A kis próféták nem abban különböznek a nagy prófétáktól, hogy kevésbé próféták, hanem abban, hogy könyvük rövidebb. A Törmelék cím alatt összefoglalt írások is a rövidség miatt kerülnek együvé. Nem minden való blogba, viszont a Kavicsos ösvény már túl sok írást tartalmaz. Nem szeretem a hosszú tartalomjegyzékeket, mert a szerkesztésnél belógnak a szövegbe. Új csoportot kreálok tehát. Remélem, kreatívat.
A medjugorjei zarándokok egyik ambíciója, hogy mezítláb menjenek föl a város fölé magasodó Krizsevác hegy tetején álló kereszthez. A hegy magas és az út köves, így ez figyelemreméltó aszketikus teljesítmény. Ha valaki nem a produkció kedvéért csinálja, hanem valóban az Úr szenvedésében akar osztozni, minden bizonnyal érdemszerző is. Ugyancsak érdemszerző a sok rózsafüzér-ima és a nagyszámú szentgyónás. Mindez azonban még nem bizonyítja, hogy a medjugorjei jelenések hitelesek.
Nemrég közöltem Hauke professzor interjúját, aki nem tartja hitelesnek azokat. Elég sokan olvasták a cikket, de volt, aki pusztán a véleménynyilvánításon is fölháborodott. Habeat sibi. Az Egyház jelenlegi álláspontja: non constat de supernaturalitate, nem nyilvánvaló a jelenségek természetfölötti eredete. Így mindenki szabadon alkothat magánvéleményt, de senki se követelheti álláspontjának kötelező elfogadását. A Hittani Kongregáció által felállitott bizottság vizsgálja a jelenséget, s így számíthatunk arra, hogy előbb-utóbb magasabb szinten születik döntés.
Jómagam először hittem a Medjugorjéból lelkesen hazatérő zarándokoknak, de később elgondolkoztam két dolgon. Az egyik a Szűzanya állítólagos kijelentése volt, mely szerint katolikusok, orthodoxok és muszlimok egyaránt kedvesek előtte, hiszen "a vallások közötti különbségeket csak mi, emberek csináltuk". Az állítás első fele természetesen igaz, a második azonban súlyos tévedés. A vallások között reális különbségek vannak, amelyek Isten szemében is érvényesek. Hogy Jézust Istennek tekintem vagy csak prófétának (Iszlám), hogy a pápának az egész Egyház fölötti joghatóságot tulajdonítok vagy csak tiszteleti elsőbbséget (orthodoxia), az nem mindegy.
A másik elgondolkoztató jelenség a mostari püspök elutasító véleménye és a medjugorjei ferencesek engedetlensége. Egy kiközösített ferencest a Szűzanya üzenetei állítólag kifejezetten biztattak az engedetlenségre. Ezen a vonalon más furcsa jelenségek is akadtak azóta, kellő tényismeret híján nem beszélek ezekről, de engem elgondolkodtatnak.
Hauke professzor véleményét a Medjugorje-hívők persze megtámadták. A hang bántóan durva. Benyomásom az, hogy szenvedélyek és prekoncepciók beszélnek, nem tárgyilagos érvek. Egy barátom leveléből idézek:
„Ismerek egy cikket, amely részletesen felsorolja a Jozo Zovko atyát két évtizeden át sujtó egyházjogi büntetéseket és tilalmakat, amelyek közül egynek sem engedelmeskedett. ... A Müller-féle ellencikk szerint a ferences rendfőnök kijelentette, hogy Jozo Zovko ellen semmi ilyen intézkedés nem volt hatályban. Itt valaki hazudik...” Egy további levélben: „A ferences rendfőnök valóban nem függesztette fel és nem sújtottta egyházjogi tilalommal, de a helyi püspök többször is. Erről bezzeg nem írt Thomas Müller”. És vagy öt levélben könyvtárnyi anyagot zúdít rám az ügyben előfordult engedetlenségekkel és hazugságokkal kapcsolatban. Talán publikálok belőle valamennyit, ha majd képes leszek egy kicsit tájékozódni. Az egyik oldalon a „Szűzanya” menetrendszerű üzenetei a maguk gyermeteg semmitmondásával, a másik oldalon a hazugságok boszorkánykonyhája. Utóbbi akkor is létezik, ha az ájtatos zarándokok semmit nem sejtenek róla.
Zavaros terepen mozgunk. A hazugság atyjának területén.
Mindamellett érdemszerző lehet, ha valaki mezítláb megy föl a Krizsevácra.
Forgalmas helyen működöm, sokfélét tapasztalok, nyilvános eseményekben és bizalmas beszélgetésekben egyaránt. Most a szentáldozással kapcsolatos rémüldözéseket szeretném kicsit oszlatni.
Az Oltáriszentség a megfeszített és föltámadt Jézus valóságos teste és vére, maga a megdicsőült Jézus, a test és vér az emberi lélekkel együtt, az emberség az istenséggel együtt. Az Oltáriszentség Isten. Nem tisztelhetjük eléggé, nem hódolhatunk előtte eléggé, határtalan hódolattal, imádással kell közelednünk hozzá. Ez nem lehet pusztán belső aktus, külsőleg is ki kell fejeznünk, hiszen külső jel, kenyér és bor alakjában adja magát nekünk.
