Jaj, megint kedd!

Ráadásul törődötten ébredtem, betegség bújkál bennem napok óta, éjszaka is küszködtem vele, többször felébredve, összetörten keltem ki reggel az ágyból. A kedd-del (hú, hogy is írják ezt, hány d-vel?)úgy vagyok, mint más a hétfővel, nekem ilyenkor indul a munka neheze. Ráadásul ez a kórság, ami napok óta fel s alá bóklászik bennem, mint Damoklész kardja függ a fejem felett, ma estig nem szabad kitörnie, mert a mai napi előadás még az enyém a szemináriumon, addig nem mehet el a hangom, nem, nem, nem!

A kedd reggeli miséken mindig azért imádkozom, hogy bírjak ember módjára viselkedni, bírjak a betegekkel és aszissztenciával türelmes lenni, olyan asszisztensem van, aki már nyugdíj mellett jár vissza dolgozni, nem tudja a tempót felvenni, a szgépet igen nehezen kezeli és elég sokat hibázik. Teljesen jószándékú, meg kedves, de a rendelési idő kb a duplájára nő amiatt, hogy nem tud prioritást állítani a feladatok közt, nem tudja a betegeket irányítani stb. Minden kedd reggel imádkoznom kell türelemért vele szemben és mindig az a gondolatom, hogy hogy fogom kibírni, hogy ne morduljak rá..

Na egyszóval a kedd reggelem így indul és ma még a fáradtság és betegség rátesz egy lapáttal. Áldozáskor azért imádkozom, hogy ma Jézus gondolatait gondoljam, az ő szavait szóljam, az ő szemével lássak és az ő szívével ítélkezzem, mert ha ez nem így történik, akkor ma itten kő kövön nem marad. És még ráadásul orvostanhallgatót is kapok ma, ami dupla öröm, mert az éberen figyeli minden mondatom és gesztusom, egy percre sem tudok lazítani. Mondjuk ezúttal legalább egy helyes kis kollegina ül be hozzám, aki nem a mobiljával játszik végig..

Tehát a kedd reggelek morcosan indulnak, de Jézus többnyire meglep. A 3. beteg után rájövök, hogy jé, tulajdonképpen hogy szeretem a betegeimet, jé, milyen jó, lehet velük normálisan beszélni, partnerként (ez nem mindig van így ám, Talake!) és tulajdonképpen milyen helyesek, na nem is olyan favágó ez a munka.

És aztán történik 2 olyan dolog, ami pláne feldobja a napom. Az egyik, hogy egyszer csak sürgősen hívnak: itt van egy részeg szülő, nincs időpontjuk, nincs TAJ kártyájuk, mi legyen...Megyek, mondom, de már előre elhatározom magamban, hogy részegeket nem szolgálok ki. Nem is szolgálnám, ha nem törné rám az ajtót, a tizenéves lányát húzva maga után, hogy nézze, doktornő, mekkora a nyaka, hát ez meg fog fulladni, azonnal csináljon valamit! Hát hiszen ez Sz. Úr, most látom, aki minden alkalommal, amikor jön, körbeudvarol és megkéri a kezem. Most épp egy üveg pezsgőt szorongat a kezében, fantasztikusan emlékeztet egy Rejtő főhősre, leginkább Vanek Úrra, csak éppen nem mélabús, hanem igen aktív, de a gondolatmenete igazán vaneki, és mihelyt kicsit lecsillapodik, megint fantasztikus módon elszórakoztat, megint udvarol, vesz nekem csizmát ha akarom, ha unatkozom hívjam fel, ő elvisz moziba, és különben is van-e férjem, mert annyira bejövök neki és én miért magázom, ha ő tegez engem (és valóban:) )...aztán rámered a kis orvostanhallgatómra és a részegek őszinteségével mondja neki: te meg nem tetszel nekem. Én meg mondom neki: maga meg aztán nem valami kedves, és különben sem kéne már kora reggel inni, nézze meg, hogy megijesztett itt mindenkit-ugyanis közben a kint várakozó szülők és az eü személyzet döbbenten és rémülten nem tud mit kezdeni a helyzettel. Pedig Sz Úr igazán szórakoztató, engem legalábbis feldob, ha nem részeg, akkor is szórakoztató, de most különösen. Mielőtt a rendészet elviszi, még visszakiált, hogy megvan -e nekem a telefonszáma és mindenképpen hívjam fel, ha bulizni támad kedvem. Na ezt megígérhetem, hogy ha bulizni támad kedvem, majd felhívom :)

Mindenki ki van akadva, hogy jöhet egy ilyen így ide, ilyen állapotban és balhézva, érdekes, engem inkább feldob és elszórakoztat a történet, végre valami érdekes is történik.

És aztán történik még valami, hogy tovább színezze a napomat.

A főnővér elkezdi mondani nekem, hogy ő idén másképp szeretné az osztálykarácsonyt mint eddig. Eddig neki az volt a fontos, hogy a kék abroszhoz kék fadíszek legyenek és kék poharak, de idén úgy érzi, kell, hogy ez másról is szóljon. Hogy én mit szólok hozzá, de másnak ne szóljak, mert mást nem szeretne beavatni. (Tudnod kell, Talake, hogy a főnővérünk a hosszasan élt a Szovjetunióban mert katona férje ott szolgált.) Hogy mit szólok hozzá? Hát azt, hogy halleluja! Én idegbajt kapok a külsőségekről szóló karácsonyoktól és nagyon nehezen viselem pont emiatt ezeket a kórházi karácsonyokat. Persze nem gondolom, hogy a karácsony meghitt lényegét itt intézet körülmények közt elő lehetne hívni, na de mégis, ha nem a kék poharakról szól, az már mégis csak előrelépés, Talake, nemdebár?

Milyen jó, hogy minden keddre jut azért valami jó is a favágó munka mellett, ilyenkor mindig leszögezem magamban, hogy hát ezért olyan jó ha az embernek olyan szakmája van, ahol emberekkel lehet dolgozni. Igaz, néha kikészítenek, de mégis. Kár, hogy kedd reggelente ez a gondolat nem szokott elég vigaszt nyújtani....de talán eljön az az idő is.