Amikor kifelé jöttem a Balatonból, a sekély vízben két 4-5 év forma kislányon akadt meg a ismét szemem. Már napok óta figyelem őket az apukájukkal együtt. Most épp' mindketten egy-egy úszódeszkán hasalnak, izgatottan viháncolva. Nem messze tőlük egy negyvenes férfi áll négykézláb a vízben, fújtatva, mormogva, mint óriási fóka. Lassan alámerült mint egy krokodil és a víz alatt közelíti kislányait, akik boldogan izgalommal lesik a vízfelszínt, vajon apjuk hol merül fel. Velük együtt pásztázom a csendes felszínt, izgalmuk rám is átragad. És akkor hirtelen megjelenik, lányok sikítanak, menekülnek. A férfi-amennyire ez egyáltalán megítélhető- trendi hajzatot visel. Elképzelem a munkahelyén, ahol öltönyben, drága arcvízzel meghintve, szépen megborotválkozva idegesen tárgyal. Most pedig újra alámerül, a víz alatt aláúszik az egyik úszódeszkának és hátával kiemeli azt a vízből, a kislánnyal együtt, akik kacagva pottyan a vízbe. Apuka legalább annyira élvezi a játékot, mint ők. Teljesen belefeledkezve fújtat és szörcsög, képzeli magát cápának, vagy éppenséggel krokodilnak. Most éppen olyan, mint a kislányai, éppen úgy élvezi ő is a hancúrozást. Teljesen belefeledkezett. Tetszik nekem, hogy így el meri és bírja engedni magát. Tetszik nekem, hogy ennyire élvezi. Kisgyerek lett ő is egy kis időre.  Meglátom benne az embert, ha érted, mire gondolok. Meghat.

Később láttam egy hosszú hajú, lófarkas apukát is, amint 2 apró lányát gyöngéden, finoman felültette a hintára s a 2 hintát egyszerre óvatosan lökni kezdte. Tudom, hogy már írtam erről, sokszor, az apai szeretetről. Lenyűgöz újra és újra. Itt van ez a két férfi, egyik inkább polgárpukkasztó hippi külsejű, a másik kemény üzletember kinézetű, lehet, szóba se állnának egymással. Pedig van, ami közös bennünk, az, hogy egyforma gyöngédséggel, türelemmel és szeretettel hajolnak le ivadékaikhoz. Ez az a szívbe írt törvény, nem?