Némelyeknél azonban úgy tűnik, hogy az imádás külső kifejezése fontosabb számukra, mint maga az imádás. Vannak elszánt harcosai a térdelve áldozásnak, és vannak, akik reszketnek a kézbeáldozáskor esetleg földre hulló morzsák miatt.
Az imádás külső formáit az Egyház szabja meg. azzal az oldó és kötő hatalommal, amelyet Jézus Péternek és az apostoli testületnek adott.
A fölállás tiszteletnyilvánítás. A térdelés is az. Az Egyház megengedi mindkét testtartást áldozáskor. Nem kell rémüldöznünk és szentségtörést kiabálnunk, ha azt látjuk, hogy mások állva áldoznak. A pap és az asszisztencia is állva áldozik. Az állva áldozás volt a hívek számára is az áldozás kötelező formája Magyarországon körülbelül három évtizeden át. A görög katolikusok is állva áldoznak. Ha valaki provokatív módon letérdel a szentáldozáshoz ott, ahol mindenki más állva jön áldozni, üsse kő, megáldoztatom, mert az Egyház erre kötelez, de úgy gondolom, vét a szeretet ellen, és „megkapta jutalmát”. Mi is térdeljünk le ott, ahol mindenki más térdelve áldozik.
Van, aki arra hivatkozik, hogy a Redemptionis sacramentum instrukció előírja, hogy az állva áldozók előtte végezzenek tiszteletadást (pl. térdhajtást). Utána néztem. Nem előírja, hanem csak ajánlja. A Magyar Püspöki Konferencia azt kívánja, hogy fegyelmezett testtartásunkkal, viselkedésünkkel fejezzük ki a tiszteletadást. Áldozzunk békében térdhajtás nélkül.
A morzsák lehullásától rengetegen ijedeznek. Pedig Urunknak semmi baja nem történik attól, ha a szent színekből valami véletlenül a földre hullik. Ha valaki földre dobja az Oltáriszentséget, az szentségtörés. Ha földre ejti, az csak ügyetlenség. A szándékon, az emberi attitűdön múlik. A morzsákat tisztelettel össze kell gyűjteni, de rettegni nem kell miattuk. Ha egy elvész. majd a természetes bomlási folyamat során elveszíti kenyér-járulékait és a szentségi jelenlét megszűnik. Mikroszkopikus részecskékért aggódni az aggályosság tipikus formája. Urunk vállalta a kenyér sorsát, amikor kenyérré lett számunkra. A kézbeáldozást (a szentáldozás ősi formáját) az Egyház Magyaroszágon megengedi. Ezt jóváhagyták Rómában. Jóvá van hagyva a mennyben is.
Jézus, „emberszerető Istenünk” nem gúzsbakötni akart bennünket, amikor közénk jött. Vállalt bennünket. Szeret bennünket.
Egy blogbejegyzésben azt mondtam Vörösmartyról: „Neki a mondatzene fontos.” Mit értettem mondatzenén? Mindenekelőtt a versritmust. Vörösmarty, aki a rímelésben minden további nélkül megelégszik közönséges ragrímekkel, hallatlanul igényesen kezeli a verslábakat. Nemcsak akkor, amikor klasszikus versformában ír, hanem a rímes-időmértékes verselésben is. Nála még nem lebeg szabadon a jambus és a trocheus, minden szótagja szabályos.
De valami mást is jelent a mondatzene. Nézzük ezt a strófáját:
Fürtidben tengervészes éj,
Szemekkel, mint a csillagtűz;
Hol annyi gőg és annyi kéj,
Ki vagy te márványkeblü szűz?
(Az úri hölgyhöz)
Ha elkezdjük a mondatokat boncolni, az első sor teljes mondat, a negyedik sor is teljes kérdőmondat, de a második és harmadik sor egy-egy szabadon lebegő bővítmény, amely szigorú nyelvtani szabályok szerint nem illeszkedik sehova; szabatosan így volna: „Fürtökkel, mint a tengervészes éj, szemekkel, mint a csillagtűz, márványkebellel, hol annyi gőg és annyi kéj, ki vagy te szűz?” De ez komikus paródiája a döbbenetes verskezdetnek. Utána a vers már nem is olyan érdekes, legalábbis számomra unalmas reformkori pátosz, bár még mindig a költői teljesítmény csúcsain. Az első strófa viszont robbanás, szédület, forgószél. És éppen ezek a nyelvileg kifacsart sorok kellenek a robbanáshoz; ezektől borzong a hátgerinc. (Weöres írta: „Csak hátgerincem borzongjon bele.”)
Gondoljunk a húsvéti énekre:
Örvendetes napunk támadt,
Jézus Krisztus mert föltámadt...
Ez a sor a magyar szórend szabályai szerint így volna: „Mert Jézus Krisztus föltámadt”. csakhogy ez tönkretenné a ritmust, ellaposítaná a sort, megfosztaná erejétől. Az erő az inverzióban rejlik. Hasonlóképpen A walesi bárdokban:
Ötszáz bizony dalolva ment
Lángsírba velszi bárd –
hogy ellaposítaná ezt a nyelvtanilag logikus szórend: „Bizony, ötszáz velszi bárd dalolva ment lángsírba.” Itt is az inverzió ad erőt a sornak.
