VÉGZETED ÉS VÁRAD

Lefutnak, elszaladnak, ott maradsz

a hegytetőn magányos látcsöveddel,

jön fel a nap, mind izzóbb lesz a reggel,

libegő, aranysávos

fényrongyokat ölt s rádnevet a város.

A roncsolt, gránáttépte falakat

jól őrzi még a gyermek, aki voltál,

fantáziád tűz-láng formálta portál,

körül ágyúk ugatnak,

bombák robbannak, reng a föld alattad.

Ez az a város. Ez volt az a hely.

Gyönyörű fény lobog a tiszta égen.

Börtön, gumibot és Isten szívében

égő sebek, halálos

horror, káromlás. Ez volt az a város.

S ízekre szedték a bálványt. Merész

ifjak jöttek kimetszett lobogókkal,

és fölzúgott az egekbe csapó dal

és nyílt a börtönrostély

és hullt a vér. Pesti utcán piros vér.

Ez az a város. Becézi a fény.

Tombolt a bosszú, tobzódott a gyilkos.

Ez a két part, mit álmos Duna-víz mos,

vonaglott és üvöltött,

templomok tornyán táncot járt az ördög.

Ez az a város. Pásztázza a nap.

Ebben születtél, ezt hívod hazádnak.

Ennek földjére borulsz le, imádat

innen küldöd Istenhez. Új varázslat

fuvalmában rezdülnek meg az ágak,

szél fúj, oszlik a látszat.

Izzik a táj. Fölragyognak a házak.

Ez az a város. Végzeted és várad.

Minden jog fenntartva. Copyright © Kovács Gábor, 2006.