Gyermekgyógyászatban biológiai mintát nyerni a kis páciensektől nem olyan egyszerű, mint a felnőtt betegek esetében. Nem úgy van ám, hogy na akkor tessék egy kis mintát adni, 2 perc, kész, hanem minden kreativitásodat be kell vetni. Nem a vérvételről beszélek, az nem tragikus*, leszámítva egy-egy esetet. No de vizeletmintát nyerni, hát ember legyen a talpán, aki egy vidám egyévestől szerez egy kis anyagot...Ma egy helyes fiatal anyuka jött a kisdedével. Asszisztensem -ma sem- volt, így anyukával ketten ugrottunk neki a témának. A vérvételen hamar túl lettünk, anyuka kifejtette, hogy a harmadik gyereknél már nem hatja meg egy kis sírás. Gyerünk! Ő fogta, préselte és tartotta, én szúrtam. Kis sírás és pikkpakk túl lettünk rajta. Aztán pisi zacsi elő, felragasztás. Először a popsikrém eltávolítása, amit épp azért találtak fel, hogy jól bezsírozza a környéket és az égvilágon semmi ne tapadjon a bőrre. Aztán a zacsi felragasztása. Óvatos visszapelenkázás. A rutinosabb dedek már ilyenkor tesznek egy ügyes kis mozdulatot, mellyel a zacsi már el is tűnik a pelus mélyén. Van olyan kisded is, aki vidáman hunyorít rád és amikor kibontod a pelust, hát minden pisis, de a látszólag éreintetlen, mozdulatlan zacskó csontszáraz. Anatómiai rejtély, hogy tud így mellépisilni. Új zacsi, várakozás a folyosón, gyerek rohangál, anyuka utána a cumisüveggel, mert azt tanulta biológiából, hogy ha a gyerek megtelik, előbb-utóbb ki is ereszti. A gyermek persze élvezi az új játékot, ő elöl, anya utána és amikor látja hogy anya kimerül, kegyesen hörpint egyet a cucliból, de  éppen csak azért, hogy anyának el ne menjen a kedve a további játéktól. A folyosón várakozók persze kiválóan szórakoznak és titkon a dednek drukkolnak. A harmadik letornázott zacsi utána következik a 2. állomás. Anya alul lepucérítja a kisdedet, várja, hogy a hideg megteszi a hatását, ugrásra készen áll egy kis pohárkával az elgondolkodva ácsorgó kisded mellett, aki épp azon fondorkodik, milyen új játékot lehetne ebből a helyzetből kihozni. Nem részletezem, ügyesek, kreatívak szoktak lenni. 3. állomás, anya bejön a rendelőbe, felállítjuk a csap mellé a gyereket és csurgatjuk a csapot. Pohár készenlétben, reflexek kihegyezve. A gyermek biztos benne, hogy ez a nap az ő napja, ilyen nagyszerű játékokat ennyi felnőttel még sosem játszott. És ma feltaláltuk a spanyolvigaszt! Gyerekről ruha le, mosdóba beállítjuk (nagyon drukkoltam, hogy ne szakadjon le a mosdó) kis melegvíz és nyert ügyünk volt. Mi felnőttek egyesült erővel átvertük a kis hamiskás egyévest, aki végig szánakozóan és elnézően mosolygott ránk, és élvezte az extra pancsit, amiről  úgy érezte, bőven megszolgálta, hiszen egész délelőtt elszórakoztatott egy egész folyosónyi felnőttet és gyereket. * Eszembe jut K., az a robusztus alkatú 4-5 éves forma kisfiú, akinek krónikus betegsége miatt kellett rendszeresen vért venni. Ő, amikor megérkezett,  vidáman kivágta a kezelő ajtaját, örömmel egyesével végigköszöntött mindenkit, hiszen jó ismerőse volt mindenki, de aztán, amikor a vérvételre sor került, rúgkapált és visított. Jó erőben volt, úgy kellett többünknek lefogni. Ő pedig kiabálta: hagyjatok, hagyjatok, hát itt kell ilyen fiatalon meghalnom! Ő is tudta, mi is tudtuk, hogy ez egy kötelező játszma, hiszen mihelyt elengedtük, abban a pillanatban már újra mosolygóssá vált és mutogatta kis kincseit. De ez a visongatás hozzátartozott az élet folyásához, mi néha a nevetéstől nem tudtuk megszúrni, ő pedig látta, hogy ezzel jól elszórakoztat minket, hát volt mindig műsor. Ne hidd, hogy kőszívűek voltunk, szerettük őt és ő is szeretett minket.