Insalata mista

Tiszták, hősök, szentek

Ámulva és némi irigységgel nézem a közösségünkben, hogyan válnak szemmel látható módon szentté a testvérek:

az egyikük, akit 4 gyerekkel hagyott ott egy másik nőért a férje: mindig jókedvű, mindig vidám.Nem haragszik Istenre, hisz benne, bízik benne. Imádkozik teljes szívéből a férjéért és az új nőért. Ő az, aki ezen felül mindig bíztat ás bátorít mindenkit. És örök mosolya hitelessé teszi mondanivalóját.

Róma, te örök!

088.JPG
Életem első 36 évében nem repültem. Most viszont úgy adódott, hogy egy év alatt háromszor is. Igaz, ebből egy hivatalos, egy London, egy pedig most Róma. Így tehát most egy római élménybeszámoló következik.

Amikor annak idején először jártam Olaszországban (nem repülővel :-))annyira megszerettem a mediterrán mentalitást, hogy azon nyomban elkezdtem olaszul tanulni. Tanultam is 2-3 évet, de mára már nem sok maradt belőle.

Erősen álljatok ellent a hitben!

Új dolgot tanít nekünk Isten, megosztanám veletek. Többször tapasztaltuk azt, hogy vki vmiből meggyógyul és utána kis idő után visszaesik. Damiannal váltottam erről egy levelet, mindjárt copyzok belőle egy részletet.

Londoni randevú

Idén nyáron volt lehetőségünk Guidóval 5 napra kettesben Londonba kimenni. Alább egy kis élménybeszámoló, nem a teljesség, inkább az impressziók jegyében.

Az én Istenélményeim

A strandon feküdtem a játszótér közelében. Egyszer csak kiáltást hallok: anya, segíts!

Obertauern 2005.

avagy egy nagycsaládos síelés viszontagságai

Igen, nagycsaládos, erről már nagycsaládos igazolványunk is tanúskodik. Szóval erről papírunk van. És úgy gondoltuk, belevágunk, hiszen a 3 gyerek születés alatti 6 évben talán 3x ha voltunk síelni, mi, akiknek síelés a lételeme, mi több, kapcsolatunk alapja és kezdete. Az, hogy a sínadrágomba évek óta nem férek bele, nem szempont. A Guidónak.