Gótika

Pilinszky János Gótika c. verse így hangzik:

A csúszó-mászó, belefeledkezve
vállra omló hajadba, figyeli
romolhatatlan, veszendő tökélyed.

A senki néz.
A semmi néz.
Az ízeltlábú nézi a napot.
A tört, a gyűrt, a szaggatott
a kereket, lángolót, mozdulatlant.

Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad.
A mindenség modellje, áll a templom.

Első reakciónk: groteszk ez, elején a csúszómászóval és végén a templommal. Az eleje a női szépség dicsérete, egy lány vállra omló hajába belefeledkező valakivel... A költővel, hiszen ő mondja ezt, megszólítja a lányt, jelen van. Önmagát érzi csúszómászónak, alsórendű lénynek a lány tökéletes szépsége előtt. Sőt, ezt fokozva, ízeltlábúnak és senkinek–semminek mondja magát.

A fokozásba azonban beleszól egy ellentét: „romolhatatlan, veszendő tökélyed”. A tökély romolhatatlan, mert tökély, mert véglegesen érvényes érték. A szépség visszavonhatatlan. De ugyanez a tökély veszendő, mert egy teremtmény tökéletessége, egy széteső, pusztulásra ítélt valóságé, egy halandóé. A Kreatúra paradoxona ez.

A Kreatúra könyörög,
leroskad, megadja magát.
A Kreatúra, Az-Ami
könyörög, mutatja magát.

(Pilinszky: Nagyvárosi ikonok)

A teremtmény örök értékek hordozója, de tört-gyűrt-szaggatott, körülhatárolt valóság, Az-Ami, szemben Isten határtalan, töretlen, gyűretlen és teljesen ép valóságával, véges a végtelennel, relatív az Abszolúttal szemben... A bűntudatos féreg, szemben a kerekkel, lángolóval, mozdulatlannal... Az-Ami, szemben Az-Aki-Van csipkebokorként lobogó jelenlétével. Az ízeltlábú nézi a napot.

A nap az istenség. Lángoló tökéletességébe nézünk, mint a pogány napimádók, de minden műveleti terv nélkül, hogy a Titkok Titkát befolyásoljuk. Ebben különbözik a Biblia Istenének imádása a pogány imádástól. Itt az első és utolsó szó is Istené. Pilinszky vallásossága feltétlenül mágia-mentes. Megsemmisülten áll az Abszolút előtt, ám ez a megsemmisülés nem törli a teremtményt, csak áttetszővé teszi, relativizálja. A szép lány végig jelen van a versben. A szimbólum, szemben az allegóriával, nem tűnik el, hogy átadja helyét a jelentésnek. Mikor a jelentést többé-kevésbé világosan felfogtuk, a szimbólum továbbra is megtartja önálló életét, mintegy egybeolvadva jelentésével. A madár fiaihoz allegória: a madarak eltűnnek, mikor megjelennek a költők. De a Disznófejű Nagyúr szimbólum, birkózni kell vele, még aztán is, hogy megértettük: a Tőkéről van szó. Vagy Kungl György szurikátái plasztikai valóságok, hegyimacskák maradnak, ha látjuk is, hogy emberi helyzeteket és érzelmeket fejeznek ki.

A szimbólum egybeolvad jelentésével. A szép lány egybeolvad Istennel, akinek jelenlétét vállra omló hajával kifejezte. Most minden egy.

De ez nem őseredeti egység. Amit olvasunk, nem monizmus. Nagyon is érzékeltetve volt a végtelen különbség teremtmény és Teremtő között, ahhoz, hogy valami problémamentes, egyszerű egységet tételezzünk föl. Minden úgy egy, hogy „együtt van” és „egybeolvad”. Egybeolvadni csak az tud, ami kettő. A lángoló nap úgy foglal bennünket egységbe saját mozdulatlanságával, hogy közben állandó mozgásban vagyunk feléje. Ez ugyanaz a paradoxon, mint a „romolhatatlan” és a „veszendő” paradoxona a vers elején. Őseredeti egység helyett őseredeti paradoxon, a teremtettség paradox volta. A csúszómászó, az ízeltlábú paradoxona.

Most minden egy. Együtt van. Egybeolvad.
A mindenség modellje, áll a templom.

Ősi gondolat, hogy a templom a világmindenség kicsinyített mása. Pilinszky is fejtegeti ezt, prózában is. A gót templom ég felé szökellő csúcsívei a mindenség hódolatát képviselik a Teremtő előtt. A templom nem a Teremtő, a szép lány nem az Isten. De most minden egy. A költő fölépítette templomát, féregből és rajongásból. 

Analóg pokol

Nem minden hasznos

Kedves Barátom!

