Szerdán, a keddi nyitott alkalom után, este elmondhattam: hát ez nem az én napom volt!
Úgy indult, hogy reggel anyukám telefonált, hogy apu nagyon nincs jól. Utána Guido telefonált, hogy nem kaptuk meg a Bazilikát. Utána már senki sem telefonált, mert a telefonom elnémult, úgy látszik, ennyi rossz hírt ő sem bírt. Elvittem 2 különböző szervízbe, mindenhol azt mondták, megszerelik, de arra számítsak, hogy szoftvert kell frissíteni rajta, és minden adatom el fog tűnni. Ehhez tudnod kell, TALAKE, hogy az én eszem ebbe a kis készülékbe van bezárva. Az összes telefonszám, közte felbecsülhetetlen értékűek, naptár, mikor hova kell mennem, jelentkeznem, intéznem, még a kórházi beosztásom is és persze a fontos szülinapok...Pótolhatatlan veszteség. És aztán este, amikor bementem ügyelni, realizáltam, hogy nincs meg a kulcscsomóm. Amin a 2 kórház orvosi szobái, rendelők, a saját, anyós és saját szülők lakáskulcsa van és nem utolsósorban annak a szobának a kulcsa, ahol aznap éjszakáznom kellett volna...áttúrtam a kocsit, a táskáimat, hazatelefonáltam, ott van-e zsebben, polcon, szekrényben...sehol.
Úgy éreztem, meg vagyok támadva. Annyi minden zuhant rám, hogy egészen megnyugodtam. Igen, jól érted, TALAKE, megnyugodtam. Az az érzés fogott el, ami régen, gyerekkorunkban, ha tönkrement egy gyerekjáték, lefekvéskor kitettük apunak: majd ő megszereli. Teljes bizalommal tettük ki, tudva, hogy ő mindent megjavít. És mindig így is volt. Másnap megszerelve várt minket a játék.
Most este is így éreztem: itt már annyi megoldhatatlan dolog vesz körül, hogy itt már csak az Apukám segíthet, de hát biztos meg is oldja. (
ugye, Macika?) Alig tértem nyugovóra, békében elaludtam. Azt kérded, TALAKE, hogyan, ha nem volt szobakulcsom? Úgy, hogy az Oltalom szárnyai alá vett. Mikor felmentem a 3. emeletre a nappalos kollégát leváltani, nem az a kolléga fogadott, aki szokott. Hanem az egyetlen, akinek rajtam kívűl van kulcsa az orvosihoz, és odaadta nekem kölcsönbe. Másnap rekonstruálva a történteket, mikor láttam utoljára a kulcsomat, visszaértem az origóhoz, felhívtam a Főnővért: igen, itt van, a tied? Naná, hogy az enyém! Felhívott anyukám (a gyerektől kölcsönkért telefonon) hogy apu volt orvosnál és nincs nagy gáz. Felhívott másvalaki, hogy a keddi alkalom után másnap realizálta, hogy meggyógyult a szeme.
Ma, pénteken, felhívott Guido, hogy hívta a szervíz, hogy mehet a telefonomért (amit jövő hétre prognosztizáltak, mert le kellett küldeni Szombathelyre a közép európai Nokia szervízbe) És elhozta, és bár frissítettek szoftvert, az adataim mind rajta, halleluja, valaki gondolkodott és könyörületes volt és letöltötte előtte az adatokat valószínűleg és aztán vissza! És mindezt ingyen, belefért a garanciába, halleluja! (10 000 Ft-ra prognosztizálták amúgy)
Már csak a Bazilika áll a megszerelendők polcon. De az Apukámnak arra is gondja lesz.
