Másnap reggel üzembe lépett a zuhany. Mi ugyan próbáltunk megmosakodni este is amolyan cicamosdással, de nem fogom fel miért, de az angolok még mindig ott tartanak, hogy külön hideg csap, külön meleg csap a mosdón 20 centire egymástól, langyos víz nincs, vagy megégsz, vagy megfagysz, így mosakodj. Szóval nem volt egyszerű a mosakodás. Reggel viszont megcsodálhattuk a zuhany előtt az angol pizsamákat, úgy látszik, épp’ fürdős napjuk volt némelyeknek, nekünk meg megint fürdős napunk volt. Reggeli igen-igen szerényre szabva, de legalább forró tea volt.

Egy olyan nő ült le mellénk csinosan, aki 8 gyereket nevelt fel, mikor kiderült, hogy mi vagyunk a magyarok (ez előbb utóbb mindig kiderült, standard kérdések voltak, hogy hogy kerültünk ide, és ők kiket ismertek Magyaro-ról) Ez a nő ki se tette a lábát soha a monarchiából, útlevele sincs, mint mondta. Mikor mondtam neki, hogy 8 gyereket felnevelni az egyenes út a mennybe, akkor nagyon örült. Én ezt Koloántól tanultam, ő meg a Bibliából, úgyhogy stimmelhet a dolog. Elmondta, hogy egész életében a templom, iskola és otthon háromszögben működött, de aztán kiderült, hogy van munkahelye, ahol Jánossal dolgozik együtt-szépen tisztán ejtette ki a János nevet- és kedveli Jánost, mert mindig jókdevű, vidám. Reggeli után tanítás, persze még puszi puszi Anne-nel a szomszéddal, aki rögvest leírta a címét és telefonszámát, (incoming calls only).

Gondolkodom, a lelki részéről a dolognak mennyit írjak, volna mit, de át kell rostáljam, mi az amiről írhatok, mi kevésbé nyilvános. A tanítások átütő erejűek voltak, hittel teliek, csak néhány mondat róla dióhéjban, például, hogy igenis sokra vagyunk hívva, talán egy külön blogban összefoglalom majd, most csak annyit, hogy ne adjuk el egy tál lencséért az örökségünket, amire hívva vagyunk, ne kössünk alkut a világgal, legyünk radikálisak, mert mindaz, amire Isten hívott, összemérhetetlenül több, mint bármi, amit a világ kínálni tud, ahhoz képest minden szemét. (erről az jutott eszembe, amikor Avilai Szt Teréz írja: ha az emberek tudnák, milyen lépcsőfokok vannak a mennyben a boldogsági szintek közt, a világ minden szenvedését magukra vállanák, hogy egy szinttel feljebb kerüljenek)És ha majd meghalunk, Isten levetít rólunk magunknak egy csodálatos filmet és aztán ezt mondja: látod, ezt képzeltem rólad, erre hívtalak, ez lehettél volna. És persze rengeteg, rengeteg tanúságtétellel megerősítve mindez Isten vezetéséről, hangjáról, csodáiról, úgyhogy „nemde lángolt a szívünk” az első pillanattól. Amiről már a karizmaiskolában is volt (és lesz!! gyertek! ) szó, hogy minden ígérete igaz Istennek és valóban ki is próbálhattuk megint. Guidó mellett meggyógyult egy langaléta postás, kölyökképű, rögtön megkedveltem, mikor azt mondta, hogy I work for the royal mail. Cuki! Nem postman, hanem a worker for the royal mail. Azért az egészen más! Tudom ugyanakkor, hogy levélkihordó, mert mondta másnap, hogy azért örül, hogy meggyógyult a térde, mert így egész más lesz az utcákat róni és vinni a leveleket. Komolyan, rögtön a szívembe lopta magát.

Én egy Liz nevű nővel voltam először párban, nagyon jó volt vele. Később beszélgettünk is, a férje Gerry, mindketten tanárok, 5 gyerek, azért nem semmi ez sem, de a gyerekeik nem hívők, talán az az egy még, aki nem jár még egyetemre, de az egyetem egészen elrontja a gyerekeket. Amúgy szerintem már sokkal korábban elromlanak, egészen más ott az iskolarendszer, követelmény-, és fegyelmi szint. Damian azt mondta, hogy a katolikus iskolába járó fia 400 iskolatársa közül 4, azaz 4 jár misére rendszeresen. Ehhez képest mi tök jól állunk, sőt Stockholmhoz képest is (l. Stockholm blog) komolyan, ahhoz képest, hogy kommunista ország voltunk, egészen jól állunk, ha az ilyen, olyan imaszövetségekre, országért való imákra, böjtökre, vagy akárcsak a budaörsi vasárnapi misékre gondolok. Félelmem viszont az, hogy futva követjük a nyugatot ebből a szempontból is.

