Hogy miért is vágtam bele? Hat a kaland kedvéért kisrészt, nagyobb részt az imádott angol nyelv miatt, harmadrészt hogy csináljak egy kicsit valami egész mást, kipróbáljak valami homlokegyenest mást, mint amit eddig csináltam. Így adódott, hogy igent mondtam egy skandináv cégnek, hogy dolgozom nekik egy kicsit. Ennek első állomásaként örökké hívogattak es konferenciahívásokat akartak csinálni, de mivel ezt mindig a rendelésem idejére időzítették így ezekből kimaradtam. Na de most már nem volt mese, ki kellett jönni Koppenhágába hogy végre elmondjak mit is akarnak. Amúgy épp ideje, de szinten amúgy azt is tudom, kb lehetetlent akarnak. Sebaj, játszom velük, amíg tart a játék, sőt a magam részéről mindent megteszek értük, de a siker nem rajtam múlik majd én ezt orvosként tudom előre pontosan. 

No, most csak az utam akarom elmesélni, mert nagyon Cirkosra sikeredett. Először is a reptéren olvastam el először hogy mit is írtak például hogy van dress kód "business-casual" most nekem ugyebár a business az a fehér köpeny sztetoszkóppal a nyakamban. Szerencsére azért ösztönösen jól csomagoltam. Ott olvastam el azt is hogy nem lesz szervezett vacsi első este...huuu..nekem már az ebed is kimaradt és bár írták hogy a cég költségére menjek el a környéki éttermekbe enni, na de én még Budapesten sem ülök be egy étterembe egyedül nemhogy egy ismeretlen városban este...amilyen Circos a formám tutira beülnék az első night clubba..ezt most inkább kihagyom. Akkor viszont rohanás szendvicsért még a reptéren. Egyet veszek mert drága es mert Guido azt mondta a SAS légitársaság majd ad enni a repcsin. Nos, ezúton értesítek mindenkit, hogy a SAS t is elérte a gazdasági válság, no free lunch! Kávé és tea lehet de én délután már nem iszom ilyesmiket. Marad az éhezés.

Leszállás után azt mondtak a cég képviselője ott fog engem várni egy tablóval. Nagy nehezen kikeveredek a reptérről, persze sehol senki. Előbányászom a fent említett kis papírom (hú de jó, hogy nem hagytam otthon!) és felhívok valakit Angliában, a megadott kontaktot, aki felhívja a dán kontaktot, aki felhívja azt, aki rám vár... Ez persze nem megy simán, mert senki sem veszi fel a telóját, én meg nem tudom meghatározni, hol vagyok ahhoz képest, ahol lennem kéne. Közben sűrű emailt váltok valakivel, aki addig is különféle elveszésről szóló történetekkel szórakoztat, de legalább feldob…egy kis hazai hang.. (köszi, drága Gyula, ezúton is, hogy megvigasztaltad Mackót az ő Nagy Megszorultságában…..igaz, hű barát vagy! J)

Felhívom Guidót is, együtt rajövünk, hol rontottam el, ugyanis az angol kontakt állandóan azt kérdezi, átjöttem-e már a vámon. Én egy fia vámot nem láttam, csodáltam is hogy senki se kéri a személyim. No, hát az történt hogy szépen becsempésztem magam Dániába azzal, hogy nem az international utat hanem a domestic utat választottam belépésre, dehát én olyan otthonosan éreztem magam...

Guidó persze kiválóan szórakozik a telefon túlvégén, pedig tudja, itthon is milyen nehezen tájékozódom és milyen stressz nekem A-ból B-be eljutni. Na megállj, érjek csak haza! Különben pedig miután tudtam magamról hogy bénán tájékozódom, eleve elhatároztam hogy akkor keveredek ki egy ilyen hatalmas épületből, ha követem a tömeget, hiába, a jó öreg falkaszellem csak nem hagy cserben...és mint annyiszor a történelemben, most sem bizonyult jó döntésnek agy nélkül a csordával tartani..

