Tanuságtételek

Tanúságtételek

Ebben a szekcióban olyan jelekről és csodákról számolunk be, amelyekről személyes ismerőseink tanúskodnak. Az elbeszélők szavahihetőségéről a szerkesztőbizottságnak legalább egy tagja kezeskedik.

Megszűnt az állandó fájdalom

Szinte minden nap fájt a hátam az elmúlt hat év alatt. Sokszor kellett, főleg délután, lepihennem, mert szinte már levegőt sem tudtam venni, majd beszakadt a hátam és a mozgás is nehezemre esett. Gyakran párosult ez a fájdalom a jobb csípő és láb fájdalmával.

Amikor tehettem, otthon lefeküdtem a szobában a parkettára, «megnyújtottam», tornásztattam a hátamat. Addig pihentem a földön, míg azt éreztem, újra könnyen veszem a levegőt.

Változás történt?

Nagymamámnak egy idő óta veseproblémái voltak. Az utolsó vizsgálat alkalmával azt mondták, hogy mindkét veséje rossz állapotban van, és ha a következő vérvizsgálat nem mutat drámai javulást, dialízisre kell mennie! Az orvosok természetesen nem vártak ilyen javulást, hiszen a vesebajból valójában nincs gyógyulás.

Dávid Fia Kecskeméten

1992 körül történt Kecskeméten.

Rettegtem a tüsszentéstől

1988-ban megcsúsztam az építkezésnél a falétrán, és gerendával a kezemben a hátamon lecsúsztam a lépcsőn. Előtte pár héttel lumbágóm is volt. A röntgen nem mutatott sérülést, de olyan kopást mutatott, mely az orvos szerint maradandó, és ezekkel a fájdalmakkal kell élnem életem végéig. Nem jártam orvoshoz, az állandó fájdalmakkal megvoltam.

Fekély és irgalom

Egyik szerzetes testvérem pap bátyja frontot járt, sok szenvedésen ment át, Isten tudja, hogyan, alkoholista lett. Igen szenvedett ettől a megkötözöttségétől. Olyan volt számomra megalázottságában, mint a 'Hatalom és Dicsőség' (Graham Greene) papja.

Szomszéd

Leukémiás lett nyaralóhelyi szomszédunk kedves serdülő kislánya. A család nem volt katolikus, de igen jóban voltunk. Áthívtak hozzá imádkozni. Arra bátorítottam őket, hogy ők is rendszeresen imádkozzanak így a gyermekükkel. Még Budapesten is elmentem hozzájuk gyógyulásért imádkozni. A kislány teljesen meggyógyult.

Ágnes

Mennyből az angyal

Az imacsoportunkba hozta el egy ötgyermekes édesapa a legkisebb gyermekét leukémiával, aki a Klinikán feküdt, s akiről ott lemondtak.

Húsvéti időszak volt. Az édesapa a gyerekkel a karján odaült az Oltáriszentség elé, mi körbe vettük. Megkérdeztem a körülbelül négy éves gyereket: „Mit énekelnél Jézusnak?” Azt válaszolta, hogy a Mennyből az angyalt! Erre vele együtt elénekeltük, nyelveken imádkoztunk.

Nincs többé rákos sejt

A nyolcvanas évek végén Ákos bátyám felesége, Mária megtudta az orvosoktól, a Kékgolyóban, hogy inoperábilis mellrákja van. Meglehetősen le is szidták, hogy miért ment későn. (Nem ő ment későn, hanem csak nagysokára voltak hajlandók foglalkozni vele.) Elkezdték sugarazni, ő ennek a terhét egyedül hordta karácsonyig, akkor mondta meg a férjének, s nekünk, s akkor kezdődött egy nagy imahadjárat. A hat gyerek, az ismerősök, barátok, szerzetesek.

Tartalom átvétel