A mondatzene tehát a versritmusnak és a mondatritmusnak olyan együttese, amely alkalmassá teszi a sort, hogy megigézze, elvarázsolja a fantáziát. (A Mágia és hit c. könyv szerzőjeként talán nem kell bizonygatnom, hogy az „igézet”, „varázslat”, „mágia” szavakat átvitt értelemben használom.) A költő mágus, és szavakkal varázsol. Tengervészes éjt vagy Ős Kajánt. Reszkető bokrot, amelyre madárka szállott, véghetetlen portikuszt, vagy öngyilkost, aki unatkozik a fán. Holdsütést, amely összetöri az utakat. Élesen csikorgó érckakast, vagy valakit, aki a sínek közé esett.
A vers varázslat, pokolbeli malmok zokogása, egyetlen óriás ütés, késsel kezében született gyermek.
„Olyan jó ember, mint egy falat kenyér” – fogalmaz a szólás. A kenyér az ember javainak összefoglalása. A bor az ember fölöslege, pazarlása, túlcsordulása.
„Kezébe vette...” Isten kezébe veszi törékeny egzisztenciánkat. A transzszubsztanciáció fogalmát nem lecserélni kell, ahogy néhány teológus felszínesen gondolta, hanem mélyebben kifejteni (csak éppen a harmadik évezred Aquinói Tamása még várat magára). A kenyér szubsztanciája: a kenyér mivolta, vagyis mindaz, ami a létezést kenyér-létre korlátozza. A „transz” az az esemény, amelyben a kenyérmivolt átizzik a Szentlélek érintésére. Átjárhatóvá válik, nem korlátoz többé (már nem kenyér-szubsztancia), de létezik isteni egszisztenciával (már Krisztus-szubsztancia). A kenyér nem megsemmisült, hanem átváltozott. Szintúgy a bor.
Isten falat kenyér. Isten pohár bor.
Muzsikus volt, egy zenekarban brácsázott, amíg tudott. Fila Béla professzorral arról tárgyalt, hogy a zene teológiájáról írja doktori disszertációját. Ez a terv nem valósult meg. Vajon mi állt volna a disszertációban, ha megvalósul? Én írtam egyszer egy verset, És zene is vagy címmel, az istenélmény zenei megfogalmazására. Akkoriban többször voltam koncerten. Milyen dolgozatot írt volna Irénke néni, aki itta és lélegezte a zenét?
Hamvait temettük el férjének sírhantjai közé. Fokozatosan szakadt el a földtől, ahogy apró agyvérzésekben agyának újabb és újabb területei mondták fel a szolgálatot. Teljes öntudatnál volt, miközben nyelvét már nem tudta használni; egy emberi kommunikáció nélküli magányban folytatta néma párbeszédét a Mélységes Mély Titokkal. Ez a párbeszéd ma már zene, az angyalok szimfóniájának része. A zene teológiájának titkát magával vitte a hamvasztókemence tüzébe.
A szimfónia zeng a Trónus előtt.
II. János Pál pápa két ízben imádkozott együtt Assisiben a nemkeresztény vallások vezetőivel a világ békéjéért. Nekem eszembe se jutott emiatt szinkretizmussal gyanúsítani a pápát, de voltak, akik így reagáltak. Találkoztam szöveggel, amelyben „Assisi szelleme” a szinkretizmus megfelelője.
Emögött az a felületes gondolatmenet áll, hogy ha valakivel együtt imádkozom, akkor az ő istenét elfogadom saját Istenemnek. Ez nem áll. Ha valakivel együtt imádkozom, akkor, bárkihez imádkozik is ő, én az egy igaz Istenhez imádkozom, akiben hiszek. Ha ő másban hisz, ezt a hitét tévhitnek tartom. Viszont – feltételezve, hogy lelkiismerete szerint jár el – imáját nem értékelem negatívan. Jóhiszemű tévedése nem akadálya annak, hogy imája őszinte keresése legye annak, akit én már megtaláltam. Tévhite csak egy állomása ennek a keresésnek. Ő ezt nem tudja, de én tudom. Imája, még ha felölel is hamis fogalmakat, egy hiteles keresést tartalmaz, amivel vállalhatom a közösséget.
Így tesz Pál apostol, amikor azt mondja a pogányoknak: „Akit ti nem ismertek és mégis tiszteltek, azt hirdetem én nektek” (Csel 17,23). A II. Vatikáni Zsinat azt mondja a pogány vallásokról: „A katolikus vallás semmit sem vet el abból, ami ezekben a vallásokban igaz és szent. Őszinte tisztelettel szemléli ezeket a magatartási formákat és életmódokat, parancsokat és tanokat. Sokban különböznek ugyan mindattól, amit ő igaznak tart és amit tanít, mégis nem egyszer megcsillan bennük egy sugara annak az igazságnak, amely megvilágosít minden embert” (Nostra Ætate 2).
Ez a megcsillanó igazságsugár az, ami lehetővé tesz az együttimádkozást. Ugyanakkor, mint ugyanez a nyilatkozat világosan mondja, az Egyház nem mondhat le arról, hogy Krisztust hirdesse. Ez nem szinkretizmus, nem keverése a kereszténységnek a pogánysággal, nem annak a kijelentése, hogy minden vallás egyenértékű. A zsinat nem szinkretista, II. János Pál nem volt szinkretista, és Assisi szelleme nem szinkretista szellem.
Assisi szelleme prófétai szellem, az emberiség Istenből fakadó békéjének víziója.
