«Megbolondult?» «Nem, meggyógyultam!»

1889-ben került az irgalmasnővérek gyulai zárdájába Pavlovszky Anna Mária nővér. Állandóan gyöngélkedett, a gyakori vérhányás nagyon megviselte. 1902-től állandóan feküdt, súlyos beteg volt. 1905. december 7-én olyan gyenge volt a magas láz miatt, hogy szentségekkel sem tudták ellátni. El voltak készülve a halálára. S a hetedikéről nyolcadikára virradó éjszaka ez történt vele:

Megjelent előtte Müngensdorf Vilmos, néhai tartományfőnökünk, aki 1902-ben halt meg, és azt mondta neki:

«Isten nevében parancsolom, keljen fel, menjen a kápolnába és mondja háromszor: ‘Ó Mária, mutasd meg, hogy Anyánk vagy! ’»

A beteg felült, de habozott, mert azt gondolta: «Hogyan keljek fel, hiszen súlyos beteg vagyok, ruhám sincs itt.»

Főtisztelendő atyám megrántotta paplanát és szigorúan megismételte előbbi rendelkezését. Mária nővér felkelt, ruháit ott találta az ágya mellett. Átment a kápolnába, az oltár lépcsőjére térdelt és elmondta az imát kétszer. Mikor harmadszor ismételte, megijedt saját magától, a hangjától, mert már több év óta suttogva beszélt. Éjjel 12 órától 2 óráig maradt imába merülve a kápolnában. Majd főnökéhez sietett és tudtul adta neki meggyógyulását. A főnöknő annyira meglepődött, hogy hirtelen azt kérdezte. «Megbolondult?» Mária nővér azt felelte: «Meggyógyultam.» És elmondotta, ami vele az éj folyamán történt. Nem is feküdt le, hanem 8-án fél ötkor megjelent a kápolnában, hogy a szokásos felajánláson jelen lehessen. (Mária Szeplőtelen Fogantatásának ünnepe alkalmából - szerk.)

Mi - folytatja a szemtanú - akik a gyógyulásról mit sem tudtunk, megbotránkozva néztünk egymásra és azt mondtuk: «Istenem, a főnöknő ezt a súlyos beteget is idehozta.» Ő az oltár lépcsőjére térdelt és hangosan mondta: «Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekszünk!» Mikor Mária nővér hangját hallottuk, mindannyian sírásban törtünk ki úgy, hogy nem tudtunk imádkozni. Mikor magunkhoz tértünk meglepetésünkből, elénekeltük a Magnificat-ot és a Te Deum-ot.

 

Forrás: Berecz Sándor: Zarándokok könyve, 83. oldal. (Kiadta: Római Katolikus Plébánia Hivatal, YU - 24415 Backi Vinogradi, Beogradska 23.)