Hittani Kongregáció:

Közlemény Anthony De Mello SJ atya írásaival kapcsolatban

Az indiai jezsuita pap, Anthony De Mello atya (1931-1987) jól ismert számos publikációja alapján, amelyek, különböző nyelvekre lefordítva, széles körben elterjedtek a világ számos országában, jóllehet ő nem adott felhatalmazást ezen szövegek mindegyikének közzétételére. Művei, amelyek majdnem mindig rövid történetek formáját öltik, tartalmazzák a keleti bölcsesség bizonyos érvényes elemeit. Ezek segítségül szolgálhatnak az önuralom megszerzésében, a kötelékek és érzelmek áttörésében, amelyek visszatartanak bennünket a szabadságtól, és abban, hogy derűsen nézzünk szembe az élet különböző viszontagságaival. Különösen korai írásaiban, de Mello atya, miközben bizonyos buddhista és taoista lelki áramlatok hatását árulja el, a keresztény lelkiség határain belül marad. Ezekben a könyveiben az imádság különböző formáit tárgyalja: a kérést, a közbenjárást és a dicsőítést, valamint a Krisztus életének misztériumain való szemlélődést, stb.

Csakhogy már ezeknek a korai műveinek bizonyos szakaszaiban, s még nagyobb fokban későbbi publikációiban, észrevehető egy fokozatos eltávolodás a keresztény hit lényegi tartalmától. A kinyilatkoztatás helyébe, amely Jézus Krisztus személyében jött el, Istennek egy forma és kép nélküli intuícióját teszi, egészen addig a pontig, hogy Istenről mint tiszta ürességről beszél. Hogy Istent lássuk, elég közvetlenül a világra tekintenünk. Istenről nem lehet mondani semmit; az egyetlen tudás a nemtudás. Már a létezése után is értelmetlen kérdezni. Ez a radikális apofaticizmus (tagadáselvűség, negatív teológia – K.G.) egészen annak tagadásáig vezet, hogy a Biblia érvényes kijelentéseket tartalmaz Istenről. A Szentírás szavai csak jelzések, amelyek arra szolgálnak, hogy az embert a csöndhöz vezessék. Más részletekben a szent vallási szövegekről való ítélkezés, nem zárva ki a Bibliát sem, még szigorúbbá válik: azt olvassuk róluk, hogy megakadályozzák az embereket saját józan eszük követésében, érzéketlenné és kegyetlenné teszik őket. A vallások, beleértve a kereszténységet, az igazság fölfedezésének legnagyobb akadályai közé tartoznak. Ezt az igazságot azonban a szerző soha nem határozza meg pontos tartalma szerint. Számára egyszerűen fanatizmus azt gondolni, hogy saját vallásunk Istene az egyetlen Isten. „Isten” itt kozmikus valóságot jelent, amely határozatlan és mindenütt jelen van; Isten személyes természetét a szerző nem veszi tudomásul és gyakorlatilag tagadja.

De Mello atya elismerést nyilvánít Jézus iránt, az ő „tanítványának” vallja magát. De Jézust csak egy mesternek tekinti a többiek mellett. Az egyetlen különbség más emberektől az, hogy Jézus „fölébredt” és teljesen szabad, míg mások nem azok. Jézust nem tekinti Isten Fiának, hanem egyszerűen olyan valakinek, aki arra tanít bennünket, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. Zavart okoznak továbbá a szerző kijelentései az ember végső rendeltetéséről. Egy helyen a személytelen Istenben való „feloldódásról” beszél, ahogy a só feloldódik a vízben. Különböző alkalmakkor azt olvassuk, hogy halál utáni sorsunk kérdése jelentéktelen; csak a jelen élet érdekes. Ezen élet iránti tisztelet jegyében, minthogy a rossz csupán tudatlanság, nincsenek objektív szabályai az erkölcsiségnek. Jó és rossz egyszerűen elménk értékelése, amelyet ráerőltetünk a valóságra.

Az idézettek alapján érthetővé válik, hogy a szerző szerint minden hit vagy hitvallás, akár Istenben, akár Krisztusban, csak akadálya lehet az igazság személyes megközelítésének. Az Egyház, mivel bálványt csinált Isten szavából a Szentírásban, végül kizárta Istent a templomból. Ebből kifolyólag elvesztette felhatalmazását, hogy Krisztus nevében tanítson.

Jelen Közleménnyel, a keresztény hívők javának védelmében, Kongregációnk kijelenti, hogy a fent ismertetett álláspontok összeegyeztethetetlenek a katolikus hittel, és súlyos károkat okozhatnak.

II. János Pál pápa az alulírott bíboros prefektusnak adott kihallgatáson jóváhagyta ezt a Közleményt, amelyet Kongregációnk rendes ülése fogadott el, és elrendelte közzétételét.

Kelt Rómában, a Hittani Kongregáció irodájában, 1998. június 24-én, Keresztelő Szent János születésének ünnepén.

+ Joseph Ratzinger
bíboros, prefektus

+ Tarsicio Bertone, SDB
Vercelli érdemes érseke, titkár

Forrás:

http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/documents/