Elküldtél nekem egy tíz pontba foglalt elcsendesedési gyakorlatot, amelyen Jálics Ferenc atya stílusát vélem érzékelni. Azt kérdezed, nem ütközik-e az Imádság és értelem c. előadásomban kifejtett elvekkel. A jezsuita lelkigyakorlatokon – más ellazulási technikákkal együtt – széltében használják.

A mondott előadás tartalma az, hogy azok az imamódok, amelyeknek célja a logikus gondolkodás felfüggesztése valamilyen elváltozott tudatállapotban, nem keresztények. A keresztény nem próbálja kikapcsolni az értelem használatát.

Mindjárt az elején ki kell jelentenem, hogy a tíz pont nem ütközik ebbe az elvbe. Nem törekszik szellemi mámorra, nem próbál elváltozott tudatállapotot előidézni, nem kell benne mereven egy pontra bámulni. Kérdésed az: "Ezt szabad-e alkalmaznom arra, hogy rákészüljek az imára, megérkezzek Isten jelenlétébe?" Válaszom: szabadnak szabad. Nem tartalmaz semmi tilos dolgot. Pusztán azért, mert ezt a tíz pontot végigcsináltad, nem kerülsz démoni befolyás alá.

Csakhogy... "Minden szabad nekem, de nem minden hasznos" (1kor 6,12). A kereszténység programja nem az, hogy elkerüljük, ami tilos. A kereszténység programja Isten országa. Isten országának tartalma pedig az, amit a jelenlegi pápa valamelyik könyvében így fogalmazott meg: "Gott Gott sein lassen", engedni Istent Istennek lenni. Szabad teret biztosítani Isten működésének. Ez magában foglalja a tilos dolgok elkerülését, de egy lelkigyakorlat célja nem lehet az, hogy ne csináljunk semmi rosszat. A cél az Istennel való egyesülés.

Én nem a "szabad" és "tilos" kategóriáiban gondolkodom. Kérdésem: milyen szellemi tendencia nyilvánul meg a tíz pontban (vagy bármilyen más ellazulási technikában)? És itt érzékelek egy végzetes kétértelműséget.

A tíz pont a figyelmet saját testünkre irányítja. Ez bizonyára jó a szétszórt gondolatok lenyugtatására, a "magunkba szállásra". A kérdés az, hogy miután magunkba szálltunk, kitalálunk-e önmagunkból? A mi Istenünk transzcendens. Önnön mélységeinkben szól, de nem azonos önnön mélységeinkkel. Jelen van azokban, de jelen van azokon túl is. A keleti meditációk tragédiája, hogy egy panteista hátteret képviselnek. Minden egy, én is egy vagyok Istennel. Ez nem igaz. Isten végtelenül meghalad engem.

A tíz pont saját testünk érzékeléséből odáig jut el, hogy a lélegzetben véli felfedezni Istent. "A  lélegzet élet. Isten élete bennem." Ez még nem panteizmus, csak szimbolikus gondolkodás. De a szimbólumok kétértelműek. Össze lehet téveszteni őket azzal a tartalommal, amit képviselnek. A kérdés az: megmaradunk-e az önismeret szintjén, vagy kilépünk önmagunkból egy másik Személy felé?

Képzeljük el Jézust, amint tanítványai kérésére: "Uram, taníts minket imádkozni!", így kezdi válaszát: "Nézd, Péter, először is helyezkedj el jól a széken..." Nos, miközben Izrael földjét taposták, nem vittek magukkal székeket. Itt kibukik az ellazulási technika elégtelensége. A lényegtelen dolgokra irányítja a figyelmet. Más lesz a helyzet, ha valaki szól hozzám. Akkor nem a széken igyekszem jól elhelyezkedni, hanem arra figyelek, ki szól és mit mond. Az imádság a Katekizmus tanítása szerint ajándék. Nem produkálom. Más Valakitől kapom. Ez a Valaki, akire figyelnem kell, nem azonos a lélegzetemmel. Nem azonos a tudatommal sem. Ez a valaki – Valaki Más. Valaki Egészen Más.

Az ellazulás lehet eszköz a szétszórtság ellen, de sokkal könnyebb lesz figyelmemet összpontosítani, ha szólnak hozzám, és arra igyekszem válaszolni. A keresztény imádságban egy Istentől megszólított személy válaszol az őt megszólító Istennek. A teremtett szabadság találkozik a Teremtő Szabadsággal. Ez a találkozás az imádság. Történhet – horribile dictu – akár szék nélkül is.  Tudtommal Szent Antal se vitt magával széket, amikor a sivatagba vonult.

Ellenben zsoltárokat énekelt a magányban. Ez felel meg a zsidó-keresztény hagyománynak. A zsoltár Szentírás. A Szentírásban Isten szól.

