Az istentagadás gyökere a gőg. Az önmagával eltelt ember üresnek találja az eget.

Isten dicsőségére vagyunk teremtve. Az alázatos szív, amely kész a hódolatra és az engedelmességre, találkozhat az emésztő tűzzel, ami Isten maga. Mihelyt elfogadtad, hogy nem te magad vagy létezésed súlypontja és mércéje, szabaddá válsz Isten élő valósága számára. „Aki elveszíti értem életét, az megtalálja” (Mt 10,39).

Isten a boldog önátadás misztériuma. „Atyám mindent átadott nekem” (Mt 11,27). Lényének határtalan gazdagságát szüntelen önkiüresítésben önti a Fiúba az Atya, s a Fiú, mint tökéletes képmás, azzal a hiánytalan önátadással válaszol, amit emberként a kereszt vállalásával mond ki. Abszolút meghódolás ez, teljes alávetettség: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te” (Mk 14,36).

A kereszt az élet fája. Rajta a megalázott Isten, aki a rabszolgák halálát szenvedi teremtményei kezétől, saját életformáját tárja ki az ember előtt: a feltétel nélküli önátadást. A föltámadt Jézusban az ember birtokba veszi ezt a boldog isteni életformát, megérkezik a mennyei dicsőségbe. Pünkösdkor pedig túlcsordul az isteni élet, kiárad a világra. Tűzfolyamként zuhog le a hívőkre a dicsőség Lelke, az Atya és a Fiú kölcsönös önátadásának egybeolvadása, az isteni nász, az eggyéválás, az azonosulás boldogsága. „Mint a halál, olyan erős a szerelem; olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni” (Én 8,6-7).

Pünkösd nem a múlté. Az Egyház így könyörög Urához: „Áraszd ki a Szentlélek ajándékait az egész világra, hogy amit egykor az evangélium hirdetésének kezdetén az isteni kegyelem munkált, az most is áradjon híveid szívén át a földre.” [Római Misekönyv, 2. magyar kiadás, Szent István Társulat, Budapest, 1991. 132. o.] Ez az imádság szüntelenül meghallgatásra talál. A lángoló Isten naponta tűzbe borítja teremtményeit.

Istent nem húzhatod le saját szintedre, és föl sem tornázhatod magadat hozzá. Nem állíthatod elő lombikodban, nem számíthatod ki képleteiddel, nem édesgetheted magadhoz megnyerő viselkedéseddel. „Megközelíthetetlen fényességben lakik” (ITim 6,16). Csak akkor van nála esélyed, ha úgy állsz előtte, mint a kisgyerek: tehetetlenséged tudatában, megajándékozásra nyitottan. „Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyerek, nem jut be oda” (Mk 10,15).

Isten ajándék. „A Szentlélekben a háromságos Isten benső élete merő ajándékká lesz az isteni személyek szeretetének állandó cseréjében, és Isten a Szentlélek által mint ajándék egzisztál” – tanítja II. János Pál pápa. [Dominum et Vivificantem 10.] Istent meg nem hódíthatod, de elfogadhatod ingyenes önajándékozását. Ürességed megvallásával lehetsz a mennyei Tűz edénye.

Ez a könyv a szomjazókhoz szól, a saját ürességüket ismerőkhöz. Az alázatos szívűek fogják megérteni.

Katolikus könyv. Az fogadhatja el, aki nem retten vissza attól, hogy Isten embereket rendelt fölénk, akik az ő nevében tanítanak, vezetnek, közvetítik a Lelket. Protestáns barátaim megütköznek majd azon, hogy a nem-katolikus hatásokat veszélyként kezelem, és sokat fognak beszélni „dogmatikus korlátaimról”. Vállalom ezeket a „korlátokat”; számomra az „igen” és a „nem” közötti határvonalat jelentik, akár a Tízparancsolat; de nem jelentenek ítéletet testvéreim szívéről. Hálát adok Urunknak a nem-katolikus krisztushívők bátorságáért, akik a pünkösdi tapasztalat úttörői voltak a 20. században. Tudom, hogy ugyanaz a Lélek éltet bennünket. Együtt valljuk Jézus csodálatos nevét. Velük térdelek Isten előtt.

Írásom Isten-állítás egy istenközömbös korban. Az imádság csöndjében született – rohanó, zajos korunk gyermekei számára.

Talán a te számodra is.