Fölfedezés a Vigiliában – Egy kezdő bibliaolvasó gondjai – Magamra erőltetett meggyőződés – Profán szerelem? – A lelki átértelemezés születése – Rabbi Akiba vértanúsága – Sugalmazott kontextus – Az Egyház öröksége – Pecsét a szívemen

Olyan huszonéves forma lehettem. Járt nekünk a Vigilia, akkor az egyetlen katolikus folyóirat, amit a vörös diktatúra élni hagyott. Abban olvastam az Énekek Énekét, bevezetéssel, magyarázattal, Balássy László verses fordításában.

Balássy verseivel olykor találkoztam az Új Ember katolikus hetilapban. Kifogástalan jambusokban verselt, bár a tartalom nem igen volt több intelligensen tálalt vallási frazeológiánál. Shakespeare-i szonetteket írt, amelyekben nincs négy-négy egymásra rímelő sor, mint a petrarcai szonettekben, tehát nem jelentenek verselési bravúrt, de a maga választotta keretek között biztosan mozgott, jól kezelte a formát, versmondatainak volt lendülete. Középszerű volt, de nem dilettáns.

Akkor már versértő voltam. Ady, Babits, Tóth Árpád, Kosztolányi, Szabó Lőrinc egy-egy szédítő erejű fölfedezés volt számomra, bár Weöres Sándort vagy Pilinszkyt még nem ismertem. Saját verseim még kiforratlanok voltak, de formabiztosak. A modern jambus költői anyanyelvem volt. Balássy csaknem végig modern jambusokban fordította az Énekek Énekét, ez otthonos volt nekem.

Én ezt a bibliai könyvet nem ismertem. Otthon csak Újszövetségi Szentírásunk volt, de azt sem olvastam egyáltalán, az archaikus „mondá” és „vala” visszariasztott. Csak akkor fedeztem föl az Újszövetséget, amikor kezdtek megjelenni a modern nyelvű fordítások, előbb külföldön, aztán itthon is. Az Ószövetségen pedig csak később rágtam át magam, amikor már papnövendék voltam, még az archaikus fordításban. Az Énekek Éneke volt az első ószövetségi könyv, amit végigolvastam. Korábban csak annyit ismertem belőle, amennyi Babits átírt költeménnyé, Énekek Éneke – Salamon király könyvéből c. versében: „Szép vagy, ó szerelmesem, szép... ” De, bármennyire rajongtam is Babitsért, ezt a versét nem igen szerettem, se pedig azt nem értettem, mit keres a Bibliában a kedves testi szépségének dicsérete.

Őszintén szólva, ezt a Balássy-féle verses fordítás bevezetéséből se értettem meg egészen, jóllehet a fordító buzgón bizonygatta, hogy ez az eksztatikus szerelem, ez a versbe foglalt szépség csak isteni lehet. Hívő katolikus voltam, valahogy ezt kedvenc költőim olvasása se tudta kiölni belőlem, se kedvenc regényíróm, a szabadgondolkodó Jókai. Kész voltam elfogadni az Egyház hitét, és igent mondani arra, hogy a versnek allegorikus értelme van, ha egyszer ezt így vallja a katolikus Egyház. Ám ezt valami belső ellenállással tettem, a rámerőltetett meggyőződés Prokrusztész-ágyába kényszerítve spontán megérzésemet, hogy profán szerelmi énekekkel van dolgom.

Ó, bár volnánk testvérek, te meg én,
és nőttél volna fel anyám tején,
hogy az úton, ha ajkad csókja érne,
ne lenne részünk mások megvetése!

