Kórház utáni lábadozó állapostomban nem kell átmennem gyóntatni, így hallgathatom a Vasárnapi Újságban a Tolcsvay Bélával készült interjút. A harmónia visszanyeréséről, a tündérvilág visszatéréséről, az égigérő fáról beszél. Azt állítja, följutunk az égbe.

Nem igaz. A kórháznakaz intimszféra határait brutálisan semmibe vevő, az emberi méltóságot ágytálba tipró világa után minden idegszálam tiltakozik az önmegváltás illúziója ellen. Az ember tehetetlen és kiszolgáltatott. Egy darabig próbáltam dicsekedni, de elfogyott az erőm és nem maradt más, mint a De profundis, tehetetlenségem beismerése és az isteni beavatkozás várása.

Isten beavatkozott. A főorvos asszony ígérte, hogy a következő hét elején szó lehet hazatérésemről. Csütörtökön közölte, hogy hétfőn hazamehetek. Csütörtök délután berobbant a kórterembe és megkérdezte, nem tudnám-e megoldani, hogy már péntek reggel hazamenjek, mert kell az ágyam. Telefonálni, szervezni kezdtem, és rövid idő múlva két barátom süvöltött be a hírrel, hogy elérték a főorvos asszonynál: azonnal hazemehetek. Pakoltak, engem is becsomagoltak, fülönfogták a zárójelentést. Csütörtök este óta itthon vagyok.

Köszönet az áldozatkész jóbarátoknak, és ezerszeres hála a szabadító Istennek.

Égigérő fa pedig csak egy van: Krisztus keresztje. Az ember följuthat az égbe, ha a fölmagasztalt Úr vonzza oda.