Balatonfüred 

Ismét megrendezésre került a szokásos évi diabetes konferenciánk, helyszín ezúttal B.füred. A kocsim megy a dokihoz, ezért sajnos vonatozásnak áll a zászló, mígnem előző este rám csörög a témavezetőm, az Isten áldja meg érte, hogy ő itt van Budapesten, szívesen levisz Füredre. Megbeszéljük a randit a budaörsi benzinkúthoz. Én már akkor gondoltam, hogy nem kéne-e ezt pontosítani, de mentorom olyan gyorsan leokézta, hogy nem tudtam szólni semmit.

Másnap reggel a megbeszélt időben a megbeszélt helyen voltam. 5 perccel a megbeszélt időpont után, miután sejtettem, hogy nem biztos, hogy minden teljesen kerek, rácsörögtem, hogy nem sürgetésképpen, csak a biztonság kedvéért, merre jár. Mondja, hogy ő már jó ideje itt van. Hát, mondom, én is. Elkezdtem körbejárni a benzinkutat az ő telefonos útmutatása alapján, de én akkor már tudtam, hogy nem ugyanabban a benzinkútban vagyunk, de azért engedelmesen körbejártam, megnéztem az autómosót, mert az mondta, ott áll, közben az járt az eszemben, hogy milyen csinos kis autómosó, na de mellesleg autómosó azért minden valamirevaló benzinkútban van, amikor jött az újabb utasítás, menjek be a shopba. Na, jól van, bemegyek, persze nincs ott. Következő telefon: B-ka, azt hiszem, nem ugyanabban a benzinkútban vagyunk- neki ugyanis abban a shopban elárulták, hogy az nem a budaörsi benzinkút. Várjon rám, mindjárt jövök, mondja, majd újabb 10 perc múlva: már Biatorbágy felé járok, túlmentem, jövök vissza. Újabb 5 perc múlva: mondjon már egy címet, amit a GPS-nek beadhatok…ezalatt én békésen napoztam a kút sarkán, ugyan kicsit fura pillantásokat vetettek rám a kutasok és egyéb elhaladó emberek, de nem szóltak végülis. Még akkor sem amikor a témavezetőm begördült a menő BMW-jével én meg valódi szőke nő módjára ripsz ropsz beugrottam melléje.

Ne hidd, Talake, hogy én elájulok egy BMW-től, mert nem, sőt, előítéleteim vannak, de a Témavezetőm egy gáláns úriember, ő az, aki kivételként erősíti a szabályt. Egyébként nagyon szép időnk és utunk volt és jót beszélgettünk. A szállás a nagyhírű, de ennél sokkal többel nem is büszkélkedhető Marina hotelben volt. Nem tudom, egy fűtésrendszerrel nem rendelkező hotel hogyan mert bevállalni októberre egy 3 napos konferenciát. Ez minden idők legfagyosabb konferenciája, huzatos helységek, jeges konferencia terem, dermedt hallgatóság, kékülő szájak, fagyos hangulat uralkodik a társaságon, és mindenki –legalábbis a nők- azon merengenek, minek hozták ide a legcsinosabb ruháikat, ha úgysem vehetik fel, mert kabátban ücsörgenek.

Szerencsére az előadások és az azt követő viták emeltek egy kicsit ha nem is a fizikai, de legalább az érzelmi hőfokon. Nagyon tetszik nekem, hogy az egyik előadó azt mondja, hogy Jézus hordozta a világ összes nyomorúságát, de mi orvosok sajnos erre nem vagyunk képesek. Bravo. Az idén BL. emlékéremmel kitüntetett főnököm előadásnak címe: És az Úr eszközévé választott engem. Halleluja. Milyen igaza van Damiannak, sokan vagyunk keresztények és azt tapasztalom, ennek egyre bátrabban hangot is ad mindenki. És T. Főnököm az emlékelőadásában csak úgy szórja a Bibliai idézeteket, juhu.

