 | |
| |
| ELIZEUS FARIZEUS NAPLÓJÁBÓL |
| 1. |
| hogy konzerváljalak micsoda képtelen |
| fallal vegyem körül eleven remegésed |
| az erjedő csodát hogy együtt vagy velem |
| egy ócska matracon közös élén a késnek |
| hogy is jöttél elém már el se mondhatom |
| egy részeg egy cigány kért tőlem cigarettát |
| az egyik este kért másik tűző napon |
| én tudtam hogy te vagy én adtam nekik vedd hát |
| így volt és mégsem így csaló vagyok csaló |
| szeretőnek hideg és ellenségnek jámbor |
| az egyszerű öröm nem is nekem való |
| hogy konzerváljalak saját fantáziámtól |
| ígértem annyit és nem állottam soha |
| terveztem annyit és semmi se lett belőle |
| most lantolok neked – egy képtelen pofa |
| és mégis úgy szeretsz hogy meg kell halni tőle |
| 2. |
| Fölírom neved a falra. |
| Hallgass a gügyögő dalra. |
| Szédelgek jobbra meg balra, |
| lángolok, akár a szalma. |
| Nem hiszed te se meg ő se: |
| lángolok, akár a rőzse, |
| én, kinek szamár az őse, |
| pillangó, papiros hőse. |
| Kacag az angyali tábor, |
| így se jó, úgy se jó, Gábor, |
| kezed is, fejed is fából, |
| nem leszel boldog és bátor. |
| Nevedet írom a dalba. |
| Arcom a könnyektől tarka. |
| Hasogatsz, akár a balta. |
| Fejemet verem a falba. |
| 3. |
| Nevedet mondom – nincs neved. |
| Arcodat nézem – nincsen arcod. |
| Tankokkal mennék ellened, |
| de lélegzeted visszatartod. |
| Itt áll a köd. Itt állok én |
| a végtelennel eljegyezve, |
| a korlátoltság szigetén, |
| szuronyt a híg légnek szegezve. |
| Hogy fogok harcolni veled, |
| ha rámszáll Jákob éjszakája, |
| s egy rebbenés, egy lehelet |
| körvonalaid föl nem tárja? |
| Birkózni – mozdulatlanul? |
| Ököllel ütni – csak a csöndbe? |
| Sebezz meg, láthatatlan Úr! |
| Tátott szájamat tűzzel tömd be! |
| 4. |
| Elizeus farizeus jámbor férfi volt, |
| ha imádkozott, a földig hajolt, |
| s mondotta alázattal és türelemmel: |
| „Köszönöm, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember.” |
| „Mások szépek, mint hó a mozdonyon, |
| én gátlásaim poklát hordozom. |
| Köszönöm a poklot, mely együtt nő velem, |
| köszönöm, hogy elhagytál, Istenem.” |
| Ekkor egy angyal szállt a légen át |
| s megcsiklandozta a pasas nyakát, |
| és Elizeus mondotta: „Nahát!” |
| Aznap már nem is mondott más imát. |
| 5. |
| éneklem vidáman neked |
| a csodálkozó éneket |
| tépem a gitárt tíz körömmel |
| énekelek neked örömmel |
| a „hűha” dalát dalolom |
| a „nahát” peng a húromon |
| szívem mely színig volt szitokkal |
| egy húron pendül a titokkal |
| csodálkozom csodálkozom |
| hogy ennyire szeretsz azon |
| „nahát” és „hűha” peng a húron |
| csodálkozom az édes Úron |
| Elizeus farizeus |
| a legmagasabb hegyre fuss |
| ordítsd a csúcsról a világnak |
| hogy a „nahát” bevált imádnak |
| 6. |
| Mégis van arcod? Beteszlek egy dobozba téged. |
| Van némi véres verítéked? |
| Berámáztatlak. Illik rád a ráma? |
| Megfelel neked tételeim sorrendje és száma? |
| A doboz üres, a ráma üres, a tételek üresek – |
| csak megtörténtél, mint egy baleset |
| s elillantál szívemből és szobámból – |
| kámfor vagy, Isten, kámfor – |
| Nem vádollak. Nem vádolhatlak. |
| Szememet nézd: két üres ablak. |
| Kezemet nézd: két üres csésze. |
| Nem veszel észre? |
| A ház tetején állok. Nagy a falai száma. |
| A ház tetején állok, mint a dalai láma – |
| (szíve: kőpor, dalai: lárma) – |
| Állok. Figyelve. Várva. |
| 7. |
| Uram, irgalmazz |
| a csepünek és kócnak, |
| Uram, irgalmazz, |
| bocsáss meg a bohócnak. |
| Uram, irgalmazz |
| a nagy fülnek és szájnak, |
| Uram, irgalmazz, |
| bocsáss meg a szamárnak. |
| Uram, irgalmazz |
| a szövegnek, a szósznak, |
| Uram, irgalmazz, |
| bocsáss meg a tudósnak. |
 |
 |
Minden jog fenntartva. Copyright © Kovács Gábor, 1978. |
 |
 |
 |
 |
 |