Az élet édes-bús.

Hogy bús, azt tegnap láttam. Zongoánával ebédeltem egy olcsó főzelékfalóban, és feltűnt nekem, hogy egy szakállas egyén a lépcsőn ülve eszik, éttermi ételt műanyag tányérból. Csodálkoztam, hogy miért a lépcsőn ül, hiszen van még szabad ülőhely, de nem foglalkoztam vele tovább. Egyszercsak látom ám, hogy szakállas egyént egy fiatalember igen erőszakosan hurcolja kifelé, közben szidja és üti. Valószínűleg már tizenöt és félszer elzavarták, és most tizenhat és feledszer is visszajött. Még az utcán is ütlegeli egy kicsit. Szakállas egyén nem védekezik, csak bújik az ütések elől. Feltehetően egy tehetetlen narkomániás. A vendégek és járókelők viszont fölháborodnak a durvaságon. Erélyes személyiség benyomul és követeli az üzletvezetőt, rendőrséggel fenyegetőzik. Nem vártuk meg a jelenet végét, de nem volt szép. A goaregek pimaszsága engem is gyakran fölháborít, ám ez egy szerencsétlen, védtelen áldozat volt. A kidobóemberre és az üzletvezetőre valószínűleg fejlemények várnak. Viszont az is tragédia lenne, ha a goaregek az aluljáró után az éttermet is megszállnák. Az élet bús.

Hogy édes is, az mai élmény. Vásárolok az élelmiszerboltban, sokfélét, mert vákuum van a hűtőszekrényemben. Már a pénztáros is nagyon kedves, elkezdi a számlázott árult visszapakolni a kosárba, helyettem, hogy el tudjam vinni. Viszem is, kezemben a pénztárcám, s ahogy szokott, hullni kezd belőle az aprópénz a talajra. (Ó, cipzár.) Én próbálom becsukni a pénztárcát. Egy lány a kijárat mellett vár egy fiúval, valószínűleg egy társukra; sötétebb arcszínük és idegen beszédük elárulja, hogy nem magyarok. A lány áll mellettem, meglátja, hogy szórom a pénzt, nem vesztegeti az időt figyelmeztetésre, leguggol és összeszedi az összes leesett érmét. Thank you. Smile. (De nem angolul beszélnek.) Ahogy kezdem az árut a kosárból a szatyorba pakolni, ami mindig kényes művelet, az ifjú hölgy jelbeszéddel fölajánlja, hogy tartja a szatyrot, aztán úgy alakul, hogy inkább az árut rakja bele. Nagyon szépen elrendezve. Angolul köszönöm meg, kicsit bővebben, mert ennyi kedvességet nem tapasztaltam honfitársaimtól. Úgy vagyok vele, mint Jézus a kafarnaumi századossal. Láthatóan nem ért angolul, az általuk beszélt nyelv valami más, még szlávnak inkább tekinteném. Nem arab, nem tűnik afrikainak sem. Lehet török, lehet jemeni zsidó, lehet bolgár. Felőlem akár szingaléz is. Megnyugszom a bolgár-hipotézisben, miközben szépen mosolygunk egymásra. Be Bulgarian, Jeeves, mondja Bertie Wooster az inasának, amikor arra akarja rábeszélni, hogy kitartson mellette, jóllehet bendzsózik.