Bizony töprengtem, hogyan sugallhatta ezt a Szentlélek... Hiszen ez mégcsak törvényes hitvesi szerelemnek se tűnik. Ma is vallom, amit az Egyház tanít:

A szemérmesség védi a személyek és szeretetük misztériumát. Türelemre és mérsékletre szólít föl a szerelmi kapcsolatban; megkívánja, hogy tartsák tiszteletben a férfi és nő egymás közti végső elkötelezettségének és odaadásának föltételeit.1

Vagyis a gyöngédség intim megnyilvánulásaival meg kell várni a házasságot. Nem nézem vénkisasszonyos utálattal az utcán csókolózó párokat, szépnek látom szerelmüket, ám ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy ezek a korai kisülések a nemiség két pólusa között az öncélú testi vágy megnyilvánulásai, s bizony ellentétesek azzal a céllal, hogy a házasságban mindkét fél teljes személyi méltóságában táruljon föl és ajándékozza önmagát.2 A szermérmesség kiveszése együtt jár a válás elharapózásával: az önmegtartóztatás nélkül kialakult hitvesi kapcsolatokból hiányzik a teherbíró képesség.

De mit kezdjünk akkor az Énekek Énekével? Bűnös vágyakról énekel a Szentírás?

Annakidején kicsit nyugtalanított ez a kérdés. Ma már tisztán látok. Semmi okunk föltételezni, hogy az Énekek Énekébeneredetileg misztikus jelentésűek voltak. Szerelmi énekek és nászdalok voltak, műfajukra nézve rokonok az arab, szír és egyiptomi lakodalmi és szerelmi énekekkel. Ezek a vőlegényt királynak és a menyasszonyt királynénak mondják (még ma is liturgikus gyakorlat megkoronázásuk a keleti rítusokban). Így lesz a vőlegény neve egyes dalokban Salamon. Ezért a dalgyűjteményt fölvették a Salamon királynak tulajdonított iratok közé, a „salamoni korpuszba”; ekkor kapta címét: „Az Énekek Éneke Salamontól” (Én 1,1). Ez azonban csak irodalmi fikció, történetileg kizárt, hogy a szöveg Salamon királytól származzék, túlnyomó része nem lehet idősebb a Kr. e. 5. századnál, sőt valószínűleg ennél újabb keletkezésű énekeket is tartalmaz. egymás mellé helyezett szövegek

Idáig a történet emberi. Mindennek alapján az Énekek Éneke a zsidó irodalom egyik jelentős értéke lehetne, de nem szent könyv. Csakhogy létezik egy olyan ószövetségi hagyomány, amely a kimondhatatlan Isten (YHWH) és Izrael kapcsolatát a férfi és nő kapcsolatának képeiben fejezi ki. Isten hitvesi szerelemmel szereti népét, s a bálványimádást házasságtörésként ítéli el. Ez a kép Izajásnál, Jeremiásnál, Ezekielnél, Ozeásnál annyira kidolgozott és erős, hogy lehetőséget kínál az Énekek Énekének allegorikus értelmezésére is. A hívő Izrael fölismerte, hogy e szerelmi énekek alkalmat adnak Isten és Izrael szeretetkapcsolatának átélésére. A könyv olvasása a zsidó húsvét liturgiájának részévé vált. Megszületett az Énekek Énekének spirituális értelmezése.

A folyamat nem ment viták nélkül. Mint Naftali Kraus írja:

A hagyomány nem mindig viseltetett egyértelműen e különleges szépségű mű iránt. Sokáig fel sem vették a Szent Iratok közé,3 mígnem a Nagy Szinódus (Kneszet Hágdolá) értelmezte a kifogásolt szövegrészeket, majd kanonizálták, vagyis felvették a héber Biblia megszentelt könyvei közé ... Másutt azt találjuk ... , hogy az Énekek Énekéről vita folyt: szent szöveg vagy sem. Simon ben Ázzáj tanúsága szerint: „hagyományban kaptam ezt attól a 72 öregtől (vagyis Szanhedrin tagtól), akik Elázár ben Ázárját az elnöki székbe juttatták ... , hogy az Énekek és a Kohelet4 szent szövegek.”5