Sor kígyózik a folyosón. A gyóntatószékben átlag két-három perc jut egy emberre. És mindenki különbözik, más és más a kultúrájuk, családi neveltetésük, hittani tudásuk, előéletük, istenképük, egyházképük, előítélet-rendszerük, karakterük, lelki struktúrájuk, nyelvezetük, intelligencia-szintjük, istenkapcsolatuk, családi helyzetük, életkoruk, gyónási beidegződöttségük... A gyóntató minderről csak nagyon felszíni benyomást szerezhet, ha nem ismeri személyesen a gyónót. S még fűszerezik ezt az öncélú fecsegők és a nem tiszta szándékkal érkezők.
A gyóntatónak kötelessége, hogy ítéletet alkosson, adhat-e érvényes föloldozást. Két elv között van kifeszítve: a) bűnbánat nélkül nincs érvényes gyónás, b) hinni kell a gyónónak. Ha a)-t kivonjuk b)-ből, marad x. A gyóntatónak a rendelkezésére álló időn belül döntenie kell arról, hogy ez az x pozitív vagy negatív.
Özönlenek az információk, a gyóntató agya zsong, idegei indiántáncot járnak, vérnyomása láncait szaggatja, vércukorszintje a magas mennyekben jár. Miközben dühödten próbálja gyakorolni a szelídség erényét, lélekben fájlalja, hogy nem inkább a profi ökölvívói pályára ment, ahol mégis több aggresszivitás van megengedve. Kétségbeesett helyzetében egyet tehet: megpróbálja megtalálni azt az egyetlen mondatot, amelyen keresztül a Szentlélek meg tudja érinteni a gyónó szívét. Mindent elmagyarázni nem tud, minden szükséges információt beszerezni nem tud, mindent figyelembe venni nem tud. De Jézus csak annyit mond a vaknak: "Láss!", és az lát. Ezt a gyógyító szót kell a gyóntatónak kimondania. A szót, amely megnyitja a gyónó szemét.
Én Istenem, sikerül-e ezt az egyetlen mondatot megtalálnom? Néha talán igen, mert vannak, akik előre megfontolt szándékkal nálam gyónnak. Máskor talán nem, mert mások vitatkozni kezdenek vagy elkerülnek. Amikor rogyadozve eltámolygok a helyszínről, úgy érzem magam, mint egy csodarabbi és egy többszörös gyilkos kereszteződése.
„Ész! mikor esztelen csatákba teuton örvény elragadt...” Így kezdődik Babits Mihály Egy filozófus halálára c. verse, s mostanában ennek invokációja kísérti fantáziámat: „Ész!”
Járvány van. Készült egy kitűnő védőoltás. S megszületik egy hisztérikus propaganda: „Ne olts!” Szenvedélyek csapnak magasra. Politikai és gazdasági érveléssel egy egészségügyi kérdésben. Lásd itt Circo kitűnő blog-bejegyzését: Rekviem.
Ész!
Árpádsávos zászlók alatt vonulnak fel a radikális nacionalisták. Mindenkinek, aki ismeri a történelmet, ez a hungarista mozgalmat, Szálasi nyilasait idézi fel. Közben vitatkoznak, hogy a magyar címerben is szerepel, hogy ősi történelmi jelkép... Igaz, de mai szimbólum-értékét akkor nyerte el, amikor az árpádsávosok zsidókat lőttek agyon a Duna-parton. Ezt nem lehet kivenni a történelemből.
Ész!
A homeopata gyógyszerekben az extrém higítás miatt semmi hatóanyag nincs. A homeopátia hívei arra hivatkoznak, hogy az eredeti anyag „lenyomata”, „rezgése”, „információja” benne marad az oldószerben. Csakhogy ha létezne is ilyesmi, a mértéktelen higítás annak hatását is nullára csökkentené. Ezt józan ésszel könnyű belátni. Ha volna...
Ész!
Van egy dalszövegem, amelyben ez a részlet szerepel: „A dárda földre hull, – itt más erő az úr!” És ebben képesek az „úr” szót nagy kezdőbetűvel írni, gondolva, hogy vallásos szövegben csak az Úr Jézust jelentheti. Pedig a szöveg világos értelme: „Itt más erő uralkodik!”
Ész!
Hahó!
Ész!
Hol vagy?
Az a fránya rádió nemcsak interjúkkal szórakoztat, amikor a híreknek vége, hanem hirdetésekkel is. Gyógyszerek és gyógyhatású készítmények hirdetéseiben vissza-visszatér a természetes hatóanyagokra való hivatkozás. Ma kultusza van annak, ami természetes. Ezen azt értik: ez nem mesterséges készítmény, nem avatkoztunk be, nem változtattuk meg, úgy kapod, ahogy a természet produkálta.
Ez nincs végiggondolva. Ha teát főzünk egy gyógynövényből, máris beavatkoztunk, megváltoztattuk, a természetben így nem található. Legföljebb arról lehet szó, hogy csak fizikailag változtattuk meg: kioldottuk, sűrítettük, esetleg más anyagokkal kevertük, kémiailag azonban nem reagáltattuk. De mennyiben jelent ez elvi különbséget? A kémiai folyamatok éppúgy természetes folyamatok, mint a fizikaiak. Ha az orvostudomány úgy találja, hogy egy hatóanyag jobban működik bizonyos kémiai átalakítás után, miért gondoljuk, hogy a vegyi folyamat ártott a hatóanyagnak, ahelyett, hogy használt volna? És ha a hatóanyagot szintetikus úton, élettelen anyagokból tudjuk előállítani, miért gondoljuk, hogy a kémiai szintézis nem természetes folyamat? Isten azt akarja, hogy „uralmunk alá hajtsuk a földet”, s a természettudomány gyakorlati alkalmazásával – többek között a gyógyszerkémiával – ennek a parancsnak teszünk eleget.