Saját közösségem lelkigyakorlatain a csöndes szentségimádás bevezetéseként a szentségkitétel után először eléneklünk egy imádó zsoltárt. Utána felolvasunk egy rövid elmélkedési anyagot, hogy az értelem ne maradjon üresen. Ezt a kármelita elmélkedési módból merítettük. A téma fakultatív. Nem kötelező vele foglalkozni, de ha Isten ebben szólít meg, akkor ebből indulunk ki. Innen merülünk a csöndbe. Figyelmünk az imádásra kihelyezett Oltáriszentségre irányul. Jelenlétében fürdünk, ölelését élvezzük. Ennek a bensőséges, de önmagunkból kilépő imának nem a teljes ellazulás, hanem az enyhén kényelmetlen testtartás (térdelés vagy fegyelmezett ülés) felel meg. Tehénkedni, lábat keresztbe tenni nem jó. A Szentséges színe előtt vagyunk.

Avilai Szent Teréz lelki könyvet olvasott és abból merült imába. A tökéletesség útját a Miatyánkot elemezve tanította. Alkantarai Szent Péter is szöveges imát ajánl az elmélkedés bevezetéséül. Ha jól emlékszem, Loyolai Szent Ignác is.

Akik az Imaórák Liturgiáját egyénileg imádkozzák, abból merülhetnek személyes imába. A zsoltárok jelentősége felbecsülhetetlen. A Szentlélek évezredei szólnak bennük.

A tíz pont tendenciája önmagunkba vezet. A zsoltár kivezet önmagunkból és Isten elé állít.

Levelem első változata itt végződött, de úgy látom, nem voltam elég világos. Tény az, hogy a tíz pont nem bűntény, nem eretnekség, nem varázslás, nem kell attól tartanod, hogy amennyiben részt veszel egy így kezdődő lelkigyakorlaton, nyomban elvisz az ördög. De egyáltalán nem mondtam olyasmit, hogy csak élj nyugodtan a tíz ponttal. Ha a tendencia rossz, hogy fordulsz vissza később? Isten az utolsó pontban van említve első alkalommal, és ott is úgy, mintha azonos volna a hindu pránával, életerővel. Legalábbis így lehet félreérteni a szöveget.  Mikor lesz a félreértés tisztázható? Mikor lesz kimondva, hogy Isten nem csupán immanens erő, hanem tűzben megjelenő, szuverén személyes hatalom, aki előtt megremeg a bensőd és le kell borulnod a porba?

Az öndédelgetés langyos pocsolyájából én ki szeretnélek vezetni a zsoltárok világába, a Tábor és a Hermon éles hegyi levegőjére, Isten színe elé, aki emésztő tűz. Minél előbb kijössz, annál jobb. De legjobb, ha be se fekszel a pocsolyába.  

Köszöntelek, Barátom.

Az olvasóban joggal merülhet föl a kérdés, miért nem idézem a szóbanforgó tíz pontot. A válasz egyszerű: egy A4-es terjedelmű szövegről van szó, amit nem digitális formában kaptam kézhez. Le kellene gépelnem, vagy a szövegfelismerővel – aminek használatában gyakorlatlan vagyok – kínlódnom. Előbb-utóbb bizonyára megszületik a digitális változat, mert vannak nálam kevésbé lusta emberek is. De az írás nem a tíz pontról szól, az csak alkalmat adott rá. Minden ellazulási gyakorlatra vonatkozik.

Kis figyelmeztetés

Ismeretes Urunk figyelmeztetése az idők végéről: „Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfiának színe előtt" (Lk 21,34-36). „Legyetek hát készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amelyikben nem is gondoljátok!” (Mt 24,44). „Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát” (Mt 25,13). Ez a figyelmeztetés két dolgot foglal magában: 1.) a végítélet bizonyosságát, 2.) az időpont bizonytalanságát. Állandóan készen kell lennünk, mert az Úr bármikor érkezhet. „Azt a napot vagy órát senki sem tudja, az ég angyalai sem, sőt még a Fiú sem, csak az Atya” (Mk 13.32). „Az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj” (1 Tessz 5,2).

Az emberi kíváncsiság mindig megpróbálja betölteni az űrt, amely a történelem végén tátong, így tett már a bibliai időkben is, ezért kellett Pál apostolnak figyelmeztetnie a tesszaloniki híveket: „Se lelki kinyilatkoztatás, se állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna” (2Tessz 2,2). Ezek az ijesztgetések folytonosan meg-megújulnak, nemcsak szektás propaganda formájában, hanem a katolikus Egyházon belül is, állítólagos magánkinyilatkoztatások alakjában.