A zsidó hagyományban általánossá vált a felfogás, hogy az Énekek Énekének misztikus értelmezése a helyes. Olyannyira, hogy a Kr. u. 2. század zsidó vértanúja, Rabbi Akiba már így beszél:

Isten őrizz, soha arról vita nem volt, hogy az Énekek Éneke szent szöveg-e, hiszen az egész világ nem ér annyit, mint az a nap, amikor az Énekek adatott Izraelnek. Mivel (ha) a Szent Iratok szentek, akkor az Énekek Éneke a Szentek Szentje...6

A rómaiak által a Tóra tanítása miatt kínhalálra ítélt zsidó bölcsnek ez a vallomása: vallomás Isten szeretetéről. Miközben izzó vasfésűkkel szaggatták le testéről a húst, Rabbi Akiba a S'má Jiszráélt imádkozta: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből” (MTörv 6,4-5). Talán így érthető, miért mondta Akiba, hogy az Énekek Éneke „a Szentek Szentje”. A szerelemben az emberi lény intim módon tárul föl a másik emberi lény előtt és ajándékozza magát neki, elfogadva a másik viszont-önajándékozását. A mártír bölcs az ószövetségi kinyilatkoztatásból – amely a szeretet Istenének hiteles önkinyilvánítása – ismerte és ízlelte Istennek ezt az intim föltárulását és odaadását népe iránt, és fenntartás nélküli odaadással viszonozta. Hogy is mondja a Sir Hasirim, az Énekek Éneke? „Erős a szerelem, mint a halál, és könyörtelen a féltés, mint az alvilág” (Én 8,8). A vértanúi odaadás fényében már másodlagossá, puszta nyersanyaggá válik a szerelemről éneklő szövegek eredeti, pusztán emberi értelme. A misztikus értelmezés hiteles.

Személyes véleményem az, hogy a Szentlélek sugalmazó tevékenysége akkor lépett be az Énekek Énekének szövegébe, amikor annak misztikus kontextusa megszületett a zsidó liturgiában és írásértelmezésben. Ezt a kontextust többé visszavonni vagy megváltoztatni nem lehet. Egy szöveg jelentéséhez mindig hozzátartozik annak kontextusa is, kontextus nélkül nincs jelentés. Keletkezésük kontextusában az Énekek Énekének szövegei profán nászdalok, Izrael hitének kontextusában misztikus énekek Isten szeretetéről népe iránt. A Szentlélek a misztikus kontextusba való átemelést sugalmazta. Sok hasonló példánk van, a Biblia helyenként pogány mítoszokból származó szövegeket is őriz, de átértelmezve, a monoteizmus kontextusába helyezve.7 Ilyenkor a Szentlélek a részletet eredeti kontextusában nem sugalmazta, az új kontextusba való beleszövést, átértelmezést már igen.

Az Egyház az Ószövetségi Szentírásban már az Énekek Énekének misztikus kontextusát örökölte, elhárítva magától és az útszélen hagyva Mopszvesztai Theodorosz (5. sz.) nézetét, aki a könyvben csak profánt tartalmat látott. Az Egyház Izrael gyökerén sarjadt fa (Róm 11,17-18), Izrael élő testéből nőtt ki, számos zsidó szerint ugyan kóros kinövésként, alázatos meggyőződésünk szerint azonban beteljesedésként, élő lombozatként az élő gyökérhez. Rabbi Akiba vértanúsága sokszorozódott a keresztény vértanúkban, akik nem voltak hajlandók tömjént égetni a pogány bálványok előtt. A „S'má Jiszráél” a jézusi főparancs része, második, az emberszeretetről szóló része szintén a zsidó Tórából származik (Lev 19,18). A keresztény hit központi tételében: „Isten a szeretet” (1Jn 4,18), az van összefoglalva, amit az Énekek ÉnekeKeresztes Szent János gyönyörű költeményeinek, amelyekben a hívő lélek és Isten kapcsolatát képek és verssorok ábrázolják szuggesztív erővel és teológiailag is kibontott jelentéssel. Itt a menyasszony már nem a nép, hanem az egyedi lélek, de nem vész el az újszövetségben a kollektív jelentés sem. „A Lélek és a menyasszony így szól: Jöjj el!” (Jel 22,17). A liturgia az Egyháznak, mint menyasszonynak szerelmes éneke misztikus Vőlegényéhez. esztétikailag megfogalmaz. Ez a misztikus ének volt ihletője

