége. Másik részről a Lélektől vezettetni egyúttal annyi, mint „venni” magának Jézus Krisztusnak gazdagságából, amelynek kimeríthetetlen mélységei a Lélek vezetése során tárulnak föl. E tekintetben a Katekizmus Nagy Szent Gergely pápa szavait idézi: „A Szentírás növekszik abban, aki olvassa” (KEK 94.; Nagy Szent Gergely: Homilia in Ezechielem I, 7,8). A második vatikáni zsinat három lényeges módját sorolja föl annak, ahogy a Lélek vezeti az Egyházat, következésképpen három módját annak, ahogy „az ige növekszik”: a hívők elmélkedése és tanulmányai által, a lelki megtapasztalásból fakadó mély megértés által, és azok igehirdetése által, „akik a püspöki utódlással együtt megkapták az igazság biztos karizmáját is” (Dei Verbum 8).
Ebben az összefüggésben válik most lehetséggé helyesen érteni a „magánkinyilatkoztatás” fogalmát, amely mindazokra a látomásokra és kinyilatkoztatásokra vonatkozik, amelyek az Újszövetség befejezése után történtek. Ez az a kategória, amelybe a fatimai üzenetet is sorolnunk kell. Erről hallgassuk meg ismét a Katolikus Egyház Katekizmusát: «A keresztény századok folyamán léteztek olyan kinyilatkoztatások, melyeket „magánkinyilatkoztatásnak” nevezünk ... Ezek szerepe nem az, hogy „javítsák” vagy „kiegészítsék” Krisztus végérvényes kinyilatkoztatását. Inkább abban segítenek, hogy ezt mélyebben éljük egy adott történelmi korszakban» (KEK 67). Ez két dolgot tesz világossá:
1. A magánkinyilatkoztatások tekintélye lényegesen különbözik a végérvényes nyilvános Kinyilatkoztatás tekintélyétől. Az utóbbi hitet követel; benne ténylegesen maga Isten szól hozzánk emberi szavakon és az Egyház élő közösségének közvetítése által. Az Istenben és az ő szavában való hit különbözik minden más emberi hittől, bizalomtól vagy vélekedéstől. Az a bizonyosság, hogy Isten az, aki szól, biztosítékot jelent számomra, hogy magával az igazsággal érintkezem. Ez olyan bizonyosságot nyújt, amely túlesik minden igazoláson, amit emberi megismerés nyújthat. Ez az a bizonyosság, amelyre életemet építem, és amelyre rábízom magam, amikor meghalok.
2. A magánkinyilatkoztatás segítség ehhez a hithez, és hihetőségét pontosan azzal mutatja meg, hogy visszavezet a végérvényes nyilvános Kinyilatkoztatáshoz. E tekintetben mondja Prospero Lambertini bíboros, a későbbi XIV. Benedek pápa, klasszikus értekezésében, amely később normatívvá vált a boldoggá- és szenttéavatások terén: „A katolikus hit beleegyezése nem jár ki az ily módon jóváhagyott kinyilatkoztatásoknak; ez mégcsak nem is lehetséges. Ezek a kinyilatkoztatások inkább az emberi hit beleegyezését igénylik, amely igazolhatóként és a jámborság számára hihetőként állítja őket elénk”. A flamand teológus, E. Dhanis, e terület kiváló szakembere, szabatosan megállapítja, hogy egy magánkinyilatkoztatás egyházi jóváhagyása három elemet tartalmaz: az üzenet nem tartalmaz semmit, ami a hittel és erkölccsel ellenkezik; jogosan nyilvánosságra hozható; és a hívők fel vannak hatalmazva, hogy kellő okossággal elfogadják (E. Dhanis: Sguardo su Fatima e bilancia di una discussione. In: La Civilta Cattolica 104 [1953], II. 392-406, különösen 397). Az ilyen üzenet hiteles segítség lehet az evangélium megértésében és a hozzá való jobb igazodásban egy adott időpillanatban; azért nem szabad figyelmen kívül hagyni. Segítség, amely fel van ajánlva nekünk, de amelyet nem vagyunk kötelesek használni.
