Sohasem voltam még katolikus misén, és egész idáig csak hókusz-pókusznak tekintettem az egészet. Most sem tudtam egykönnyen tájékozódni. Rick atya, speciális öltözetben, elénekelt egy imát, aztán Don Fisher fölolvasott egy részletet a Bibliából. Röviddel ezután mindnyájan fölálltunk, és Rick atya is elolvasott egy szakaszt a Bibliából: azt a történetet, amikor Jézus életre kelti egy síró özvegy egyetlen fiát.
Tekintetem az előttünk állókon kalandozott. Sokan ott voltak a közösségből, és néhányan az egyetemről, többek között az aranyos Linda Meyer, pedig őróla tudom, hogy zsidó. Doug szülei már hazautaztak Kanadába. Egy oszlop mellett, mintegy fedezékben, megpillantottam McLane hadnagyot. Róla föltételeztem, hogy ír katolikus családból származik, de valószínűleg csak azért jött ide, mert beosztottja, Donald, meghívta. És aztán — nem akartam hinni a szememnek — két sorral előttünk, kicsit félrehúzódva minden más részvevőtől, ott állt a vöröshajú Gladys, az eszelős gyilkos Todbye szeretője, a félelmetes Gozuga festője, aki felé egykor zuhantam, de most már nem zuhanok.
Jane a fülemhez hajolt.
— Gladyst én hívtam — súgta. — Sajnálom a lányt.
Gladys ellen, kellő bizonyítékok híján, nem emeltek vádat, a bűnvádi eljárástól tehát megmenekült. De hogy idejöjjön gyászolni Todbye áldozatainak egyikét, azt nem találtam egészen jó ízlésre vallónak.
Leültünk. Rick atya arról prédikált, hogy Jézus mindenkit életre akar kelteni, először a lelki, utána a testi halálból. Meg hogy mennyire fontos szerepet játszott Douglas örök sorsában barátainak imája.
— Utolsó üzenete szerint végső perceiben Istennel találkozott — mondta. — Ez mindenekelőtt Isten irgalmát mutatja. De egyúttal azt is, hogy volt, aki imádkozzék érte.
Tudtam, hogy Jane-re gondol, mert ő nem szűnt meg Doug megtéréséért fohászkodni. Értem is eredménnyel járt közben Istennél. Vajon most Gladysért könyörög?
Hirtelen azt éreztem, hogy visszatér belém az az öröm, amit megtérésem estéjén tapasztaltam. Isten szeretete átjárt, szinte megrészegített. Csak nehogy hangosan fölnevessek, gondoltam. Ellenkezne a szertartás komolyságával.

A mise további menetét nem igen értettem. Rick atya középre ment, a fehérrel borított oltárhoz, és ott aranyozott edényeket adtak neki, amiket imádkozva emelt maga elé. A két sorral előttem ülő Gla-dys nyugtalanul mocorgott. Nyilván ő se érti, gondoltam. Jane térdelt a padban, és látszólag nem sokat törő-dött a szertartással. Bennem Isten öröme emelkedett egyre magasabbra, mint egy gejzír. Nem imádkoztam aktívan, csak élveztem a végtelen szeretet boldog ölelését.
Ének szólt, amit a katolikusok szemlátomást ismerősen énekeltek. Gladys hirtelen fölállt, mintha ki akarna rohanni, aztán visszaesett az ülésre. Rick atya kezébe vett valamit az oltárról, és hangosan idézte, mit tett Jézus elárulásának éjszakáján. Megszólalt egy csöngő, a katolikusok mind letérdeltek. Én is velük; így találtam természetesnek.
Abban a pillanatban Gladys fölüvöltött.
Groteszk volt. Rick atya folytatta a szertartást: magasba emelt valami fehéret. A csöngő újból szólt, és Gladys hörögve vonaglott a helyén. Rick atya kitartott. Kezébe vette a kelyhet az oltárról, és arról beszélt, hogy Jézus is kezébe vette a kelyhet.
