Kakukk Andrikó Ferenc vizslási lakos 1916-ban vonult be a hadsereghez. A világháború borzalmai között, mint annyian mások, ő is súlyos idegbajba esett. Gyógykezelték a katonai kórházakban sokáig, de betegen került vissza otthonába. A vidéki orvosok tanácsaival is élt, sőt többször vette igénybe a főváros jeles orvosait is, de minden hiábavaló volt. Elbeszélése szerint három hónapig csak pillanatokig hunyta álomra a szemét. A kimerültségtől az elmeháborodás tünetei mutatkoztak rajta.

Eltávozott hazulról, elbolyongott, s 1925. március 20-án Mátraverebély-Szentkúthoz ért. A zavart tekintetű férfi a zárda főnökét arra kérte, hogy alkalmazza őt valami munkára. A zárdafőnök szíve megesett a hadirokkanton, s buzdította, vigasztalta, hogy forduljon csak Szűz Máriához, s kérje Őt, hogy gyógyítsa meg. Andrikó bement a templomba, s úgyszólván egész nap imádkozott a kegykép elŐtt.

Estefelé teljesen gyógyultan jött ki a templomból. Meghatva beszélte el, hogy olyan érzése volt, mintha fejét s egész testét vasabroncsok szorították volna össze, melyektől imádsága végeztével egy szempillantás alatt megszabadult. Este evett, és másfélnapi mély álomba merült. Harmadnap, mint teljesen egészséges, hazament, övéi kimondhatatlan örömére. Megnősült, s mint P. Roznik Rajnér 1938-ban írja: «Most két gyermek boldog édesapja.»

(Forrás: Mátraverebély-Szentkút kegyhely és a Nagyboldogasszony Bazilika, 2. bővített kiadás. Kiadja a Szentkúti Ferences Rendház, 2000, Novoprint RT. 77-81. oldal)