Egyik szerzetes testvérem pap bátyja frontot járt, sok szenvedésen ment át, Isten tudja, hogyan, alkoholista lett. Igen szenvedett ettől a megkötözöttségétől. Olyan volt számomra megalázottságában, mint a 'Hatalom és Dicsőség' (Graham Greene) papja.

1982-ben Budapesten volt kisegítő lelkész, akkor járt az imacsoportunkba is. Egyik alkalommal meglátogattam, nagyon el volt keseredve, kérdeztem, miért. Hát hónapok óta nem gyógyul a lábszárfekélye, másnap be kell feküdnie ezért a kórházba, s ott ki fog derülni, hogy pap létére alkoholista, s ez milyen szégyent hoz az Egyházra. Egy belső derűvel és magátólértetődéssel mondtam: „Na, mutasd a lábadat”. Odatettem a kezemet, s nyelveken imádkoztam kb. tíz percig.

Másnap közösségi összejövetel volt, s egyszer csak belép az ajtón, szemmel láthatóan megint tintásan. „Hát hogy kerülsz ide? Nem vagy a kórházban?” „Eljöttem hálát adni, mert a kórházban levették a kötést, és be volt gyógyulva a lábszárfekély. S eljöttem, de hát útközben örömömben azért betértem a poharazóba is.”

Szinte "haragudtam" az Úrra, miért nem a megkötözöttségéből szabadította meg, miért "csak" a lábát gyógyította meg. De aztán megértettem, hogy erre az ingyen szeretet-élményre és még nagyon sok imára volt szüksége ennek a paptestvérnek, s egy másik pap szerető otthon-nyújtására ahhoz, hogy aztán megbékélve és szabadon térhessen vissza az Úrhoz. (Sz.)