Ennek következtében egy magánkinyilatkoztatás igazságának és értékének kritériuma a Krisztushoz való viszonyulása. Ha elvezet bennünket tőle, ha függetlenné válik tőle, vagy éppenséggel az üdvösség más, jobb tervének mutatja be önmagát, az evangéliumnál fontosabbnak, akkor biztos, hogy nem a Szentlélektől jön, aki mélyebben vezet be minket az evangéliumba, nem pedig elvezet tőle. Ez nem jelenti, hogy egy magánkinyilatkoztatás nem ajánlhat föl új hangsúlyokat, vagy nem fakaszthat új ájtatossági formákat, vagy nem mélyítheti el vagy terjesztheti tovább a régieket. Ám mindebben annak a hitnek, reménynek és szeretetnek előmozdítása kell hogy ott legyen, amely mindenki számára az üdvösség változatlan útja. Hozzátehetjük, hogy a magánkinyilatkoztatások gyakran a népi jámborságból fakadnak és arra ütik rá pecsétjüket, új impulzust adva és új formákhoz nyitva utat annak. Nem zárja ki mindez azt sem, hogy a liturgiára is hatást gyakorolnak, ahogy például az Úrnapja vagy Jézus Szentséges Szíve ünnepei esetében látjuk. Bizonyos szempontból a Kinyilatkoztatás és a magánkinyilatkoztatások közötti viszony a liturgia és a népi jámborság közötti viszonyban jelenik meg: a liturgia a kritérium, az Egyháznak mint egésznek élő formája, amely közvetlenül az evangéliumból táplálkozik. A népi jámborság annak jele, hogy a hit olymódon ereszti gyökereit egy nép szívébe, hogy eléri annak mindennapi életét. A népi vallásosság a hit „inkulturációjának” első és alapvető módja. Miközben mindig a liturgiától kell kapnia a vezetést és irányítást, ugyanakkor gazdagítja a hitet a szív bevonásával.
Ilyenformán a bizonyos mértékig negatív tisztázástól, amely kezdetben szükséges volt, elmozdultunk a magánkinyilatkoztatások pozitív meghatározásának irányába. Hova sorolhatjuk őket korrekt módon a Szentíráshoz való viszony tekintetében? Milyen teológiai kategóriába tartoznak? Úgy tűnik nekem, Szent Pál legrégebbi fennmaradt levele, talán az Újszövetség legrégibb szövege, a Tesszalonikiakhoz írt első levél, megmutatja ennek módját. Az apostol azt mondja: „A Lelket ki ne oltsátok! A prófétai beszédet meg ne vessétek! Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg!” (1Tessz 5,19-21). Az Egyház minden korban részesült a prófétaság karizmájában, amelyet meg kell vizsgálni, de nem szabad megvetni. Ennél a pontnál szem előtt kell tartanunk, hogy a prófétálás biblikus értelemben nem a jövő előremondását jelenti, hanem Isten jelenre vonatkozó akaratának kifejtését, s ennyiben a jövőbe vezető helyes út megmutatását. Aki előre megmondja, mi fog történni, az ész kíváncsiságát elégíti ki, amely le akarja vonni a fátylat a jövőről. A próféta az akarat és értelem vakságához szól, és Isten akaratát nyilvánítja ki, mint a jelenre vonatkozó útmutatást és követelést. Ebben az esetben a jövő előremondása másodlagos jelentőségű. Ami lényeges, az a végérvényes Kinyilatkoztatás aktualizálása, amely a legmélyebb szinten érint engem. A prófétai szó figyelmeztetés vagy vigasztalás, vagy mindkettő együtt. Ebben az értelemben kapcsolat van a prófétálás karizmája és „az idők jeleinek” kategóriája között, amelyet a 2. vatikáni zsinat újra reflektorfénybe helyezett: „Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni?” (Lk 12,56). Jézusnak ebben a szavában „az idők jeleit” úgy kell értenünk, mint az általa járt utat, sőt úgy kell értenünk, hogy Jézus maga az. Az idők jeleinek megértése a hit fényében azt jelenti, hogy minden korban fölismerjük Krisztus jelenlétét. Az Egyház által jóváhagyott magánkinyilatkoztatásokban – így Fatimában is – ez a lényeg: ezek segítenek megértenünk az idők jeleit és hitben helyesen válaszolnunk azokra.
Joseph Ratzinger
bíboros, prefektus
Forrás:
http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/
Szöul, Dél-Korea, 2007. július 19. (CINS/UCAN)
Forrás: VATICANS.ORG
(A koreai nevek magyar helyesírásában csak egy-két esetben voltam biztos, a többit meghagytam angol formájában. K. G.)
