A velencei kalmár az Új Nemzeti Színházban

Hosszú idő óta szerettünk volna eljutni az Új Nemzetibe, mert hát azért mégis csak az Új Nemzeti…hát azt látni kell, legalább egyszer, mégis csak emblematikus színháza a magyarságnak - azt gondolná az ember. Emlékszem, még a régi Nemzetiben, egyszer egy Galgóczi darabot néztünk meg és Sinkovics Imre játszott benne, hihetetlen méltósággal, hihetetlen atmoszférát teremtve. Mivel ki volt oda vezényelve arra az előadásra egy csapat kamasz is, akiket egyáltalán nem érdekelt az egész, zörögtek, csörögtek, röhöncsöltek-mindaddig, amíg Sinkovics leszólt a színpadról, hogy ha nem érdekli őket, menjenek ki bátran. El is hallgatott a társaság és maga ez a kiszólás is annyira beleillet az egész komoly áhítatba. Az ember érezte, hogy valóban a magyar színjátszás fellegvárában van. Nos, valami ilyesmi járt a fejünkben, amikor  arra gondoltunk, hogy bár kívülről extra hülyén néz ki az Új Nemzeti azért mégis csak el kéne egyszer oda látogatni.

Így hát Guidó benevezett a Velencei kalmár című klasszikusra, ami egyáltalán nem ment egyébként egyszerűen. Első sárga lap: nem lehet online jegyet venni. Vagyis lehet, elvileg, csakhogy a modern számítástechnikai éránkban az Új Nemzeti e-jegy vásárlási felülete használhatatlan, folyvást összeomlik. Mi marad így? Munkaidő alatt elvándorolni az Andrássy útra jegyért. Na jó.

Tegnap este aztán eljött a nagy nap. Nekem mindig gondot okoz, mennyire öltözzek ki egy színház kedvéért. Régen a válasz egyértelmű volt, igen, ki kell öltözni. Ma már nem olyan egyértelmű. Így egy közepes milyenségű ruhát választottam, ami végülis jó választásnak bizonyult, így a középmezőnyben voltam. Volt egy-két koktélruha, kiskosztüm, egy két nyakkendős zakós, és a másik véglet is a farmeros, pólós változat.

A második sárga lapot akkor kapta a Színház, amikor megpróbáltunk leparkolni. Tudvalevő, hogy az Új Nemzeti egy blokkban van a MÜPA-val, tehát ezernyi ember megy oda minden este. A zöme kocsival. Van is szép nagy parkoló, de egy egyetlen szűk kapun kell bejutni, ahol egyetlen zilált és elgyötört diákmunkás nézi, hogy ki hova jön. Olyan sor alakult ki, hogy itt papírt adtam Guidónak arról, hogy 7-kor ez az előadás nem fog tudni emiatt elkezdődni. Nem is tudott, mert a Nemzeti még egy akadályt épített a pályába éspedig a jegyellenőrzést. Szintén egyetlen diákmunkás nézte a bejáratnál a jegyeket, miáltal jelentős sor alakult ki a bejáratnál, olyan szerencsétlen módon, hogy a sor vége még az előcsarnokba sem jutott be, holott zuhogott az eső és fújt a szél. Még jó, hogy nem a legjobb ruhámba jöttem.

Végül azonban csak bejutottunk, de mit mondjak, ezek már megágyaztak a kritikus hangulatnak.

Maga a Nemzeti, a külsejének ellentmondóan, belülről szép és gusztusos, igényes és ügyesen vannak a terek elosztva. A nézőtér amfiteátrumszerűen emelkedik, mint a mai mozik, ez jó, viszont nagyon szűk a lábtér, mint egy fapados repülőn. Nyilván gazdasági okokból. Nyilván gazdasági okokból volt az is, hogy a légszellőzést nem kapcsolták be (ugye van???) így a mellettem ülő valaki első esti tütüjének szagával bódítottam magam. Kicsit klausztrofóbiásan éreztem magam.