— Vegyétek — idézte az atya Jézus szavait — , és igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára.
Átható, vadállati vonítás hangzott föl Gladys padjából. Ráismertem. Ezt hallottam, amikor Gozugával álmodtam. Erre ébredtem ma reggel.
És a vöröshajú lány még egyszer fölsikoltott, minden eddiginél borzalmasabban.
Ekkor már néhányan odasiettünk hozzá. Kifordult szemmel fetrengett. Habzott a szája. Hirtelen hányni kezdett, bemocskolva a díszes, faragott padot.
— Vigyük ki — javasolta egy középkorú férfi, de Gladys vadul kitépte magát a kezéből.
— Imádkozni kell — mondta Don Fisher, halkan, hogy a misét a lehető legkevésbé zavarja. — Mennyei Atyám, Jézus nevében távozzék ettől a gyermekedtől a sötétség minden hatalma. Jézus drága véré-nek erejében hagyja el őt a démoni befolyás. Járja át őt a föltámadás ereje, a Szentlélek ereje. Köszönöm, Uram.
Rick atya tovább mondta a mise imádságait. Gladys lassan megnyugodott. Jane is ott volt, feléje terjesztette a kezét, és halkan imádkozott. Egy szolgálatkész lány a közösségből vödröt és fel-mosóruhát szerzett valahonnan. Gladyst arrébb ültették. Arca kisímult, tekintetébe visszatért az élet. Jane átölelte, és a mise végéig úgy tartotta.
— Már nem gozugás — súgta nekem.

Jane fölhívta Gladyst a lakásunkra. A vöröshajú lány bágyadtan mosolygott. Limonádét adtunk neki. Megitta.
— Elment — mondta hosszú hallgatás után.
— Elmondanád, mi történt veled? — kérdezte Don.
Gladys sóhajtott.
— Nagyon egyedül maradtam Ernie nélkül. Tudtam, hogy gyilkos. Douglast, aki nálam akart bizonyítékot találni, ott lőtte le a lakásom előtti parkban. De szerelmes voltam bele, és mindent megtettem volna érte. Ő vezetett be a metafizikai meditációba. A metafizika lényegére akart megtanítani: saját lényünk isteni szintre emelésére. Megmutatta, hogyan ismerkedjem meg belső mesteremmel. Gozugának hívták. Ő vezette a kezemet, amikor azt a képet festettem... Annak a képnek hatalma volt.
— Most hol van a kép, Gladys? — kérdeztem.
— Széthasogattam, és a szemétgyűjtőbe dobtam. Meggyűlöltem, mert gyötört. Letepert és marcangolt.
— A kép?
— A szellem. A mester. Nem volt jó szellem. Gonosz volt és förtelmes. De akármit csináltam a képpel, nem szabadultam a lélektől.
— Démon volt — bólintott Jane. — Tudtam, hogy létezik. Ad kétszer látta is, látomásban.
— És harmadszor is, álomban — tettem hozzá.
— Mattet ő ölte meg — mondta Gladys szinte suttogva.
— Azért írta: „A szörnyeteg hatalmában vagyok” ?
— Igen. Nem a kiállításon kezdődött. Ernie azt mondta, csináljak valamit, hogy ez a Matt Cunning elpusztuljon, mert szaglászik utána. Megmagyarázta, hogyan kell. Én a meditációban Gozugát idéztem, hogy kényszerítse öngyilkosságra Mattet. Aztán szeretkeztünk Mattel, és egyre jobban átvette tőlem a Gozuga-hatást.
Engem ettől Jane imája óvott meg, gondoltam.
