Utolsó nap.

Visszatérve Stockholmra, igaziból az nagyon érdekes, hogy 14 szigetre épült, (amúgy 220 000 szigetük és 90 000 tavuk van) és a szigetek oly módon vannak úttesttel járdával, sínnel összekötve, hogy abszolút zavartalanul haladhatsz egyikről a másikra, szinte észre sem veszed. A mai nap a csavargás jegyében telt. Megfigyeltem, hogy a házak színe olyasmi terrakotta színű, mint Rómában, és mégsem, mégsem tetszik, még sincs meleg hangulata, rá nem tudtam jönni, miért.

Azt is megfigyeltem, hogy a svédek ha találkoznak, nem puszilkodnak és nem kezet fognak, hanem megölelik egymást. Ez olyan különös számomra. Azt is megfigyeltem, hogy a bemondónők szinte kivétel nélkül barnára festik a hajukat, itt így tudnak kitűnni. És azt is, hogy a svédek lusták szinkronizálni a külföldi filmeket, szinte mindegyik feliratos, így számunkra is követhető volt.

A délelőtt egy részét a kötelező ajándékok beszerzésével töltöttük el, rénszarvasos sapkára vadásztunk, de az nem jött össze, úgyhogy maradt a cigirágó (mekkora kincs volt ez gyerekkoromban!) és a hamburgert formázó gumicukor. Utána kibuszoztunk a Karolinska Intézetbe, ahol azt a feladatot kellett teljesítenem, hogy fényképezzem le a könyvtárat. Odaértünkkor láttuk, hogy a temető rögtön szemben van a Karolinskával - hja, a svédeknek sem sikerülhet mindig minden….Tök könnyen bejutottunk a könyvtárba , de mint utóbb kiderült, nem jó helyen jártunk, mert én a Karolinska Kórház könyvtárát fotózgattam és az Institutét kellett volna. Csodálkoztam is, hogy a világ egyik leghíresebb, legnagyobb könyvtára ilyen kicsi és ilyen kevéssé őrzött…

Aztán elmentünk misére, és megint próbáltuk kitalálni, mi lehet az olvasmány és az evangélium. Abban állapodtunk meg, hogy a Prédikátor könyve lehetett a minden csak hiúságos rész az olvasmány és a János A. variáció: börtönből kérdezteti Jézust, ő-e a Messiás, vagy pedig B. rámutat Jézusra, íme az Isten báránya. Holnap otthon megnézzük az Igeliturgikusban. Mise után kivonatozunk  kongresszusra, hogy a jól megérdemelt ebédet magunkhoz vegyük, majd kerestünk egy parkot sziesztázni. Kissé hűvös volt, úgyhogy hamar felkeltünk és már csak lődörögtünk cél nélkül. Igaziból nem szeretem azt, amikor tudom, hogy mindjárt indulni kell és addig még jaj, mit is csináljunk. Így aztán kimentünk a buszpályaudvarra és felszálltunk egy korábbi buszra, amely egy jó messzi reptérre volt hivatott kivinni minket, úgy 100 km-re Stockholmtól a Skavsta-ra.

Útközben az autópálya közepén egy szerencsétlen srác egyszer csak rájött, hogy rossz buszra szállt, úgyhogy némi huzavona után a busz lement egy kisvárosba és kitette. Nagyon sajnáltam szegényt, tisztára leizzadt az idegességtől, remélem sikerült elkapnia a járatát az Arlandán. Mi pedig most itt ülünk az erdő közepén egy olyan parányi reptéren, hogy Guidó csak nevetett, mikor meglátta, családi reptér, mondta kissé gúnyos felhanggal, de mivel Feriheggyel mi sem ugrálhatunk olyan nagyon, azért megfeddtem. Most már magyar szót is hallok, de jó, hazámfiai, akik ismerik a magyar dörgést…Isten veled Svédország, szép volt, jó volt, de nem fogunk sírni utánad. Otthon már vár a kis puha IKEA ágyam IKEA paplannal és IKEA párnával és IKEA huzattal….