Ezekben a teológiai fölismerésekben oldódtak föl az Énekek Énekéhez fűződő egykori aggályaim. Ami magát a könyvet illeti, Balássy fordításában határozottan szépnek találtam, és szépnek találom ma is. Különösen a 8. fejezet 6. és 7. versét:

Tégy engem, mint pecsétet, a szívedre,
tégy, mint pecsétet, karjaidra engem.
A szerelem, mint a halál, erős,
a féltés, mint az alvilág, kegyetlen.
Eleven tűz, emésztő láng, örök,
tengernyi víz szikráit el nem oltja,
sodró folyam magával nem sodorja.
Add érte házad valamennyi kincsét:
mellette mind csak szánalmas kicsinység!

Ezek a sorok megmaradtak bennem, nem sikerült őket elfelejtenem, jóllehet a Vigiliának az a hajdani száma, amely ezt a fordítást tartalmazta, nincs meg már, könyvtárból tudnám előásni. Egy darabig hordtam magammal, de papi pályám során annyit kellett költözködnöm, hogy valahol elmaradt, vagy reménytelenül elkeveredett. Memóriám lapjára azonban ráégett, itt maradt pecsétként a szívemen. Egyszer magam is megpróbáltam verssé fogalmazni ugyanazt a részt, a Tarzi-oratóriumban, ami valójában nem oratórium, hanem verses játék. Ott így hangzik:

Tégy engem szívedre pecsétnek,
tégy engem pecsétnek karodra!
Szerelmed erős, mint a végzet,
könyörtelen a féltés pokla,
tűznek bokra, sziporkák csokra,
merítsd bár sistergő habokba,
a tenger alatt is lobogna –
tégy engem szívedre pecsétnek,
tégy engem pecsétnek karodra!

Sillye Jenő ezt megzenésítette, és nagyon sokszor volt alkalmam hallani; nem akart ez a Sir Hasirim fordítása lenni, hanem annak szövegéből kiindulva a mindhalálig való lefoglaltság, megpecsételtség lírai kifejezése. Hogy ne legyen félreértés: ezt a Vőlegény mondja a Menyasszonynak, Isten az embernek. Ő akar pecsét lenni szívünkön.

Amikor a Balássy-fordítást olvastam, nem volt még élményem arról, hogy Isten szeretete eleven tűz. Mégis szóltak hozzám ezek a sorok, s egy keresés egyik mozgatójává lettek, amely még ma is tart, mert akit megtaláltam, végtelen. Végtelen szeretet, végtelen szépség, végtelen gyönyörűség. De már ismerem gyönyörűségének ízét, már ráismerek szépségére. Bor c. versemmel fejezem be – ugyanabban a shakespeare-i szonettformában van írva, amelyben annakidején Balássy verseit olvastam az Új Emberben.

Szépséged bor, poharam telve van,
az öröm kelyhét emelem magasra,
forgok a mámor hullámaiban
szépséged örvényétől elragadva.

Mit tettél? Hogy tehetted? Nem tudod,
ki vagyok, piszkos és hazug csavargó?
Csak szólnak a fuvolák és dobok,
csak tündökölsz rám. Szépséged pazarló.

Hová legyek sebemmel? Sorsomat
egy hanyag mozdulattal átszegezted.
Éveim a szemétre hullanak,
poharamban szerelmed bora reszket,

szeretni hív és szeretni tanít.
Ki adhatna még nekem valamit?