Jellemző a mostanában A Nagy Figyelmeztetés címen terjesztett irat. Aki ért a lelkek megkülönböztetéséhez, rövid betekintéssel megállapíthatja, hogy ez nem lehet Isten üzenete. Jézus így beszél benne: „Kérlek benneteket, könyörgöm hozzátok ... Könyörgöm, higgyetek.” Miközben üzenem a fordítónak, hogy a könyörög nem ikes ige, kérdem az olvasót, vajon ez-e Jézus hangja? Ennyire nem ismernénk? Mindig a bizonyosság fehéren izzó középpontjából beszél, teljes öntudattal. Nem ismerjük őt sem az evangéliumból, sem imáinkból? Képesek vagyunk határozott férfihangját összetéveszteni az utcasarkon kéregető vénasszony hangjával? Bezzeg az írás szerzőjének aztán van öntudata! Jézus állítólag ezt mondja neki: „Te erős vagy gyermekem, és nagyon rendkívüli”. Nem elgondolkodtató ez egy kicsit? Én nem vagyok nagyon rendkívüli, de nagyon rendkívülinek találom az ilyen magánkinyilatkoztatást, amely alázat helyett gőgre tanítja szócsövét. Azt hallottam valahol, hogy „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad” (Jak 4,6). A nagyon rendkívüli szerző ezt ellenkezőjére fordította. Részemről, ezt olvasva, már dobom is el a könyvét.

De hogy döntő bizonyítékot lássunk, még egy idézet: „Felkérem mindannyiatokat, hogy imádkozzatok az én bátor pápámért, az utolsó igaz pápáért”. Ismét üzenem a fordítónak, hogy a helyes igealak itt: felkérlek. De a csattanó az „utolsó igaz pápa”. Ha ez az üzenet Istentől való, akkor kinyilatkoztatást kaptunk arról, hogy a következő pápa már hamis pápa lesz. Ez sátáni hazugság. Ellenkezik az Úr szavával: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18). Már Boldog II. János Pál pápa alatt is voltak olyan borzongások, hogy a következő pápa nem lesz hiteles (állítólagos Mária-üzenetekben). Ez nem jött be, hát az ördög most a legközelebbi pápában akarja megingatni bizalmunkat. Katolikus olvasó, még most sem dobod el a könyvet? Igaz, a mű tele van megtérésre és hitre való biztatással. „A sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14) – közben azonban elhelyezi aprócska taposóaknáit.

Nem folytatom az állítólagos üzenetek elemzését. Tele vannak hisztériakeltéssel. Csak idézem Székely János püspök atyát:

»Minden olyan magán-kinyilatkoztatás, amelyik időpontokat jósol meg, és végső események konkrét idejét akarja meghatározni, ellentmond Krisztus szavainak. A végső események időpontját senki sem ismeri, csak az Atya! A Nagy figyelmeztetésről szóló állítólagos üzenetekben viszont ezt olvassuk: „Még ebben az évben…”; vagy másutt: „pár hónapotok van hátra”. Ezek a kijelentések nyilvánvalóan ellentétesek azzal, amit az evangélium tanít.«

Kicsit tovább is mennék. Az idők végét nem szabad időpontként kezelni (éppúgy, ahogy az idők kezdetét, a teremtést sem). Ha időpontként kezeljük, belehelyezzük az időbe, márpedig az idők vége éppen azt jelenti, hogy a történelem és univerzum eddigi ideje megszűnt. Az Úr második eljövetele nem olyan esemény, amely akár történelmi, akár kozmikus paramétereinkbe beleférne. „Az egek erői megrendülnek” (Lk 21,26), a világegyetem eddigi fizikája érvényét veszti, új ég és új föld következik. A fizikai és humán univerzum belezuhan a mennybe fölment Jézus dicsőségébe. Ott radikálisan átalakul.

Ezt persze nem tudjuk elképzelni. De ne is próbáljuk elképzelni. A Biblia apokaliptikus képei csak szimbólumok, emberi nyelven fejezik ki a kifejezhetetlent. „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik” (1Kor 2,9).

Búcsú

A búcsú a már megbocsátott bűnök miatt még ránk nehezedő terhek levétele rólunk, nem saját érdemünkből, hanem Krisztus és a szentek érdemeiből, vagyis „az Egyház kegyelmi kincstárából”.

