Friss hírek

Villanyhárfa

Új, igényes weblap jelent meg a Hálón, Villanyhárfa címmel: http://www.villanyharfa.hu. Az egyházzenével, elsősorban a gitáros zenével és a liturgiával foglalkozik. Értelmi szerzője régi ismerősöm a Hálóról, maga is lelkes gitáros, amúgy katolikus hitében elkötelezett, nagyműveltségű, jól tájékozott, biztos ítélőképességű író, szemlátomást szakavatott munkatársakkal. Kilátásba helyezi Villanyhárfa c. könyvének publikálását. Várjuk! A weblaphoz (moderált) blog is tartozik, ahol az olvasók is elmondhatják gondolataikat.  

A Remény Közössége

Örömmel közlöm, hogy a Tűzének Imaszövetség, melynek névválasztását e rovatban kifogásoltam, megváltoztatta elnevezését, új neve A Remény Közössége. Köszönöm a közösség alapítójának, hogy figyelembe vette észrevételemet, mely szerint én a Tűzének elnevezést már több mint egy évtizeddel korábban használtam. Úriemberhez és keresztény testvérhez méltóan járt el.

Zikkaron

ImádkozunkA hónapok harmadik csütörtökén a Hét Láng Közösség Zikkaront tart a budapesti Apáczai Csere János Gimnáziumban, a Budapest V. ker., Papnövelde utca 4-6. szám alatt, szemben a Központi Szemináriummal, este 6-8-ig. Aki szeretné Istent dicsőíteni velünk együtt, azt szeretettel hívjuk és várjuk erre az alkalomra. A következő Zikkaron 2012. március 22-én lesz. A harmadik csütörtök ugyanis ünnepnap, ezért kerül egy héttel későbbre. NINCS ZIKKARON júniusban, júliusban, augusztusban, szeptemberben és decemberben.

Ki szoktam térni a kérések elől, hogy végezzek valakivel négyszemközti szabadító imát. Nagyon sok ilyen kérés van, sajnos nem tudom vállalni. A Zikkaron viszont a szabadulás és gyógyulás helye. Csak azt kell megérteni, hogy ezek a folyamatok leggyakrabban fokozatokban mennek végbe, az imát folytatni kell. Nem viszonyulhatunk hozzá passzívan. Aki csak bámészkodik vagy tétlenül várja a csodát, maga akadályozza meg azt, mint a názáretiek, amikor Jézus náluk járt (Mk 6,5). Mi nem rendkívüli karizmákkal lépünk föl, hanem azzal a hittel, amelyet az Úr mindnyájunktól elvár: „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9,23).