„Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma, – nem volt a Szása csak egy kis cigányleány...” Ez az úttörőktől előszeretettel énekelt dal 10-11 éves koromban mélyen behatolt koponyámba, s szememben megdönthetetlen bizonyítékul szolgált arra, hogx a Szása női név. Brutális sokkot jelentett számomra, amikor kiderült, hogy a Szását környezetemben sokan fiúnévnek tartják, s készek álláspomtjukat életre-halálra védeni.
Egy blogbejegyzésben azt mondtam Vörösmartyról: „Neki a mondatzene fontos.” Mit értettem mondatzenén? Mindenekelőtt a versritmust. Vörösmarty, aki a rímelésben minden további nélkül megelégszik közönséges ragrímekkel, hallatlanul igényesen kezeli a verslábakat. Nemcsak akkor, amikor klasszikus versformában ír, hanem a rímes-időmértékes verselésben is. Nála még nem lebeg szabadon a jambus és a trocheus, minden szótagja szabályos.
De valami mást is jelent a mondatzene.
„Nem volt a Szása egy moszkvai nagy dáma, – nem volt a Szása csak egy kis cigányleány...” Ez az úttörőktől előszeretettel énekelt dal 10-11 éves koromban mélyen behatolt koponyámba, s szememben megdönthetetlen bizonyítékul szolgált arra, hogx a Szása női név. Brutális sokkot jelentett számomra, amikor kiderült, hogy a Szását környezetemben sokan fiúnévnek tartják, s készek álláspomtjukat életre-halálra védeni. Mielőtt vér folyt volna, utána néztem a jótékony interneten, s megtudtam, hogy a Szása uniszex név, férfiak és nők egyaránt viselhetik. Ha férfinév, az Alekszandr beceneve, ha női név, az Alekszandráé. Kutatásaim közben sikerült az említett dalt lenyomoznom a YouTube-on, ami számos nosztalgiát hozott működésbe zsenge ifjúságomból. Azt is megállapítottam, hogy a jó ritmikájú magyar szöveg aligha egy orosz népdal fordítása, sokkal inkább magyar műköltői alkotás.
Az Úrnak 2016-ik esztendejében, május 7-én, szombaton Attila nevű tartótisztem Daewoo gépkocsiján útrakeltünk Zsámbékra, ahol Alma Zond virágzik. Attila még sosem vagy alig autózott Budapesten, én pedig, ha tudom is a fő irányokat, nem is sejtem, mit mikor hova. Én nem találtam meg a térképet, Attila pedig megelégedett azzal, hogy egy GPS nevű lidércet cipeljen magával. A Mamutig rendben mentek a dolgok, de ott elkeveredtünk. Alma Zondilla végsőkig kiáltott a telefonba, de én se a kijelzőt nem láttam a napsütéstől, se a hangot nem hallottam a lidérc rikoltásaitól és a forgalom zajától. Elmentünk így Budakeszi helyett Budaörsre, ott megtekintettük a fő nevezetességeket, így jutottunk Zsámbékra. Zondalma csodálatos háziasszony, nem tett szemrehányást, amiért körültébolyogtuk a Tejútrendszert. Megmutatta a Keresztelő János parancsnoksága alatt álló, vasárnaponként megtelő plébániatemplomot, majd a készülő házat.
Irhatnám, hogy Mirabel, az egy szép női név. De nem lehet, mert a "b" kék, és Miradel barna, neki a barna "d" jár. Nem adriai tündér, hanem Fekete tengeri sellő.
Amikor a ferences templomigazgató közölte, hogy cigány hölgyet szemelt ki takarítómnak, nevetve mondtam, hogy ez nekem igazán nem probléma. Aki a Zsebpagoda korábbi bejegyzéseit olvasta, tudni fogja, hogyan szerettem meg a roma környezetet a Józsefvárosban. Cigány bűnözés bizonnyal létezik, na de létezik perui bűnözés is, mégse haragszom Lima Rózsájára, létezik tanzániai bűnözés is, mégse haragszom Tanzániára. Ha valaki sokat kibír, annak óvatosan megsúgom, hogy létezik magyar bűnözés is, mégse szeretném, ha fekete mellényes hadcsapat mennydörögne utcáinkon, tiltakozva a magyar bűnözés ellen. Mire való a rendőrség?
