Mivel pedig az emberi test agyagból való, rászorul arra, hogy előbb megtisztuljon a vízben, azután pedig arra, hogy a Lélek tüze megerősítse és tökéletesítse (Isten ugyanis emésztő tűz). Így rászorul az ember a Szentlélekre, hogy ő tökéletesítse és megújítsa; a Lélek tüze ugyanis tud öntözni is, a Lélek vize pedig tud újra feléleszteni is.

Madáchnál a „nedves tűz” csak irónia, a bölcsek köve keresésének oktalanságát akarja szemléltetni. Abban viszont, ahogy a Vak Didymus botladozik a bibliai metaforák között, van valami hiteles, valami Szentlélek-szerű. Jézus Szentlélekben és tűzben keresztel, azaz füröszt meg, a tűz és víz tulajdonságai valahogy közössé válnak a Lélek tulajdonságaiban. Isten Lelke fehér madár is, zúgó vihar is, emésztő tűz is, élő vízforrás is. Ezt már élni kell, hogy megértsük. Ismerni azt a szárnyalást és azt a lobogást, azt a döbbenetet és azt a felfrissülést, azt az örvénylést, azt a szerelmet.

Helyes a bőgés, Didymus. Úgy dadogtál, mint egy oroszlán.