Ebédre kimentünk a faluba, ahol egyébként rengeteg nihilista italozó, verekedő, hangoskodó bandákat láttunk, akikről lerítt a lelki nyomorúság. Hát lesz dolga a CL-nek, van itt kit megszólítani. Már előző nap kinéztünk egy kis fish and chips boltocskát, ugyanis amikor mi a helyi Spar-ben megvettük a betevő zsemlét és yoghurtot előző este, akkor minden angol épp ebben a kisboltban tömörödött, így azt gondoltuk, kipróbáljuk ezt a nemzeti eledelt. Guidó kért is 2 adagt f’n chipset, erre a markunkba nyomtak újságpapírba bugyolálva 2 akkora adagot, hogy sztem a súlyuk az 1 kg-t meghaladta, úgyhogy az egyik adagot rögtön a pont a sor végére beálló Carol és Stephen markába nyomtuk, akik tök meglepődve, de örömmel fogadták. Carol kérdezte, mi van a gyerekekkel, mondtam, hogy Kórócska sírt tegnap este, amikor telefonáltunk, mire megjegyezte, hogy healthy girl, eleinte nem értettem, de aztán rájöttem, mire érti és büszke lettem, hogy Kórócska sír, pedig előtte inkább idegeskedtem rajta. Ketten Guidóval nem bírtunk az egy adag f’n c-szel, tök olajos volt, majd’ meghaltunk, mire megettük, még úszkált az a hal körbe-körbe egy darabig a gyomrunkban, mire végre elcsitult.

Persze volt mise, Szentségimádás, mint minden nap, aztán sor került a legcikibb workshopra, amitől előre be voltunk tojva: ismeretszava szekció. Működik, mondja Damian, Isten mindenkinek megadja a Lelket, ha kéri, hát kérjük, és ne féljünk, hiszen ez az ígéret, de bele kell jönni, mint a biciklizésbe, hol jöjjünk bele, ha nem a katolikus közösségben…Na jó, mondom, nincs vesztenivalóm, végülis nem tökidegen számunkra a téma. Keressünk magunknak valakit, a saját nemünkből, akit még nem ismerünk. Ez nem volt nehéz Guidónak és nekem itt a messzi Angliában, hozzám odajött egy 70 körüli nő, Sheila nevű. Szokásos kérdések, á, mi vagyunk a magyarok, az ő nővére a kommunizmus alatt Bp-n szolgált a követségen, ő is volt itt 2 hetet a 70-es években, Bp gyönyörű, na jó, vágjunk bele. Damian elmondta a feladatot lépésről lépésre, ki kezdi, kérdezte,  Sheila feltette a kezét. Ok, ennyi ideig hívod a Szentlelket, aztán imádkozd át, melyik területen érzel kapni ismeretszavát, írd le, aztán írd le konkrétan mi az, aztán add oda a társadnak és kérdezd meg tőle, jelent-e ez neki valamit, van-e értelme. OK. Telik az idő, Damian már ott tart, hogy akkor add oda most a társadnak, hát látom, Sheila még nem írt egy szót sem. A csudába, akkor biztos félreértettem és az volt a kérdés, ki kapja a szolgálatot elsőként, hűha, én meg csak tétlenül ültem eddig, ó, édes Istenem, segíts rajtam, de kínos, én barom. Millió kép fut át az agyamon, ó, elszabadult a féktelen agyvelőm, mi lesz ebből…hát mindegy, egy életem, egy halálom, veszteni valóm nincs, alázatgyakorlatnak mindenképp jó lesz ha égek egyet, leírom azt, amit a leginkább érzek: WORK terület és leírom, amit látok: látom őt (Sheilát) valami kórházszerű helyen, betegek közt, ő valami nővér féle és minden ágyban a szenvedő Krisztust látom, amint Sheila szolgálja őt. Leírom, átadom, és el is mondom, ő meg néz rám elkerekedő szemmel és elkezd sírni és aztán sírva mondja, hogy ő önkéntesként dolgozik valami szeretetotthonban és pont azon gondolkodik, hogy otthagyja, mert új főnök jött, akivel nem jött ki de ez most válasz neki. Sokkolódik, és én is. Great! Klassz! Szuper! Fantasztikus! Közben Guidó is megkapja a magáét, Anthony leír neki egy blikk-et az élethelyzetünkből. Bátorító.

Tudjátok, gondolkodtam, hogy mindezt leírjam-e, mert olyan furán hangzik. Aztán amiatt írtam le végül, mert ez pontosan az, amire mindannyian hívva vagyunk. Mindannyian, akik Krisztus mellett döntöttünk. Mindannyian, akik evangelizálni akarunk. A szükséges karizmák a rendelkezésünkre állnak. Nem kell hozzá szentnek lenni, de reméljük, szeretetben való helyes használatuk mellett szentté is válunk. Nem mi csináljuk, az Úr csinálja. És mindig is így volt: az evangelizációt jelekkel és csodákkal erősítette meg. Ez a mi Egyházunk tanítása a kezdetektől. (ha többet akarsz erről tudni és fel akarod fedezni a karizmáidat, gyere el a karizmaiskolába J ) Mindig a legérdekesebb résznél kell befejezni, így én most befejezem. J