Boldog Gerard Jean-Joseph (1831-1914) 1851-ben lépett be a Szeplőtelen Szűz Oblátusai missziós rendbe. Két évvel később kezdte meg Afrika déli részén Jézus Krisztus örömhírének hirdetését. 1853-tól a Dél-Afrikai Natalban a zulu törzs, 1862-től Lesotho-ban, Roma városában és az ország északi részén a bosuto törzs körében vezetett missziót. A bosuto törzs már életében szentnek tartotta erényeiért és karizmatikus tulajdonságaiért. Kegyelemként megkapta a jövendölés, a gondolatolvasás és az emberi sorsok jövőjének ismeretét is.

A következő esetet több tucat szemtanú látta és tanúsította egybehangzólag:

23. tanú: Patricia Letsie Moshoesh, 55 éves:

1885-ben Matsiengben születtem, 55 éves vagyok. 1902-ben katekumen voltam, 1905-ben kereszteltek meg. Szeretnék tanúskodni Gerard atya csodatettéről, amelyet saját szememmel láttam, Isten nagyobb dicsőségére. A csoda 1902. augusztus végén történt. Azarias Mabathoana harminc éves, két gyermekes édesapa volt. Egy évig tüdőbajban szenvedett, vért hányt. Mokhokhongban lakott, néhány kilométerre Roma városkától délre. Augusztus végén halt meg. Halála óráján az ő házában voltam, rajtam kívül még nővérem, Leonia, a haldokló felesége, Angelina Mamatsebetsebe, Eusebia Mnuyeli, Désirée anya volt ott, a férfiak közül pedig Paulus, Azarias szerzetes, Jozefa Arimathea és Fülöp, a haldokló rokonai. A többiekre nem emlékszem. Röviddel napfelkelte előtt Azarias meghalt. Eusebia lezárta a halott szemét, állára kendőt kötött, és az itteni szokás szerint összehívták a család többi tagját. A halálhírt közölték a gyerekekkel is, ők azonban a halott szobájába nem léphettek be. Angela a halott fejénél, Eusebia a lábánál, Leónia és én a földön ültünk. Gregory Mabathoana még éjszaka ellovagolt, hogy Azarias kérésére elhívja Gerard atyát. Amikor visszatérve látta, hogy Azarias már nem él, ismét lóra ült, és sietett az atyához, hogy már ne fáradjon az idejövetellel. Nem tudom, hogy Gregory ellovagolt-e Romáig, vagy útközben találkozott az atyával, de együtt érkeztek meg egy-két órával Azarias halála után. Hallottam, hogy Gerard atya, mielőtt belépett volna a szobába, azt mondta:

- Azarias, látod, már jövök!

A szobában síri csönd volt. Az ajtóban az atya így szólt:

- Azarias, gyermekem, állj fel, hadd beszélgessünk!

Ijedten összenéztünk, és Eusebia ezt súgta:

- Ugyan, mit akar az atya? Hiszen tudja, hogy Azarias halott!

Gerard atya beljebb jött, minden tekintet rászegeződött. Kezében a Legszentebb Oltáriszentség volt. Ránézett a halottra, letérdelt és imádkozni kezdett. Mi is figyeltük a halottat. És lám: egyszer csak megmozdult! Eusébia meglazította a kendőt Azarias ajkán, az atya pedig harmadszorra is megszólalt:

- Azarias, eljöttem hozzád, beszélj!

Azarias válaszolt:

- Itt vagyok, atyám.

Eusebia a fülembe súgta:

- Csakugyan feltámadt a meghalt testvérem?

Azarias körülnézett a szobában, de már nem szólt egy szót sem. Az atya kiküldött minket, hogy meggyóntassa őt. Kis idő múlva újra behívott bennünket. Míg ő Azariast megáldoztatta és feladta neki a betegek szentségét, mi imádkoztunk. Az atya a szertartást a következő szavakkal fejezte be: «Azarias, béke veled!» Ezután a családhoz fordult, és arról beszélt, hogy Isten Azariast magához veheti, vagy itt hagyhatja a földön, hadd legyen meg az ő akarata. Miután az atya elment, Azarias némán betakarta az arcát. Kicsit később Eusebia kitakarta Azarias arcát, de már halott volt. Több részletre nem emlékszem.

24. tanú: Helena Mabathoana, 46 éves:

39. tanú: Paulus Mabathoana, 64 éves:

Paulus Mabathoana vagyok, Peteroshi és Tabita fia. 1876-ban születtem Romaban. Negyvenhét éves koromban kereszteltek meg. Jómódú vagyok, Romában élek. Elmondom Azarias bátyám feltámasztásának történetét, aki 1902. augusztus 31-én halt meg. Az egész feltámasztást saját szememmel láttam és hallottam, de akkor nem értettem, hogy mi történik, mert még pogány voltam. Ez az esemény nagy hatással volt rám. Még emlékszem, ahogy a bátyámat ápoltam, mert tüdőbeteg volt. Azon az éjszakán nem aludtunk. Korán reggel legfiatalabb testvérünk, Gregory Romába lovagolt Gerard atyáért. Én Mokenybe mentem, hogy teát és cukrot vegyek. Amikor visszatértem, Azarias már halott volt, olyan halott, mint mindenki más, akit eltemettünk. Megérintettem és teljesen hideg volt! Gregory együtt érkezett Gerard atyával. A halálhír hallatán az atya azt mondta:

- Azarias hívott, ezért nem mehet el úgy, hogy ne beszéljünk.

Amikor az atya megérkezett, én a fiúkkal a ház előtt álltam. A község polgármestere megerősítette Gerard atyának, hogy Azarias halott.

- Én azért jöttem, hogy beszéljek vele - felelte az atya.

Bementünk. Kétszer is szólította halott testvéremet, a harmadik szólításra a halott megmozdult. Az atya kissé szemrehányóan, de gyengéden azt mondta:

- Azarias, meglepődtem, hogy hamarább akarsz elmenni, mint ahogy én ideérek. Elbeszélgetünk, aztán majd megáldalak.

Az áldás után az atya így szólt:

- Most már folytathatod utadat, de ne felejts el engem ott sem, ahová mész.

1902. szeptember 1-én hétfőn temettük el Azariast.

«Positio super introductione causæ», Róma, 1954. (167. oldal)