Ásvai Jókay József, Jókai Mór édesapja, saját kezével írt tele egy füzetet kedvenc költeményeivel. Akkor így születtek az antológiák. Később jöttek a nyomtatott antológiák, mint Szerb Antal Száz verse. Ma pedig web-antológiák divatoznak. Valaki nyit egy ingyenes blogot és belemásolja kedvenceit. Megdöbbentem, hány helyen találtam meg példának okáért egy Nemes Nagy Ágnes-verset. Olyan jó volt látni, hogy mások is szeretik ezeket a verseket. Van persze, aki nem tud különbséget tenni giccs és igazi költészet között, de alapvetően pozitív ez a jelenség.
Jómagam egyszer emlékezetből idéztem Rónay György Brahms c. versét, ezt a magasfeszültségű csodát, persze csak amennyire szűkülő (és szűkölő) memóriámból futotta. Most annyira visszajár, hogy idemásolom, mert a könyv már nincs meg. Antológiát nem nyitok, de ezzel a verssel együtt akarok élni.
Arcomba vág a sós tengeri szél.
Ragadj el, mérhetetlen szenvedély,
a föld egein és poklain át,
mielőtt összeomlik a világ.
Az én szomjam be nem telik soha.
Csapj föl, sebzett szív sirály-sikolya!
Vihar, saját vitorlám szaggatom.
Elmerülök - s létem a viharom.
Hát nincs sziget, békésen altató,
ahol kiköthet végre a hajó?
Minden sziget káprázat álma? Rázz,
világbánatos lélek-zokogás!
Vágy új vágyat szül. A hab új habot.
Felhő felhővel cserél alakot.
Újjászüli magát a fájdalom.
S az öröm: gyász árnyéka a falon.
Hát nincs sziget! Csak orkán és vihar.
Csak a tenger, vad hullámaival.
Csak sóvárgás, lázadás, szenvedés.
Csak a soha-be-nem-teljesedés.
És csak a szél. A sós tengeri szél.
A végtelenbe sodró szenvedély.
A tűnő part tűzvésze mind sugárzóbb.
De győzelmet csattognak fent a zászlók.
Most majd ezt mondogatom magamban, amíg meg nem tanulom újra... Vad, robbanó gyönyörűség. Inquietum est cor nostrum, nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned...
Közben élek egy gyanúval. A második strófa második sorában nem az állt: szív sebzett-sirály-sikolya? Utána kell néznem.