A „természetes” kultuszában rejtett előfeltevés lappang: a természet okkult erőkkel való felruházása. A pogány mitológia számára az erdők és vizek titokzatos lények lakóhelyei voltak, a barlangokban szörnyek tanyáztak, a bokrokban nimfák és faunok szeretkeztek. A kereszténység elfordult a mitológiától s vele a természet kultuszától is. Egy évezred és egy Assisi Szent Ferenc kellett ahhoz, hogy a természetre mint Isten csodálatos teremtésére újból vallásos szemmel tudjunk tekinteni. A skolasztika által kidolgozott logikus gondolkodásra volt szükség ahhoz, hogy a természetben megtanuljunk irracionális erők helyett értelmet keresni, és megszülessék a természettudomány. Most újra az irracionalitás divatja tombol. Numinizáljuk, vallási tulajdonságokkal ruházzuk föl a „természetest”, és félünk a „mesterségestől”. Holott csak a racionálisan fölfogott természet „természetes” igazán. Mihelyt önkényesen beleviszünk egy numinózus elemet, az már mágia.
A mágia és a racionális gondolkodás válaszúján állunk.
Pszichológusok különbséget tesznek szeretet és kötődés között.
A szeretet értékel, a kötődés bálványoz.
A szeretet ajándékoz, a kötődés kisajátít.
A szeretet megosztható, a kötődés féltékeny.
A szeretet elviseli az elszakadást, a kötődés görcsösen ragaszkodik.
A szeretet tiszteli a másik fél szabadságát, a kötődés uralomra tör.
A szeretet önzetlen, a kötődés önző.
Hasonló a különbség hazaszeretet és nacionalizmus között.
A hazaszerető fölértékeli saját nemzetét, nem mert felsőbbrendű, hanem mert a sajátja. A nacionalista felsőbbrendűnek tekinti saját nemzetét. Akár mint a sumérok rokonát, akár mint Európa ősnemzetét, akár mint amely egy magánkinyilatkoztatás szerint különleges üdvtörténeti szerepet tölt be.
A hazaszerető kész áldozatot hozni nemzetéért. A nacionalista sorra megtagadja az értékeket más nemzetektől és saját nemzete számára sajátítja ki.
A hazaszerető örömmel ismeri el más nemzetek értékeit, és az emberiség közös kincsének tekinti. A nacionalista versengően viszonyul más nemzetekhez, lebecsül, megvet, sőt gyűlöl más nemzeteket. Ha egy párt cigány- és zsidógyűlölettel szerez népszerűséget, arra hívő keresztény nem szavazhat.
A hazaszerető fel tudja dolgozni nemzete történelmi tragédiáit. A nacionalista saját nemzete dicsőségét keresi ott is, ahol nincs.
A hazaszerető kitart nemzete mellett akkor is, ha az más úton jár, mint ő szeretné. A nacionalista mindenkit kitagad a nemzetből, aki nem az ő elképzeléseit követi. (Lásd Magyargyűlölők c. blogomat.)
Ha valaki megkérdezné, miért elvileg helytelen a Jobbikra szavazni, itt a válasz. A keresztény hit a szeretetre mond igent. Az egyetemes, kivételt nem ismerő, önzetlen szeretetre. A nacionalista hiába hangoztat keresztény jelszavakat, amikor a nemzeti önzést kultiválja. „A haza szent önzése” abszurdum. Az önzés szentségtelen.
Reggel 6 órakor a Kossuth Rádió híreit szoktam meghallgatni, belehallgatva abba is, amit előtte és utána adnak. Azelőtt ez többnyire zene volt, legtöbbször felszínes könnyűzene, mégis jobban esett a mostaninál. A mostani a leggyakrabban interjú. Így aztán alkalmam nyílik a Riporterus arrogans és a Riportalanius oppressus élőfajok szimbiózisát megfigyelni.
Többnyire szabadfogású birkózás folyik. „Csak fél percünk van” – mondja a Riporterus, mire a Riportalanius akadémiai értekezésbe kezd. A riporter persze a szavába vág. Ez annyira szokásává válik, hogy újabban rendszeresen szavába vág a riportalanynak, akkor is, ha az még csak egy fél mondatot mondott el. Óhatatlanul fölmerül bennem, miért kérdez, ha nem várja meg a választ? Némely riportalany-alfaj aztán kifejleszt egy védekezést: előkészített szöveget mond fel, akármit csinál is a riporter. Utóbbi szerencsétlen csak két dolog közt választhat: vagy kardélre hányja riportalanyát, vagy eltűri, hogy másról beszél.