Egy az Isten – ez az unitárius hitvallás a címe Jókai regényének, amely a torockói unitáriusokat dicséri. Mintha mi, szentháromsághívők, több istent vallanánk. Mint politeistákat támad bennünket az Iszlám Állam is, halálos fenyegetésekkel, melyeknek eddigi gyilkosságaik adnak nyomatékot.
A kereszténység teljes szívből vallja az Ószövetség monoteizmusát. Csak egy Isten van. Nem lehetséges több Abszolútum, nem lehetséges több Végtelen. Ahhoz, hogy több legyen az egyikben kellene lennie valami olyannak, ami a másikban nincs.
A Bakhita-film nagyon tetszik nekem. Néhány szót mondanék mégis az egyetlen dologról, ami nem tetszik.
A kis Bakhita, miután találkozott egy hatalmas hímoroszlánnal és az nem bántotta, a törzsi varázslóhoz megy és néhány madártollat visz neki ajándékba. A varázsló azt mondja a kislánynak: „Az oroszlán rád ismert. A természet szelleme van veled. Te kivételes lény vagy.” Egy kis nyakba akasztható erszényt ajándékoz a gyermeknek, amit az rabszolgasága idején is őriz, mint szerzetesnő is megtart és halála előtt egykori gazdája lányának, az akkor már családanya Aurorának ajándékoz. „Rád hagyom az egyetlen tárgyat, amim van. Egy nagyon bölcs ember adta nekem. Nem tudtam, mi van benne, de most már tudom. Szabadság.” Pogányul hangzó mondataihoz a film még néhány kereszténynek hangzó mondatot fűz, de az olvasó nem tudja elfojtani érzését, hogy az író eredeti szándéka szerint Bakhita kiválasztottsága ősibb, mint keresztényége, ő a „természet szellemének” kegyeltje.
Ugye ismeritek Szent Bakhitát? Már akkor megigézett a mosolya, amikor még semmit se tudtam róla, csak egy idős szerzetesnő fotóját láttam. Olvasva ezt-azt, megpróbáltam versben összefoglalni őt, valahogy úgy, ahogy Harsányi Lajos foglalta össze szonettben a szenteket. A szonettforma persze korlátoz, különösen a szigorúbb, négyrímes változatban.
Bakhita
figyeltem a felhőket és a fákat
mögöttük ott lobogott a titok
áru voltam mint egy fekete állat
és szót fogadni korbács tanított
Itáliában apácaruhákat
láttam suhogni - zúgtak klastromok
az arcotokban leltem meg hazámat
egyetek engem én kenyér vagyok
tudom a titkot az tanít nevetni
tudom a titkot az tanít szeretni
osztogatni a szudáni napot
egyetek engem én kenyér vagyok
tudom a titkot mint előttem senki
hogy a pokolban örökmécs ragyog
Ér valamit ez a vers, de nem voltam vele igazán elégedett.
A Hagiosz levelezőlistán előkerült a Toronto Blessing témája. Itt, a listán kívül próbálom összefoglalni mondanivalómat a témáról, anélkül, hogy ezzel a további diszkusszió útját el akarnám vágni. Amit kifejtek, nem az Egyház hivatalos tanítása, csak személyes teológiai álláspontom.
Amikor a botrányos „Toronto” jelenségekről hírek jöttek, intenzíven foglalkoztam a témával. Ennek legalább tíz esztendeje, ma már nem vagyok naprakész, de kiérlelt véleményem van. Mindenekelőtt eszembe jutott Efraim testvérnek, a „Kései esők” szerzőjének álláspontja Isten botrányos szeretetéről.