1 év telefonálás és várakozás után rám csörög egy helyi szám, a sofőröm maga, hogy megjött. Ezzel bezárult az international kor... Szerencse, hogy beszél angolul. Beülök a Jaguárjába, beszélgetünk, járt persze Budapesten számtalan alkalommal főleg a háború alatt, megkérdi Angliában tanultam-e angolul (hahh ez jól esik, először Damian mondta hogy nincs east european akcentusom, aztán egy amerikai ismerős mondta, hogy british accentem van és most ezt a skandit vertem at, juhu, büszke vagyok rá :)- de azért tegyük hozzá, hogy bizony sok kivetnivaló van az angolságomban). Kitárgyaljuk amit én tudok Dániáról, nevezetesen hogy ide járnak inni a svédek, meg a norvégok, mert náluk nem lehet alkoholt venni, vagy ha igen csak bizonyos mennyiséget és azt is alá kell írni...meg kibeszéljük az angol nyelvtudást-náluk mindenki kiválóan beszél, ezt tapasztaltam is, részben azért mert a filmek a TV –ben csak feliratozva vannak, nem szinkronizálva, másrészt nem tudom, miért, kitárgyaljuk adó kérdést(jaj, jaj 40 %, de azért a meny, aki 5 éve tanítónő 5000 dolcsit keres, én dicsekszem, hogy nálunk csak 16%, majd elájul, mikor meghallja, azt persze elhallgatom, hogy én mennyit keresek 2 szakvizsgával :))  megbeszéljük az egészségügyet-megint tapasztalom, hogy a miénk még mindig jónak nevezhető, drogot, munkanélküliséget,  a finn magyar nyelvkapcsolatot.

Közben befutunk Nyhaven 71 - be a szállodámba (http://www.71nyhavnhotel.com/the-hotel/), ami a tenger csatorna partján van es az ablakomból hajókra látok, mint otthon a parkoló kocsikra. (klikk a képre) Az épület jó régi, kaja nincs, hálát adok Istennek és Kórócskának,aki féltve őrzött maszatos ragacsos zacsiban levő édességeit nyomta a kezembe emlékül, és én egyáltalán nem akartam elhozni, csak azért hoztam el, mert annyira ragaszkodott hozzá...és lám, most életet ment.. Na jó, most beszentelem a szobát és lassan nyugovóra térek, éljen Hamlet aki megmondta hogy valami bűzlik Dániában és tényleg a már repülőn tök lábszag volt..Holnap reggel el akarok szaladni misére a 15 percre levő templomba, mit gondoltok ezek után, odatalálok? Es vajon rorátéznak-e vagy az csak magyar szokás- és úgy lesz mise ahogy otthon kinéztem?

Volt mise. J Baj nélkül odaértem, sőt könnyebben megtaláltam, mint Stockholmban. Itt úgy látszik, még több a hívő. Bár itt sem echte dánok vannak csak, hanem ázsiai arcokat látok. Útközben több biciklista majdnem felöklelt, rengeteg a biciklista, hóban is nyomatják és mint egy őrült verseny, úgy tekernek, elöl, hátul, oldalt gyerek.. A misén rajtam kívül még tizenketten. Mise után uzsgyi vissza, reggeli már van, hát nem vagyok tőle elájulva, de az ember lánya örüljön, ha étket lát. Reggeli után nekilátok a konferenciatermet keresni, már korábban realizáltam, hogy a szálló legnagyobb konferencia terme 12 fős, már akkor tudtam, hogy nem fogok tudni eltűnni a tömegben. És lőn…a csuda vigye el, én szeretek mások mögött meghúzódva csendesen mélázni. Ez itt most nem fog menni. L Annál is inkább, mert kiderül, összesen 4 –en vagyunk meghívottak, egy amerikai csaj, aki folyamatosan beszél, egy szimpatikus svéd idősebb hölgy, egy félzsidó-félarab haifai hölgy, akiről később kiderül, hogy keresztény J, jómagam, ezen kívül még 8 céges ember, ebből 1 francia, 1 spanyol, a többi egyenletesen dán. Olyan, mint egy Rejtő regény indulása, talán az Előretolt helyőrség? Amúgy mindenki tényleg nagyon szimpatikus, helyes, az én korosztályom, az egyetlen férfi is jóvágású, kicsit lehetne vékonyabb, az jobban állna neki, de a nők is mind csinosak, szépek, ápoltak.