De ez ritka. A riporter többnyire fölényben van, állandóan belevág. Miniszterek, államtitkárok, sajtószóvivők vergődnek mészárosbárdja alatt. Régebben azt hallottam, hogy a riporter dolga a kérdezés, és ha nem ért egyet riportalanya álláspontjával, ügyes kérdezéssel kell felfednie annak tarthatatlanságát, vitatkozni azonban nem vitatkozhat. Újabban azonban a riporter vitatkozik. „Nem győzött meg” – mondja, mintha az ő kedvéért folyna a műsor, és ellenérveket sorakoztat föl. Néha két riportalanya is van egyszerre, a hallgató nem is igen fogja, melyik hang kihez tartozik és ki milyen véleményt képvisel, egyedül a riporter álláspontja marad meg emlékezetében. A riporter szuperhatalom.
Valahol, túl a Cordillerákon, állítólag él egy Riporterus modestus nevű faj is. Nem tudom, igaz-e a hír, hogy olykor hazánkban is felbukkan. Én még nem találkoztam vele.
Ritkán említek politikát homiliáimban, nemrég azonban beszéltem arról (még jókor a kampány előtt), hogy keresztény lelkiismerettel sem a baloldalra, sem a szélsőjobbra nem lehet szavazni. Két lelkes fiatal mindjárt bejött a sekrestyébe, hogy meggyőzzön a Jobbik elfogadhatóságáról. A Jobbik nem szélsőjobb, nem atiszemita, nem radikális nemzeti irányzat, erősítgették ezek a tiszta arcú, nyílt tekintetű fiatalok. A harmadik minősítést a Jobbik elnökének szájából hallottam, ami pedig az antiszemitizmust illeti, a szóbanforgó elnököt, Vona Gábort a You Tube-on hallottam egy videón nyilatkozni valamelyik TV-állomásnak. A riporter megkérdezte, miért vettek részt egy megemlékezés szervezésében a vérvádról elhíresült Tiszaeszláron. Vona vona-kodott válaszolni, kijelentette, hogy most nem erről kell beszélni. Nyíltan nem vállalta antiszemitizmusát, az nem szalonképes. (Az antiszemiták mindig azzal kezdik: nem vagyok antiszemita, de...) Viszont ellene sem nyilatkozott, mert akkor elveszíti antiszemita szavazóit. Jó, mondta a minden hájjal megkent riporter, akkor egyszerűbbet kérdezek: van két ember 1944-ben, mindkettő rendes, szorgalmas, derék ember, az egyik bújtatja a zsidókat és a cigányokat az üldözés elől, a másik nem. Ön melyiket választja? Vona ismét vállat vona, s kijelenté, hogy most nem erről kell beszélni. Nem antiszemita, de... Hallottam egy beszédét, ugyancsak videóról, amelynek a végén megpróbált úgy üvöltözni, mint Hitler. Én nem tudok úgy üvöltözni, mint Hitler, de szükségesnek tartom, hogy írásban is elég hangosan leszögezzem: keresztény lelkiismerettel nem lehet a Jobbikra szavazni .
A szocialista rablóbanda a közeledő választásokon nem esélyes, de érdekelt abban, hogy a Fidesz-KDNP szövetség szavazókat veszítsen, ne legyen kétharmados többsége, sőt lehetőleg ne is tudjon egyedül kormányt alakítani. Ki tud szavazatokat elvenni a Fidesztől? Jelenleg: a Jobbik. Csodálkoztam, hogy az a rendőrség, amely 2006-ban brutálisan megrohamozta a Fidesz híveit, akik egy békés és szabályszerű nagygyűlésről voltak hazaindulóban, milyen toleráns és törvénytisztelő tud lenni Vona Gábor félkatonai Ku-Klux-Klanjával szemben. Csodálkoztam, honnan van a Jobbiknak pénze nagyszabású kampányához. Csodálkoztam, miért van, hogy a média még a csapból is a Jobbikot nyomja, mialatt a szintén szélsőjobb MIÉP-ről nem lehet hallani. Most fölhívták figyelmemet egy Csurka-interjúra, amely mindenre fényt derít. Csurkának politikailag nem vagyok híve, de a memóriája jó, s például Baló Györgyre, Morvai Krisztina férjére, úgy emlékszik, mint „a kommunista, bolsevik hatalom egyik fő letéteményesére Magyarországon”. Világosan bemutatja a háttérszövetséget az MSZMP és a Jobbik között. „Bajnainak erős Jobbikra van szüksége ahhoz, hogy megakadályozzák a FIDESZ 2/3-os győzelmét” – mondja.
Igen, most már látom az összefüggést. Annakidején is láttam, hogy az MDF önálló politikája mögül kilóg a lóláb, amint az most már mindenkinek nyilvánvaló. A Jobbik maga egy komplett lóláb. Sajnálom a tiszta arcú, nyílt tekintetű fiatalokat, akik jóhiszeműen sodródnak bele egy újabb hazaárulásba.
Dr. Papp Lajos ny. egyetemi tanár, akadémiai doktor nyílt levelet intézett a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciához, annak 2009. szeptember 1-i körlevelével kapcsolatban. „Félek” – írja –, „hogy ha döntés elé állítjuk a templomba járó ,magyarkodókat', sokan a pozitív élményt választják és nem azt a helyet, amely ugyan számukra vonzó, de ott lelki békét nem találnak. Félek attól, hogy az ébredő magyarságban az Istent keresők táborában inkvizíciós félelmek alakulnak ki.” Véleménye szerint „a mai napokban nem máglyákat kell gyújtani, nem újabb félelmeket kell kelteni az emberekben, hanem bölcsességgel és nagy-nagy szeretettel a szétszéledt nyájat összeterelni”.