Bennem amúgy is reggel óta egy néma öröm izzik, fogalmam sincs mitől, és ez egyre fokozódik. Hogy ezt megosszam, ezért úgy átlag 5 percenként felhívom Guidót és elmesélem neki, hogy mi minden történik. Bár itt lenne ő is! Meghallgatunk egy pszichológiai témájú előadást, amely a krónikusan beteg gyermek kapcsán a keresztény családmodellről szól, persze nem kimondva, na de mindenki érti. Olyannyira, hogy a kérdezők Gary Chapmant idézik, a szeretetnyelvekről alakul ki vita. Majdhogynem vastapsot kap az előadó, akit meghívnak állandó előadónak.

Az ebédnél tovább fokozódik a nemzetközi helyzet. Egy baptista házaspárral ülök le ebédelni, akiktől megkérdem, mi a helyzet a gyülekezetükben. Mesélik, hogy hogyan misszióznak iskolákban, lelkivezetői képzésen vesznek részt, 3 éve imádkozott kisbabájuk úgy néz ki, megfogant, én vagyok az első aki megtudom J, aztán rátérünk a mi –katolikusék-  viselt dolgaira, hát nekem is van mit mesélnem. Az utóbbi idők saját élményeiből, eseményeiből mesélek, és mesélek Damianről, Hartl-ról, Bonnke-ról is (haha, mint katolikus, de sebaj) majdhogynem tátott szájjal hallgatnak, és tök jó érzés, hogy végre nem mi katolikusok hallgatjuk leesett állal, irigykedve szabadkeresztényék kalandjait, hanem ezúttal fordult a kocka, a srác a végén meg is jegyzi, hogy hú, jó ezeket hallani, mert a szürke hétköznapokban az ember olyan könnyen elveszti a reményt és lelkesedést. Nekem meg jó, hogy testvéreket találok itt is, akikkel lehet beszélni, akik értik, amit mondok, akik ugyanúgy gondolkodnak. Számomra innen már igazán izgalmas a konferencia. Mint mindig, ahol Isten szóba kerül, ez az igazán izgalmas téma, nemde, Talake? J

A jó hangulatomat tovább emeli a Balaton, olyan gyönyörű, olyan fenséges és olyan nyugodt az én öreg barátom. Itthon érzem magam tőle, pedig, Talake, én hontalan tudok lenni nagyon, ha eljövök otthonról, különösen ha a családom nélkül, de a Balaton visszahozza nekem az itthon érzetet, nem érzem azt, hogy nem otthon vagyok. Füred is gyönyörű, egészen különlegesen ötvözi a XIX. sz-i hangulatot a balatoni hangulattal: hatalmas ősfás kertekben megbújó zsalugáteres villák hangulatával. Ha csak tehetem, kimegyek sétálni. Még misét is találok nem messze, és miről beszél a pap? Hogy a munkahelyünkön is valljuk meg, hogy keresztények vagyunk.

És mindehhez még azt tudni, hogy mivel nem vagyok otthon, ezért Guidó takarít otthon helyettem..hát egészen fantasztikus! Persze nem neki. J

Este a kulturális műsor keretében egy bizonyos Kövi Szabolcs zenél és egy asztrofotós fantasztikus filmjeit vetítik hozzá. Amikor a bevezetőben elmondták, hogy spirituális zene és asztrofotós film, akkor a fejemhez kaptam, hogy te jó ég, ez megint valami ezoterikus katyvasz lesz, de tévedtem. Kövi Szabolcs fuvolaművész, aki ezen kívül egyéb fúvósokon is játszik a tilinkótól a mélyfurulyáig és egy kicsit discosabb ritmusban feldolgozott népdalokat, és hozzá valódi csillagfotókat vetítenek, olyanokat, amikor egész éjjelre kinn hagyják a kamerát és fantasztikus felvételeket látunk a holdról, csillagokról, napfelkeltéről és -nyugtáról. Nagyon szép volt, felemelő. KÉsőbb aztán kiderült, hogy de, Kövi Szabolcs bizony csinál ezo-izéket is. Úgyhogy csak óvatosan.