Boniface Choi Ki-san incheoni püspök június 29-én lelkipásztori eligazítást tett közzé, s ebben megtiltotta a katolikusoknak, hogy csatlakozzanak a nadzsui zarándokhely híveihez, akik az ő egyházmegyéjének területén tartottak misét, Szöulhoz közel, attól nyugatra. A Koreai Katolikus Püspöki Konferencia 1998-ban elutasította a zarándokhellyel kapcsolatos állítólagos csodákat, amelyek több mint két évtizeddel ezelőtt kezdődtek, Nadzsuban, 285 kilométerre délre a fővárostól.
A püspök egyúttal 14 oldalas levelet tett közzé „Teológiai és Lelkipásztori Reflexió és Útmutatás a nadzsui Julia Younnal kapcsolatban” címmel. Ebben felszólítja a papokat, hogy homiliáikban oktassák a híveket mind ebben a tárgyban, mind a helyes Mária-tiszteletben.
Korábbi figyelmeztetések ellenére, mondja Choi püspök lelkipásztori útmutatásában, „a nadzsui Julia Youn Hong-sunnak mintegy hétszáz követője vett részt Bucheonban egy liturgikus cselekményben, amelyet egy koreai pap celebrált, aki az Egyesült Államokban lévő atlantai egyházmegyéhez tartozik”.
Június 16-án éjszakai virrasztást tartottak egy bucheoni házasságkötő teremben. Egy nem azonosított koreai nemzetiségű pap celebrált misét számukra az Egyesült Államokból, a zarándokhely weboldala szerint (www.najumary.or.kr). Imaösszejövetelt tartottak, és meghallgatták Youn prédikációját.
Adrew Pak Hui-jung atya, a kánonjog professzora az Incheoni Katolikus Egyetemen, július 16-án azt mondta a UCA Newsnak, hogy még ha Youn és követői sziklárdan hisznek is ügyükben, nem jó az Egyház útmutatása ellenében haladni.
„Senki sem tudja, mi a Boldogságos Szűz akarata. Kinyilatkoztatásainak egyházi elismerése nem történhet meg rövid idő alatt. A hívőknek várniuk kell és meglátniuk, mi történik legközelebb, miközben engedelmeskednek a püspökök útmutatásainak” – mondotta.
A koreai egyháznak aktívabbnak kell lennie Youn és követői tevékenységének letiltásában, folytatta. „Papok jöttek Indonéziából és a Fülöp-szigetekről és szentmisét mutattak be a követőknek.”
Youn kitartóan állítja, hogy magánkinyilatkoztatásokban részesült Mária-szobrán keresztül, mióta az 1985-ben „sírni kezdett”. Azóta katolikusok látogatják a szobrot, jóllehet a koreai püspökök 1998-ban megegyeztek abban, hogy tisztelik és megtartják a kwangjui érsekség tilalmát a magánliturgia és a kinyilatkoztatásokra vonatkozó anyag terjesztése tekintetében.
A hölgy kitart állítása mellett, hogy a szobor vért és illatos olajat könnyezett, és kinyilatkoztatásokat adott. Másik állítása, hogy az Eucharisztia olykor „az égből esett le”, amikor látogató püspökök és az ő csoportja misét tartottak magánkápolnájában.
Youn és csoportja továbbá azt állítja, hogy az Eucharisztia véres húscsomóvá válozott az ő szájában néhány alkalommal, beleértve egyet 1995-ben, amikor II. János Pál pápa áldoztatta meg őt a Vatikánban. A nadzsui weblap közli, hogy a néhai pápa látta ezt, de nem szólt semmit.
Mindazonáltal 1998-ban Victorinus Youn Kong-hi érsek úgy nyilatkozott, hogy „nincs bizonyíték, amely igazolná”, hogy a Younnal és a Mária-szoborral kapcsolatos állítólagos látomások és különös jelenségek „valóban természetfölöttiek, és így Istentől valók”. Abban az időben az azóta nyugdíjba vonult főpap állt a kwangjui főegyházmegye élén, amelyhez Nadzsu tartozik.
Utóda, Andreas Choi Chang-mou érsek, két lelkipásztori útmutatást adott ki a kérdésben, 2001-ben és 2005-ben. Ezek arra figyelmeztetnek, hogy mindazokat, akik nem követik az útmutatásokat, úgy kell tekinteni, mint akik szántszándékkal szembeszegülnek a tanítóhivatallal, a katolikus Egyház Istentől irányított tekintélyével, amely az igazság tanítására hivatott.
Krisztusban Kedves Testvérek!
Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed.
Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik.
A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük.
Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. „ősmagyar szinkretizmus“. Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a „Jézus, pártus herceg“-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék. Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is.
Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit.
Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől.
Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják“ (2Tim 4,3-4).
Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie.
Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: „vallásos vagyok a magam módján“. Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az Egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig“ (Mt 28,20).
2009. szeptember 10.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Tisztelt Professzor Úr!
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére küldött levele kedves stílusa ellenére igen megtévesztő és súlyos vádakat fogalmaz meg. Bár a körlevélből egyértelmű, mégis hangsúlyozzuk, hogy annak címzettjei a katolikus hívek és célja a katolikus hit megőrzése, amely minden katolikus püspök elemi feladata. Éppen ezért a körlevél megírása sürgető kötelesség volt.
A körlevél hangvétele pozitív, elsõsorban értékeinkről, helyes öntudatra ébredésünkről szól katolikusokként és magyarokként, ezért teljességgel érthetetlen az inkvizícióval, máglyával, kirekesztéssel kapcsolatos vád, amelyek a körlevélben egyáltalán nem szerepelnek.
A körlevél egyetlen személyt sem vádol, hanem híveink figyelmét hívja fel a katolikus hitünkkel össze nem egyeztethető eszmékre és tanokra. Hitünk megfogalmazása és védelme a vallásszabadsághoz való alapvető jogunk része.
Tisztelettel: az MKPK Titkársága
Clevelandi Egyházmegye, Püspöki Hivatal
1148/2009
2009. november 11.
Rendelkezés Isten nevében
Az egyházi életnek a Cleveleandi Egyházmegyében való előmozdítására és védelmezésére irányuló felelősségem fényében (cc. 387,392,223, §2);
valamint a Szentszéktől utasítva a határozott eljárásra Maureen Sweeney Kyle állítólagos jelenéseinek ügyében:
továbbá áttekintve a Maureen Sweeney Kyle-nak adott állítólagos jelenések és szóbeli közlések teológiai tartalmát, és tanácskozva a dolog egy szakértőjével is (c. 747, §2);
én, Richard G. Lennon, Cleveland püspöke, ezennel
1. Kijelentem, hogy a Maureen Sweeney Kyle-nak adott állítólagos jelenések és szóbeli közlések nem természetfölötti eredetűek.
2 . Megtiltom a klérus bármilyen egyházi illetékességű tagjainak a szentségek celebrációját a Szent Szeretet Szolgálat (Holy Love Ministries) területén (cc. 835, §1; 838, § 4).
3. Felhívom a Clevelandi Egyházmegye híveit, hogy hogy többé ne jöjjenek össze semmilyen vallási, liturgikus, lelki vagy ájtatossági célra a Szent Szeretet Szolgálat területén (cc. 212, §§1,3; 214).
4. Kijelentem, hogy a Jézus és Mária Egyesült Szíve Testvériség (Confraternity of the United Hearts of Jesus and Mary) nem jóváhagyott társulása a keresztény híveknek a Clevelandi Egyházmegyében, és nem használhatja törvényesen a „Katolikus” jelzőt vagy állíthatja be magát katolikus csoportnak (c.216).
Ez a rendelkezés haladéktalanul hatályba lép.
Kelt a Clevelandi Egyházmegye Hivatalában Urunk 2009-ik esztendejének jelen november 11-i napján.
+Richard Lennon, clevelandi püspök
[A Clevelandi Egyházmegye pecsétje, az irodaigazgató és a jegyző aláírása]
Forrás:
http://www.dioceseofcleveland.org/mainsite/news/2009/Holy Love - Decree in English - 2009-11-11.pdf
Forrás:
1. A kereszténység Isten üzenete az emberek számára. Hogy pontosabbak legyünk, hozzá kell tenni, hogy ez Isten üzenetei hosszú történetének gyümölcse. Ennek a történetnek mindazonáltal a Zsidókhoz írt levél meghatározza, nagyon egyértelműen, a struktúráját és végső határát: „Sokszor és sokféleképpen beszélt Isten atyáinknak a próféták által, ezekben az utolsó időkben pedig a Fia által beszélt hozzánk” (Zsid 1,1-2). Isten fia, Jézus Kriszus az ő földi igehirdetésével Isten emberekhez intézett üzenetei történetének utolsó fázisát alkotja. Ezért a II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy „A keresztény üdvökonómia mint új és végleges szövetség sose változik meg, és nem várhatunk más nyílvános kinyilatkoztatást a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőséges eljövetele előtt” (Dei Verbum 4). Semmi sincs tehát az Ige rendjében, ami nagyobb volna, mint Jézus. Keresztes Szent János helyesen látta Jézusnak ezt az egyetlenségét, amikor ezt mondta: "Nekünk adva, ahogy tette, Fiát, aki az Ő Igéje – és másik igéje nincsen – , egyszerre és mindent elmondott nekünk ebben az egy Igében, és nincs már más, amit elmondjon" (A Kármelhegy útja, 2,22,3).