Püspöki konferenciánk nem gyújtott máglyákat. Szót emelt, figyelmeztetett. Ez súlyos kötelessége volt. „Ha azt mondom a gonosznak: Meghalsz, s te nem figyelmezteted, nem beszélsz neki, hogy letérítsd a gonoszt gonosz útjáról, hogy így életben maradjon, a gonosz meghal a bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. Ha azonban figyelmezteted a gonoszt, és mégsem szakít gonoszságával és gonosz útjával, akkor meghal a bűne miatt, te ellenben megmented életedet” (Ez 3,18-19). Püspökeinknek szólniuk kellett. Régen vártuk, hogy szóljanak, mert a lelkipásztori figyelmeztetések mögött főpásztori tekintélynek kell állnia. Az már az igehirdetők, katekéták, rátermett világiak feladata, hogy az elvben és általánosságban elhangzott figyelmeztetést konkrétumokra lebontsák. Ezt teszi többek között Ablonczy Bálint A táltosok már a spájzban vannak c. szellemes cikke, amellyel a nyílt levél szerzője vitatkozik. Ízléstelenség és fogalomzavar, hogy Papp a püspökkari konferenciához intézett nyílt levélben vitatkozik egy hetilapban megjelent cikkel, amely mellesleg kitűnően tájékoztat, pontosan azt teszi, amit a püspökkari körlevél elvi és absztrakt jellege miatt már nem tehetett meg: konkrétumokra bontja le az általános figyelmeztetést.
Papp Lajos demagóg felhívása szerint a magyar püspökök „jöjjenek el a nyáj közé!” Személyes tapasztalatom szerint püspökeink körül már nincs kínai fal, súlyos hivatali túlterheltségük ellenére is nagyon igyekeznek, hogy érintkezzenek híveikkel. A nyílt levél szerzője azonban úgy tűnik, ezzel nem elégedett. Azt óhajtaná, hogy püspökeink ne csak a templomokban és a katolikus sajtóban közöljék az Egyház tanítását, „hanem a tévelygő nyájhoz, Istent keresőkhöz kijöjjenek a templomokból és elmenjenek a nyáj közé”. Más szóval: járjanak el a sámán-rendezvényekre. Egy püspök, egy sámán.
Ez mi, Dr. Papp Lajos ny. egyetemi tanár, akadémiai doktor? Vicc?
Az internetes levelezés nagyon könnyűvé teszi körlevelek kiküldését. Összegyűjtesz egy sereg címet, a belőlük formált csoportot beteszed egy email BCC (vakmásolat, titkos másolat) rovatába, megnyomod a Send/Elküld gombot, és én máris azon veszem észre magam, hogy undisclosed recipient vagyok egy fontos közleményeket tartalmazó elektronikus körlevélben, amelynek tartalma a Kommunista Kiáltványtól kezdve a Mein Kampfig bármi lehet.
Hogy ténylegesen mi van az ilyen körlevelekben, azt nem tudom, mert mindig olvasás nélkül szoktam letörölni őket. Küldőjükhöz azonban volna pár szavam.
1.) Ellenőrizted-e, hogy a közlemény, amit kiküldesz, igaz? (Ehhez nem elég, hogy Te elhiszed.)
2.) Megkérdezted-e címzettjeidet, hogy akarnak-e ilyen körleveleket kapni? (Ehhez nem elég, hogy nem tiltakoztak. Én sose tiltakozom, egyszerűen letiltom a feladót.)
3.) Ha égsz a vágytól, hogy sok emberrel állj email-kapcsolatban, miért nem csinálsz egy levelezőlistát? (Az én listámon senki sincs kényszerből. Mégis vannak.)
Ennyi.
Idézek egy soproni barátomtól (a „ma” 2009. július 4. szombat):
Manson ma este 23 órakor „lép fel” (ahelyett, hogy lelépne). Itt Sopronban a lelkiségek több helyütt szentségimádást tartanak, rózsafüzérrel és böjttel kiegészítve. Tüzetesebben én is tegnap néztem utána. Mi a családcsoportunkban szerdán virrasztottunk ezért, mivel többen elutaztak.
Mi, soproniak, mindenkit kérünk, aki teheti, hogy csatlakozzon hozzánk imával, böjttel és a Jézus Vére Litániának az imádkozásával.
Idézek egy korábbi leveléből is:
Püspöki körlevél és megdorgálás a szervezőknek (akik - állítólag - megbérmált katolikusok). Egy hónapig tilos a kézbe áldoztatás.
Utóbbit először nem értettem, de bekattant: a sátánisták szentostyát lophatnak, hogy meggyalázzák.
A Sopronban felolvasott körlevél szövegét nem ismerem, de a győri megyéspüspök Manson fellépésével kapcsolatos nyilatkozata olvasható volt a Hálón (most már nem találom, 2011. február 16.).
További adalékként idézem egy erdélyi testvér levelét:
A nagyváradi Mária Rádióban is egy órás adás volt és felhívás a koncert ellen, az erdélyi katolikus levelező listák is imára és böjtre hívták a tagokat.
Jelek és csodák a láthatáron Jézus legszentebb Nevében, miért ne?
