MIBŐL LESZ A VERS? Kovács Gábor bemutatkozása |
1944. A kertes házat elviszi a bomba. Idegenben alszunk. Az ablakon át lángokat látok az éjszakában. Négy éves vagyok. Nem félek. Ötévesen, nagyapám írógépéről ismerem meg a betűket. Édesanyámat meg-megállítom az utcán, hogy kibetűzhessem a cégtáblákat. Az iskola: a világ érthetetlensége. «Te őrült spanyol, úgy fejbevágtad ezt a kislányt.» (Nem vagyok spanyol, iskolatáska van a hátamon és tolongás körülöttem.) «Minek hozol ilyesmit az iskolába?» (Az «ilyesmi» nem más, mint a kötelező tolltörlőm.) «Szia, Kovács.» (Iszonyú zavarban tünődöm, mit jelenthet a «Szia» kifejezés, sohasem hallottam még.) Az előszoba fogasán lógó kabátok közül farkas les rám. A felnőttek boltba küldenek, amitől iszonyodom. A hold arca varázslatos és ijesztő. |
||
Az otthonosság a könyvekben lakik. Vadász- és indiántörténetek. Hódító Robur. Tizenötéves kapitány. Egészen az északi pólusig. A jövő század regénye. Poe-novellák. Petőfi. Arany. Reviczky. Ady. S a bűvölet: Babits. Közben már magam is verseket írok. A szentostyának Jézus-íze van. «Margit nővér szent» — súgdossák a Paray le Monial-i kislányok Blaskó Mária könyvében. Édesapám hittankönyvekből olvas föl nekünk. Édesapámat könnyezni látom imádság közben. A miséken elbűvölnek az énekelt prefációk. Lányok messziről. Lányok közelről. A legszebb lány a világon. «Isméred-é, Ádám?» — «Ah, Éva, Éva!» Éjszakáról éjszakára Évával álmodom. Persze nem törődik velem. Elmúlt, elhalványult, azóta nem voltam szerelmes. Ám írom verseimet. Nem vagyok szerelmes — vagy mégis? Énekek éneke, Balássy László fordításában... Megfogamzik bennem a vágyódás a Szépséges után. Sík Sándor. Schütz Antal. Pauler Ákos. Ügyetlen tapogatózások az egyházi pálya felé. Kudarc, nyomasztónak találom a légkört. Vegyészmérnöki diploma. Megint a teológia. 1969-ben papszentelés. 1978-ban varázslatos találkozás a Gyönyörűvel. Teológiai doktorátus. Közben írok és írok. Verseket. Kétbalkezes káplánkodás és plébánoskodás. Soronkívül engedélyezett nyugdíj. Most misézem, gyóntatok és írok, írok, írok. Egyúttal készülök a halálra. De azt is versben. Szépséget látok a dolgok mögött és a szavak zenéjét hallom tünődéseimben. Lehetetlen verset nem írni. Prózát is követek el, lásd a Hagiosz weblapot. Tudniillik prózát nem írni is lehetetlen. A próza a hétköznap, a vers az ünnep. A próza kristálytiszta víz, a vers nemes bor. A próza a bolygó, a vers az üstökös. Élj, nagyrabecsült olvasóm! |