Megtanultuk, hogy a hatnapos teremtéstörténetben nem szabad a teremtés mikéntjének leírását látnunk. Nem tanít csillagászatot, geológiát, plaeontológiát. Ezekben az ókor emberi (nem egyszer mitikus) ismeretanyagára támaszkodik, Amit tanít, az mítosztalanítás és teológia. Mérhetetlenül fontos igazságokat mond el az ókori ismeretvilág képeibe öltöztetve.
Meg kellene tanulnunk azt is, hogy a bibliai eszkatológia nem a mindenség beteljesülésének forgatókönyvét nyújtja. Képekben beszél, amelyek az Ószövetségből és a kortárs kultúra ismeretvilágából származnak, s ezekbe öltözteti az ítéletről és az új égről és új földről szóló – szintén mérhetetlenül fontos – üzenetét.
Nagy nehezen sikerült fölfognom, merre van a Spar bolt Vácott. Kivonszolván magam, valóban olyan boltot találtam, amely a lehető legjobban megközelíti a civilizációt. Kaptam is mindent. Hazafelé azonban eltévedtem. Meg akartam kérdezni egy gentlemant, de keresztülnézett rajtam. Nocsak. És ez még kétszer ismétlődött. Végülis találtam útbaizagítást, Isten áldja meg azokat, akik szóbaálltak velem. És azokat is, akik nem. Nyilván goaregnek hatottam. Úgy nézhettem ki, mint Weöres:
Iszaptól csapzott a hajam
és lucskos tűzben égek.
Végre gyönyörű napfény! Ma kint voltam a hétkápolnai Mária neve búcsúban. Ha ez beköszönt, egész Vác odamegy, olyannyira, hogy a székesegyházban elmaradnak a délelőtti misék. Csak a reggel 8 órás szentmise volt megtartva, azt is én tartottam, a plébános, Varga Lajos segédpüspök atya meg gyóntatott. A búcsúban aztán én gyóntattam. Kint a szabadban, egy széken, sok más paptársammal együtt. A cigányok folyamatosan mászkáltak a tömegben. Legkedvesebb emlékem egy pöttöm cigány kislány, aki rámnevetett, ahogy eljött előttem, és a kezével is integetett.
Vác definíciója: a hely, ahol vagyok.
Hogy érzed magad Vácott? Ilyeneket kérdeznek, olykor más helyhatározóraggal.
Mint hal a szárazon. Magyar mondás szerint: mint macska a köszörűkövön. Még találóbb magyar mondás szerint: mint kutya a kútban.
A váciak ebben nem hibásak. Legendába illően kedvesek, jóindulatúak, szolgálatkészek. Misi, a csacsi is barátságosan néz rám nagy, tiszta szemeivel, régi szamár az új szamárra
Csupáncsak éppen kínnal dolgozom föl környezetem megváltozását. A neuronok sztrájkolnak.
Önéletraz
Vitt egy fantaszta szenvedély,
hány bugyrát jártam be a mély
Világhálónak, nem tudom,
s kikötöttem a Facebookon.Végállomás? Azt nem hiszem,
volt egyszarvúm, van tigrisem,
időnként hazám lett Szudán
s időnként víz volt a Dunán.Most éppen Vácra költözöm,
utánam, hej, a vízözön,
van kofferom, van Istenem,
lángcsóva, boldog végtelen.
Debrecen csapatai megverik a rácokat és elhódítanak tőlük egy kerekes ágyút meg egy „török muzsikát”. Kiderül, hogy a rácok szövetségeseik lettek volna, így hát vissza kellene adni nekik a kerekes ágyút és a török muzsikát, ám ők inkább megtartják mindkettőt.
Jókai ezt így adja elő:
Ami pedig azt a követelését illeti az aradi várparancsnoknak, hogy azt a kerekes ágyút, meg azt a török muzsikát tevéstül együtt, ami a rác csapat tulajdonát képezte, ne sajnáltassanak visszaszolgáltatni: no, azzal éppen jó helyen kereskedett! Debrecen nem bibliai cethal: amit az egszer begyomrozott, beszélhet az már, hogy ő ilyen meg olyan Jónás próféta, nem jön az onnan ki többet! (Egetvívó asszonyszív III/1.)