Valami ilyesmi zeng bennem reggeltől:
„Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen, hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod elõre elhatározott. És most, Uram, tekints fenyegetõzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében.” Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyûltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát. (ApCsel 4,28-31)
Szent, szent, szent az Úr, a Seregek Istene. A dicsőítés hatalom, éljünk vele.
Éltünk! Még a suriname-i ifjú hölgy is velünk imádkozott...
Ez már vasárnap reggeli beszámoló, egy másik soproni barátomtól:
A soproni ima igen bensőséges hangulatú volt. A szent Orsolya templom megtelt teljesen. Csanaki típusú dicsőítéssel telt el az első óra, több dal Jézus vérének erejéről szólt, a másodikban 2 pap és 4 kispap vezetésével ünnepélyes szentségimádási órát tartottunk. Minden a győzelemről és a szeretetről szólt. A mi rendezvényünkön zavarás nem fordult elő. Mivel más helyszínen voltunk, a koncertről nincs infó.
Hajnalban többen vonultak ablakunk előtt és igencsak Istenről tanakodtak... Nekem ez egy komoly impulzus volt.
Sohasem imádkozunk hiába.
Aki pedig arra kíváncsi, hogyan sikerült Manson koncertje, olvassa el Puskár Krisztián cikkét:
Hallatszottak hírek, hogy Manson nem is sátánista, csak egy feltűnést kereső művész, miközben máshol azt olvastam, hogy egy sátánista szekta főpapja. Nem hiszem, hogy utóbbi tényszerűen bizonyítható volna, de olvassuk el az alábbi bekezdést Trauttwein Éva cikkéből (a link, sajnos, elgyalogolt):
Azon nincs értelme gondolkodni, vajon valóban keresztényellenes és sátánista-e a rocksztár. Koncertjein az énekes szívesen szaggat szét bibliát, éget el nemzeti zászlót, vetkőzik, dob ürüléket a közönség közé, erőszakra, sőt öngyilkosságra szólít fel. Manson a rajongók számára példakép. Az ő fejükben meg sem fordul, hogy mindaz, ami rájuk hatással van, az üzleti fogás része. Ők követik az eléjük állított képet. A Heti Válasz Manson 2005-ös budapesti koncertje kapcsán a fiatalok körében végzett közvélemény-kutatást idéz. Ebben a megkérdezett fiatalok egy csoportja úgy vélekedik, »hogy Manson nem véletlenül nevezi magát Antikrisztus szupersztárnak. Szerintük súlyos hiba elnézni, lekicsinyelni a provokátor sátánista tetteit. Ők azt vallják: koncertjének engedélyezésekor nem kerülhető meg a társadalmi felelősség kérdése. Hangsúlyozzák: a Manson-jelenségnél a tényekre kell figyelni. Márpedig a tények azt mutatják: Manson tudatosan keni magára a vért, manipulál a transzszexualitás perverziójával, tudatosan hörgi az obszcenitásokat és szólítja fel közönségét ocsmányságokra. A nyílt színen ürítő és ürülékét a közönségre szóró, azt levizelő szupersztárt képtelenség „antikonformistának, lázadónak, polgárpukkasztónak” tartani, mert ha ezt tesszük, az felmenti őt a felelősség alól tetteiért« – írja a Heti Válasz.
Suriname, az egykori Holland Guiana, (volt Brit-)Guyana és Francia Guiana között terül el Dél-Amerika északi partján, északról az Atlanti óceán, délről Brazilia határolja. A lakosság túlnyomó része a partmenti sávban él. Etnikailag – gyarmati múltjából kifolyólag – rendkívül vegyes ország. Kis suriname-i barátnőm, akinek levelét idézem, legalább negyedrészben indián származású. A karizmatikus megújulás lelkes résztvevője.
Kértek bennünket, hogy imádkozzunk vezetőinkért, prédikátorainkért, papjainkért. A különböző felekezetű keresztény vezetők szellemi támadás alatt állnak. Suriname-ban aktívak a sátánisták és nemrég föltűntek benszülött falvakban. El próbálják csábítani az embereket, különösen a fiatalokat. Parancsuk van a sátántól, hogy áldozzanak föl összesen 100 embert. Keresztények imája ezt megakadályozta.
Július 1-e az a nap, amelyen a feketék rabszolgaságának végét ünnepeljük Suriname-ban. Ezen a napon szabadító mise lesz a Szent Bonifác templomban, amelyen mindnyájan imádkozni fogunk országunkért és népünkért, hogy szabaduljon meg az okkultizmustól. Ezen a misén én a dicsőítő csapatban fogok szolgálni. Mind a vezetőket, mind a tagokat arra kérték a dicsőítő csapatban, hogy készületül imádkozzanak és böjtöljenek. Kérjük imáitokat. Istenben győztesek vagyunk.
Válasz a Kígyónak címmel olyan lelkigyakorlatra készülünk, amely a Gonosszal szemben való hatékony fellépésre akar fölkészíteni. Érdekes, mennyire aktualizálódik a téma. A július 1-i mise szempontjából már későn teszem közzé ezt a levelet, de jónak látom mégis fölhívni a figyelmet a sátánista tevékenységre és a szabadító ima fontosságára. Ezt a problémát nem lehet emberi szinten kezelni. Háborúban vagyunk, amelyet szellemi fegyverekkel kell megvívnunk.
„Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek” (Lk 10,19).
Éljünk hatalmunkkal.
[Rokon témák: Sörözni Mansonnal, Ha szombat, akkor Manson]