Többször írtam már erről, de újra és újra elbűvöl, így újra és újra ki kell írnom magamból.  

Felvittem a Normafára a gyerekeket síedzésre. Lefutván a magam kis fél óráját, beülök a kocsiba mielőtt átfagynék, remek hely és idő imádkozni. Közben újabb és újabb szülők érkeznek gyerekekkel. Többnyire apukák. A visszapillantókból nyomon követem az eseményeket, anélkül, hogy az én jelenlétem változtatna bárki viselkedésén. Mondom a rózsafüzért, közben a jobb szélső visszapillantóban megjelenik 2 aprócska gyermek lábbal hajtós motoron. Utánuk egy kopaszodó, semmi különös apuka. Rászól a kislányokra: állj! Valóban, ha továbbmennek, kigurulnak a keresztbe jövő úttestre. Lánykák megállnak, apuka magától értetődő gondoskodással megfogja őket, s szépen egyetértésben átbaktatnak az úton.

Kis idő múlva egy újabb kocsiból emel ki egy újabb apuka egy újabb gyereket. Óvatosan kiemeli és óvatosan leállítja a földre, pedig már nem is olyan kicsi ez a gyerek. Utána hosszas perceket tölt el azzal, hogy a sál, sapka és kabát közti réseket gondosan kitöltse, nehogy a hideg bekússzon.

Ismét egy apuka, két gyerekkel. Az úttest előtt kezét nyújtja és a gyerekek rögtön belecsúsztatják mancsukat apjuk tenyerébe. Átmennek az úton. Középen egy nagy, mellette két rábízott kicsi. Köztük a feltétlen bizalom. Olyan egyszerű, olyan természetes és számomra mégis olyan felkavaró. 

Nem tehetek róla, de mindig a gondoskodó Atya képe jelenik meg szemem előtt. Ha ezek az apukák, kövérek és soványak, kopaszok és hajasok, fontoskodók és jelentéktelenek, ilyen gondoskodóan, féltő aggodalommal, szeretően figyelik gyerekeiket és óvják őket minden lehetséges veszélytől, akkor hogy veszi körül a mennyei Atya az ő gyerekeit?

Ahogy nézem a visszapillantót, már nem a jelentéktelen apukát látom, hanem a mennyei Atyát, ahogy óvón utánafut a gyermekének, ahogy óvja attól a veszélytől, amit a gyerek nem is érzékel, ahogy karjára veszi, ahogy igazítja a ruháját, nehogy megfázzon, és felkavarodik a szívem, elindul a könnyem, megdöbbenek és szégyenkezem minden bizalmatlanságomért.