Hajnali, rövid álom. Hazatérek. Hosszú útról, világháború után, mint Pilinszky az Apokrifben. A zsidó rabbi vár. Szép, szakállas arc. Egyikünk sincs egyedül, velem is jöttek mások, vele is van más. Átöleljük egymást és sírunk.

Itt szakad a film, fölébredek. Tény, hogy napok óta az Apokrif és az Utószó sorai jártak eszemben, a vers álomnyelve, nem tudom, miért.

Nem értem én az emberi beszédet,
és nem beszélem a te nyelvedet.

Az álom versnyelvén mindenesetre ki lett mondva, hogy a zsidóság iránti szeretetem nem póz, magamban hordom, a tudat elől is rejtőző mélyvilágban. Ez számomra fontos. És ki lett mondva a remény, hogy a mély egység, amit Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének imádása teremt közöttünk, öleléssé és könnyekké lehet. Szent Edith Stein ünnepe közeledik.