Rátévedtem a Facebookra, ott pedig találtam egy linket Orbán Viktornak az EU Parlamentben mondott beszédéhez. Érdekelt, meghallgattam, a rákövetkező hozzászólásokkal együtt. A látvány meglepett. A baloldali (szocialista, liberális, zöld) képviselők sakálokra és páviánokra emlékeztettek. A konzervatív képviselők inkább nyugalomba vonult rinocéroszokra. Barroso egy operaénekesre Mefisztó szerepében. Az állatsereglet közepette Orbán Viktor tiszta, becsületes arca olyan volt, mint a mosoly országa.

Elnökségi programját udvarias helyeslés fogadta, de aztán (vagy éppenséggel azonnal) következtek a támadások a magyar médiatörvény ellen. Anélkül, hogy a törvény legcsekélyebb ismeretéről tanúskodtak volna, a baloldali képviselők komikus gesztikulálással előadták, amit szabadkőműves atyamestereik a szájukba rágtak. Orbán nyilvánvalóvá tette, hogy ha valami a magyar törvényben nem felel meg az EU normáinak, azt meg fogjuk változtatni. Ezzel minden vita alól kihúzta a talajt, de a támadás folytatódott, egy kofa-veszekedés szintjén. A leggyalázatosabb a megszorító csomagjáról nevezetes Bokros Lajos volt. aki gátlás nélkül  adta elő a magyar belpolitika kérdéseit, amelyek nem tartoznak az EU Parlamentre. A konzervatív képviselők bágyadtan védték a magyar politikát.

Végre szólásra emelkedett Orbán. Rendkívüli szónoki adottságaival percek alatt az állatsereglet fölé magaslott, kimutatva a vádak abszurditását. Aztán megragadta a legalkalmasabb retorikát: a magyar nemzetre nézve sérelmes a diktatúra vádja. Szenvedélyesen tiltakozott a sértés ellen. Az állatfarm zúgott, morajlott, a magyar miniszterelnök villámlott és mennydörgött. Büszke vagyok rád, Viktor.

Továbbra is az Unió híve vagyok. De az EU Parlamentnek nem ártana egy ördögűzés. Sajnos, azt hiszem, nem is használna.

Isten, áldd meg a magyart.