Kedvelem a bort. De csak a vöröset és csak a szárazat. A többit nem tudom meginni. Nem szeretem a röviditalokat és nem szeretem az édes kontyalávalókat sem. Bailey's-t, tokaji aszút csak végszükség esetén vagyok hajlandó inni. 

Különösebben válogatósnak nem tartom magam a vörös száraz borok tekintetében, bár azért szeretem a jót. A legjobb, amit eddig ittam, a 10 éves házassági évfordulónkon, egy amúgy felejthető, bár felkapott étteremben volt, egy Gál Tibor Cuvee. Nem emlékszem mit ettem, de arra emlékszem, hogy nem értettem, mire kell ebben az étteremben annyira előre helyet foglalni, és a cuvee-t sem felejtettem el. És Gál Tibort sem, aki, hogy-hogynem, tévedésből szembe hajtott fel egy olasz autópályára nem sokkal azelőtt, és ez végzetes döntésnek bizonyult. Nem vádolom azzal, hogy előtte saját nedűit kóstolgatta, bár bevallom, megfordult a fejemben. Mindenesetre sajnálom. 

Hogyan keveredtünk ide? Hát onnan, hogy az osztrák apartman tulajdonosok felvették azt a szép szokást, hogy a vendégeknek kikészítenek egy üveg bort érkezéskor. Korábban csak snapszot kellett inni velük, most ez a vörösborosdi járja. Már maga a vörösbor léte is igen furcsa, mert persze helyi specialitással lepnek meg minket. (Tirolban járunk, tudniillik.) Merthogy ugyebár miféle szőlő terem meg az Alpok lejtőin, kérem szépen? Síterep, felvonó, szállás, csoki, sajt: soha jobbat, Ausztria! Na de bor? Könyörgöm! 

Az első helyen tájjellegű bort kaptunk, nem sokat vártunk tőle, ehhez képest nem is csalódtunk, még forralt borként is nehezen csúszott le, mert kidobni azért nem akartuk. Most viszont a vörös borra a Qualitatswein felirat volt írva. Na majd most talán, dörzsöltük össze izgatottan a tenyerünket. Háááát...mit mondjak...az első pohár végét befogott orral ittuk meg, hogy az aromákat ne kelljen külön érezni. Landolt ez a bor is a forralandók közt. Hej, Ausztria, Ausztria, hát itt vagyunk nektek a szomszédban, miért nem kopogtok át valami kis iható borocskáért? Szívesen adnánk!