A búcsút mindig az Egyház engedélyezi. Isten szuverén módon cselekszik a lélekben, nem vár egyházi engedélyre, de azt nem nevezzük „búcsúnak”. A búcsú a gyónási elégtételből önállósult. Régen az Egyház a bűnösöket bizonyos ideig tartó vezeklő állapotra kötelezte, ennek részleges vagy teljes elengedése kapta az „indulgentia” (= búcsú) nevet. A búcsú tehát nem bűn-elengedés (azt feloldozásnak, absolutiónak hívjuk), hanem vezeklés-elengedés. A bűnét már megbánt bűnösre nézve, ha meghalt, a tisztítótűz a vezeklés helye. A hivatalos szóhasználat „ideigtartó büntetés”, de szabatos értelemben nem büntetésről van szó. Akinek Isten megbocsátott, azt nem „bünteti”, viszont a bocsánatot nyert bűnös is hordoz terheket, amelyeket bűneivel ő maga okozott, s amelyek már nem függenek akaratától, tehát nem is szűnnek meg a bűnbánattal. Fizikai példa: ha levágom jobb kezemet egy baltával, az öncsonkítás bűnét követem el. Ezt megbánhatom és bocsánatot nyerhetek – de attól még a kezemet nem kapom vissza. Így van ez lelkiekben is.

Az Egyház kétféle búcsút engedélyez: teljes búcsút és részleges búcsút. A teljes búcsú minden „ideigtartó büntetés” elengedése. A részleges búcsúval az Egyház – oldó és kötő hatalmával – annyi terhet enged el „kegyelmi kicstárából”, amennyit az elvégzett búcsúnyerő cselekedet a magunk érdeméből fölszámol. Vagyis megduplázza érdemünket.

A teljes búcsú, a búcsúnyerő cselekedet elvégzésén kívül, mindig három „szokásos feltétellel” jár: gyónás, áldozás és imádkozás a pápa szándékára (ez utóbbira egy Miatyánk és egy Üdvözlégy elég). Egy gyónás több teljes búcsúra is kiterjedhet, vagyis aki hetenként gyónik, minden hét minden napján teljes búcsút nyerhet. Viszont minden teljes búcsúhoz külön szentáldozás kell és külön imádkozás a pápa szándékára, lehetőleg a búcsúnyerő cselekedettel azonos napon.

Maga a búcsúnyerő cselekedet lehet egy félórás lelki olvasmányként való Szentírás-olvasás, egy félórás szentségimádás, vagy egy közös öt tizedes rózsafüzér-imában való részvétel. Bizonyos napokon az Egyház templomlátogatással teszi lehetővé teljes búcsú nyerését. A templomlátogatáshoz hozzátartozik egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozása a meglátogatott templomban. Ez nem tévesztendő össze a pápa szándékára való imádkozással, amely a „szokott feltételek” közé tartozik. Kötelező cselekedettel nem lehet búcsút nyerni, tehát a vasárnapi szentmise ilyen szempontból nem „templomlátogatás”.

Most jön a neheze. A teljes búcsú az akarat teljes helyreállítását jelenti, vagyis minden rendetlen ragaszkodás felszámolását is. Ennek majdnem mindig legyőzhetetlen akadályai vannak bennünk. Vagyis csupán részleges búcsúkat nyerünk. Azért csak törekedjünk, csak végezzük a búcsúnyerő cselekedeteket. Mindegyikkel közelebb kerülünk Istenhez, és spórolunk a tisztítótűzből. Nincs a búcsú hiába!

Minden búcsú fölajánlható a tisztítótűzben szenvedőkért (ha az Egyház ezt nem korlátozza, de ilyesmi nincs gyakorlatban). A töredékes „teljes” búcsú azonban akkor is töredékes marad, ha értük ajánljuk föl. Ilyenkor ugyanis töredékes eszközei vagyunk az isteni kegyelemnek.

Ami az Irgalmasság Vasárnapját illeti, erre a Pænitentiaria Apostolica 2002. június 26-i dekrétuma engedélyez „teljes búcsút a szokásos feltételekkel (szentségi gyónás, szentáldozás és imádság a pápa szándékaira) azoknak a híveknek, akik húsvét második vasárnapján, azaz az Isteni Irgalmasság Vasárnapján, olyan lelkülettel, amely teljesen elszakadt a bűnös hajlamoktól, még a bocsánatos bűnre szólóktól is, résztvesznek az Isteni Irgalmasság tiszteletére tartott imádságokon és ájtatosságokon, vagy pedig a kitett vagy a tabernákulumba rejtett Oltáriszentség jelenlétében elimádkoznak egy Miatyánkot és Hiszekegyet, és hozzátesznek egy ájtatos imát az irgalmas Jézushoz (pl. Irgalmas Jézus, bízom benned!)”.

Forrás latinul:

http://www.penitenzieria.va/paenitentiaria/index.php?idrel=45&lng=int

Angolul:

http://www.penitenzieria.va/paenitentiaria/index.php?idrel=45&lng=en

Próbáltam érthető lenni...

Búcsúzom, ha nem is teljesen.

Mérleg

Úgy vélem, lehiggadtak a kedélyek, lehet a 2011. márciusi karizmaiskoláról és az azt követő gyógyító imaalkalomról nyugodtan beszélni.

