Egy tiszteletreméltó, előrehaladott dementiában szenvedő hölgy, miután jámborul résztvett az adventi szentmisén, véghezviszi az évszázad terrorcselekményét: egy szatyor kenyérmaradékot szór ki a galamboknak. A dagadtra hízott csőrmesterek kapásból tudják, hányat ütött az óra. Jönnek és Pilinszky Francia fogoly c. versére emlékeztető mohósággal vetik magukat a táplálékra. Egyre újabb és újabb tollas szörnyek csapnak le a semmiből, rajokban jönnek, valószínűleg a szomszéd égitestekről is. Kafkai vízió. Vagy még inkább Hitchcock Madarak c. filmjére emlékeztet.

Zúgnak a tollak és a szárnyak,
csatára, hej, csatára szállnak...

Az éber olvasó valószínűleg észrevette, hogy a Babits-verset meghamisítottam, ott a nyilak zúgnak, a tollak bennefoglaltatnak a szárnyakban. Ám itt nincsenek nyilak. Automata karabély kellene, de az sincs. Védtelenül állunk a tollas űrhorror inváziójának örvényében. Az evangélium jut eszembe: "Ahol a hulla van, oda gyülekeznek a sasok." Gömbölyűre hízlalt miniatűr sasok a kenyérhullákon. Mint Radnóti bájos idillje mondja:

A gépek egyre jönnek, eltűnnek s újra mint
a hörgő őrület lecsapnak újra mind...

Hogy Radnóti egykori tanárát, Sík Sándort is idézzem:

Minden szentek, segítsetek!
Ki láttam ezt a látni poklot,
Hogy éljek ezzel? Mit tegyek?