SZÜLŐFÖLD

Józsefváros? Bűnözők? Utcalányok?

Nekem a gyerekkorom ez,

talaj, amelyen biztos lábbal járok

és mérce, amely hiteles.

Itt baktattam a sok majom gyerekkel

táskával, füzetekkel én,

s végigvonultam minden áldott reggel

a Harminckettesek terén.

Most újból így lesz. Napról napra rámnéz

a kézigránátos szobor,

az ábrándozó gyerekre, ki bámész

útján tünődve bandukol.

Körülölel a Kis Stáció utca,

bolond szívem repes bele,

habár új népség hangos pereputtya,

rikácsoló zaj tölti be.

Új névtáblákon burjánzik a régi

szabadkőműves daganat,

Hock János csűri, Horváth Mihály tépi

szent, ultramontán agyamat.

Mégis: otthon. A jövő hadd szövődjön,

minden sejtemben él a múlt.

Ezredcsináló álmaimban őrzöm

a századot, mely elvonult.

Itt, a klinikán szült anyám, s megértem

az Üllői út s a Baross

utca közt, Szentkirályi 47-ben

az ostromot, a viharos

szirénázást, a légvédelmi ágyú

ugatását, négyévesen

a légibomba sújtólég-nyomású

dörejét az óvóhelyen.

Emlékszem, hogy rengett a föld alattunk.

Emlékszem a romokra, jaj,

az orosz katonákra... Megmaradtunk!

Hatvan éve volt? Vagy tavaly?

Én könnyű szívvel elhagytam a házat,

nem sejtettem, hogy jön velem.

Nyugatra és keletre vitt a század,

de most aztán megérkezem.

Vándor, kinek térdig kopott a lába,

ki körét megfutotta már.

Odüsszeusz hazatért Ithakába.

Penelopéja a halál.

Mert meghalok. S jó lesz, ha itt halok meg.

Közel a kápolna, ahol

viselője lettem égő jelednek,

szerelmem, Boldog Tűzbokor.

Azóta érted futottam akárhol —

a Józsefvárost rádhagyom:

tiéd legyen a közel és a távol,

te légy valódi városom.

Minden jog fenntartva. Copyright © Kovács Gábor, 2001.