Ezután pedig indult az ereszd el a hajam parti, igazi vad rock’n roll zene, a zenészek, akik inkább 60 felé jártak, de jól csinálták, nem hagyták ki, hogy folyamatosan poénkodjanak diabetesz témában, már amennyire laikusként telt tőlük, hogy most már biztos mindenkinek felment a vércukra és hogy éljenek a hypoglycaemiák, ide nekünk egy kis cukrot, stb. Azt kell mondjam, az öregek, professzorok lelkesebben ropták, mint a fiatalok. Hú, Guidó, hiányoltalak!

Még 2 apró momentum, miről másról, mint kedvenc témakörömről: embertársaimról. Az egyik, hogy vettem egy ásványvizet, amit egyszerűen nem bírtam kinyitni. Ahogy sétáltam befelé a szállodába, megkértem a portáskuckóban levő úgy 50 év körüli emberkét, hogy mint erős férfi nem szánna-e meg engem és nyitná már ki nekem ezt az ásványt. Nagy lelkesen nekiállt a feladatnak, de én már láttam akkor, hogy megint bakot lőttem. Ugyanis emberünk nem tudta használni a bal kezét. Kiderült, hogy ő az idegenlégióban szolgált, ugybiza és szomáliaiak rádobtak egy gránátot. No, ezt kedélyesen megvitattuk, közben jöttek volna be az új konferencia résztvevők, de mivel ő az én ásványvizemmel volt elfoglalva, mindig, amikor szóltam neki, hogy jöttek, nem kéne-e sorompót nyitni, annyit mondott, na ezek akkor ma így jártak, nem baj, ezek úgyis csak orvosok, magyarázta nekem, mert itt orvos konferencia van. Jobbnak láttam hallgatni. J Ekkor már bicskával nyiszálta az ásványvizes kupakot, mondom neki, vigyázzon már, nehogy megsértse magát, mert maga felé húzta tiszta erőből a kést. Erre aszongya ja, hát az sem baj, mert itt úgyis orvos konferencia van, majd segít rajta valaki. No, erre sem reagáltam, csak gondoltam magamban, haver ha tudnád, ezek mind gyerekgyógyászok és azon belül is belgyógyászok, elájulnak ha vért látnak… J. A végén azért megkaptam az ásványvizem lenyiszált kupakkal.

A másik a 2. reggel történt. Ültem lent a hallban, várom a többieket, addig iszom egy teát, a bárpultnál, ahol 2 hölgy lát el szolgálatot. Szállingóznak mindenfelől a kollégák, mindenki benevezne egy teára, kávéra, ki mire, de a 2 hölgy izgatottan tárgyal valamit. Időnként oda-odalöknek türelmetlenül egy-egy kávét, teát, egy-egy erőszakosabb kollégának, majd újra izgatott tárgyalásba merülnek. Elfogok egy-két mondatot:..hát ha én ezt tudtam volna, hát én tíz éve sosem reggeliztem….és látod, ennyi gramm szénhidrátot kéne ennie…igen és a glikémiás indexe magas,…és a rostok és a zsírok…nagyon fel vannak ajzva, látom. Észreveszem, hogy a kezükben tartanak az egyik kiállító standról szerzett, diétás tanácsok cukorbetegeknek pamfletet, no hát ez hozta így lázba őket. Hát, ha ez a 2 hölgy megtanulja, mit szabad enni és mit nem, akkor már volt értelme ennek a hétvégének. JEgy dolog rondít csak bele a jókedvembe: hogy holnap nekem is elő kell adnom. L

Sebaj, csak túlélem, igaz, Talake? Ha nem jelentkezem, nem éltem túl….