Fölvásárolták a hősugárzókat a boltokban. Félnek, hogy nem lesz gáz, és akkor gáz lesz. Nem hinném, hogy idáig fajul a dolog, de tény, hogy a Balkánon már számolatlan ezrek fáznak az orosz-ukrán gázvita miatt. Formálisan ez két vállalat vitája, közben azonban mindenki tudja, hogy Pimasz Putyi akarja Ukrajnát megbüntetni, amiért nem az ő védőszárnyai alá menekül. Szerte nézett, s nem lelé Ukrajnát a hazában, és most szemtelen imperializmussal próbálja újból fölépíteni a nagyorosz birodalmat, amit öreganyja, Jelcin oly szerencsésen alkotóelemeire bontott. Miközben hivatalból résztvesz a pravoszláv szertartásokon, katonailag nem restel a vörös Kínával és a pogány Indiával szövetkezni, s ha nem vigyázunk, nyakunkra hozza a legsötétebb Ázsiát. Akkor majd tanulunk valamit.

Nem gyűlölöm az oroszokat, sem Putyin miniszterelnököt. Öt évig voltam káplán Mátyásföldön, ahol a megszálló orosz hadsereg laktanyáinak és tiszti lakásainak külön negyede volt, még egy Natasa nevű eszpresszó is üzemelt, cirillbetűs neon felirattal. Én az oroszokat mindig rokonszenvesnek találtam, és eszembe se jutott, hogy Dosztojevszkij és a sztarecek népére haragudjak a rátelepedett bolsevista diktatúra miatt. Az elvet, a bolsevista diktatúrát gyűlöltem, mint ahogy szarkazmusaim most is az elvet, az időközben ideológiát váltott orosz imperializmust  veszik célba, azt, amit Putyin neve fémjelez.  

Megértem én a nemzeti nagyság álmait. „Régi dicsőségünk hol?” Mint Vörösmarty mondja, „késel az éji homályban.” Az orosz történelem és az orosz néplélek éji homályában hadd vagdalkozzék a régi dicsőség, ez a nemzeti nagyság kulturális útja. De a politikai út, a nagyorosz imperializmus legyen elhantolva, és hintsék be sóval a helyét. Pimasz Putyi késeljen az éji homályban. Nappal ne késeljen.

Mi pedig – hallod, Európa? – adjuk elő már azt a Nabuccót. Mindig szerettem a zenét.