Ma reggel nagyon vágytam valami JÓ-ra. Alkudozni kezdtem Istennel, nem lehetne-e, hogy ma valami jó levelet kapjak, vagy egy telefont, amiben Ő van közvetve valami jó hírrel, például valaki meggyógyult, megtért, vagy a számos problémám közül valamelyik csodás megoldódásáról kapok hirtelen telefont...Tudtam, hogy gyerekes vagyok, de őszintén így éreztem. 

(Egyébként volt már rá precedens, hogy valami sürgősen eldöntendő dologban kellett a világos útmutatás az Úrtól, még a feltételeket is megszabtam, mint Tamás, vagy mint Gedeon, mert úgy éreztem, nekem akkor tiszta és világos hogy mi legyen, ha ez meg ez történik. Bizonyára szemtelenség volt ez tőlem, de akkor egyszerűen nem volt más választásom. Egyszer talán leírom majd egy blogban, hogy is volt ez)

No, sokat nem kellett várni, megcsörrent a mobilom, ismeretlen szám. Nem szeretek ismeretlen számokat felvenni. De most hátha az Úr az :) Szia, mondja valaki, HE vagyok, volna egy betegem, akivel ez és ez a gond és ezért meg ezért jó lenne, ha eljöhetne hozzád. Persze. Dunsztom nem volt, hogy ki van a vonal végén, dacára a bemutatkozásának, amíg beszéltünk, végig lázasan zakatolt az agyam, ki lehet ez, de a hívás végére sem igen jöttem rá. Nyilán pedig ismerem, ha tudta (az elég szigorúan őrzött) telefonom és még tegezett is... Na jó.Teszek-veszek, megint szól a telefon. Vérellátó szolgálat: nem tudnék-e ma vért adni menni. Istenem, hát én úgy gondoltam, valami jó hírre várok, nem feladatokra...Igent mondtam, nem jó szájízzel, mert H barátnőmnek adtam utoljára vért, akiről az Exitus blogban írtam. De végül is ma ráérek, nincs messze az OVSZ, tudom úgy szervezni a napom, akkor nincs kibúvó....lehet hogy azoknak a fiataloknak van szüksége vérre, akiknek sikerült ma hajnalban fordítva felhajtani a Lágymányosi hídra? Odafele kicsit pityeregve mentem H miatt, az emlékek még túl élénkek.

Azért 3 gondolattal elszórakoztattam magam:

-az első, és elnézést, ha ez malíciózus lesz kissé, hogy természetesen csak nők vannak itt. Circo első törvényét láttam beigazolódni, miszerint ha a szülés a férfiakra volna bízva, már rég kihaltunk volna. A törvényem alapját a fiú és lány gyermekektől és felnőttektől levett vérek kapcsán rendezett cirkuszokból vontam le. Vagy akár saját családomon belül: ha a fiúkat baleset, fájdalom, betegség éri hosszasan babusgatják magukat, teljes szívből sajnálják és sajnáltatják magukat. A lányok szisszennek egyet és kész.

-a másik szórakoztató gondolat az volt, hogy az összes nővér milyen falfehér, ez itt szakmai ártalom lehet, ide csak vérszegényeket vesznek fel dolgozni, nehogy kísértésbe essenek...

-a harmadik pedig, a férfiak renoméját kissé helyreállítandó, megjelent egy egyetlen férfi, BKV egyenruhában, hogy irányított véradásra jött (ez az, amikor direkt valakinek akarsz vért adni) de úgy izgult, hogy hihetetlen. Izzadó tenyerét törölgette szüntelen, amíg várakozott. Drukkoltam neki nagyon, mert megsajnáltam.

Most várod a csattanót, igaz, TALAKE? (bocs, Koloán, ezt elloptam, mert tetszik) Várjuk együtt. Én is várom.