A nagyszabású imaalkalom befejezése után egy fiatalember fölment a budaörsi sportcsarnok álmennyezetére, hogy egy kifüggesztett képet levegyen. Nem vette észre a tiltó táblát, rossz helyre lépett, az álmennyezet leszakadt alatta, ő lezuhant és szörnyet halt. 

Örök sorsáért nem aggódunk. A délután során gyónt, életét átadta Jézusnak, szentáldozáshoz járult. Most már Jézusnál van és közbenjár értünk, közbenjár a hasonló összejövetelek rendezőiért és résztvevőiért. 

Az sem kétséges, hogy balesete a sátán bosszúja volt. A karizmaiskola hatalmas lépés volt az antikarizmatikus előítéletek fölszámolásában. És a „karizmatikus előítéletek” fölszámolásában is, amelyekkel annyiszor találkozunk: „én nem kaptam meg a gyógyítás karizmáját”. „gyógyítsd meg, ha...”, és így tovább. Damian Stayne parancsolt a beteg szerveknek, hogy gyógyuljanak meg. „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek” (Lk 17,6). Ez áttörés. Még nem végleges és teljes áttörés, mindenesetre jól látható rés a kételkedés falán. A katolikuskarizmatikus.hu weblap tanúságtételek sorozatát tartalmazza a történt gyógyulásokról. Ezek nem olyanok, mint egyes „karizmatikusok” tanúságtétele: „reggel még kicsit morcos voltam, de imádkoztak értem, és halleluja! már masszívan vigyorgok” – ami azt a benyomást kelti, hogy érzelmekre megy a játék. Nem, ezek ilyenek: „Ma voltam az Onkologiai Intézetben kontroll vizsgálaton és az orvos nem talált daganatot!” Érthető, hogy ez fölbosszantotta a Gonoszt, aki gyilkos kezdettől fogva. Isten cselekszik közöttünk? Na, majd ő is megmutatja, hogy mit tud! Megmutatta.

A jövőben nyilván fölerősödik az oltalomért való ima. De a sátán mindig fog találni olyan pontot, ahol lesújtson – gondoljunk csak a bántó sajtóvisszhangra. A kérdés, amit a fiatalember halálával kapcsolatban föl szeretnék tenni: MEGÉRTE? A mérleg egyik serpenyőjében számos gyógyulás van, valós, hiteles gyógyulások. A másik serpenyőben egy fiatal emberélet. Nem a második serpenyő nyomja-e le mégis az elsőt?

Hamis a kérdésfeltevés! A mérleg első serpenyőjében nem a fizikai gyógyulások vannak. Azok is, persze. De ami sokkal fontosabb: a hiteles tanúságtétel az élő Jézusról. Ez valami olyan, amiért érdemes életet áldozni. Ez az, amiért a vértanúk ezreinek érdemes volt meghalnia.

Ez az, amiért Somlai Lórántnak érdemes volt meghalnia.

Aggályosság

A gyöngéd lelkiismeret nem túlérzékenység, hanem az istenszeretet eksztázisa. Az aggályosság nem túlfinomult lelkiismeret, hanem kényszerneurózis.

A gyöngéd lelkiismeretet az odaadottság motiválja, az aggályosságot a szorongás.

A gyöngéd lelkiismeret Isten világossága bennünk, az aggályosság a sátán sötétsége.

A gyöngéd lelkiismeret számára a gyónás felfrissülés. Az aggályosság számára a gyónás újabb rettegés forrása: „Megint rosszul gyóntam.”

A gyöngéd lelkiismeret keresztülmehet az aggályosság tisztítótüzén. Az aggályosság nem alakul át gyöngéd lelkiismeretté, azon csak a DELETE gomb segít. 

Szalézi Szent Ferenc, mikor az aggályosság tisztítótüzében már biztos volt abban, hogy elkárhozik, azt kérte Istentől, hogy a pokolban se átkozza Őt, hanem ott is szeresse. Mihelyt a Salve Reginát elimádkozta, a DELETE gomb működött, és aggályos félelmeit mintha elfújták volna. Itt Isten maga nyomta meg a gombot. Máskor a gyóntatónak kell megnyomnia, és megtiltania az aggályosnak, hogy halálos bűnről vádolja magát. 

Ha engedelmeskedik, megmenekül. Lassan visszafejlődnek az aggályok. 

Szoros értelemben nem engedelmességről van itt szó. Az okosság erénye ölti az engedelmesség formáját. Az engedelmesség gyakorlásával az aggályos személy maga nyomja meg a DELETE gombot. 

Miért kellene rettegésben élnünk, amikor örömben is élhetünk?

