Egy afrikai fiatalember üli le magát az asztalomhoz. Sandítok a tányérjára, hogy vajon milyen afrikai jellegzetességet fogyaszt. Hát bizony az becsületes magyar csontleves és tejfölös hogyishívják. (Nem tudom, minekhívják.) Nincs semmi afrikai specialitása. Rácsodálkozom, hogy nini, nagyböjti péntek lévén, én is hústalan menüt eszem. Netalántán negroid barátom is a katolikus böjti fegyelmet tartja? Elhessegetem ezt, mint túl vérmes reményt. Ám az ifjú kannibál hamar véget vet tépelődéseimnek. Sans gêne keresztet vet és egy emberként távozik.

 

Érzéseimet ez a mondat írja le:  „Itt vagytok, fiúk?” Egy erősen Fradi-drukker zongoristától hallottam ezt a kérdést egy budai zenés vendéglőben, amikor valami fradisat játszott és egy emberként megtapsolták.

 

Én is egy emberként lelkesedem. Reggeli misémen kínai hölgyeket áldoztatok, meg a Szeretet barna Misszionáriusait... Itt vagytok, lányok? A pap-unoka Zoja Kozmogyemjanszkaja mondta a németeknek, amikor éppen akasztották: "Engem most fölakaszthattok, de sokan vagyunk Kétszáz millióan! Mindannyiunkat nem tudtok fölakasztani!" A nagy Napoleon is milyen biztos volt benne, hogy kiirtotta a pápaságot, amikor VI. Piusz meghalt – és rövidesen egy másik Piuszt választottak, a nagy Napoleon pedig egy emberként távozott a kis Szent Ilona szigetére... Nem tudom hirtelen, mi hány száz millióan vagyunk... A néger, az egy... a két kínai hölgy, az három... sok, sok, sok! És még én is itt vagyok, félőrült Koloán! Egy emberként felzúgok: „Non omnis moriar!”

 

Itt vagyunk – a pesti főzelékfalóban és az ázsiai börtönökben. Itt vagyunk, szudániak és indiaiak, filippinók és  chileiek, litvánok  és ausztráliaiak, akik egy emberként borulunk le a Szent Test és Vér előtt, és egy emberként követjük Péter – rövidesen megválasztandó – utódát Elementáris erők tartanak össze bennünket. Csak csaholjatok. Nem tudtok mindnyájunkat kiakasztani!