ARRA JÁROK, MERT...

.. mert ott virágzik az égőlila

cseresznyefű, a dombhajlat után

a fűzárnyék méla pásztáiba

temetkezve, halk jelzésként, talán

üzenetként, merész fantázia

játékaként felmosolyogva rám,

botló részegre; bolond illata

áthömpölyög nappalon, éjszakán.

S mert ott tanultam repülni. Mikor

hajnalfele kibontom szárnyaim,

bólint felém egyik-másik virág,

velem száll egy égőlila sikoly

és válaszol egy kábító rubin

villanás az egek egein át.

Minden jog fenntartva. Copyright © Kovács Gábor, 2001.