Pergőtűz

„Engem ez meggyőz, de őt nem. Mit mondjak neki?” Ez a jellegzetes igény újból és újból ismétlődik, jóllehet egyszer már tiltakoztam ellene. Akik hiába próbálnak meggyőzni valakit álláspontjának tarthatatlan voltáról, megpróbálják átterhelni frusztrációjukat a szakemberre vagy éppenséggel az egyházi hatóságokra. Utóbbival rettentően nehéz helyzetbe hozzák az egyházi hatóságot, mert az nem teheti meg, amit én teszek, hogy lerázom magamról az egészet. A hatóság kénytelen foglalkozni a kérdéssel, amit többnyire úgy old meg, hogy átterheli a problémát egy teológusra, és így aztán egyetlen ember véleményén múlik a hatóság állásfoglalása, mely vélemény természetesen vagy helyes, vagy helytelen. Vagyis ott vagyunk, ahonnan elindultunk, mert az egész így kezdődött: „X atya azt mondta, hogy...” – ámde „Y atya azt mondta, hogy”. X atya és Y atya egyaránt tekintély, így a teológiai problémát az dönti el, X vagy Y atya van-e jobban bevágódva a hatóságnál. Volt idő, amikor az ariánus püspökök igen jól be voltak vágódva, és a katolikus püspököket száműzetésbe küldték... A tanulság: az egyházi hatóságnak csak egy teológiailag jól kiérlelt kérdésben szabad tekintéllyel állást foglalnia, különben többet árt, mint használ. 

E zsákutcák elkerülésére azt szoktam ajánlani az érdekelteknek, hogy a célszemély meggyőzésére ne vitával, hanem imával törekedjenek. Általában nincsenek elragadtatva ettől a javaslattól, pedig ez a megoldás. A célszemélyt nem azért nem győzik meg az érvek, mert az érvelésben hiba van, hanem azért, mert nem akarja elfogadni az igazságot. Az igazság vágya helyett a hazugság atyja irányítja az ilyen embereket. „E világ istene elvakította értelmüket” (2Kor 4,4). Az elvakított értelmet hiába bombázzuk érvekkel. E világ istenét kell bombázni, hogy kimozduljon hadállásából.

Az első világháborúban alakult ki a hosszadalmas lövészárokharc jellegzetes hadviselési formája. Amelyik fél a farkasszemet néző lövészárkok vonalát át akarta törni, először tüzérségi pergőtüzet indított, hogy az ellenfél állásait meggyengítse, aztán szuronyrohamra küldte gyalogságát. Azóta persze változott a hadviselés, de mi maradjunk ennél mint hasonlatnál. Érvelésünk szuronyrohama előtt először az imádság nagyerejű pergőtüzére van szükség, hogy romboljuk a „fejedelemségek és hatalmasságok” állásait. Ha a pergőtűz elmarad vagy felületes, szuronyrohamunk vissza lesz verve. Az ellenséges szellemi hatalmakat csak legyőzni lehet, meggyőzni nem. „A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt” (Mt 11,12). „Harcunkkal leromboljuk a terveket, és minden magasságot, amely Isten ismerete ellen fölemelkedik, és fogságba ejtünk minden értelmet, Krisztus iránt való engedelmességre” (2Kor 10,4-5).  

Rejtő Jenő hatalmas írói erővel ábrázol egy jól előkészített szuronyrohamot Bradley Tamás visszaüt c. regényében:

Füst, láng és sárfelhő borított el mindent. A megsemmisítő zárótűz egyetlen állandó dördülésbe olvadt össze. Özönlő füst, cikázó tűz és végítéleti sivítás, búgás, robaj pokoli kakofóniája zengett.

Aztán a francia árkokból kétezer szurony nyomult fel egyszerre...

  Aztán. Nem a szuronyrohammal kell kezdeni.  

Mit szeretek Juan Diegóban?

(Medj)-ugorj-e

Először vállat vontam a medjugorjei hírekre, később a hazatérő zarándokok őszinte öröme (együtt a jó gyümölcsökkel, mint a megtérés, gyónás, megújult imaélet) arra hangolt, hogy elfogadjam a medjugorjei jelenségek hitelességét. Aztán elgondolkodtató híreket olvastam. A Szűzanya állítólagos kijelentése, hogy minden vallás egyforma, nem jöhetett a mennyből. Jóval később azt is olvastam, hogy a ferences atyák cenzúrázzák a látnokok beszámolóit a Szűzanya üzeneteiről. Ez már sok volt nekem. Lourdes-ben vagy Fatimában senki se cenzúrázta a Szűzanyát, mégse mondott hamisat. Ehhez jött még az üzenetek hihetetlen bősége és monoton tartalomszegénysége. Aztán kezdtem mind tisztábban látni, hogy a medjugorjei ferencesek és a mostari püspök közötti vita nem gyerekség. Először azt gondoltam: persze, a püspök is ember, a ferencesek is emberek, ahol ember van, ott konkfliktus is van... De aztán kiderült, hogy többről van szó. Engedetlenség, mi több, hazugság eseteiről. Nem idézem forrásaimat, mert még forrásban vannak. De én is forrásban vagyok.

