Ahol a lemezeket vettem, a pénztárosnő kéjjel lecsapott az aprópénzemre, amiből már túl sok volt, én meg átengedtem neki készségesen. Mikor azonban következő alkalommal fizetni próbáltam egy szupermarketben, egy ötforintos hiányzott ahhoz, hogy ne kelljen nagy pénzt váltanom. Fiatal (házas?) pár következett utánam a kasszánál, a hölgy volt mögöttem. Látva keresgélésemet, a pultra tett egy ötöst. Meg voltam lepve: «Hogy tudom ezt önnek...» De nem volt más hátra, mint nagyon szépen megköszönni. Mindketten mosolyogtunk.

Te nem tudtad, húgocskám, hogy én a Végtelen Hatalomhoz tartozom. Pontosan ezért esik olyan jól önkéntes, jó szívvel adott segítséged. Nem a kasztot tisztelted meg, egyszerűen adtál, mert adni jó. A Gyönyörűt érzékeltetted velem azon az estén, az ő ingyenes jóvoltát. Profán misztika a Duna Plaza MATCH boltjában. Áldás van rajtad, kislány. Ismerd meg Őt, akiért szíved kiált, halld meg a hangját, merülj mélyre szeretetének tűztengerében.

A fiú (férj?) jóindulatúan követte a cselekményt. Áldás neked is, testvér. Jólelkűek vagytok, de ez mellékes. Tudd meg, láthatatlan villám csapott le abba a pénztárpultba, Istennel találkoztál, és egyedül Ő az, aki számít.

De nagyképű vagy, Koloán. Hanem hát ki ne volna büszke a Csodálatosra, ha egy kicsit is ismeri? Én igazán alig-alig ismerem, és mégis...