Halálos kimerültségben vonul a légió, reménytelennek látsztik, hogy útjuk célját elérjék. Ekkor az Előretolt helyőrség főhőse szájharmonikázni kezd, mire Kréta, a hülye közlegény, nagyot rikkant, és a maga idióta módján énekelni kezdi a légió tréfás dalát: „Le sac, ma foi, toujours au dos...” A század lassan bekapcsolódik a dalba, végső erejével énekel és menetel... Célba érnek.

Ma foi, a hülye Kréta tetszik nekem. Valahogy ezt érzem hivatásomnak: a bohóc álarca mögött képviselni a törhetetlen reményt, hogy míg bolond dalaimat éneklem, az emberek célba érjenek.

Igaz, Krétáról később kiderül, hogy a titkosszolgálat tisztje. De hát én is tisztje volnék a Titok szolgálatának, vagy mi?