2. Ez az általános tanítás nem zárja ki a magánkinyilatkoztatások létezését, amelyek néhány hívő misztikus életéhez és az ő keresztény létükhöz tartoznak. Ezek, amikor tényleg megtörténnek, elsősorban azokhoz szólnak, akik kapják, noha időnként ismertté kívánnak válni a hívők nyilvánossága előtt, az ő személyes épülésükre. Ezek a magánkinyilatkoztatások mindig egy meghatárotozott nézőpontját hangsúlyozzák Jézus Krisztus hivatalos üzenetének, és minden esetben egészen más szinten állnak, mint Isten hivatalos üzenete, amit az emberiség egészének kinyilatkoztatott. Míg ezért Isten hivatalos üzenete teljes hívő egyetértést kíván, azok a magánkinyilatkoztatások, amiket a hívők összessége elé tártak, mindig segítséget jelentenek a jobb keresztény léthez, de olyan segítséget, amely sosem lesz nélkülözhetetlen a hitélethez.
3. Az Egyháznak ez az elve, amelyben különbözőképpen tekint Isten nyilvános kinyilatkoztatására és minden esetleges magánkinyilatkoztatásra, kötelez engem mint a szent katolikus Egyház püspökét, hogy mindenkit arra buzdítsak: lelki életét arra alapozza, ami lényeges és központi a kereszténységben. Mindig visszaélés lesz azt követelni a hívőktől, hogy kötelező módon hitet adjanak magánkinyilatkoztatásoknak, vagy isteni büntetéssel fenyegetni azokat, akik nem értenek egyet.
4. Az Úr, ahogyan az I. Vatikáni Zsinat tanítja a Dei Filius dogmatikus konstitúció III. fejezetében, azt akarta, hogy a mi hívő beleegyezésünk az Ő hivatalos és nyilvános kinyilatkoztatásába összhangban legyen az értelemmel is (vö. DS 3009). Hasonló módon, nem lenne értelme elfogadni egy feltételezett magánkinyilatkoztatást, amely nem támaszkodik elfogulatlan és gyanún felül álló érvekre. Sajnos az állítólagos Mária-jelenések esete Manduriában, az Oriai Egyházmegye egyik városában, nem ilyen. A csodára való hivatkozást olyan tényekkel kapcsolatban, amelyeknek bizonyító ereje évek óta, az események kezdetétől súlyosan vitatott és amelyek egyáltalán nem világosak és nyíltak, nem lehet összekeverni Isten világos beavatkozásával, amikor ez a bevatkozást csodák kísérik. Maguk a Jézus által földi élete során véghezvitt csodák is nagyon távol vannak minden mágikustól, feltűnőtől, excentrikustól.
5. Éppen ezért semmilyen formában nem fér össze az Isten Szent Anyja iránti valódi és őszinte tisztelettel , ha a Madonna olyan vélt megjelenéseit és ájtatosságait terjesztjük, amelyekben extravagáns elemek vannak. A Mária-tiszteletnek, ahogyan II. János Pál oly sokszor tanította, legutoljára 2000 szeptember 24-én, minden „babonától és hiszékenységtől mentesnek kell lennie, helyes értelemben befogadva Szűz Mária rendkívüli jelenéseit, az Egyház tanításával megegyezően, amely az Íráson és a Hagyományon alapszik.” A manduriai tények azonban nem felelnek meg ezeknek a kritériumoknak, ami könnyen felismerhető, ha figyelembe vesszük a propagált ájtatosságok tartalmát. Eklektikus és folyton változó keveredésben más elemekkel, a következő ájtatosságokat sorolhatjuk fel: a Boldogságos Szűz Mária véres és olajos könnyei iránt, a Mária-szoborból kifolyt olaj iránt, Jézus arcának jobb sebe iránt.