No és akkor a darab. Ez ugyebár egy Shakespeare darab modern adaptációja lenne, ez még nem is baj önmagában, ezzel semmi gond. Azzal sincs gond, hogy a díszletet tesco gazdaságosra tervezték, mert a mozgó színpadi elemekkel, melyeket bőségesen használtak, s amely sok föl/le-be használatába majd' beleszédültünk, sok mindent lehetett érzékeltetni. Úgyhogy ez is rendben. Na de könyörgöm: először is, elment a színdarab első 10 perce úgy, hogy nem lehetett tudni, ezek ki, és miről is van szó. Egy mínusz. Nagyon hamar elkezdődött a darab lényege: a zsidózás. Olyan szinten ömlött az antiszemitizmus, ami messze túlmutat az eredeti Shakespeare darabon. Úgy éreztem, a rendező (Mohácsi János) a benne levő összes negatív érzetét a színészek szájába adta. Emlékeim szerint az eredeti darabban Shylock elsősorban egy gonosz uzsorás ember, aki megérdemli a sorsát és másodsorban zsidó. Itt viszont elsősorban zsidó volt. Ráadásul Gáspár Sándornak, aki alakította őt, és akit jó színésznek tartok és tisztelem, nem sikerült direkt, vagy indirekt átadnia azt, hogy Shylock gonosz. Inkább úgy érezte az ember, hogy az igazság nála van, és igenis igaza van és ugyanakkor az ifjú velencei nemesség meg egy iszákos, mocskos csürhe. Két mínusz.

A régi Nemzetivel ellentétben nem érezte úgy az ember, hogy a magyar színészet vezető intézményében van, éspedig azért, mert vastagon ömlött a trágárság. Három, sőt négy mínusz! Nem hiszem el, hogy nem lehet úgy darabot rendezni, hogy ne legyen benne trágárság! Nem hiszem el, hogy van olyan érzet, információ, vagy hangulat, amit csak így lehet érzékeltetni! Ez a rendező szegénységi bizonyítványa. És a trágárság különösen nem lehetne jelen a Magyar Nemzeti Színházban. A poénok egy része ült, más része egy ajakbiggyesztésig jutott nálam és nem csak nálam, egy része meg teljesen szánalmas kocsmai poén volt. Hány mínusznál tartunk? Öt?

Egy-két negatív aktuálpolitikai kiszólás, természetesen a baloldal javára, hatodik mínusz.

Az egész végén a sírhatnék fojtogatott és azon gondolkodtam, ha itt zsidó emberek ülnek a nézőtéren, hogy érezhetik magukat. A darab eredőjeként tulajdonképpen az maradt az emberben, és nem hiszem, hogy a darab célja ne ez lett volna, hogy a mocskos zsidók felelnek mindenért, akik képtelenek ember módjára viselkedni és beilleszkedni és az irgalom írmagja sincs bennük és meg kell nekik fizetni. Maga a rendező persze, vallomása szerint, pont ellenkező hatást akart elérni, amint vallja: Arra keressük a választ, hogy a "kedves, vidám" zsidózás miként válhat életveszélyessé. A mai magyarság egy része nincs tudatában vagy nem akar a tudatában lenni annak, hogy Magyarország miként vett részt a holokausztban. A mostani kormányzati ideológia pedig nemes egyszerűséggel eltagadja ezt az egészet. A legsúlyosabb probléma ebben az ügyben is az, hogy nem tudtuk kibeszélni. 

Nos, kedves Mohácsi János, nem sikerült. Ön vagy tehetségtelen rendező, vagy mégsem ezt a hatást akarta elérni. Amikor kimentem a színházból azt éreztem, ha én zsidó lennék, bizony lenne okom utálni a magyarokat. És ha egy fiatal, érintetlen tapasztalatlan magyar ifjú lennék, azt érezném: tényleg, ezek a büdös zsidók...! Ez a darab olaj az antiszemitizmus amúgy is nagy lánggal égő máglyáján. Nem, nem tapsoltam. Azaz hazudok, a művészi teljesítményért egy párszor összecsaptam a tenyerem., de ennyi. Utána már akárhányszor kijöttek a színészek, nem tapsoltam. És láttam, nem csak én vagyok így. Még olyan is volt, aki tapsolás helyett az ölében tartott színlapot olvasgatta buzgósággal. Nem tudtam rá követ vetni.

Lábjegyzet: Guidó nem ért velem egyet. Szerinte Gáspár Sándor direkt lett nem gonosznak beállítva, hogy így vele érezzünk együtt, mint olyannal, aki keresi az igazságát és mégis pórul jár, csak azért, mert zsidó. Ha ez így van, akkor megkövetem Mohácsi Jánost. A többit viszont fenntartom: hogy nincs helye trágárságnak a Magyar Nemzeti Színházban és hogy a végső katartikus hatás a zsidóellenesség érzet növekedése.