Fusson, akinek nincs bora

„Megöl a disznófejű Nagyúr...” Ady hatalmas erejű szimbólumokat alkotott, mint az Ős Kaján, Jó Csönd-herceg, a rém-mesék Uhuja és a többi. A szimbólumra az jellemző, hogy saját élete van. Az allegóriát megfejteni kell (pl. A madár fiaihoz), ez ezt jelenti, amaz meg azt. A szimbólumot viszont nem megfejteni kell, hanem átélni.

Bolond hangszer: sír, nyerít és búg,
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora...

A Fekete zongorán nincs mit megfejteni. Ady, sajátos költői sűrítései mellett, olykor igencsak újságírós higításokat is megenged magának verseiben, s ebben a versben is akad ilyen:

Ez az élet melódiája...

A szimbólum itt a metafora szintjére száll alá, ezek után igazán nehéz volna nem ismerni a „megfejtést”, hogy t.i. a fekete zongora az élet. „Akasszanak fel, ha értem” – írta annakidején Ignotus, bevezetésül a vers dicséretéhez. Nem akasztották fel, de én azt hiszem, értette a verset, nehéz volna nem érteni. Csak hát ő is újságíró volt, és nem mondott le egy hatásos nyitómondatról. Amit ki akart fejezni, az, hogy a vers kulcsa nem a logikai megértésben van. A szimbólum az intuíciónak szól. Ez a vers elragad, megvadít, örvényben forgat; akiknek csekélyebb az intuitív erejük, talán „értelem” után kiabálnak, de csak azt felelhetjük nekik: Fusson, akinek nincs bora.

A vers nem keresztrejtvény. A vers mámor és varázslat.