A Hittani Kongregáció újabban magára vette a medjugorjei események kivizsgálásának terhét, bizottság kezdte meg munkáját ezzel a céllal. Majd ők alaposan átkutatják az adatokat. A végeredmény, a Hittani Konkregáció döntése, háromféle lehet:

a) constat de supernaturalitate – a jelenségek nyilvánvalóan természetfölötti eredetűek;

b) non constat de supernaturalitate – nem nyilvánvaló, hogy a jelenségek természetfölötti eredetűek;

c) constat de non supernaturalitate – nyilvánvaló, hogy a jelenségek nem természetfölötti eredetűek.

Jelenleg b) döntés van érvényben, a hajdanvolt jugoszláv püspöki kar határozata értelmében. Vagyis a természetfölötti eredet nincs bizonyítva. Ha valaki mégis állítja, csak mint magánvéleményt állíthatja, és nem követelhet véleményének elfogadást. Ennek ellenére vannak körök, ahol Medjugorje tagadása bűnnek számít.

Ugorj-e? Én ugrok. Engedelmesen az Egyház későbbi döntése iránt, magánvéleményként, azt állítom, hogy a medjugorjei Mária-jelenések nem hitelesek.

Alapom erre az, hogy a jó gyümölcsök (imádság, böjt, megtérések) hátterében egy pokoli ellensúly működik, amelyet hazudozás és az egyházi felsőbbséggel szemben való engedetlenség jellemez.

Kerub c. írásom Kritériumok c. fejezetében így foglalom össze a követendő eljárást, ha egy jelenségnek vegyes, jó és rossz gyümölcsei vannak:  

Vegyes gyümölcsök esetében az első feladat annak eldöntése, hogy ugyanattól a lélektől származnak-e. Ha igen, akkor a lényegi hatás árulja el a forrás jellegét. 

Medjugorje esetében véleményem szerint a jó és rossz gyümölcsök nem egy tőről fakadnak. A jó gyümölcsök forrása a keresztény hit, amely a Szűzanya megjelenésének hírére érthetően fellángolt. A negatív gyümölcsök a sátán tevékenységéből fakadnak. A sátánnak rendkívül fontos az engedetlenség és a hazugság. Az ájtatos zarándok-tömeg ebből semmit nem lát, de hosszú távon mindez súlyosan fogja rombolni a hitet.

Várom a Hittani Kongregáció hitből fakadó bátor értékítéletét, amelynek készséggel vetem alá magamat, bármi legyen.  

Tévelygők

Kortársaink végzetesen elterjedt gondolkodásformái közé tartozik az a ki nem mondott tétel, hogy a tévedés egyenrangú az igazsággal. „Jó, neked ez az igaz, nekem meg az.” Ez nincs így. Ha két kijelentés közül az egyik pontosan azt tagadja, amit a másik állít, akkor az egyik szükségképpen igaz, a másik szükségképpen téves. Amelyik igaz, az leírja a valóságot, amelyik nem igaz, az valóságként mutat be valamit, ami nem létezik.

Ha igaz az az állítás, hogy nincs pokol, akkor nincs mit  félnünk a halál utáni élettől. Ha viszont nem igaz, akkor jó lesz vigyázni. Ha igaz az az állítás, hogy az ember biológiai neme már a kromoszómákban meg van határozva, akkor az ember nem választhatja meg szexuális hovatartozását. Ha viszont nem igaz, akkor mindenki maga döntheti el, férfi akar lenni vagy nő. 

A világosan megfogalmazott, szilárd alapokon nyugvó, megdönthetetlen igazság nem korlátja a gondolkodásnak, hanem célja. A dogma felszabadít. 

Ma sokan megkísérlik, hogy a történelmet a tények helyett fantáziájukra támaszkodva írják meg. Mások fantáziájuk szerint alkotnak vallásokat. Újabban olyan vallások születnek, amelyek tudatosan felveszik a katolikus külsőségeket, öltözeteket, szertartásokat, de valójában semmi közük a katolikus hithez. Nem csupán tévednek, hanem megtévesztenek, méghozzá előre megfontolt szándékkal Egyet már megcéloztam közülük Ordítsak? c. blogbejegyzésemben, de újabban arról értesülök, hogy több ilyen is született szeretett hazánkban.

A jóhiszemű tévedés nem bűn, de nem minden tévedés jóhiszemű. A megtévesztés pedig sátáni. A sátán a „hazugság atyja” (Jn 8,44). 

S ha szabad mellékesen megjegyeznem: van pokol. Nem szerintem, hanem tényleg.