— A kiállítás már csak az utolsó lökés volt. Úgy látszik, nem tudott többé szabadulni a szellemi erőtől, amely a pusztulásba taszította. Vissza kellett mennie, hogy még egyszer megnézze a festményt. A többit már csak képzeletben rekonstruáltuk Ernie-vel. Matt az irodai folyosón át kiment az udvarra, mert nem bírt többet a szemetekbe nézni. Az épület túlsó lépcsőházán keresztül távozott. Küzdött az öngyilkosság kényszerével. Egyszer még kitépte magát Gozuga szorításából annyi időre, hogy megírja azt a levélkét, amit a posta kézbesített, de utána nem volt ura magának többé. Elment, kétségbeesve bolyongott, és sötét este egy hídról a Garroway Riverbe vetette magát.
Már kezdem természetesnek venni Jane szokását, hogy mások jelenlétében hirtelen letérdel és imádkozni kezd. Most is ezt csinálta.
— Gladys — mondtam halkan — , most már megszabadultál Gozugától. A képtől is, a lélektől is.
— Gyilkos vagyok — mondta Gladys. — Talán téged is megöltelek volna, de mindig visszakoztál a döntő pillanatban. Nem tudtalak Gozuga befolyása alá vonni.
— Jane imádkozott értem — feleltem zavartan.
— Jelentsetek föl — mondta Gladys. — A rendőrség bizonyítékok híján elengedett. De én magamra vallok. Elegem van magamból.
Don, a rendőr, Gladys fehér kezére tette fekete kezét.
— Nem jelentünk föl, Gladys. A rendőrség a varázslást nem vizsgálja bűncselekményként, és különben sincs értelme. Ami a misén történt veled, az megmutatja, mit kell tenned.
— Mi történt?
— Jane imájának hatására Jézus vérének ereje alá kerültél, és a Gozuga-démon, akit már megutáltál, eltávozott tőled.
— És most mit csináljak?
— Térdelj le, és kérd meg Jézust, hogy vegye birtokába az életedet.
Tíz perc múlva egy síró-nevető Gladysszel imádkoztunk együtt, aki a démoni lélek halálos szorítása után most Isten tiszta örömét ízlelte meg. Nekem ugyanaz a Shelley-vers jutott eszembe, mint Matt eltűnésének napján: Wild Spirit, which art moving everywhere... De ezúttal Isten Lelkére értettem.

Mindennek már majdnem egy éve. Rick atya azt ígéri, ősszel megkeresztel Jane-nel együtt. A közösség gyarapodóban van. Marvyn lassan, de szépen fölgyógyult a fejlövés sebéből, visszanyerte brilliáns agyműködését, rendszeresen jár közénk, és saját presbiteriánus egyházát is látogatja. Gladys nemrég festett egy Golgotát, amely drámai erőben méltó a Gozugához, de egészen más lelki töltéssel. Újabban pedig váratlan látogatója akadt a közösségnek: McLane hadnagy. Az emlékezetes misén akadt egy mondat Rick atya prédikációjában, amit nem tudott elfelejteni, és Don Fisher folytonosan imádkozott érte. Most érdeklődik, a maga hűvös, szívós módján. Todbye és bandája börtönben van, a hadnagy pedig, lezárva aktáikat, már egyéb ügyekben nyomoz.
Marvyn kellő óvatossággal közeledni próbált Jane-hez, de húgom kijelentette, hogy nincs szándékában férjhez menni.
— Értem, hogy gyászolod Dougot — mondta Marvyn. — De ez nem tarthat egész életeden át.
— Nem is — felelte Jane, megrázva barna fürtjeit. — De én teljesen Jézusnak akarom adni magamat. Ha megkereszteltek, és bizonyos idő elteltével Rick atya úgy látja, hogy kiálltam a keresztény hűség első próbáit, szerzetesrendbe lépek.
Ezek nagy változások. Csak egy nem változott: húgom még mindig kibírhatatlanul sokáig időzik a fürdőszobában. Ha valóban szerzetes lesz, a nővéreknek talán majd sikerül átnevelniük. Addig ezt valahogy el kell viselnem. Elvégre sok mindent túléltem már.