Al Deszi Dalur libanoni herceg vagyok, magasról tekintek le hazám hegy-völgyes tájaira. Álomban, fantáziában, imában mindig felülről látom a prózai valót.

***

Megérkezik egy úr. Letesz egy vizeskannát. Két szót mond, a továbbiakban a kanna víz fog beszélni. Már látom is, mit mond.

***

Ébren is tudom, ki vagyok: egy Koloán, dzsungelháborúban egy kórház személyzetével.

"Mosakodjon gyorsabban."

"Nővérke,...én lassú vagyok."

"Én meg türelmetlen."

Na, ez már emberi hang.

***

Lelkiatyám szelíden fölébreszt. Köszöntöm és alszom tovább.

Megint fölébreszt. Megint elalszom.

Az álom és ébrenlét határán vergődöm.

"Na jó, aludj csak. Eljövök máskor."

Mi történik velem?

***

Istenem, te vagy a békesség, a biztonság, az irgalom. Követelés nélküli jóságodra a nyelvek imájával válaszolok. Te imádkozz bennem.