6. A föntiek fényében, ami azokat a jelenségeket illeti, amelyek Manduria (TA) területén történnének, Mária vélt megjelenésével, Mária-szobrok és keresztrefeszített Krisztus-szobrok véres könnyezésével, illetve olajos izzadásával, Debora Moscogiurival a központban, ezek nem olyan dolgok, amelyek megváltoztatnák a helyi egyházi hatóság álláspontját, amelyet az események kezdetétől elfoglal, sőt amelyben megerősödött, mint legutóbb 2001. március 25-én kijelentette, nevezetesen:
a) A manduriai eseményekben Isten és az ő kinyilatkoztatott igazságának keresése helyett inkább azt vehetjük észre, hogy minden eszközzel a szenzációt és a látványosságot keresik, amit a modern komunikációs eszközökkel felerősítenek. A Szentegyház tradicionális ítéletében azonban ezek a külső elemek súlyos kételyeket okoznak. Azok az emberek, akiket Isten valóban meghívott, hogy valamit közvetítsenek az Egyháznak, mindent elkövettek azért, hogy titokban tartsák a velük történt rendkívüli jelenségeket, az alázat erénye révén, amely minden más erény vezére, jól tudva, milyen veszélyt hordoznak azok.
b) Kezdettől napjainkig egyetlen egyházmegyei pap sem adott hitelt a manduriai Mária-jelenéseknek, hamisnak tartva azokat. Ezt mondjuk a laikus és egyszerű híveknek is. A jelenségnek valójában az Oriai Egyházmegyén kívüli követői vannak, akik jól meghatározhatóak.
c) Az események központi személyeiben mindvégig hiányzott a püspöki útmutatás követése. Mons. Armando Franco püspök halála, amely 1997 december 15-én történt, régebben és ma is többször, írásban és szóban, úgy lett magyarázva, mint Isten és a Madonna példaszerű büntetése. A manduriai események középpontjában álló emberek több alkalommal megvetést mutattak mindazok iránt, akik nem értenek egyet az események azon verziójával, amelyben ők főszereplőknek mondják magukat. Minden bölcs és értelmes lelkivezető azonban jól tudja, hogy olyan esetekben mint ez, tipikus dolog megvádolni az egyházi hatóságot üldözéssel és más dolgokkal, és esetleges szerencsétlenségeket Isten ítéletének tulajdonítani azok számára, akik az ő viselkedésükkel nem értenek egyet.
A föntiek fényében újra kérjük a híveket, hogy még jobban imádkozzanak, és bölcsen álljanak a dolgokhoz, hogy mindaz, ami nem Istentől számazik, ne zavarja meg és vigye pusztulásba az ő nyáját, amelyen Szűz Mária anyai szeretete őrködik, és amelyért Jézus, Isten igaz Fia, az Ő drága vérét ontotta. Kijelentjük, hogy azok az összejövetelek, amelyek Manduriában rendszeresen zajlanak, nem kaptak semmilyen egyházi engedélyt, és kívül állnak a szükséges közösségen a legitim egyházi hatósággal. Hasonló módon megállapítjuk, hogy egyetlen lelkész sincs felhatalmazva, hogy ott a szent liturgiát végezze. Ezenkívül ki van zárva, minden pap számára, minden szentség kiszolgáltatása ott. Végül emlékeztetünk arra, hogy akik szerzetesi állapotot színlelnek, továbbá mindazok, laikusok vagy szerzetesek, akik szentséget szolgáltatnak ki illegálisan, egyházi büntetéseknek vannak alávetve (vö. CIC cc. 1378-1383).
Oria, 2002. február 22.
Szent Péter Székfoglalásának ünnepe
Oria püspöke
FIGYELMEZTETÉS MEGTÉVESZTŐ NÉVHASZNÁLATRA
(AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE, 2010. IV. 2002. sz.)
Ismételten felhívjuk a paptestvérek figyelmét, és kérjük figyelmeztessék híveiket is, hogy a Boldog Teréz Anya Keresztény Egyház, illetve a Boldog Teréz Anya Kápolna (Lelkészi Hivatal: 1089 Budapest, Visi Imre u. 12., Tel/fax: 785-6116, kápolna: 1088 Budapest, Bródy Sándor u,. 38.), bár szertartásaiban, irataiban, tanításában hasonló, de nem a katolikus egyházhoz tartozó közösség.
A plébánosként szereplő Dulai Roland nevű személy nem katolikus pap. Nincs semmiféle engedélye vagy megbízása liturgikus cselekmények végzésére. Így az általa megkísérelt szentmisék, szentségkiszolgáltatások nem közvetítik azokat a kegyelmeket, amelyeket Krisztus egyháza útján oszt híveinek. Az általa bárhol, vagy a fent említett kápolnában katolikus pap közreműködésével kötött házasságok a szükséges felhatalmazások híján érvénytelenek.