Jókai tollából úgy folyik ez a tündöklő irónia, mint csap a vízből.
Reggeli közben azon tünődöm, hogy van angolul a mássalhangzó. A magánhangzó megvan, de a mássalhangzó elreltőzött szürkeállományom labirintusában. Bizony ez rettentő "Malvin" Csak ez a szó jön az agyamba: rodent, de akárhogy forgatom, az rágcsálót jelent, nem mássalhangzót. Mélán rágcsálva vajaskenyeremet, őrangyalomat kérem, hogy juttassa eszembe a mássalhangzót. Persze föllázad a lelkiismeretem, szabad-e egy magamfajta léha Rejtő-bolondnak szívességet kérni Istent sugárzó barátainktól. Biztos rágcsálni hagy még, gondolom igencsak mélán.
Vagy félórát gondolkoztam azon, hogy hívták Kalliszt atyát. Miután eszembe jutott, hogy Kalliszt atyának hívták, hallottam egy történetet.
Egy idős hölgy meghívja két barátnőjét. Mivel tudja magáról, hogy erősen szenilis, listát készít azokról a dolgokról, amelyekről nem szabad megfeledkeznie. Beszélgetés közben megnézi a listát, s ez a szó áll a tetején:
Kávé
Kisiet és hozza a kávét. Barátnői jóízűen kortyolják. Miután leszedte a csészéket, megint megnézi a listát. Megint csak az áll legfölül:
Kávé
Hozza ismét a kávét, a barátnők megköszönik és jóízűen elfogyasztják. Mikor harmadszor is megnézi a listát, még mindig azzal kezdődik:
Kávé
Harmadszor is kávét hoz, a barátnők élvezettel megisszák.
"Kedves Gábor atya!
Tegnap este is ott voltam az esti misén! Hihetetlen vagy! Látok egy idős embert, aki betipeg a templomba, és én azért imádkozom, hogy ma se botoljon meg a lépcsőn.
Azonban néhány perccel később már eszembe sem jutnak hasonló gondolatok, mert amint elkezdesz beszélni, nyoma sincs az öregségnek. Tegnap is magaddal ragadtál és nem tudtam másra gondolni, csak a te szavaidra."
Na tessék! A levélíró egy roma hölgy, aki hittanosom volt. Most ne legyek beképzelt?
(Talán inkább ne, valami azt súgja...
árvíz
itt fickándoznak és nyerítenek
a moszatfejű tengeristenek
útjainkat az óceán elállta
buja najádok hívnak a halálbajól verjétek le a cölöpöket
a ködben Isten sírása remeg
vízirémek éhes fogsora tátog
szívós asszonyok cipelik a zsákot
Most már blogban fogalmazom új verseimet:
Hello Dear,
nevem Mária, láttam a profilodat ma (facebook.com)
és kezdett érdeklődni, hogy Önnel a kapcsolatot, kérjük, ha érdekes, hogy ismer engem,
kérjük vegye fel velem e-mail címét
hogy Én is mondani, többet magam, és én is valami fontosat kell mondanom,
kérjük lépjen kapcsolatba velem a közvetlen
a postaládájába. kérlek, ne írj be (facebook.com) Lehet, hogy nem ellenőrzi újra ... Üdvözlettel, Mary
No igen. Édes anyanyelvünk.
Szeretem Jókai humorát.
A Cigánybáróból idézek.
Csendereli Amhát pasa, a vezér ott pihent meg a botsinkai kastélyban. Gáspár úr váltig is biztatá, hogy üssön már a császáriakra; de az éles eszű pasa azt felelte rá:
– Édes fiam, ha rájuk ütök, akkor vagy én verem meg őket, vagy ők vernek meg engem.
Nemde pokoli? Többet nem magyaráz a pasa.