Ahogy később beszélgettem mind a spanyol, mind a francia lánnyal/nővel, megdöbbentett már sokadszor ez a fantasztikus önbizalom és tudatosság, ahogy a nyugatiak nekimennek az életnek. Abszolút tudják, mit hogyan akarnak, mikor hova mennek és mit miért csinálnak, nem annyira passzívan várják, hogy mi adódik nekik, mint mi. A kis fiatal francia csaj is elmondta, hogy most 3 hónapig itt, aztán majd ott és majd amott, ehhez lehetett vagy 24 éves..

Persze én már öreg róka vagyok és tudom, hogy egyrészt az élet sokszor felülírja ezeket a fantasztikus nagy terveket, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy a boldogság is bele van írva ezekbe a nagy tervekbe, ha Isten nincs beleírva…De azért imponáló és ilyenkor nagyon látom, hogy milyen örökséget hagyott nekünk a kommunizmus és milyen más, amikor szabadnak születik valaki… a mentalitás teljesen más. Az önképük, a víziójuk, az életről alkotott felfogásuk. A spanyol lánytól azt kérdeztem, hogyan bírja ezt a klímát a napos délszak után. Azt mondta, és később kiderült, ez tök általános, hogy minden télen mindenki elmegy 2-3 hétre délszakra. Most Dubaiba megy, tavaly a Maldív szigeteken időztek stb. Ezért is összeszorult az szívem, hogy az én népem hol engedhetné meg magának ezt?

A meeting fárasztó, erősen interaktív, csodálkozom a cégen, hogy mennyire nem látnak a szemüktől, hogy csak abban gondolkodnak, mit gyártsanak ők még ahhoz, hogy elérjenek egy bizonyos csoporthoz, nem látják, hogy nem azon múlik, hogy még hány színes szagos bindert, vagy filmet gyártanak? Mindegy, ha már ott vagyok,  elmondom én hogy látom, végülis ezért vagyok itt, ha nem tetszik, majd nem hívnak máskor. (És majd megint megvádolnak a barátaim, hogy megmondtam a tutit-de itt végülis ezért fizetnek. :) )

Estére, hullafáradtan egy –állításuk szerint – nagyon emblematikus szusi étterembe visznek minket. Aggódva látom a pálcikákat az asztalon, ajjaj, csak nem ezzel kell enni? Már sokszor szemeztem otthon szusibárral, de aki ismeri Guidót, pontosan tudja, vele nem lehet ilyen helyre eljutni, így aztán nem tudtam gyakorlatra szert tenni pálcika ügyben. Szerencsére az arab-zsidó lány villát kér, ezen felbátorodva én is kérek, mi keresztények tartsunk össze, nemdebár? A menü nem csak engem, másokat is meghökkent, de hősiesen végigeszi mindenki, harsány poénkodások közepette. Amúgy nem volt rossz az étel. Annál is inkább, mert másnap korán megy a repülőm, amikor a szálloda még nem szolgál fel reggelit, így egy étkezés megint ugrik. Szerencse, hogy ez velem amúgy is gyakran megesik otthon is, nem olyan tragédia.

Ismét Jaguárban jön értem valaki másnap reggel, aki kivisz a reptérre. Itt Jaguárnál alább nem adják. Néha esetleg egy Fegruár. :) Az online checking in-t úgy intézem, mint a villám, Guidó ha látná biztos meghökkenne, pedig sírtam neki sokat a telefonba, hogy biztos el fogom rontani, de tudom, hogy ő meg imádkozott értem, és meg is van a foganatja, hú! Visszafele a Norwegian hozott és bár ez elvileg fapados járat, azt kell mondjam, sokkal jobb gép volt, mint a SAS odafele, tisztább, tágasabb, kényelmesebb. Hát ég veled Dánia! Szép volt, jó volt, elég volt, de januárban (esetleg jaguárban) jön a folytatás. Elvileg. Majd meglátjuk.